Balogh Arthur: A törvényhozó hatalom (Budapest, 1899)
I. Rész. A törvényhozó hatalom szervezete
hozásai is, melyek nem törvények, mint a háború viselés és békekötés, az államfő megválasztása, a miniszerek feletti ítélkezés. Továbbá ámbár a törvény jellegű szuverén akaratkijelentések, keletkezésük rendes módja szerint a törvényhozó hatalomtól erednek, mégis vannak esetek, midőn a végrehajtó hatalom hoz törvényt, átvevén ideiglenesen a törvényhozás funkcióját, az u. n. ideiglenes törvények (máskép törvénypótló vagy helytelen elnevezéssel szükségbeli rendeletek által; helytelen ez elnevezés, mert mint Stein helyesen és találóan megjegyezte, minden rendeletre bizonyos szükség indítja a végrehajtó hatalmat. Előáll ez akkor, midőn valamely életviszonyra nézve szuverén akaratkijelentés, törvény nincsen és ennek daczára cselekedni, eljárni kell, mert a késedelemben, mely előállana a törvény megalkotásával, a szuverén határozatának bevárásával, veszély rejlik az államra nézve. Ez esetben a végrehajtó hatalom — mert az állam, ámbár hatalmai elválnak funkcióikban és orgánumaikban, mégsem mechanizmus, mint valami gép, hanem organikus természetű, tehát egyik szerve a másiknak rendes funkcióját rendkívüli esetben átveheti, ideiglenes törvényt hoz, mely ideiglenesnek neveztetik azért, mivel a végrehajtó hatalom intézkedése a törvényhozásnak bejelentendő és az a törvényhozás előtt tulajdonképen mint törvényjavaslat szerepel, annak tartalmát a törvényhozó test elfogadja, vagy módosítja. De a törvényhozó hatalom funkcióját maga az államfő is egyedül átveheti, egymaga látván el azt, aminek különben a törvényhozó testtel, a parlamenttel csak részese. Ez előáll akkor, midőn a törvényhozó test együtt nincsen és bizonyos halaszthatatlan ügyre nézve mégis törvényileg intézkedni kell. Ezen esetben a fejedelem, rendszerint az összminisztérium felelőssége mellett, valamennyi miniszter aláírásával, rendeletet ad ki, mely tulajdonképen törvény, amelyet azonban az egybeülendő törvényhozó testnek szintén haladéktalanul be kell mutatni, hogy azt utólag jóváhagyja. Jellegzetes példája ennek az 1867. évi deczember 21-iki osztrák alaptörvénynek 14. szakasza, melynek rendelkezése szerint: „ha olyan intézkedéseknek, melyekre nézve alkotmányszerűleg a birodalmi tanács hozzájárulása szükséges, sürgős szüksége olyan időben áll elő, midőn a birodalmi tanács nincs együtt, akkor az uralkodó az összminisztérium felelőssége mellett, valamennyi miniszter ellenjegyzésével császári rendeletet adhat ki. Nem minden szuverénn akaratkijelentés indul ki tehát a törvényhozó hatalomtól. Másrészt pedig a törvényhozó hatalom