Frankenburg Adolf: Bécsi élményeim 2. (Sopron, 1880)
I.
I. Magyarország 1848-ban újjászületett. Forradalmunk az volt a szó legszebb, legnemesebb értelmében. A nemzetnek megnyíltak szemei. Megemberelte magát. Bátor férfiak álltak a mozgalom élén, merész eszmékkel lelkükben. Újjá akarták teremteni az országot, viszszaadni a népnek a létezés jogát. A rombolás munkáját nagy részben befejezték ; az alkotás másoknak volt föntartva. A sors egy koczkára tette föl egy nemzet léterét. A koczka vakra fordult; a nép majdnem húsz évig bolyongott az abszolutizmus sivatagában. Aztán — úgy mondják — megifjodott testben lélekben, kezdette munkálni jövője földjét, megvetette új létezése alapját, kereste az irányt, melyen haladva boldogulhat . . . És mit talált ? Teljes épségben a rombadőlteknek hitt történelmi jog bástyáit, régi fényben az arisztokratikus szellemet, s ennek Talleyrand óta „le-