Borsod - Miskolci Értesítő, 1888 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1888-01-05 / 1. szám

közgyűlés, sem költségvetés, sem száma­dás ; csak egyben tűnik ki, abban t,­­ hogy ha valami baj van, bűnbakul mind­járt a jegyzőt állítja ki és pedig minden­ért, a­mit a »kupaktanács« csak azért is elhatároz. Hogy nállunk a földesúr, a közbir­tokos, a községben mint képviselőtestü­leti tag, vagy pláne az elöljáróságban mint bíró vagy törvénybíró megmarkolná a közigazgatás gyeplőit s a jegyzővel és az arra való lelkészszel vállvetve igye­keznék mintaközséget teremteni, az na­gyon, de nagyon ritka eset. Hol keressük tehát a községi köz­­igazgatáshoz szükséges szellemi erőt, ha ezt az éppen arra hivatott intelligens, értelmes osztálytól sem nyerhetjük meg ? A régi világban nagyon sok föl­desúr jobbágyai iránt való tekintetből, nem restell úriszéket ülni. Ma úgy lát­szik, hogy a földbirtokosok értelmisége kicsinyli és ignorálja a községi életet. Pedig éppen a községi életben le­hetne legtöbb módja a földbirtokosnak a népre oktatólag, javítólag hatni úgy erkölcsi, mint szellemi irányban és általa a nemzeti közművelődést is hathatósan előmozdítani. Mert hisz azt, hogyan kell az ősi örököt elprédálni, úri kedvtelé­seknek hódolni, azt fájdalom, már a pa­rasztok is tudják. Mindezeket összevetve nagyon szük­séges már, hogy a régi értelemben vett de még mindig ugyanolyan községi gaz­dálkodásnak vége vettessék. A községi pénztár helyes kezelését, a közpénzek el­idegeníthetlenségét talán meg fogja hozni egy jó pénzkezelési szabályrendelet, mely nál­unk éppen készülőben van, de ma­rad még hátra elég, melyet csak a köz­ség értelmiségének jóakaratú befolyása menthet meg a közügynek. Utunk Velenczébe, Kovács Lajostól. Bőrönddel ellátva (mert efféle kezdet nél­kül ma útleírás nincs), meg utazó társammal, ki derék tourista — miután az utolsó és kedvez­ményes vonatról majd lekéstünk — végre a koupéban voltunk és hármat füttyentett már a masina : Isten véled Miskolcz ! El, a főváros felé. Alig tudtuk, hogy nagy útra indultunk, azonban a vasutrendőri tizparancs : »E koupé ablakán a fejet kidugni veszedelmes«, felköltött boldog merengésünkből s mivel az ellentét vonz, egyre-másra vigan dugtuk ki fejünket a­­koupé kis folyosójának ablakán, nem tudván betelni a Petőfy arany kalászszal ékes rónaságának szemléletével. Julius eleje volt. A szent természet úgy tetszik, mintha megilletődve várná az ő elkese­redett ellenségeit, a nagy kalapu tót kaszásokat. Már a Bükk a kék távolba merül, innentova a Mátra hegye vadvirágos tövét is elhagyjuk s ha már Hatvanban czigánybanda sem fogad a Rá­­kóczi-indulóval, hát Budapesten vagyunk. Budapest a mi nemzeti büszkeségünk! A vi­déki ember bizonyos önérzettel sétál a Duna-par­­ton s ha valamelyik mellék­ utczába téved , sze­­met-szájat tát, hogy hát hol van az a régi utcza, a­melyik pár hónappal azelőtt azon a szent he­­gen volt, most meg tündéri paloták állanak ott ? [ A vallás és közoktatásügyi m.