Borsod - Miskolci Értesítő, 1875 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-07 / 1. szám

. Az 1874-ik év deczember hó 18-kán tar­tott Miskolcz városa képviselő gyűlésének 314. sz. határozata szerint, bizottság küldetett ki, a legtöbb adót fizető képviselők, névsorának kiiga­zítására, .y. 1875-ik évre. — Ezen névsort, van szerencséje a bizottságnak, a tisztelt Mis­kolcz városa közönsége előtt kimutatni. A kik jogukat e tekintetben sértve érzik , vagy netalán joguk figyelembe sem vétetett vol­na ; igényeiket 1875. év január 7-ik napjától az 1875-ki év január 12-dik napjáig bezárólag, a bizottságnál mutassák be. Weisz Lajos 195­­0 Dr. Stern Béni* Sachs, Gyula 189 99 Dr. Ixel Soma* 60 Rácz Ádám* 188 34 10 Mezősy Vilmos 113 49 Kovács György 186 66 Molnár Elek* 112 84 Szörényi József* 183 93 Misley Károly* 112 30 Szánthó János* 181 95 Hilp Márton 110 13 Koós Márton 181 36 Katona József 109 20 Kohn J. Lipót 180 83 Id. Molnár Bertalan 108 93 Kerekes Károly* 1809 Ditzel Alber­t 106 63 Dálnoki Nagy Barna* 178 96 Weisz Illés 106 22 Schlik Gyula* 1778 Hercz Vilmos 106 47 Tóth Mihály* 171 81 Szuhányi Béla* 106 17 70 Lang Sámuel 171 54 20 Haas Soma 105 92 Holländer Ede 166— Tepper István* 104 95 Greuter Antal 164 44 Bodnár Dániel 102 79 Mayer Rezső* 160 64 Untisz János 102 73 Marko Pál 159 86 Dr. Friedman Bernát 100 80 Dr. Szabó Gyula* 158 82 Smajda János 100 40 Tajthy József 156 34 A csillaggal jegyzetteknek adójuk kétszer Torday Sándor 155 49 résén számittatik. Dr.Szabó Ferencz, Matuskovics József 154 28 Pácz Benjamin 80 Pollák Mór Csesznok József* Kiss Sándor Deutsch Jakab Jusztus Gusztáv Rácz József Szűcs István* Légrády József Somogyi László* Kun József 90 Dr. Grosz József* Fábián Lipót Fajler Mátyás 152 150 146 144 143 140 140 140 140 139 138 138 137 134 A bizottság nyilvános üléseit tartja a fentirt napokon délutánni órákban , a város kissebb ta­nácskozó termében. Miskolcz. deczember 29-én 1874. Szabó Ferencs. frt. kr. ! frt. kr. 1­ 40 Máry Pál* 287 74 Dr. Klein Jakab* 184— Kun Bertalan* 2362 Sugár Dávid 133 98 Lázár Emánuel 234 25 Ferenczi Sándor* 131 63 Gr. Vay Tihamér 233 42 Fűrész Pál 131 62 G­r. Szabó Ferencz* 220 22 Kohn Salamon 129 40 Szathmáry Király Pál* 218 55 Szentgyörgyi Ede* 129 13­­ Paczauer Mór 217 65 Bartányi Károly 128 66 Dr. Hőke Lajos* 213 88 100 Ferenczi Barnabás* 127 17 Wittenberg Ferencz 213 70 Steinfeld Salamon 211 50 Póttagok: 50 Bató István 211 46 frt. kr. 1 Fischer Mór 209 28 Engel Sámuel 123 94 Pollák Jakab 205 44 Nagy István 1239 Frankel Bernát 205 31 Bede László 1204 Stróbl Ferencz 204 61 Kozáry Dániel 117 76 Sir Ferdinand 203 69 Grünfeld Ignácz 116 36 Soltész János 197 90 Bakos Antal* 116 16 Klir József 197 80 Horváth Antal* 116 13 116— 114— 6 43 24 36 77 62 59 27 23 82 34 8 45 99 T Á R C­Z A. Az üldözött leány. Beszély. I. Elbeszélésünknek a kedves Svédhon csinos szép fővárosa a színhelye. Itt, egy szép tavaszi