Borászati Lapok – 62. évfolyam – 1930.
1930-01-04 / 1. sz.
1. SZÁM. 62-IK ÉVFOLYAM. A borfogyasztási adónak megszűnt a létjogosultsága (és egyéb adóbajok). Irta: Moskovits Miksa. Erdőbénye, dec. 31. Egy olyan külföldnek, amely bort importál, egyik olyan szaklapja, amely a borkereskedelmet képviseli, tehát kétszeresen feltétlenül érdeke, hogy a magyar termelési piac olcsó konveniáló felesleggel rendelkezzék, mégis komoly megértéssel regisztrálja azon lesújtó véleményt, miszerint az egy „nonsens", hogy nálunk a fogyasztási adó gyakran annyit tesz ki, mint a borvétel ára. Ha a helyzet nem volna olyan szomorú, azt vetném közbe tréfásan, de mégsem üti meg a termelési költséget, mert Trianon óta elég gyakran azon alól is kénytelen a termelő túladni rajta. Azt hiszem, talán érdemes és időszerű ezen alkalommal az aktivált és egyéb terhek történetét a borral kapcsolatban feljegyezni és fejtegetni. A régi magyar földesúr teljhatalmilag rendelkezett a földdel és ennek összes termelésével s azért a borvidéken, ha bárki és bárhol szőlőt telepitett, természetbeni dézsmát —tizedet — kellett adnia a földesúrnak. Ezt az állam beváltotta s a filloxerás időszakban elengedte, vagyis teljesen felszabadította a bortermelést. De a kisebb király jogainál fogva jogot gyakorolt a földesúr az italmérési (regula), vásári-, vizi-, hidvám-, malom- stb. jogokon. Ezek által módjában állt a magyar nép fogyasztását, kereskedelmét s iparát a saját javára némileg kihasználni. Mindezeket az állam nagyrészben szintén beváltotta és mint jogutód, tovább élvezte. A fogyasztási adót, kivéve a modern kereskedelem és a kifejlesztett technika a többi jogokat annyira túlhaladta, hogy a maradványai alig érezhetők. Az italmérést azonban s vele együtt a borfogyasztási adót mélyítve és szélesítve nagyon alaposan építette ki az állam. Amíg a kettős monarchiában a közös védvám piacot biztosított a magyar bornak, az aktíva tényleg csakis a belföldi fogyasztót terhelte. A termelőjét csak alig érintette, hiszen Nagy-Magyarországnak mindenfelé szabad volt a kivitele, ahol más bor vámmentesen nem versenyezhetett vele, itthon pedig megfizette a fogyasztó, a szállítási költséget levonva, ugyanazt a paritású árt, mint Lembergben vagy Wienben s ezenfelül a fogyasztási adót, mint ahogy az a földesúri jogtól kezdve folytonosan a fogyasztó terhére volt szánva és szabva. Most azonban a trianoni vámhatár mellett teljesen megváltozott a helyzet. Egy ország, amelynek a bortermése túltengésben szenved, ahol nincs kontingentálás, nincs kartel, kivitel nélkül minden aktív stb. nem a fogyasztót, hanem hivatása ellenére kizárólagosan az ősbortermelőt sújtja. Ennek tehát a jogeredetét és intencióját eltévesztve, megszűnik a létjogosultsága. Egy fegyver, amelynek rossz az irányzéka, csak a saját táborát pusztítja! Az, hogy a jövedéke a községeknek lett átadva, nem változtat a dolgon. Ezek után, azt hiszem, elég súlyos, ha egy hegyoldal, mely ,ha szőlővel nem volna betelepítve, seprőnek való fagyalkát teremne, annak kataszteri tiszta jövedelme, illetve földadója mégis háromszor annyi, mint a legtelevényesebb szántóföldnek, tehát most is érvényben marad a régen eltörölt dézsmaváltság. Ezenkívül, ha ezen, az igen ritkán jövedelmező szőlőgazdaságban egyszer kivételesen egy kis nyers jövedelem mutatkozik, rögtön kamatozódik a háborús jövedelemadó s nem veszi tekintetbe az elmúlt évek veszteségeit. Mint kurkosítást folytatólag megemlítem a következő esetet, mely hű képet nyújt az adókormányzatunk eljárásáról, melyet a pusztulással küzdő tokajhegyaljai szőlősgazdával szemben tanusít. Nem festem s nem színezem alá a dolgot, hanem szárazon leirom az esetet, amint az a községünkben s valószínűleg a szomszédos községekben is megtörtént. Múlt évi szeptember hó 12-én jött le a sátoraljaújhelyi m. kir. pénzügyigazgatóság 24,984/V. 1929. sz. rendelete azzal, hogy a pénzügyminisztérium 90,412/1929. sz. rendeletével a téli fagykárok is adóelengedésre igényt tartó elemi csapásnak minősítette. Ezt a rendeletet szeptember 13-án közhírré tették. A gazdák bejelentették a kárt s ez a bejelentés szeptember 18-án beterjesztetett. Október elején megtörtént a fagykárbecslés és a pénzügyigazgatóság kiküldöttje 2/3 kárt állapított meg. Ezután november 6-án a pénzügyigazgatóság 29.055/V. 1929. sz. rendelettel értesítette a gazdákat,hogy mivel a kárt nem június végéig jelentették be, (mert a miniszteri rendelet ehhez a terminushoz kötötte) a kérést elutasítja. Elutasította az érdekeltet ez ügyben beadott igazolási kérelmét is, akik hivatkoztak arra, hogy ők a rendeletet későn kapták. Most fellebbezés alatt van az ügy a pénzügyminisztériumnál. a A szőlő jövedelmének fokozása. Irta: Kovácsy Béla ny. gazdasági akadémiai igazgató. Budapest, dec. 17. Valóban csodálkozni kell azon, hogy míg a magyar szőlőbirtokos szőlője földfeletti részének minden gondozást és ápolást megad, addig annak földalatti® részével nem sokat törődik, nem látja el táplálóanyagokkal, vagyis szőlőjét nem trágyázza. Pedig minden növény létalapját az képezi, hogy talajában bőségesen álljanak rendelkezésére olyan táplálóanyagok, amelyekből a növény testét felépítheti s ha ilyenek nincsenek elegendő mennyiségben, akármilyen gondozásban részesítjük földfeletti részeit, nagy terméseket nem adhat. Hogy ez mennyire így van, igazolják azok a rendkívül alacsony termésátlagok, amelyeket évről-évre siralmasan kell tapasztalnunk s amelyek valójában megelői Magyarország bortermelésének. Átlagos bortermelésünk hat. holdankint alig haladja meg az 5 hl.-t, holott Franciaországban 20*6, Olaszországban 13'2, Németországban 11 '4 az ország bortermésátlaga, sőt még a szőlő termelésére alig alkalmas Ausztriában is kétszerte nagyobb, mint nálunk. Ezeknek a nagy differenciáknak fő oka abban kereshető és található fel, hogy az említett országokban dús trágyázásban részesítik a szőlőket, nálunk azonban semmilyenben sem. Nincs gazdasági növény, amely a megfelelő trágyázást jobban meghálálná, mint a szőlő. Egyetlen bő trágyázással meg lehet kétszerezni termését, legyen az a trágya akár istálló-, akár műtrágya. De persze a mi szőlőbirtokosaink jelentékeny része istállótrágyával nem is rendelkezik, mert nincs gazdasága s amiatt csak évtizedenként vesz egy kevés istállótrágyát, hogy azt szőlőjének éppen csak megmutassa. Azok a szőlőbirtokosok pedig, akik gazdálkodással is foglalkoznak s ennek következtében rendelkeznek egy kevés istállótrágyával, azért nem trágyázzák szőlőjüket, mert a rendelkezésükre álló csekély mennyiségű istállótrágya gazdaságuk karbantartására sem elegendő. Különösen újabb időben, az ország állatállományának megapadása folytán olyan kevés istállótrágyát termelünk, amelyből csakugyan alig jut a szőlőknek, ez azonban egyáltalában nem menti a szőlőbirtokosokat e hibás eljárásukért, mert a szőlők trágyázására a műtrágyák is teljesen megfelelők s a legtöbb esetben alkalmazásuk még kevesebb kiadással jár, mint az istállótrágyázás. A szőlők műtrágyázása pedig még a mai alacsony borárak mellett is biztos jövedelmet nyújt s csak a legritkább esetben fordulhat elő, hogy használatuk ne lenne kifizető. Hatásuk a szőlőben három évre terjed s talán még nem is volt olyan műtrágyázási kísérlet, amely három év alatt ne adott volna kat, holdankint legkevesebb 100 P. tiszta jövedelmet, de a legtöbb esetben e három év alatt elérhető tiszta jövedelem a 400—500 P. t is meghaladja s nem ritkán az 1000 P.-t is eléri. A szőlők műtrágyázásánál rendszerint fel szoktunk használni. E műtrágyázás után biztosan lehet számítani legalább 10 hl. terméstöbbletet, amelynek értékét — a legrosszabb esetet véve alapul — literenként 20 fillérbe vesszük, akkor is a terméstöbblet értéke 200 P., marad tehát tiszta jövedelemként 95 P., egy olyan nagy összeg, amelyet figyelmen kivül hagyni egy szőlőbirtokosnak se volna szabad. 300 kg. szuperfoszfátot a 12 P. 361— P. 150 „ mésznitrogént á 28 „ 42"— „ 150 „ 40%-os kálit a 18 „ ___ 27 — „ Összesen ... 105"— P. Lapunk mult évi 51—52. (karácsonyi) számához a kiadóhivatal postatakarékpénztári befizetési lapot mellékelt azzal a kéréssel, hogy a jövő (1930.) évi előfizetési díjakat. előfizetőink minél előbb beküldeni kegyeskedjenek. A ,,Borászati Lapok" immár 62-ik évfolyamába lépése hosszú időn keresztül jóban és rosszban állandó társként kisérte a magyar szőlő- és borgazdaság érdekeltjeit; felvilágosította a haladás eszközeiről; védte a szőlősgazdákat, ha támadások érték; intette őket, ha hibáztak; hóna alá nyúlt a sokszor érdemetlenül támadott borkereskedelemnek; alkalmazottnak, munkásnak barátja volt stb., mert csak egy cél lebegett szeme előtt: a magyar szőlő- és borgazdaság útjából a göröngyöket eltakarítani és biztosítani azt az utat, amelyen jövőjét simán érheti el. Zászló volt hosszú évtizedeken keresztül a „Borászati Lapok", amelynek olyan hű olvasótábora van, mint talán egy szaklapnak sem, amit csak úgy tudott elérni, hogy megalkuvás nélkül, néha támadások dacára is, a vállalt kötelességet teljesítette. E kötelességteljesítés tudatában fordul most újból az előfizetők táborához, hogy az új előfizetéseket minél előbb küldjék be, mert a lap kiállítása olyan terheket ró a kiadóhivatalra, amelyeket késedelmes fizetés esetén lehetetlen teljesíteni. Az előfizetési dij s 1 évre 26 P. V. „ 13 „ 74 „ - - 7 „ Lehetőleg hosszabb időre küldjük be az előfizetési dijakat, amelyeket, dacára a magasabb előállítási költségnek, az új évre sem emelt lapunk. 1930. január 4. vegyitermékek nagykereskedése Budapest, V., Alkotmány utca 23. sz. Telefon: Aut. 194-18, Aut. 194-27 Sürgönyeim: LINDACia 9252 Állandóan vásárol préselt jjjt