Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve (Budapest, 1897)

ELŐSZÓ: „II est évident, pour qui­­conque rcfléchit, que le progrés ne peut se faire qu’á la condi­tion de s’appuyer sur le passé.“ Joannis Guigard. A középkor hagyományai közül nálunk legkevésbbé ismerik a czímerintézményt, noha az ezen időbeli dolgok között éppen a czímer az, a­mely legtöbb sikerrel daczolt az idő viharaival. Ma is sokan kérik, kapják, többen mint valaha. S alig van modern épület, a­melyen he­raldikai motívumok ne volnának alkalmazva. Az igaz, hogy többnyire értelmetlenül. A XVIII. század végén mindent lomtárba valónak bélyegeztek, a­mi a nemesség múltjára vonatkozott s a heraldikának, mint tudománynak, művelésével egy időre föl is hagytak. Nemsokára belátták, hogy vannak histó­riai tények, melyeket letagadni nem lehet, s hogy ezek közé tartozik az is, hogy a nemesség és a heraldika létének — a középkori civilisatióban gyökeredző — oka volt. Belátták, hogy a heraldika ismerete nélkül nem ért­hetjük meg teljesen a középkort. Ekkor kezdtek vele kül­földön ismét foglalkozni; nálunk jóval később és pedig nemcsak mulatságból hiú álmokat hajhászva, hanem irodalmilag tudományos czélból is. A czímerintézménynyel való foglalkozás külföldön —■ az újabb időben — folytatása volt az egykor virág­zott heraldikai irodalomnak, nálunk pedig kezdete.

Next