Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.
1920-05-23 / 21-22. sz.
21—22. SZÁM. 52-IK ÉVFOLYAM. Ferencz a mi egyesületünk által propagált eszméknek, terveknek támogatója és a maga megyéjében valóságos apostola is volt. Részt vett kiállításainkon, gépbemutatásainkon, kongreszszusainkon és mindenképen oda törekedett, ugy a nyilvános életben (főleg mint az országgyűlés egyik házának tagja), mint a magánéletben, hogy szőlőművelésünk, borászatunk az őt megillető helyet foglalja el közgazdaságunkban. Áldás emlékére! Ugyancsak őszinte részvéttel kell kifejezést adnom még három egyesületi tagnak elhunytáról, akik egyúttal éveken át igazgató-választmányunknak is tagjai voltak. Az egyik Hammersberg Jenő, a másik Koppély Géza, a harmadik báró Patheány Géza. Mindhárom buzgalommal látogatta üléseinket és egy hosszú élet tapasztalataival igyekezett ügyeinket előmozdítani. Kérem a T. közgyűlést, szíveskedjék hozzájárulni ahhoz, hogy mind a négyüknek emléke jegyzőkönyvileg örökíttessék meg. Van szerencsém tisztelettel bejelenteni, hogy közgyűlésünkön a földművelésügyi miniszter urat Kosinszky Viktor borász, kormánybiztos képviseli, akit a közgyűlés nevében melegen üdvözlök s egyúttal azon reményemet fejezem ki, hogy az itt elhangzottakat illetékes helyen tolmácsolni fogja. Az egyesület elnökségének mandátuma a mai nappal lejárt. Mint ismeretes, gróf Zselénski Róbert, aki 17 éven át lelkes fáradozással és bölcsességgel kormányozta egyesületünk hajóját, már régebben leköszönt, egyik alelnökünk elhunyt, kettő pedig már évek előtt is csak szelíd nyomásnak engedte volt hajlandó tisztségét annak lejártáig megtartani. Így tehát a mai tisztújítás által az elnökség és ezáltal az egyesület vezetése is új kezekbe megy át, melyeket a közgyűlés többségének akarata e czélra legalkalmasabbaknak fog tartani. Azon reményem kifejezése mellett, hogy a megválasztandó férfiak az elnökség kebelében egyúttal az egyesület megújhodásának és a súlyosnak induló viszonyokhoz való bölcs alkalmazkodásnak felében fogják a magyar szőlőbirtokosságot képviselni. TÁRCZA: A párisi „Halles aux Vins". (Miniszteri engedéllyel dr. Gyulay Tibor jelentéséből átvéve.) A közraktárak, tárházak a franczia kereskedelemben általánosan igen fontos szerepet játszanak. Így van ez a borkereskedelemben is. Minden bortermő vidéknek megvan a maga kereskedelmi góczpontja, hol a közraktárakat is feltaláljuk. A párisi borközraktárnak azonban sok tekintetben más jellege van. A termőhelyeken alakult közraktárak a dolog természeténél fogva a termelő és a kereskedő között állanak: a termelő az, aki elad és a nagykereskedő vesz. Páris pedig — bár a külföldi exportot tekintve, a honi árunak szintén csak egy állomásaképpen szerepelt— mégis főképpen az élelmezési stb. czikkekre nézve, mint fogyasztó áll előttünk s közraktárában a kereskedelem ad elő a fogyasztónak. A párisi borkereskedelem szép múltra tekint vissza. Már a középkorban akad nem egy, a párisi borkereskedelmet szabályozó királyi rendelet (1350. János király, 1413. VI. Károly rendelete stb.). A középkor végén már nyilvános borvásárokat rendeznek, melynek idővel állandó helyévé a Place de Gréve lett (közel a mai városházához.) A magyar borkereskedelem a legutolsó időkig erősen az osztrák fejlettebb kereskedelem nyomása alatt nyögött. Van ugyan Magyarország borkereskedelmének is tiszteletreméltó múltja, aminek igazolására elegendő talán néhány igen való elszállításkor, fizessék. Nem kis kedvezmény volt ez, pláne abban az időben, mikor még az állami adó 8'25 fr., a városi adó pedig 7'40 fr. volt ht.