Borsod - Miskolci Értesítő, 1887 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1887-01-06 / 1. szám
midőn igyekeznie kell olyan kormányt alakítani, mely megértse azt, hogy az adófizető polgárt adózó képessé tenni annyi mint az állam érdekében működni s voltaképen, ha a népet csak zsaroljuk, fosztogatjuk, akkor nem egyebet cselekszünk, mint az államépületet gyengítjük. No de fizetni még ekkor is csak kell. És népünknek még ilyen viszonyok közt is meg kell élnie. Gondoljunk tehát arra is, hogy népünknek adóképességét még ilyen körülmények között is meg kell óvnia, és gondoljuk meg, hogy erre van is mód. Népünknek még most is annyi rész szokása van, mely őt sokszor tetemes költekezésbe keveri, sőt nem ritkán vagyona megsemmisülését vonja maga után. Nem említve népünk túlságos barátkozási hajlamát, mely képes pipaszó mellett barátságból naphosszat üldögélni a korcsmában, vagy a pinczében, azon szokásokra akarok különösen utalni, melyek keresztelők, lakodalmak, temetkezéseknél, sőt kisebb jelentőségű családi eseményeknél is, országszerte dívnak, mely abban áll, hogy ilyen ünnepélyes alkalmú házaknál akkor rendesen az egész falu apraja-nagyja megjelen, és azokat a keresztelő, lakodalmaskodó, temetkező család, sokszor napokon át, étellel-itallal tartja, jól lakatja, mert ez így szokás. Rendesen a módtól függ, de a legszegényebb sem húzhatja ki magát a vendéglátás kötelessége alól, de ugyanakkor egy jobb módúnak az temérdek költségébe kerül. Lakodalom még hagyján ! De a temetkezések ! Azt hinné az ember, hogy mindenki addig megy a költségeibe, ameddig akar. Korántsem ! A legtöbb vidéken valóságos csapás a házra egy fel- nőtt férfi vagy nő halála. Egy hétig is tömve van a halottas ház a »részvétlátogatókkal«, kiknek számára tuskot is vágnak, és esznek-isznak a nagy keserű- ségben. Már számos oldalról láttam megtá- t madva népünk ugyanannyi árnyoldalát, figyelmeztetve hibái elhagyására, serkentve erénye és jó tulajdonai felhasználására. Vajha mindannyinak sikere lenne valaha, hogy hibái lassan kint lekopnának róla, erényei pedig megnövekednének. És a többek közzül most a fennebbi szokását emeltem ki, melynek romboló voltát talán észre sem veszik a lelkészek és tanítók, akiknek volna pedig egyedüli hivatása azon segíteni. Panaszkodunk, hogy nem bírjuk az adót fizetni, de azért évenkint többször is kell telni olyan féle hitvány eszemiszomra, melynek egyikéből is bátran kikerül egy család évi adója. Fekete. Nevezetes festők életéből. VI. Don Diego Velasquez de Sylva. Spanyolország festészetének kifejlődése egyesegyedül áll a művészetek történetében. Míg Németországban hosszú bajok és a byzanci modor iránt tartós előszeretet, Olaszországban az iránytalanság huzamossága csak lassú s fokozatos haladást engedtek meg. Spanyolország festészete bár későn, de egyszerre érne el nagyságát, — de melyet a mily hamar eléri, oly hamar el is veszité. Herrera, Pacheco, Pereda csak előkészilik az utat Alonzo Gano, Juan de Castilló és Rodrigueznek ; — és úgy tűnnek ők fel, mint Németországban Wolgemuth Mihály, Hemling és Kranach Lukács korszaka, — mint Olaszországban Cimebue, Giotto, Guidi Tamás és társai egész Leonardo da Vinci ig. Ők csak sejthették a nagy jövőt, de látni már nem láthatták. Midőn Németalföldön Rubens, Rembrandt, Olaszföldön Raphael, Tizián és Correggio küzdtek a halhatatlanságért, az eddig atig ismert Spanyolországban szintén egy név kezdett népszerűvé lenni, név volt Don Diego Velasquez de Sylva. A spanyol festészet kétségtelenül Velasquezben érte el netovábbját, s a nemzeti nagyságot utána csak az egyetlen Murillo Esteban tudta még fentartani. Velasquez élete valóban művészhez illő volt. A nap gondja, öröme művészetében volt megosztva, vetély, félelem, dicsőség, kitüntetés mind szerepeltek életében , művész volt s termékeny, a világnak műveket adott s művészeket. S mint ez utóbbi, egy sajátszerű eseményével egyedül áll a művészet történetében. Velasqueznek számtalan tanítványa volt; — korában hozzá sereglett minden művágyó lélek. S az ifjú mester remekül viselé hivatalát, hite, neve s tanítványainak dicsősége egyre nőtt. Velasquez kifogyhatlan volt a költői gondolatokban ; nem egyszer legszebb eszméit, — túl lévén halmozva, — tanítványainak adta át, s azok közül az volt a legboldogabb, ki a nagy mester eszméit legtisztábban tudta fölfogni. A fényes urfiak között, kik a királyi kegyencz, s művész termét szorgalmasan látogatták, egy szomorú arczú szegény négerfiút is lehet látni, ki mint a nagy mester rabszolgája az ifjú s büszke tanítványok s a mester körül a legalsó szolgálatokat végezte. Alig négy éve történt, hogy egy agg rabszolga éjnek idején fölvervén a mestert, végtelen rimánkodások és könyörgések közt arra kérte: venné meg egyetlen gyermekét, mert ő