Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.

1920-09-16 / 38. sz.

L1I. évf< 39. számig Budapest, 192Ö. szeptember 2$. Előfizetési dijak: Negyedévre 60'— K. Egy hóra ... 27'-— „ 1920. deczember 31-én tul ter­jedő időre jelenleg előfizetést nem fogadhatunk el. Egyes lappéldány ára 5-— K. Telefonszám : József 99—28. A „FRUGTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszöveíkezetek központja mint szövetkezet-nek hivatalos lapja. • Megjelenik minden csütörtökön, ————­Laptnlajdcnos: Dr. BAROSS ENDRE. Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. DRUCKER JENŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal; IX., Üilői-út 25. (Köztelek) Hirdetéseket a lap kiadóhivatala vesz fel. Árjegyzék ugyanott kapható. Hirdetési mellékletek jutányoa árban fogadtatnak el. Hétről-hétre. (A felsőbb szőlészeti tanfolyam látogatottsága. — Foko­zott jelentősége a magásabb kiképzésnek. — A vörös bortermelés erősebb felkarolása. — Egy borászati nagy­gyűlés Lundenburgban.) Budapest, szept. 22. A A földmivelésügyi miniszter felhívása, a felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyamba való jelentkezésre, végigjárta a napilapokat. A jelent­kezés határideje e hó közepén járt le és az előadások október l én veszik kezdetüket. Nem hallottunk róla, hogy mily nagy az érdeklődés ezen magasabb gazdasági szakma iránt, de sze­retnők, ha ifjaink közül többen és minél tehet­ségesebb elemek kérték volna felvételűket. És pedig nemcsak olyanok, akik az előadások be­fejeztével állami szolgálatba akarnak lépni, ha­nem olyanok is, akik a saját birtokukon akarják ismereteiknek hasznát venni. Általában ilyenek látogatták eddig legkisebb számban ezt a legfelsőbb szőlészeti szakképzést nyújtó tanfolyamot. Amikor ezt a kurzust talán 25 év előtt életbe léptették, akkor az államnak a szőlészeti felügyelői szervezet megteremtése érdekében alaposan képzett egyénekre volt szük­sége s igy a tanfolyamra többnyire olyan hall­gatók jelentkeztek, akik azután állami szolgálatba akartak lépni. Vájjon azok többsége, akiknek tényleg sikerült az állami statusba bejutni, mind megtalálták-e ugy anyagi, mint hatásköri szem­pontból azokat az előnyöket, melyek őket erre a térre csábitották, nem kutatjuk, de annyi tény, hogy néhány évre rá, a felügyelői status körül­belül megtelt és a tanfolyam ujabb növendékei­ből csak nagyon elvétve kerülhetett valaki bele a szőlészeti felügyelői karba. De egyéb gazdaságokban sem találtak maga­sabb képzettségüknek megfelelő elhelyezést. Sokan, akik abban a reményben végezték el a tanfolyamot, hogy rövidesen mint valamely ura­dalom száz és több holdas szőlőtelepének vezetői fogják ismereteiket kamatoztatni, vagy nem voltak képesek ily gazdaságba bejutni, vagy ha bejutottak, néha nem kerültek a szőlő­gazdaságba, hanem mint Írnokok a gabona­termelés vagy állattenyésztés, vagy központi iroda munkakörét tartoztak ellátni, vagy pedig, ha a szőlő és pincze körüli teendők felügyele­tével bízattak meg, magukra nézve sértőnek találták, hogy nem nyertek ezen hatáskörben teljes függetlenséget,hanem évekig vagy végleg alá voltak rendelve olyan főnököknek, akik — hitök szerint —, ebben a szakmában távolról sem bírtak annyi tudással, mint ők. Néha talán igázok is volt. Igy sokan csalódottan hátat for­dítottak a szőlészetnek és más mezőgazdasági ágban igyekeztek babérokat szerezni. Legkevesebben voltak azok, akik saját birto­kuk intenzivebb szőlészeti kezelése czéljából hallgatták a tanfolyamot vagy pedig abból a czélból, hogy kifejezetten, mint oltvány termelők vagy kizárólagosan nagyszőlőbirtokosok hasz­nosítsák ismereteiket. Ez mindenesetre visszás dolog volt és szeretnők, ha ezentúl máskép lenne. Lehetnek, akik ezen felfogásomat nem osztják, főleg a nagybirtokokra való vonatko­zásában és azt tartják, hogy kár volna az uradalmi szőlők kezelésénél más, szolgálatra rászorult egyének érvényesülését ezáltal gátolni. Sajnos, eddig is igen sok kifejezetten nagy szőlőtelepítésénél és igazgatásánál nélkülözzük­a felsőbb tanfolyam volt hallgatóit, daczára, hogy a tulajdonos nem végezte el ezt a kurzust. Talán