Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.

1920-09-16 / 38. sz.

39. SZÁM. 52-IK ÉVFOLYAM, sokat — 50 ezer hektoliterre ezen az agyon­csonkitott Magyarországon. Ebből az 500 vagon borból, melyből mire két évig kezelik és amiből a termelők maguk is csak elkóstolgatnak, vissza­tartanak, legjobb esetben — egy vagon ke­rülhet naponkint forgalomba. Lehetséges erre a napi egy vagon borra egy nagyobb arányú külföldi exportot alapítani, még ha az a bor mind a külföldnek állhatna is rendelkezésére ? Ez egy olyan elenyésző mennyiség a svájczi, hol­landi, vagy pláne angol piac­ komoly meghódí­tására, hogy jóformán beszélni sem érdemes róla. Hisz — hogy csak Francziaorsz­ágról beszéljünk — Bordeaux vidékén legalább egy félmillió, Bourgogne-ban ismét egy negyed millió olyan elsőrendű klasszifikált vörös bort meríthet a külföld, hogy mennyiségileg bizony szóba sem jöhetünk mellette. Nem kívánhatjuk, hogy a külföldi izlés alkal­mazkodjék a mi borainkhoz, hanem nekünk kell a külföld száj­a­ izének konveniáló italokat elő­teremtenünk. Ha nekik a kecskeméti vagy buda­örsi vörös bortypus megfelel, úgy nekünk súlyt kell helyeznünk, hogy ebből a minőségből — kí­vánatra — akár egész borvonatokat küldhessünk ki Hollandiába. Magyarország szőlőgazdasága új rekonstrukczió küszöbén áll. Ötvenezer hold szőlőt kiölt öt év alatt a filloxéra, ugyanannyi, vagy még több, homoki és oltványszőlő is kivonült, felújításra szorul 2—3 év alatt. Anyatelepek, nagyarányú oltvány és gyökereztető iskolák telepítése első­rendű életfeltétel, hogy pótlásokat, új ültetése­ket szükség szerint eszközölhessünk. Legyünk tehát ezeknél figyelemmel arra, hogy kék fajtákat is telepítsenek gazdáink. Legyen elég dugvány és kapac­itálni kell a gazdákat, hogy a vörös­bortermelést el ne hanyagolják. Tizenöt, vagy több év előtt, a földművelésügyi minisztériumban egy nagyon látogatott ankét volt. Ezen az értekezleten én a vörös­bor fel­karolása érdekében szólaltam fel. Az ankét végén két nagy exporttal foglalkozó c­ég főnöke, akiket akkor láttam először, külön megköszönte, hogy végre valaki szót emelt azoknak a pompás magyar vörös boroknak érdekében, melyek valami­kor a világot meghódították. Szavaim a pusztában hangoztak el. Hej, háború idején azután de sokan megbánták, hogy ezt a tanácsot meg nem fogadták! Ma új éra küszöbén állunk. Azért a tanácsot megszívlelni ma sem késő. * * * A múlt hó második felében „Cseh-Szlovák­ország" bortermelői és borkereskedői Lunden­burgban megtartották első kongresszusukat. Ha erről az egyébként harmadrendű jelentőségű eseményről nem valahol hátul, a hírek közt, hanem itt a lap élén, emlékezünk meg, úgy ez nemcsak azért történik, mert annak az új országnak a borgazdasági téren tapasztalt eme első nagyobb életnyilvánulását politikai vagy ökonómiai szempontból oly jelenségnek tartjuk, mely hazánk integritásának elvét súlyosan érinti, hanem azért is, mert sok olyan szimptóma merült fel ezen egynapos kongresszuson, mely elmélkedésre indíthat. A nagygyűlést a morvaországi bortermelők egyesülete hívta egybe. Ez az egylet a régi osztrák császárságban igen jelentéktelen szere­pet játszhatott, mert hisz Morvaország egész szőlőterülete Ausztria szőlővel beültetett föld­jének alig 720. évi bortermésének alig 125 részét képviselte. Persze Csehország szőlőkultúrájához képest ez a 12 ezer hektár szőlő és 180 ezer hl. bor még mindig igen nagy tényező, mert a cseh -anyaországi 800 ha-n átlagban csak 8000 hl. bort produkált. Csakhogy a jelenlegi politikai