üldözött,s a gyermek árán menekülését elősegítheti. Velasqueznek ép szüksége volt szolgára, — örömmel elfogadta az ajánlatot ; — csak harmadnapon tudta meg, hogy a vén néger egy spanyol nemes szökött rabszolgája, kit most minduntalan s mindenütt kutatnak ; ámde már hiába, az apa eladta fiát s árán megszabadult. Juant, — igy hívták a néger fiút, — hamar fölfedezték, s ha Velasquez helyett más leendett gazdája, bizonnyal bűnhődik apjáért, — de igy a művész egy festményével elnémitá a követelő grandot, s Juan Velasqueznél maradt. Több év múlt el azóta. A gyermek tanulatlan, műveletlen lelke nem talált tárgyat magának foglalkozásul. Szüntelen festmények és festők körül forgolódott, s ez a sok évi szemlélés, vizsgálódás mélyen hatott reá, s végre ő is az ecsethez nyúlt. Velasquez egyszer korábban jött műtermébe s ott látta Juant egy állvány előtt babrálva. A festés és rajz a legotrombább valami lehetett, mert Velasquez haraggal taszija el a fiút. — Takarodjál Juan, — az ecset nem rabszolga kezébe való! A fiú ijedten húzódott vissza. —■ Ali mester, én olyan nagyon szeretnék festeni. — Mit?a grandok fiai közé ülni? Ej le nagyravágyó! mi akarsz lenni? Herrera, Cano, vagy ép Velasquez ? — Óh uram, — ha az lehetnék, — mégsem szűnném meg Velasquez rabszolgája maradni. — Ez különös, — tetszel nekem fiú, — hanem jobb, ha ilyesmiről nem álmodozol. Elkészítetted festékeimet ? — Itt vannak — felelé sóhajtva a fiú. — S minek e tömérdek violaszin, — otromba gondolat, — hol járt az eszed ? — Uram, a biborbársony öltözethez kell, — semmi sem tünteti elő jobban a bársony árnyéklatát, mint bíboron a violaszin ! — Ejnye fiú, — mily sokat tanultál már, — nem adnál nekem leczkéket ? — tévé hozzá kaczagva. — Oh bárcsak én vehetnék leczkéket öntől jó uram — fohászkodék a gyerek, — tudom, felülmúlnám minden tanítványait ! — No ez már elbizakodás, — mondá Velasquez, te kevély vagy Juan, talán, mert láttál dolgozni órákon át, azt hiszed, te is képes vagy arra szegény bohó Nem oly könnyen megy az ! — Tudom jó uram, — vága közbe a gyerek s fekete arcza tűztől csilogott, — de szorgalommal hamar elérném őket. Sokszor elnézem, hogy mily rosszul kevernek, mily ügyetlenül rakják föl festékeiket. Különösen a grandok ur- ,köz- és egyleti élet. A miskolczi kir. törvényszék bűnügyi osztályában végtárgyalás alá vétetnek; 1887. január 7. Kopcsik János s társa hamis okirat készítés büntette; Spehordia Gyula s társai e. lopás büntette ; Kerék Zsuzsánna és társa e. gondatlanságból okozott emberölés vétsége ; Belányi György s társa e. lopás büntette. január 12. Szűcs Sándor s társai e. rablás büntette ; Vladár Dániel s társa e. lopás büntette ; Dienes József e. súlyos testi sértés büntette; Bencsik József s tsai. e. lopás büntette ; Szeghő Zsigmond s tsai e. lopás büntette . január 13. Visnyai Zoltán e. csalás és sikkasztás ; Kiss Ferencz s tsai. e. lopás büntette; Molnár András e. szándékos emberölés; Husenyicza György e. lopás büntette miatt indított bűnügy. Meghívó. A borsodmegyei gyermekóvó intézeteket terjesztő egyesület tagjait s a nevelésügy barátait tisztelettel kérem, hogy a folyó hó 9-én, délelőtt féltizenegy órakor, az óvoda helyiségében tartandó közgyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Miskolcz, 1887. január 4. özv. Szathmáry Király Pálné: A községi és körjegyzők figyelmébe. Valamennyi kortársamat értesítem , hogy az általunk használt hivatalos nyomtatványok nagy részét az e végett múlt évi szeptember havában ülésezett bizottság átnézte, s részben kijavította, részben teljesen újból átdolgozta. Ezen nyomtatványok mintái (melyek közt az ez idő szerint kivetendő összes megyei és községi pótadók — jegelőadók — közmunka összeírás kivetési és beszedési naplói, — iktató és postakönyvek — települtek nyilvántartása, — marha, ló és sertéslevelek jegyzőkönyve stb. foglaltatnak) a t. megyei közgyűlés által jóváhagyatván, a mélyen tisztelt alispán ur rendeletéből a megyei közig. kiadóhivatal által nyomdába adattak s kinyomatásuk jelenleg folyamatban van. Miután pedig az egyformaság tekintetéből s az ellenőrzés könnyebb gyakorolhassa végeit ezen nyomtatványoknak e megyeszerte kötelező használata van kimondva, s azok a nyomdai munka befejeztével, az illetékes járásbeli főszolgabíró urak útján, minden község részére kellő számú példányokban megküldetni fognak, tehát e körülményt azon okból hozom köztudomásra nehogy a használaton kívül helyezendő régibb mintájú nyomtatványok megrendelése által községeinknek vagy önmagunknak fölösleges és haszon nélküli kiadást okozzunk. Netalán a félreértések kikerülése végett még azt látom szükségesnek megjegyezni, hogy ezen kötelező intézkedés a magánügyi nyomtatványok különböző nemeire ki nem terjed s azok önmagunk által s tetszésük szerinti alakban és