napon, a hollandi- • utcza kisded egyszerű de izlésteljes lakóinak egyi­kében , lakályos szép szobácskában, ketten ül-­­­tek beszélgetve. Az egyik ifjú, mintegy hu­­­­szonöt éves hölgy volt, neve Horner Éva; a má­sik mintegy huszonhét éves, Hjort Gumiár, já­­rásbiró. —­ Unoka­testvérek valának. — Ah! te tehát azt állítod, hogy I­ . . hadnagy,nekem csupán pénzemért udvarol? — mondá Éva élénken s neki pirulva, miközben dús barna fürtjeivel játszott. — Ez annyit je­lent , miszerint nem tartasz eléggé szépnek ar­ra , hogy egyedül magamért vegyenek nőül. — Ej, Isten ments! azon esetre, ha en­gem választasz férjül, — válaszolt Gunnar mo­solyogva. Én bizonyára azért veszlek el, mert­­ nekem tetszel! — Rendkívül lekötelező, de meg akarom ne­ked mutatni, hogy egyátalján nem akarom ma­gamat pénzemért elvétetni. Mert ámbár ezer tallér évi jövedelem elegendő, hogy szükségle­teimet kielégítse és számomra gondtalan életet biztosítson; azonban mégis büszke vagyok vala­kit annyira kisértetbe hozni, hogy vagyonomért vegyen el. — Ah! kedves Éva, ezer tallér évi jöve-­­­delem egy szegény tengerésztiszt előtt nem meg­vetendő valami, s igy, ha a hadnagyot válasz­tod, e férjet csakugyan megvásároltad magadnak. — S ha téged választalak , mit tettem ? — Akkor elajándékoztad magad. — Elajándékoztam? Valóban, ez igen szerényen hangzik; kiváltva kedvem volna ma­gamat valakire rátukmálni. — Ezt épen nem szükség tenned; én té- i­ged nemül kérlek, és pedig következő módon : — Bájos szeretetreméltó hölgy! örökre érted fogok lángolni, ha kezeddel boldogítasz, s Hymen rózsalánczával magadhoz fűzesz. — Erre pedig te szépen azt válaszolod. Szóla Gunnar s nyájas olvadékony han­gon igy folytatá: — Ím kedvesem , fogadd kezemmel élete­met, s határozd meg esküvőnk napját. — mire én átölellek s összecsókollak. És Gunnar csakugyan készült is hozzá, hogy unokanővérét átkarolja , de Éva kisiklék s mosolyogva következő megjegyzést ten : — Te igen gyorsan fogsz a dologhoz, s mindkét szerepet magad játszod; azonban en­gedd meg hogy én is beleszólhassak. — Teljes örömmel, ha e szó ,igen-‘ le­­end, ha „nem“-mel hangzik úgy felesleges szóllanod. — Nem egészen. Legelőször is te nem kellesz férjemnek. — Ez nem nagyon udvariasan volt mond­va. De halljuk tovább. — Másodszor: . .. hadnagy sem kell. — Kedves húgom, akkor bizonyára pár­tában maradsz, mert gondold meg, hogy hu­szonöt éves vagy, ez oly kor, mely egy leány­nak elég okot ad az aggályra, s arczod már ő is kezd egy kissé ránczosodni szemeid körül. — Az enyém? kiáltá Éva s tükör elé sietett. — Ha még ma nincs is rajta, de holnap már lehet. Szóval már elég koros vagy. — Koros huszonöt évvel! Hisz ép e kor­ban lesz az ember nagykorúvá, azaz: előbb nem is számítható az emberek közzé. Te bolond vagy Gunnar! — Az még nem , hála istennek, de, az égre kérlek ne beszélj nagy­korúságról, mert akkor minden férfi ijedve fut el telled. Brre nagykorú nőt