Borászati Lapok – 32. évfolyam – 1900. 27-52. sz.

1900-07-01 / 27. sz

27. SZÁM. sí-IK ÉVFOLYAM." A gyakorlati tudomány , az elmélettel karöltve, már oly nyomokon halad, hogy meg­leli a fásojtványok oly előállításának módját, melynél a­ forradások a zöldojtványokkal egyen­rangúak lesznek. És ekkor odajutunk, hogy ojtványainkat elkészítjük február hóban, olcsó munkabér mellett s a június-júliusi drága s gondterhes időszakban reáérünk majd sok oly munka végzésére, melyre most se időnk, se munkásunk nem jut. Az ojtás kérdésével kapcsolatban a ,Szőlőművelés politikája* írójának figyelmét egy igen fontos kérdés elkerülte. Tudniillik az ottványtermelési ipar helyzete. Engedje meg, hogy erről az ő szókimondó modorában szól­hassak. Ezen a téren az állami politika — szerény nézetem szerint — rossz nyomokon halad. Előrebocsátom, hogy igazságtalannak tartom az olyan kritikát, amely a múltakban érvénye­sített állami intézkedéseket nem az akkori viszonyok, de a jelen eredmények és ismere­tek súlyával billenti le. Hiszen a szőlészet egészen új tudomány, folyton fejlődik, halad s ami tegnap vivmány volt, az ma túlhaladott dolgot képez. És bizonyára a felújítási moz­galom első fázisában kényszerült tapogatódzá­sokra elköltött százezrek nem minden haszon nélkül kallódtak el. Az olcsó állami ojtványok révén az intelligenczia belezökkentetett a telepítésbe. Tanult, haladt — igaz ön korán mindig — de most már meg tudja bírálni s külömböztetni a jót a rossztól. Az emberi szellem sajátsága, hogy főleg az akadályokkal való harczában termékenyül meg. Ez a küzde­lem nevelt nekünk folyton figyelő, kísérletező fanatikus amateuröket és tanférfiakat. A viszonyok kedvezőbbé alakulásával azonban már változni kell az állam szőlészeti politikájának is. Lám a szőlővesszőre kimondott határzár meghozta gyümölcseit. Megóvtuk hazánkat a francziaországi veszedelmes ragályoktól és a szerencsésen bevált importált alanyfajok szapo­rítása folytán tetemes bel-és külforgalmat biz­tosítottunk. Százezerek maradtak így zsebeink­ben, melyek Francziaországba vándoroltak volna. És az egészséges alapon mozgó verseny jogos mértékére szállította le már is az ameri­kai vessző árát. E határzárnak továbbá egy másik nagy előnye az, hogy megóvtuk általa telepítőinket a franczia élelmesség által üzleti érdekből agyondicsért ut meg uj hybridek pénzáldozataitól s nyugodtan bevárhatjuk az időpontot, mikor a tudomány haladásához képest ezeknek valódi értékét állami­­ kísérleti telepeinken megállapíthatjuk. Az ojtandó alany dolgában tehát a sza­bad verseny elve fényesen bevált. Nézzük most már az ojtványtermelési ipar vajúdását. A tapasztalat arra tanított, hogy vannak abszolút és relatíve jó ojtványok. A feltétlenül jók azok, amelyek köröskörül összeforradt eleven sejtszövettel vannak együvé kapcso­lódva. A viszonylagosan jók, melyeknél az összeforradás mindkét átellenes oldalon ugyan, de itt ott hiányosan ment végbe. Ez utóbbiak helyes kezeléssel egy-két év múltán átforrad­nak. Erről a kezelésről kísérleteim alapján más alkalommal szólok. Az állam a telepítők jogos érdekeit meg­védendő — megállapította az ojtványok szokványminőségét. Csak a tökéletesen körül­forradt árut minősítette jónak. És ez helyesen van eddig. De az nincs helyesen, hogy e tökéletes ojtványok árának képződését nem­csak, hogy nem irányította, de egyenesen át­hághatatlan akadályt vetett annak. Az állam önköltségen aluli árban ezren­ként 100 forintért bocsátja piaczra fásojt­ványait. És mégis szokvány­minőségre kény­szeríti az ojtványtermelési ipart. Kényszeríti