konstrukció mellett a világhatalommá megdagadt Csehország egy magyar borvidéket (a szerednyeungvárit) egészen és négy bor­vidéket kisebb-nagyobb részben számít magához tartozónak. Vajjon ezek a borvidékek Lunden­burgban miképpen voltak képviselve, azt a jelentésből nem tudjuk meg. Csak azt említi fel, hogy a kongresszuson Pozsony, Bazin és Beregszász szőlőtermelő egyesületei képvisel­tették magukat. Ez annál különösebben hang­zik, mert a két utóbbi városban ily egyesületek létezéséről eddig nem tudtunk. Lehet, hogy ezek az új regime óta alakultak. De hogy ezek az egyleti kiküldöttek, ha ilyenek nagyobb szám­mal voltak jelen, kikből állottak, arról a jegyző­könyv kivonata nem emlékezik meg. Itt csak arról értesülünk, hogy a kongresszus elnökségébe egy Fábry T. nevű beregszászi és egy Lázár I. nevű tótországi egyént választottak meg. Ezek azonban alkalmasint borkereskedők vagy korcs­márosok voltak. A régi Magyarország megszállott területéről egyetlen egy ismert szőlőtermelő, borkereskedő, vagy korcsmáros nevével sem találkozunk a sok kellemes hangzású Kladecz, Opotiny, Drbal, Skolak és Hrabanek közt. Feltűnő, hogy a kö­zeli Pozsony ismert borgazdái közt ezen a rájuk nézve mindenesetre nagyjelentőségű kongresz­szuson egy sem jelent meg, vagy legalább is sem a honorad­orok, sem a felszólalók közt nevük nem szerepel. Ez kétségtelenül azt a hitet kelti, hogy az új nagy birodalom első borászati kongresszusa nagyon is házias jellegű volt, kivéve a hivatalos személyeket, mert a pozsonyi szőlészeti főfelügyelő, valami dr. Srba F. és az ungvári szőlészeti felügyelő Rubes nem­csak hogy megjelentek, de fel is szólaltak. Ezek a felszólalók egyrészt a borkereskedelem fojto­gatását panaszolták fel a kormány részéről, másrészt pedig sürgették a szőlőmivelés állami támogatását, vinczellériskolák, állami telepek létesítését, pinczeszövetkezetek mielőbbi szerve­zését. Legélesebben valami Malik nevű cseh ország­gyűlési képviselő beszélt, aki szemébe vágta a kormánynak, hogy a Cseh-Tótország termelői rossz törvények és hibás rendeletek alatt súlyo­san szenvednek és nyíltan beismerte, hogy az egykori bécsi kormány, mely iránt rokonszenv­vel sohasem viseltetett, a szőlőtermelésért sokat tett, amiért ma is a lakosság háláját ér­demli ki! A bécsi parlamentben fennállott gazdasági bizottság nagy megértéssel volt Cseh- és Morva­ország bortermelése iránt, segélyt nyújtott, véde­kező eszközökről gondoskodott, míg a jelenlegi cseh kormány a szőlőmivelés iránt semmi érzé­ket sem tanúsít . . . Ezután ostorozta a házi (törköly-) és gyümölcsborral űzött visszaéléseket és követeli mielőbb egy bortörvény alkotását, melynek az volna az alapelve, hogy bor név alatt csakis olyan szeszes folyadék volna ér­tendő, mely kizárólag szőlőből készült. Ugy látszik, a mézesheteknek végük van odaát és meghonosodik a házi perpatvar. » 54 Hordók minden nagyságban, ujak és használtak, úgyszintén lüsk­tartánf­ok (barrelek) eladás. Kádárműhely: S­trautwuraft Károly Wien, XIX., Heiligenstadter-Strasse 35. Telefonszám 93017. 620 1­1 A „F R U CT U S" kötelékébe tartozó §1| Gyümölcsértékesítő és Szeszfőző Szövetkezetek ess/b 1 NYOMTATVÁNYAI és KÖNYVEI Unk T D 1 A'' nyomda r.-t. nyomtatványkezelői osz­__ a 1 ft 1 U 1 A tályában szerezhetők be. Budapest, __ §8 IX., Üllői­ ut 35. (Köztelek). Árjegyzék ing­yen. H 1920. szeptember 23. Szüreti emlékeztető. Irta: Bernátsky Jenő. II. Budapest, szept. 