-ként. A bérlők ilyenformán a közraktárba elhelyezett borok adóját az elszállításig kamatmentes kölcsönképpen élvezték, ami sokszor igen jelentékeny összeget tett ki. A közraktár e kedvezménye, továbbá előnyös fekvése — közel a Szajnához — természetesen sok bérlőt vonzott oda, kik nem sokalták a 10 sos bér fizetését s a közraktár jelentőségében egyre növekedett. Nem sokáig tartott azonban a párisi borkereskedelemnek ez a föllendülő irányzata. A kormány ugyanis az elharapódzott borhamisításért a nagykereskedelmet okolta s igen szigorú rendszabályokat léptetett vele szemben életbe. Reá 1789-ben a forradalom az általános egyenlőség és szabadság jegyében a közraktárban fizetett bérdíjakat szüntette meg, ami a közraktár jelentőségén ejtett tekintélyes csorbát. Az előbb annyira virágzó borkereskedelem egyszerre csak csődbe jutott, s a régi jeles közraktárt Páris városa vásárolta meg potom áron. A terv egy a régi „Halle aux Vins"-nél sokkal nagyobbszabású közraktár létesítése volt, melynek czéljaira a város a szomszédos telkeket, sőt a közelben fekvő kórház épületét is megvette. Czélja ezzel egyrészt Páris fogyasztásának könnyebb kielégíthetése volt; de másrészt és 133 van szerencsém ugy a magam, mint volt elnöktársaim nevében a tagoknak jóindulatát és kitartó támogatásai, melyben hosszú évek során részünk volt, a legőszintébben megköszönni. Hétről-hétre. (A szőlők kikapcsolása a földbirtokreform javaslatból. — A bortermelés intenzivitásának előfeltételei. — Borkereskedelmünk múltja, jelene és jövője. — Az osztrák gyámkodás hátrányai. — Egy borbank létesítésének szüksége. Budapest, május 20. ( A birtokpolitikai reform tárgyalására a magyar szőlőbirtokosság képviselete nem kapott meghívót. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a szőlőbirtokok felosztását vagy területeinek korlátozását a Rubinek-féle birtokreformtervezet teljesen kikapcsolta. Eredetileg a Búza-féle gyászos emlékű tervezet szintén „magától értetőleg" a szőlők parczellázásáról nem akart hallani és erre vonatkozólag az akkor földmivelésügyi miniszter határozott ígéretet is tett annak a küldöttségnek, mely a MSzOE kebeléből hozzásietett, mikor az első hírek terjedtek el arról, hogy 200 holdnál nagyobb birtokot senkinek sem fognak meghagyni oly vidéken, ahol a földéhség csillapítása ezt megköveteli. Csakhogy azon a sikamlós lejtőn, melyet az akkori általános felforgatás, a „szocziális gondolat" -nak mindenképen való érvényesítése, a mesterségesen szított elégedetlenség és vagyonpusztító hangulat teremtett, épen a földosztás számára nem volt megállás és amit Ruza a jelzett küldöttségnek ma beígért, azt holnap már nem bírta az akkori mohó földosztó bizottsággal szemben kivédeni. És így bizony komoly előkészületek indultak meg abban az irányban, hogy a legnagyobb, legintenzívebben és legokszerűbben kezelt borgazdaságok is — az annyit hangoztatott többtermelés nagyobb dicsőségére — feldaraboltassanak. Szerencsére az események gyors irama a legáltalánosabb fölbomlást idézte elő s így a Buza-féle ideák tervszerű megvalósítására többé sor nem került. Jött az általános birtokszoczializálás, annak abszolút csődje az egész vonalon és bekövetkezett az a nagy és tökéletes kijózanodás, mely az addig legelégedetlenebb gyalogbéreseket és kanászokat is meggyőzte arról, hogy az uradalmak feldarabolás, avagy közös gazdálkodás esetén a cselédemberek jövőjét nem biztosítják. A szőlők felosztásáról