e téren is változás fog ujabban be­állani. De ettől eltekintve is, szívesen látnók, ha a tanfolyamot legalább néhány évig minél töb­ben látogatnák. Igaz, hogy a megcsonkult Ma­gyarországon az állami szőlészeti felügyelői slatus jóval kisebb lesz, mint a múltban és igy pótlásra is sokkal kevesebb ember kell, mint azelőtt. De azért kell és amellett nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy ezen intézmény jelesei közül már nem egy van, aki ma-holnap belefárad a munkába, hisz harmincz vagy több éve szolgálja ezt az ügyet. Idejében kell gon­doskodni succrescentiáról. Azután a szőlészeti kisérletügy és szakiroda­lom is kíván uj embereket. Honnan kerüljenek ki ezek, ha nem a felsőbb tanfolyam végzett növendékei közül. Sajnos, az ifjabb generáczió tagjai közül a szakirás terén alig egy-kettő ipar­kodott érvényesülni s igy sajnálattal tapasztal­tuk már a háború előtt is, hogy — ha az öregek közül egyik vagy másik félreáll — helyébe nem kaptunk tollforgató munkásokat. Hiába irta ki a MSzOE az ő irodalmi pályázatait, hiába pró­bálták könyvkiadóvállalatok és nem utolsó helyen a mi lapunk is, szakférfiainkat az iro­dalom mivelésére biztatni, törekvésünk a legtöbb esetben meddő maradt. A szőlészeti és borászati könyvpiacz utolsó 20 évi kiadványai közül alig tesznek ki néhány százalékot azok a könyvek vagy akár füzetek, melyekkel a felsőbb tanfolyam I növendékei igyekeztek amúgy is szegény irodal­• munkát gazdagítani. Kívánatos volna, ha ezen j a téren is változás állana be. Nagyon jól tud-' j juk, hogy maga a szakkönyvirás vagy szakczikk­| szerkesztés magában nálunk kenyeret nem nyújt, • de tűrhető mellékkeresetet igen. S azután hol I van az megírva, hogy szakíróink csak magyarul i terjeszthetik ismereteiket? Szerezzenek nyelv­| ismereteket s akkor a külföldet is felkereshetik j írásaikkal. Végül még egyre kívánjuk a már jelentkezett vagy a jövőben a felsőbb szőlészeti tanfolyamra jelentkezők figyelmét felhívni. A gyümölcsérté­kesitő és szeszfőző szövetkezetek nehéz boldo­gulásának nem utolsó indoka az, hogy vezető­emberekben hiány van, akik megfelelő gazda­sági és műszaki ismeretekkel birnak. A felsőbb szőlészeti tanfolyam hallgatói szinte predeszti­nálva vannak erre a pályára, ha pótlólag még egy néhány hetes specziális gyümölcskonzerváló és szeszfőző tanfolyamot is hallgatnak. És ezek a vállalatok ma sem díjazzák rosszul szakem­bereiket és még többet nyújthatnának, ha meg­felelő gyakorlati vezetés mellett azzá fejlesztet­nének, amivé lenniök kell, hogy hivatáiukat teljesen betöltsék. Rátermett, tanulni és alkotni szerető fiatal emberek kellenek ide s akkor csak­hamar az az elfogultság és a politika boszor­kánykonyháján értelmetlenül tenyésztett ellen­szenv ezen termelői szövetkezetekkel szemben meg fog szűnni és állam, gazdatársadalom és alkalmazottak egyaránt meg fogják mellettük találni számadásukat. A külföldi vevők többnyire vörös boraink iránt érdeklődnek, holott, ugye, nálunk a vörös­bortermelés a filloxeravész óta jelentőségéből igen sokat veszített. A belföldi és ausztriai izlés éveken keresztül tartózkodólag viseltetett pompás egri, szekszárdi, villányi vörös boraink­kal szemben és igy az uj telepítéseknél a kék fajtákat még a par excellence vörösbort termő vidékeken is elhanyagolták, sőt a kék fajtákból is sok helyen fehér bort készítettek, mert az kelendőbb volt. Háború óta a helyzet megváltozott. A fogyasztóközönség akkoriban, főleg a katonaság, a vörös borokat elsőségben részesítette és a kereskedelem igyekezett lehető­ség szerint a kívánalomnak eleget tenni. Nagyon kapóra jöttek a több borvidéken nem is olyan szórványosan feltalálható Ottelló- és Jacquez­ültetvények, melyek terméke magában véve alig élvezhető, de 3—4-szer annyi fehér borral keverve (ha nem is éppen elsőrendű), de szép szinü és nem tulfanyar italokat adnak. A mi bortörvényünk csodálatos módon a vörös bor eredetiségének védelmére súlyt egyáltalán nem helyezett. Elsőrendű vörös borunk még igen jó quali­tást adó ősz után is alig tehető — mondjunk mm számunk 8 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents