Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.

1920-09-16 / 38. sz.

LII. évi. 39. számig Budapest, 1920. szeptember 24. Előfizetési dijak: Negyedévre 60'— K. Egy hóra ... 27'­— „ 1920. deczember 31-én túl ter­jedő időre jelenleg előfizetést nem fogadhatunk el. Egyes lappéldány ára 5­— K. Telefonszám : József 99—28. A „FRUGTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszövetkezetek központja mint szövetkezet­nek hivatalos lapja. • Megjelenik minden csütörtökön. ————­Laptulajdonos: Dr. BAROSS ENDRE. Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. DRUCKER JENŐ. Árjegyzék ugyanott kapható. Hirdetési mellékletek jutányos árban fogadtatnak el. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IX., Üllői­ út 25. (Köztelek) Hirdetéseket a lap kiadóhivatala vesz fel. Hétről-hétre. (A felsőbb szőlészeti tanfolyam látogatottsága. — Foko­zott jelentősége a magasabb kiképzésnek. — A vörös bortermelés erősebb felkarolása. — Egy borászati nagy­gyűlés Lundenburgban.) Budapest, szept. 22. A A földmivelésügyi miniszter felhívása, a felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyamba való jelentkezésre, végigjárta a napilapokat. A jelent­kezés határideje e hó közepén járt le és az előadások október­­­én veszik kezdetüket. Nem hallottunk róla, hogy mily nagy az érdeklődés ezen magasabb gazdasági szakma iránt, de sze­retnék, ha ifjaink közül többen és minél tehet­ségesebb elemek kérték volna felvételüket. És pedig nemcsak olyanok, akik az előadások be­fejeztével állami szolgálatba akarnak lépni, ha­nem olyanok is, akik a saját birtokukon akarják ismereteiknek hasznát venni. Általában ilyenek látogatták eddig legkisebb számban ezt a legfelsőbb szőlészeti szakképzést nyújtó tanfolyamot. Amikor ezt a kurzust talán 25 év előtt életbe léptették, akkor az államnak a szőlészeti felügyelői szervezet megteremtése érdekében alaposan képzett egyénekre volt szük­sége s így a tanfolyamra többnyire olyan hall­gatók jelentkeztek, akik azután állami szolgálatba akartak lépni. Várjon azok többsége, akiknek tényleg sikerült az állami státusba bejutni, mind megtalálták-e úgy anyagi, mint hatásköri szem­pontból azokat az előnyöket, melyek őket erre a térre csábították, nem kutatjuk, de annyi tény, hogy néhány évre rá, a felügyelői státus körül­belül megtelt és a tanfolyam újabb növendékei­ből csak nagyon elvétve kerülhetett valaki bele a szőlészeti felügyelői karba. De egyéb gazdaságokban sem találtak maga­sabb képzettségüknek megfelelő elhelyezést. Sokan, akik abban a reményben végezték el a tanfolyamot, hogy rövidesen mint valamely ura­dalom száz és több holdas szőlőtelepének vezetői fogják ismereteiket kamatoztatni, vagy nem voltak képesek ily gazdaságba bejutni, vagy ha bejutottak, néha nem kerültek a szőlő­gazdaságba, hanem mint írnokok a gabona­termelés vagy állattenyésztés, vagy központi iroda munkakörét tartoztak ellátni, vagy pedig, ha a szőlő és pincze körüli teendők felügyele­tével bízattak meg, magukra nézve sértőnek találták, hogy nem nyertek ezen hatáskörben teljes függetlenséget,hanem évekig vagy végleg alá voltak rendelve olyan főnököknek, akik — hitek szerint —, ebben a szakmában távolról sem bírtak annyi tudással, mint ők. Néha talán igazuk is volt. Így sokan csalódottan hátat for­dítottak a szőlészetnek és más mezőgazdasági ágban igyekeztek babérokat szerezni. Legkevesebben voltak azok, akik saját birto­kuk intenzívebb szőlészeti kezelése czéljából hallgatták a tanfolyamot vagy pedig abból a czélból, hogy kifejezetten, mint oltvány termelők vagy kizárólagosan nagyszőlőbirtokosok hasz­nosítsák ismereteiket. Ez mindenesetre visszás dolog volt és szeretnék, ha ezentúl máskép lenne. Lehetnek, akik ezen felfogásomat nem osztják, főleg a nagybirtokokra való vonatko­zásában és azt tartják, hogy kár volna az uradalmi szőlők kezelésénél más, szolgálatra rászorult egyének érvényesülését ezáltal gátolni. Sajnos, eddig is igen sok kifejezetten nagy szőlő telepítésénél és igazgatásánál nélkülözzük­a felsőbb tanfolyam volt hallgatóit, daczára, hogy a tulajdonos nem végezte el ezt a kurzust. Talán e téren is változás fog újabban be­állani. De ettől eltekintve is, szívesen látnók, ha a tanfolyamot legalább néhány évig minél töb­ben látogatnák. Igaz, hogy a megcsonkult Ma­gyarországon az állami szőlészeti felügyelői státus jóval kisebb lesz, mint a múltban és így pótlásra is sokkal kevesebb ember kell, mint azelőtt. De azért kell és amellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen intézmény jelesei közül már nem egy van, aki ma­ holnap belefárad a munkába, hisz harminc­ vagy több éve szolgálja ezt az ügyet. Idejében kell gon­doskodni succrescentiáról. Azután a szőlészeti kísérletügy és szakiroda­lom is kíván új embereket. Honnan kerüljenek ki ezek, ha nem a felsőbb tanfolyam végzett növendékei közül. Sajnos, az ifjabb generáczió tagjai közül a szakítás terén alig egy-kettő ipar­kodott érvényesülni s igy sajnálattal tapasztal­tuk már a háború előtt is, hogy — ha az öregek közül egyik vagy másik félreáll — helyébe nem kaptunk tollforgató munkásokat. Hiába irta ki a MSzOE az ő irodalmi pályázatait, hiába pró­bálták könyvkiadóvállalatok és nem utolsó helyen a mi lapunk is, szakférfiainkat az iro­dalom mivelésére biztatni, törekvésünk a legtöbb esetben meddő maradt. A szőlészeti és borászati könyvpiac­ utolsó 20 évi kiadványai közül alig tesznek ki néhány százalékot azok a könyvek vagy akár füzetek, melyekkel a felsőbb tanfolyam­­ növendékei igyekeztek amúgy is szegény irodal­m­munkát gazdagítani. Kívánatos volna, ha ezen­­ a téren is változás állana be. Nagyon jól tud-­ j juk, hogy maga a szakkönyvírás vagy szakc­ikk­­ szerkesztés magában nálunk kenyeret nem nyújt,­­ de tűrhető mellékkeresetet igen. S azután hol­­ van az megírva, hogy szakíróink csak magyarul­­ terjeszthetik ismereteiket? Szerezzenek nyelv­­­ismereteket s akkor a külföldet is felkereshetik­­ írásaikkal. Végül még egyre kívánjuk a már jelentkezett vagy a jövőben a felsőbb szőlészeti tanfolyamra jelentkezők figyelmét felhívni. A gyümölcsérté­kesítő és szeszfőző szövetkezetek nehéz boldo­gulásának nem utolsó indoka az, hogy vezető­emberekben hiány van, akik megfelelő gazda­sági és műszaki ismeretekkel bírnak. A felsőbb szőlészeti tanfolyam hallgatói szinte predeszti­nálva vannak erre a pályára, ha pótlólag még egy néhány hetes spec­iális gyümölcskonzerváló és szeszfőző tanfolyamot is hallgatnak. És ezek a vállalatok ma sem díjazzák rosszul szakem­bereiket és még többet nyújthatnának, ha meg­felelő gyakorlati vezetés mellett azzá fejlesztet­nének, amivé lenniök kell, hogy hivatásukat teljesen betöltsék. Rátermett, tanulni és alkotni szerető fiatal emberek kellenek ide s akkor csak­hamar az az elfogultság és a politika boszor­kánykonyháján értelmetlenül tenyésztett ellen­szenv ezen termelői szövetkezetekkel szemben meg fog szűnni és állam, gazdatársadalom és alkalmazottak egyaránt meg fogják mellettük találni számadásukat. A külföldi vevők többnyire vörös boraink iránt érdeklődnek, holott, ugye, nálunk a vörös­bortermelés a filloxéravész óta jelentőségéből igen sokat veszített. A belföldi és ausztriai izlés éveken keresztül tartózkodólag viseltetett pompás egri, szekszárdi, villányi vörös boraink­kal szemben és így az új telepítéseknél a kék fajtákat még a par excellence vörösbort termő vidékeken is elhanyagolták, sőt a kék fajtákból is sok helyen fehér bort készítettek, mert az kelendőbb volt. Háború óta a helyzet megváltozott. A fogyasztóközönség akkoriban, főleg a katonaság, a vörös borokat elsőségben részesítette és a kereskedelem igyekezett lehető­ség szerint a kívánalomnak eleget tenni. Nagyon kapóra jöttek a több borvidéken nem is olyan szórványosan feltalálható Ottelló- és Jacquez­ültetvények, melyek terméke magában véve alig élvezhető, de 3—4-szer annyi fehér borral keverve (ha nem is éppen elsőrendű), de szép színű és nem túlfanyar italokat adnak. A mi bortörvényünk csodálatos módon a vörös bor eredetiségének védelmére súlyt egyáltalán nem helyezett. Elsőrendű vörös borunk még igen jó quali­tást adó ősz után is alig tehető — mondjunk mi számunk 8 oldal.

Next