tehát arra, hogy önköltségen alul veszteséggel dolgozzék. Ez a kényszer ugyan nem paran­csoló, de az állami ojtványtelepek versenyé­ből alakul. Azokon a telepeken több millió ojtványt készítenek. Erre bizakodva a telepítő közönség az előnyös árak után rohan és csak akkor szorul a magániparra, ha előjegyeztetése daczára semmi, vagy csak kis hányadban részesül. Igy a magánvállalatok csak későn jutnak megrendelésekhez s a kereslet ilyen bizonytalan ingadozása között az államilag kreált árakon is hajlandók áruikon túladni, hogy kiadásaik legalább visszatérüljenek. Ez az állapot hatásában immorális s az ojtványter­melés megszűnésére vezet. Mert aki tetemes költséggel esetleg anyagi exisztenc­iája árán berendezkedett az iparra, az bizony kelletlen is kényszerülve van befektetésének kiszer­zéséig ügyeskedni, hogy hibás oítványain is túladjon. De az a módszer hitele aláásását vonja maga után, sokáig nem űzhető s előbb­utóbb a termelés beszüntetésére vezet. Igy megszűnik az ipar, megszűnik a verseny, amely szabadjára eresztve a folytonos tanul­mányok és leleményeség segélyével, egymás ellen harczolva rövid évek múlva feldolgozná a mai 150—200 frtos jogos árakat, mely árakon már a nagyipar is termelhet. Verseny nélkül, ipar nélkül pedig maga az álladalom nem elégítheti ki még a privilegizált szükség­leteket sem. S így oda jutunk, hogy a piac­on maradt egyes kitartó s tőkegazdag vállalkozók­nak még sokáig fogjuk fizetni a magas árakat. De tovább megyek és kérdem, hogy szőlésze­tünk mai fejlődési szakában igazságos-e, czél­szerű-e és fentartható-e ez az államilag egyeseknek osztogatott privilégium. Lehet-e állami szubvenc­ióben részesíteni a jelent­kezőket csak azért, mert a megrendelést egy nappal vagy órával előbb eszközölték, mint mások. Ha ez a szubvenc­ió a vagyonilag tönkre­ment szőlőkárosultakat, a kisbirtokosokat karba helyezni volna hivatva, ezt nevezhetnők még mezőgazdasági politikának. De kik része­sülnek a jutányos árak kedvezményében? Jobbára módban levő, befolyásos emberek! Oszszuk ki inkább ingyen, buzdításul a szegény nép között azt a néhány százezer ojtványt és a kellő állami ellenőrzés gyakorlása mellett rohamos fejlődését érnék meg a telepítésnek a megmozdulni nem akaró földmíves nép körében. De ne befolyásoljuk a kínálat és kereslet szabad fejlődését és az eladási árnak a ter­melés viszonyaihoz alkalmazott jogos képződé­sét. A telepítő közönségnek azzal a jogával szemben, hogy jót kapjon, az a kötelessége áll elő, hogy jogos nyereséget biztosító árt fizessen. Így még fel lehetne támasztani halottaiból ezt a zsenge iparágat és szőlésze­tünknek a francziák után sorakozó fejlettsége mellett sok külföldi tőke vándorolna be egy megizmosodot ojtványtermelő ipar révén. Sok telepítőnek sejtelme sincs arról a gigási közdelemről, melyet a nagy­üzem a tökéletes ojtványok előállítása körül folytat. A szakértelem, munka és tőke válvezett együtt­működése daczára az évi siker mégis az időjárás viszonyaitól van függővé téve. És minden száz darab beojtott vesszőkből csak 10—20 darab marad a lelkiismeretlen válogató kezében. A többi vagy be sem fogant, vagy kezelés közben sérült, vagy hibás forradás miatt válik értéktelenné. Pedig mily kertészeti gondossággal történt a vesszők szedése, téli elvermelése, kiszáradástól, penésztől, korai fakadástól való megóvása s majd beojtása, a nemes galyák kezelése. Mennyi gondosságot, figyelmet s költséget kíván a talaj helyes el­készítése, a szakszerű ültetés, minden eső után a porbanyitás, gyomlálás, majd vadnövé­sek tördelése, legyökereztetés