Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.
1920-09-16 / 38. sz.
LII. évi. 39. számig Budapest, 1920. szeptember 24. Előfizetési dijak: Negyedévre 60'— K. Egy hóra ... 27'— „ 1920. deczember 31-én túl terjedő időre jelenleg előfizetést nem fogadhatunk el. Egyes lappéldány ára 5— K. Telefonszám : József 99—28. A „FRUGTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszövetkezetek központja mint szövetkezetnek hivatalos lapja. • Megjelenik minden csütörtökön. ————Laptulajdonos: Dr. BAROSS ENDRE. Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. DRUCKER JENŐ. Árjegyzék ugyanott kapható. Hirdetési mellékletek jutányos árban fogadtatnak el. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IX., Üllői út 25. (Köztelek) Hirdetéseket a lap kiadóhivatala vesz fel. Hétről-hétre. (A felsőbb szőlészeti tanfolyam látogatottsága. — Fokozott jelentősége a magasabb kiképzésnek. — A vörös bortermelés erősebb felkarolása. — Egy borászati nagygyűlés Lundenburgban.) Budapest, szept. 22. A A földmivelésügyi miniszter felhívása, a felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyamba való jelentkezésre, végigjárta a napilapokat. A jelentkezés határideje e hó közepén járt le és az előadások októberén veszik kezdetüket. Nem hallottunk róla, hogy mily nagy az érdeklődés ezen magasabb gazdasági szakma iránt, de szeretnék, ha ifjaink közül többen és minél tehetségesebb elemek kérték volna felvételüket. És pedig nemcsak olyanok, akik az előadások befejeztével állami szolgálatba akarnak lépni, hanem olyanok is, akik a saját birtokukon akarják ismereteiknek hasznát venni. Általában ilyenek látogatták eddig legkisebb számban ezt a legfelsőbb szőlészeti szakképzést nyújtó tanfolyamot. Amikor ezt a kurzust talán 25 év előtt életbe léptették, akkor az államnak a szőlészeti felügyelői szervezet megteremtése érdekében alaposan képzett egyénekre volt szüksége s így a tanfolyamra többnyire olyan hallgatók jelentkeztek, akik azután állami szolgálatba akartak lépni. Várjon azok többsége, akiknek tényleg sikerült az állami státusba bejutni, mind megtalálták-e úgy anyagi, mint hatásköri szempontból azokat az előnyöket, melyek őket erre a térre csábították, nem kutatjuk, de annyi tény, hogy néhány évre rá, a felügyelői státus körülbelül megtelt és a tanfolyam újabb növendékeiből csak nagyon elvétve kerülhetett valaki bele a szőlészeti felügyelői karba. De egyéb gazdaságokban sem találtak magasabb képzettségüknek megfelelő elhelyezést. Sokan, akik abban a reményben végezték el a tanfolyamot, hogy rövidesen mint valamely uradalom száz és több holdas szőlőtelepének vezetői fogják ismereteiket kamatoztatni, vagy nem voltak képesek ily gazdaságba bejutni, vagy ha bejutottak, néha nem kerültek a szőlőgazdaságba, hanem mint írnokok a gabonatermelés vagy állattenyésztés, vagy központi iroda munkakörét tartoztak ellátni, vagy pedig, ha a szőlő és pincze körüli teendők felügyeletével bízattak meg, magukra nézve sértőnek találták, hogy nem nyertek ezen hatáskörben teljes függetlenséget,hanem évekig vagy végleg alá voltak rendelve olyan főnököknek, akik — hitek szerint —, ebben a szakmában távolról sem bírtak annyi tudással, mint ők. Néha talán igazuk is volt. Így sokan csalódottan hátat fordítottak a szőlészetnek és más mezőgazdasági ágban igyekeztek babérokat szerezni. Legkevesebben voltak azok, akik saját birtokuk intenzívebb szőlészeti kezelése czéljából hallgatták a tanfolyamot vagy pedig abból a czélból, hogy kifejezetten, mint oltvány termelők vagy kizárólagosan nagyszőlőbirtokosok hasznosítsák ismereteiket. Ez mindenesetre visszás dolog volt és szeretnék, ha ezentúl máskép lenne. Lehetnek, akik ezen felfogásomat nem osztják, főleg a nagybirtokokra való vonatkozásában és azt tartják, hogy kár volna az uradalmi szőlők kezelésénél más, szolgálatra rászorult egyének érvényesülését ezáltal gátolni. Sajnos, eddig is igen sok kifejezetten nagy szőlő telepítésénél és igazgatásánál nélkülözzüka felsőbb tanfolyam volt hallgatóit, daczára, hogy a tulajdonos