­­ k. miniszternek a közoktatás ál­lapotáról szóló XVI ik jelentésé­nek ismertetése. A közoktatásügyi m. k. miniszternek a közoktatás 1885/6-ik, a középiskolákra nézve 1886/7-ik tanévi állapotáról szóló és az ország­gyűléshez terjesztett XVI-ik jelentése gadag tar­talommal és könnyen áttekinthető berendezés­sel jelent meg. Érdekesnek tartjuk e nagyjelen­tőségű munkának főbb adatait, — melyek a közoktatásügyi kormány fáradhatlan tevékeny­ségét és c céljait feltüntetik — e lap olvasó-kö­zönségével megismertetni. A jelentés első szakasza a népiskolai köz­oktatás ügyével foglalkozik. Előadatnak azon fontosabb intézkedések, melyek e tárgyban az 1885/6-ik évben életbe léptettek. A jelentés be­vezetésében a következő fontos nyilatkozatokat teszi a miniszter: »Népiskolai kormányzatom munkájának legnagyobb része az iskolák belső fejlesztésére irányult. Az iskoláknak a törvények értelmében megállapított szervezete helyesnek bizonyult ugyan, annak végrehajtása azonban, a közoktatásügyi kormányzat és közegein kívül álló tényezők közönyössége vagy tehetetlensége miatt sok helyen fogyatékos és tökéletlen. Az is­kolák száma és azok tanítói tekintélyes számra felszaporodtak, ámde belső életek és a tanítás módja igen sok helyen még távol áll azon esz­ménytől, melyet a jelenkor nevelés tudománya elérendő czélul az iskola elé tűzött. Közönsége­sen ismeretesek azon tényezők, melyek a népis­kolai közoktatás ügyében kiadott rendeleteim végrehajtásának sok helyt útjában állanak. A­mennyiben a törvényhozás által rendelkezé­semre bocsátott anyagi eszközök megengedték, igyekeztem a pénzügyi akadályokat eltávolítani. Állami iskolák felállítása, községi iskoláknak se­gélyezése, taneszközöknek és tankönyveknek adományozása által sok hiányon segítve van. Másfelől különösen is utasítottam a kir. tanfelügye­lőket, hogy az iskola beléletével, annak javításá­val komolyan foglalkozzanak, hogy a gyerme­kek egészségének ápolása erős egyénekké ne­velésének nagy munkáját kezdjék meg, s ügyel­jenek arra, hogy e feladat a tanítók részéről adandó tanítások által előmozdíttassék és az is­kolában erre szükséges tényezők (megfelelő épü­let, tiszta környezet, ivóvíz stb.) megszereztes­senek. Utasítottam őket, hogy a tanítóknak út­mutatást adjanak a tanítás munkájának helyes végzésére, valamint arra, miként kell az elmé­leti oktatást kapcsolatba hozni a gyakorlati élet­tel, felvévén e végre a gyakorlati tanítás köré-Hja, a kaleidoskopok korszakát éljük, hát még ezután mit látunk, ki tudja ? . . . Csak ezelőtt tíz évvel is ki sejtette volna, hogy »magyar­ cognacot« vehessünk Budapesten, az előre rettegett tengeri betegség ellen ? . . Pe­dig vettünk és úgy mentünk ki a közös talál­kára, a honnan is pompás, úgynevezett kéjvo­natunk a tudománynak mintegy 200 korifeusá­val kirobogott a nyílt ég alá. Ezután: »Kelenföldön elkelének, Az cse­­ken ők élesekének, Érden ők sokat értenek ;« megértettük t. i., hogy majd Nagy-Kanizsán fo­gunk vacsorázni. Vitt hát bennünket a szárnyas kerék. Me­leg délutáni idő volt. Némelyek a »Bedekker» olvasásába merültek, másokat a jóltevő álom ringatott karjaikon, mikor egy harsány kiáltás : »Itt van Velencze !« a felrettent alvókat »ugyan hamar ideértünk, hál’ istennek!« féle boldog szavakra és podgyászuk gyors összekapkodá­­sára készteté, míg aztán nagy nehezen meg­nyugtattuk őket, hogy ez még nem az olasz­, csak a magyar Velencze, amott ii, a hegy­oldalban. A kedves fekvésű kis falu csakugyan ott volt. Köztünk és közötte a »velenczei tó« sás- és nádasoktól zugó tükrével s gazdag szárnyas­­világával. önkénytelenül eszembe jutott, hogy itt alkotta hát meg fiatal korában Vörösmarty azt a gazdag phantáziát, mely a rejtelmes ked­velésében leli boldogságát; itt, e titokzatos han­gok országában, a­hol a vizi madarak ezrei élik szabad és csodás világukat, a­hol a tavak száz változatú virágai díszlenek. Sőr a mezei gazdaság, kertészet, méhészet, se­lyemtenyésztés és a házi­ipar egy-két ágát. Meg vagyok győződve, hogy ezen rendele­­tem erélyes végrehajtása sok hiányt meg fog szüntetni. Másfelől azonban kénytelen vagyok leplezetlenül kijelenteni, hogy népiskolai köz­­oktatásügyünk hiányainak orvoslására sokkal intenzívebb felügyeletre van szükségünk.