21. Kisgazdaságokban többnyire minden váloga­tás nélkül szoktak szüretelni. Ha azonban súlyt helyezünk arra, hogy jobb minőségű fehér bort nyerjünk, a szüretelést rendszerint némi válo­gatással komplikálni kénytelenek vagyunk. Nevezetesen, ha szőlőnkben kék szőlőfajták is vannak, de lehetőleg sok világos szinűi fehér bort kívánunk szűrni, akkor a kékfajtákat külön kell szüretelni. A kék szőlőfürtöket előbb zúzás nélkül sajtoljuk ki, minek révén egészen szín­telen bort nyerünk. Kivétel az Othello és Jacquez, amelyeknek nemcsak héja, hanem húsa is piros festőanyagot tartalmaz, tehát ezekből csak siller­vagy vörösbor, vagy igen színes fehér bor ké­szíthető. De a hazai fajtáink (nevezetesen a Kadarka és Oporto) bogyóinak zúzás nélkül ki­sajtolt leve elég színtelen, mert csak a bogyó héja tartalmaz piros festőanyagot. Második saj­tolás előtt azonban ezeket is össze kell zúz­nunk, hogy jól kisajtolhatók legyenek s akkor már filler bort nyerünk. Tehát a hazai kékfaj­ták termésének zúzás nélkül való első sajtolása fehér bort ad, melyet akár külön kezelhetünk akár pedig — leghelyesebben — a többi fehér borral összeházasítunk s vele együtt kezelünk, de a zúzás után való második és harmadik saj­tolás már filler bort ad, amelylyel a fehér bor szinét kár volna elrontani. Azonkívül egyszerűbb borgazdaságokban is érdemes és tanácsos a rothadt fürtöket az ép, egészséges fürtöktől elválasztani és külön fel­dolgozni. Ugyanis a rothadt fürtök a bor minő­ségét rontják. A fakórothadásban és korai szürke, rothadásban szenvedő, még duzzadt vagy félig duzzadt bogyók leve nem édes, hanem savanyú és kellemetlen ízű; úgyszintén a peronospórás és lisztharmatos bogyók is igen rosszízűek. Tehát ezeknek a leve, akár kevés, akár sok, sem czukrot, sem alkoholt, sem zamatanyagot nem igen szolgáltat, csak rontja az egészséges szemekből nyert bor izét. Azonkívül a fakó­rothadásban és korai szürkerothadásban szen­vedő fürtökön sokszor eczetes erjedés indul meg, minél fogva a belőlük nyert bor eczete­sedésre hajlandó. Tudjuk azt is, hogy rothadt fürtök nem ritkán törésre hajlandó vagy nehe­zen tisztuló bort szolgáltatnak. Kivételt teszünk a kései szürkerothadásban vagyis nemes rotha­dásban szenvedő fürtökkel, amelyeknek töppedt, asszusodó bogyói konc­entrált czukoroldatot tartalmaznak, tehát édes mustot és erős bort szolgáltatnak. Nagyon ajánlatos ennélfogva szüret előtt és közben többször meggyőződést szerez­nünk arról, hogy tulajdonképpen milyennemű rothadással van dolgunk, ha túlnyomóan fakó­rothadást, korai (savanyú) szürkerothadást, pero­nosporát vagy lisztharmatot állapítottunk meg, akkor a rothadt fürtöket okvetlenül külön kell választanunk, feltéve, hogy jobb minőségű fehér bor nyerésére súlyt helyezünk. A válogatás többféleképpen történhetik. Vagy úgy, hogy a rothadt fürtöket a rendes szüret előtt keressük ki és sajtoljuk ki (másodrendű bor készítésére), vagy úgy, hogy a szedők szedés közben azonnal külön edénybe helyezik a rothadt fürtöket és külön az egészségeseket; vagy végül úgy, hogy az egyszerre megszedett fürtöket nagy asztalra helyezzük s az asztalon végezzük a válogatást. Megjegyzendő, hogy a rothadt fürtökhöz csapjuk a hiányosabban éret­teket is. Az összes üres szüretelőedényeket, gépeket és eszközöket nemcsak szüret előtt és szüret után, hanem szüret közben is mindennap, a napi munka befejezése után, alaposan ki kell mosnunk, ha előbb a rothadt fürtöket dolgoz­zuk fel s csak azután az egészségeseket, a ki­tisztogatást és kimosást fokozott gonddal kell végeznünk, mielőtt a jobb minőségű must és bor készítéséhez hozzáfognánk.

Next