Hampel József: Ujabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről (Budapest, 1907)

I. Bevezetés. Irodalom

I. BEVEZETÉS, IRODALOM. Archaeologiai kutatásainkban »honfoglalási kor« elne­vezése alatt jóval hosszabb időszakot szoktunk érteni, mint azt a néhány évre terjedő szakaszt, mely a vitéz ősöknek elég volt arra, hogy maguknak fegyveres kézzel itt új hazát hódítsanak. Lovas vitézeink sírjaiban találtatni szokott érmek ugyanis csak hozzávető, évtizedekre terjedő időhatározásra jogosítanak. Nem is állíthatjuk, hogy képesek vagyunk épen a honfoglalás néhány évéből származó holmikra rámutatni, sőt az emlékek tömegét a történetben szokásos vezéri és királysági kor szerint sem bírjuk szabatosan különválasz­tani ; ez idő szerint csupán annyit tudunk a lovas sírok időtartamáról, hogy mintegy öt-hat nemzedékre terjednek, másfél századra. Még inkább tágul kutatásaink kerete, ha nemcsak a hódítók, de a meghódolók hagyatékára is vagyunk tekin­tettel. Nemzedékek hosszú sora óta bírhatta az itteni lakos­ság lakóhelyeit, mikor reája támadt a magyarság és azután sem hagyta el. Sírjaik mellékletei szerények, fontosságuk nem mérhető össze a honfoglalók hagyatékával, de a sírjaik száma sokkal nagyobb. Azokban korhatározó érmek csupán a XI. század­tól kezdve találtattak, számos sírjuk bizonyára megelőzi a királyság, sőt valószínűleg a vezérek korát. Tehát tanul­mányaink szükségképen a IX. századra, sőt részben korábbi századokra is visszanyúlnak.

Next