ma, persze, már senki A folyton növekvő forgalom igényeit azonban nem sokáig elégítették ki e vásárok, mindinkább mutatkozott annak szüksége, hogy a kínálat rendszeresen szervezve, állandóan s együtt föltalálható legyen. XIV. Lajosnak 1656 ban kelt rendelete végre meg is engedi néhány kereskedőnek, hogy a Saint Bernard-kapu közelében — a Szajna balpartján — saját költségükön egy borcsarnokot (Halle aux Vins) építsenek, hogy — Mint a rendelet mondja — a nagykereskedők boraikat ott közszemlére kitehessék szekereken vagy hajón, aszerint, amint oda szállították. Eredetileg tényleg egy hatalmas 1500 méter hosszú közraktárat terveztek, melyben a Szajnának egy csatornáját akarták keresztül vezetni a hajón érkezett borok számára. E tervről azonban az érdekelt kereskedők anyagi aggodalmaik miatt lemondtak, s a rendelkezésükre álló telek felét is egy építendő közkórház javára átengedték. A közraktárt alapító kereskedők építési és berendezési költségeik biztosítására mindenkitől, ki raktárukban borát elhelyezni akarta, megfelelő bérdíjat szedtek: „maid"-enként 10 solt (1 majd kb. 50—60 liter nagyságú hordó, Sol a sou-nak népies alakja 15 centime). A közraktárban bérlő kereskedőknek nemsokára sikerült kieszközölniük, hogy a behozott italok után járó adót ne a Párisba való behozatalkor a kapuknál, hanem utólag, a raktárból sem beszél. Hisz épen a nagy, több száz holdas szőlőgazdaságok feldarabolása az illető község lakosságának nem felvirágzását, hanem tönkretételét jelentené, mert százai a napszámoscsaládoknak biztos kereset nélkül maradnának. Sőt a jelenlegi földbirtokreformtervezet honorálta — mint magától értetődőt — a MSzOE abbeli óhajtását, melynek annak idején Búzával szemben kifejezést adott, hogy a nagy szőlőbirtokoknak a szőlőn kívül egy legalább 4—5-ször akkora mezőgazdasági területet és üzemet is meg kell hagyni, mely egyrészről a szőlő óriási trágyaszükségletét lesz képes ellátni, másrészről pedig előteremti a vinczellérek, vándormunkások, állandó napszámosok által igényelt konvencziót is. Ebből a szempontból tehát az új birtokreform, mint az intenzív szőlőkultúrának istápolója szerepel és így ezt mi, akik elsősorban az ország szőlészetét tartjuk szemeink előtt, örömmel üdvözölhetjük. Van azonban az uj földbirtokfelosztás gyakorlati végrehajtásának egyéb vonatkozása is a szőlőmiveléshez s ez az, hogy a csakis vagy elsősorban szőlőültetésre alkalmas területeknek szőlővel való betelepítésére az új birtokosok rendeletileg köteleztessenek. Tagadhatlan, hogy ez erős magánjogi beavatkozást jelent, de hisz az egész földbirtokreform a magánérdeknek a közérdekkel szemben való háttérbe szorításán épül fel. A közérdek azonban nemcsak azt követeli meg, hogy elsősorban rétmivelésre alkalmas területek feltétlenül szükség nélkül fel ne töressenek, hogy közlegelők meghagyása vagy kihasítása által az állattenyésztés propagáltassék, hogy bizonyos arányú gabonatermelés minden vidéken biztosítsa az ottani népesség élelmezését, hanem azt is, hogy a par excellence szőlő- vagy gyümölcstelkek kötelező beültetésével hazánk szőlő- és gyümölcskultúrája kivitelre szolgáló többtermelésével hazánk külkereskedelmi mérlegét iparkodjék javítani. Ehhez, persze, az is szükséges, hogy azokat az új birtokosokat a szükséghez képest megfelelő szakismeretekhez, esetleg államilag garantált kölcsöntőkéhez juttassuk. Az elsőt időszakos vándortanfolyamok rendezése, a másikat újabb agrárkölcsöntörvény megalkotása által kell előmozdítani. * * * 1920. május 23.