venni feleségül, oly nőt, ki magát önálló embernek tartja, hisz ez a legszelídebb kifejezéssel is valami borzasztó. Előre látom , hogy most miután mindenkinek joga van saját maga felett rendelkezni, mihelyt 25 évét betöl­tötte , egy férfi sem fog oly nőt elvenni, ki e kort elérte, hanem mindnyájan kénytelenek lesz­tek nagykoruságtokhoz menni nőül. — De hát az özvegy­nők, hogy mehetnek ismét férjhez? hisz azok is nagykoruk? — Azon egyszerű okból, haott egy öz­vegynő már eleve be van gyakorolva a férj iránti engedelmességbe, s tiszteletre; de, kedves Évám, egy nagykorú hajadon épen olyan ... — Te mégis csúnya ember vagy; azonban ez, egy cseppet sem gátol, hogy teljesen bol­dognak érezzem magamat, még akkor is, ha jóslatod következtében agg hajadonnak kellene maradnom. — Valóban é s miben állna akkor az a nagy boldogság? — Azonnal elmondom neked. (Folytatása következik.) Válasz A vastáji urnak, Sugár Dávid fogyasztási adó­kezelő úrhoz intézett s a „Borsod“ 51-ik számá­ban megjelent nyílt levelére. Miként tudjuk, vidékünk illetőleg kis me­gyénk mezei iparának terén, jövedelem forrásá­nak igen jelentékeny részét a szőlőművelés, bor­termelés útján nyeri; s a kedvező fekvésű szá­mos szőlőhegységek, éghajlat termékeny talaj­jal , melyekkel megyénk dicsekedhetik — habár a világhírű hazai bortermelő vidékekkel nem áll­hatjuk is ki a versenyt, de nem is utolsó he­lyet biztosítottak számunkra. Állításunkat eléggé meggyőzőleg igazolhatják vidékünk hajdan vi­rágzó ismeretes borkereskedése s azon örvende­tes körülmény, hogy jelenben is, zamatos szi­­ntetartó jól kezelt terményeink nem egyszer láto­gatták már meg dicsérettel a külhoni piaczokat, mig az ország felvidékét a Kárpátokig jelentékeny részben vidékünk látta el. Hogy ekként volt ez hajdan s fájdalom! nem úgy van jelenben , az nem egészen ön­hi­­bánkkal róható föl, hanem a viszonyoknak, be­következett körülményeknek tulajdonítandó; s hogy vidékünk, illetve megyénkben a hosszú évek során át tartó borkereskedési pangás, je­lentékeny iparágunk lazulásának nem volt bor­­alapos következménye, azt termelőinknek a sző­lőművelési iparág iránti kiváló ritka hajlamának, szeretetének, áldozatkészségének s ernyedetlen munkás szívós kitartásának köszönhetjük, kikre számtalanszor bekövetkezett, elérkezett a meg­próbáltatás ideje. Valamint hazai hírneves bortermelő vidé­keink , akként mi is, iparágunk tartós, alapos fölvirágzását a határszéli vámtarif­a megváltozta­tásától várhatjuk, mely a jövő kérdése. Valamint szűk körünk úgy helyzetünknél fogva tehát arra vagyunk szorítva, hogy a birodalom területén, különösen a felvidéken, mely által hajdan vidé­künk látogatott volt — terményeink elkelheté- gére utat nyitni, hitelt szerezni törekedjünk, egyik legfőbb érdekeinket előmozdítandók. Halaszthatlanul elérkezett a nap. Összetett kezekkel tovább nem lehetünk érdekeink nagy­mérvű veszélyeztetése nélkül. Utat kell keresni.

Next