Frankenburg Adolf: Bécsi élményeim 2. (Sopron, 1880)

I.

I. Magyarország 1848-ban újjá­született. Forradalmunk a­z volt a szó legszebb, leg­nemesebb értelmében. A nemzetnek megnyíltak szemei. Meg­emberelte magát. Bátor férfiak álltak a mozgalom élén, me­rész eszmékkel lelkükben. Újjá akarták teremteni az országot, viszsza­­adni a népnek a létezés jogát. A rombolás munkáját nagy részben be­fejezték ; az alkotás másoknak volt föntartva. A sors egy koczkára tette föl egy nemzet léterét. A koczka vakra fordult; a nép majdnem húsz évig bolyongott az abszolutizmus sivatagá­ban. Aztán — úgy mondják — megifjodott testben lélekben, kezdette munkálni jövője föld­jét, megvetette új létezése alapját, kereste az irányt, melyen haladva boldogulhat . . . És mit talált ? Teljes épségben a rombadőlteknek hitt tör­ténelmi jog bástyáit, régi fényben az arisz­­tokratikus szellemet, s ennek Talleyrand óta „le-

Next