s többszöri ki­­s betakarás, férgek fogdosása, többszörös per­metezés, gondos kiásatás, osztályozás, csoma­golás, téli vermelés stb., stb. Ha tehát egy ojtvány nyerése érdekében a termelőnek tízszeres erőt kell kifejteni és tízszeres költséget kell kiadni, bizony arra az egyre hárul mind a tíz hasznavehetlen ojtvány teherviselésének súlya. Nem annyira romlott erkölcsi érzék, mint inkább a viszony kényszerítő hatására vezethető vissza tehát az ojtványkereskedés megbizhatlan irányú fejlődése, amely a befo­lyásolatlan szabad belföldi verseny esetében kikövetelhetné jogos árait s a helyes mederbe terelve mihamar meghozná a fokozatos érték­elést a telepítők javára. Íme látjuk, hogy Francziaország fás ojtványokkal állította helyre szőlészetét. Pedig ott a szabad verseny egymást közt birokra bocsátva, rontott és épített. Aki jót akart venni, fizette drágán, aki az esélyekkel meg­alkudni volt kénytelen, az pótolta a minőséget gondossággal, a hiányokat foldozta lassúbb tempóban. Aki gyorsan czélt akar érni, okosan cselekszik, ha a szakiparnak nyereséget ad oly végből, hogy jó árut adhasson. Igen jól mondta Kosinszky Viktor a lapok egyik előző számában, hogy a jó anyag, a jó munka, soha sem drága, mert végeredményében még is ez a legolcsóbb telepítés. 556 1900. julius hó 1. A rekonstrukczió amerikai fajokkal. (A Francziaországban 1897—99-ben utazásain szerzett tapasztalatok alapján.) Irta : Kövessy Ferencz. VII. Rupestris X Berlandieri hybridek. A Rupestris és Berlandieri fajok keresz­tezése folytán származott hybridek közül Francziaországban több természetes és mes­terséges van elterjedve. A legrégibb egyedek 1888-ból származnak. A természetes hybridek mindnyájan Amerikából származnak, de úgy látszik, hogy egyik sem tiszta Berlandieritől ered, mert mindannyiuk erős Candicans jel­leget mutat s filloxeraellenálló képességük sem kielégítő, már pedig ha tiszták volnának, ellenállási képességük annyival is inkább meg­felelő lenne, mert mind a két szőlő magas­fokú ellenállási képességgel bír. Ezek szerint tehát a természetes hybridek nem érdemelnek nagy érdeklődést. A mesterségesek között már több emlí­tésre méltó van, különösen ilyenek a Milliár­dét és a de Grasset collectióiból származók, valamint a Couderctől eredők, melyek igen jól tenyésznek a köves, meszes, igen száraz és meleg helyeken. Legtöbbet ígérők a Milliar­det et de Grasset 219 A (1. 116. ábra) és 218 valamint 301 B (1. 117. ábra) számmal jelzett hybridek. Az ehybridekkel szerzett tapasztalatok a melegebb vidékekre nézve igen biztatóknak mutatkoznak, míg az északi vidékekre vonat­kozólag róluk tapasztalatokkal, amelyek szám­bavehetők volnának, eddig nem rendelkezünk. Északon valószínűleg nem is válnak be olyan jól, mert a szőlőfajok sem kifogástalanok ott, hol a hőszükségletük kielégítve nincs. Hazánk­ban e hybrideknek nem nagy jövőjük van, miért is tüzetesebb leírásuk szükségtelen. Riparia X Monticola hybridek. A V. Riparia és V. Monticola kereszte­zéséből előállott természetes hybridek között a Colorado érdemel említést. A mesterségesek között a No. 554—5 Couderc hybridje, melyek elég magas mésztürő képességükről ismerete­sek, bár a gyakorlatban ma még kevéssé van­nak elterjedve s csak most kezdenek velük kísérleteket tenni. Filloxeraellenálló képes­ségük a Ripariákéval egy fokra tehető, mész­türő képességük valamivel nagyobb a Riparia X Rupestris hybridekénél. A franczia szak­emberek sokat várnak az 554­ 5 számú Couderc-féle hybridtől, különösen pedig azt, hogy a közép­meszes talajok alanyaként jól be fog válni.

Next