nem végezte el ezt a kurzust. Talán e téren is változás fog újabban beállani. De ettől eltekintve is, szívesen látnók, ha a tanfolyamot legalább néhány évig minél többen látogatnák. Igaz, hogy a megcsonkult Magyarországon az állami szőlészeti felügyelői státus jóval kisebb lesz, mint a múltban és így pótlásra is sokkal kevesebb ember kell, mint azelőtt. De azért kell és amellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen intézmény jelesei közül már nem egy van, aki ma holnap belefárad a munkába, hisz harminc vagy több éve szolgálja ezt az ügyet. Idejében kell gondoskodni succrescentiáról. Azután a szőlészeti kísérletügy és szakirodalom is kíván új embereket. Honnan kerüljenek ki ezek, ha nem a felsőbb tanfolyam végzett növendékei közül. Sajnos, az ifjabb generáczió tagjai közül a szakítás terén alig egy-kettő iparkodott érvényesülni s igy sajnálattal tapasztaltuk már a háború előtt is, hogy — ha az öregek közül egyik vagy másik félreáll — helyébe nem kaptunk tollforgató munkásokat. Hiába irta ki a MSzOE az ő irodalmi pályázatait, hiába próbálták könyvkiadóvállalatok és nem utolsó helyen a mi lapunk is, szakférfiainkat az irodalom mivelésére biztatni, törekvésünk a legtöbb esetben meddő maradt. A szőlészeti és borászati könyvpiac utolsó 20 évi kiadványai közül alig tesznek ki néhány százalékot azok a könyvek vagy akár füzetek, melyekkel a felsőbb tanfolyam növendékei igyekeztek amúgy is szegény irodalmmunkát gazdagítani. Kívánatos volna, ha ezen a téren is változás állana be. Nagyon jól tud- j juk, hogy maga a szakkönyvírás vagy szakcikk szerkesztés magában nálunk kenyeret nem nyújt, de tűrhető mellékkeresetet igen. S azután hol van az megírva, hogy szakíróink csak magyarul terjeszthetik ismereteiket? Szerezzenek nyelvismereteket s akkor a külföldet is felkereshetik írásaikkal. Végül még egyre kívánjuk a már jelentkezett vagy a jövőben a felsőbb szőlészeti tanfolyamra jelentkezők figyelmét felhívni. A gyümölcsértékesítő és szeszfőző szövetkezetek nehéz boldogulásának nem utolsó indoka az, hogy vezetőemberekben hiány van, akik megfelelő gazdasági és műszaki ismeretekkel bírnak. A felsőbb szőlészeti tanfolyam hallgatói szinte predesztinálva vannak erre a pályára, ha pótlólag még egy néhány hetes speciális gyümölcskonzerváló és szeszfőző tanfolyamot is hallgatnak. És ezek a vállalatok ma sem díjazzák rosszul szakembereiket és még többet nyújthatnának, ha megfelelő gyakorlati vezetés mellett azzá fejlesztetnének, amivé lenniök kell, hogy hivatásukat teljesen betöltsék. Rátermett, tanulni és alkotni szerető fiatal emberek kellenek ide s akkor csakhamar az az elfogultság és a politika boszorkánykonyháján értelmetlenül tenyésztett ellenszenv ezen termelői szövetkezetekkel szemben meg fog szűnni és állam, gazdatársadalom és alkalmazottak egyaránt meg fogják mellettük találni számadásukat. A külföldi vevők többnyire vörös boraink iránt érdeklődnek, holott, ugye, nálunk a vörösbortermelés a filloxéravész óta jelentőségéből igen sokat veszített. A belföldi és ausztriai izlés éveken keresztül tartózkodólag viseltetett pompás egri, szekszárdi, villányi vörös borainkkal szemben és így az új telepítéseknél a kék fajtákat még a par excellence vörösbort termő vidékeken is elhanyagolták, sőt a kék fajtákból is sok helyen fehér bort készítettek, mert az kelendőbb volt. Háború óta a helyzet megváltozott. A fogyasztóközönség akkoriban, főleg a katonaság, a vörös borokat elsőségben részesítette és a kereskedelem igyekezett lehetőség szerint a kívánalomnak eleget tenni. Nagyon kapóra jöttek a több borvidéken nem is olyan szórványosan feltalálható Ottelló- és Jacquezültetvények, melyek terméke magában véve alig élvezhető, de 3—4-szer annyi fehér borral keverve (ha nem is éppen elsőrendű), de szép színű és nem túlfanyar italokat adnak. A mi bortörvényünk csodálatos módon a vörös bor eredetiségének védelmére súlyt egyáltalán nem helyezett. Elsőrendű vörös borunk még igen jó qualitást adó ősz után is alig tehető — mondjunk mi számunk 8 oldal.