« Terjedelmes kimutatás foglaltatik a jelen­tésben, a polgári iskoláknak középkereskedelmi tanfolyamokkal való összekapcsolásáról, a tan­eszközökről, a tanszeripar emelése czéljából alapított mechanikai tanműhelyről és gyász­­öntő műhelyről. A tanítóképzés terén tett intéz­kedések közt megemlíttetnek : az internátusok berendezésére vonatkozó törekvés; a torna-ta­nári tanfolyam felállítása a budapesti állami paedagogium mellett; a magyar nyelven kívül még egy hazai nyelvnek némely állami tanító képezdében való tanítása; az állami tanító­­képezdében a felvétel szigorítása stb. E terjedelmes jelentés igazolja, hogy a közoktatási kormány mily nagy tevékenységet fejtett ki az utóbbi évben is. A részletes statistikai adatok közül csak a lényegesebbeket közöljük, utasítván az érdek­lődő szakembereket a vaskos kötet tanulmányo­zására. 1885/6-ik tanévben elemi tanköteles gyer­mek volt 2.324.795, melyből iskolába járt 1.870.083, iskolázatlan maradt 454.652 tankö­teles gyermek. A megelőző évhez képest az is­kolába járó gyermekek száma 33.624-gyel nö­vekedett, tehát tetemes javulás mutatkozik. Nemek szerint az összeírt tanköteles fiú­gyermekek közül iskolába járt 80 százalék, a leányok közül 77 százalék, tehát az arány ked­vezőtlen, mi arra mutat, hogy a leánynevelés szükségének érzete népünkben még nem vert erős gyökeret. A lassú, de azért biztos haladás e téren is kétségbevonhatlan. 1869 óta a leány­iskolák száma 700-zal, a nőtanítók száma 2274 el, a leánynövendékeké 359.674-el szapo­rodott . 1886-ban már 2295 iskolában a női kézi munka, 1940-ben a házi­ipar egyik másik ága kielégítő eredménynyel taníttatott. A miniszteri jelentésből kitűnik, hogy val­lás szerint csoportosítva, a tankötelesek iskolába járatását tekintve, első helyen áll a r. kath. hit­­felekezet (1000 közül 871), azután az ágostai hitv. evang. (871), az ev. ref. (807), az izraeli­ták (777), az unitáriusok (743), a görög kele­tiek (676) sat. Nyelv tekintetében 1000 magyarnyelvű tanköteles közül iskolába járt 896 ; német­ nyel­­vüek közül 908 , tótok közül 844. Utolsó helyen Mi is, talán épen a nyugtalan természetű vizi szárnyasoktól kapva kedvet, azu­án — de meg azután ismerkedés czéljából is, egyik kou­­péból a másikba jártunk-kellünk. Mikor is gyön­géd női hangok ütik meg fülemet: »Hullámzó Balaton tetején, Sajkáján ül a halász legény !« Kinézek, hát csakugyan szinről-szinte ott ül a halász legény a hullámzó Balaton tetején. Valóban a kis magyar­ tenger bámulatra, majd kitörő lelkesedésre ragadott, az ő kékes­­szürke, a partot szelíden verdeső hullámaival és Siófoknál füstölgő Kisfaludijával. A homo­kos s keleten meredeken tagolt partokról gé­mek, ruczák, sirályok, lil­ék, szalonkák, gyöngy­vérek rebbennek fel a vonat robajáról s bátran szállnak el a vizszélben fürdő gyermekek felett, kik merészen lubiczkolnak beljebb-beljebb a meder felé. A szürkés vízpárázaton keresztül látszanak a szeszélyes alakú kék hegyek a túl­só oldalon s a­mint keskenyebb vagy szélesebb a Balaton, úgy közelednek felénk, mig csak vé­gig nem futunk hosszában a tó partján. Ott a hegyek oldalában egymást érik a fehérlő tornyú falvacskák. Egy-egy tetőn dús várrom áll, tán a letűnt lovagkort várja ; a leg­tekintélyesebb ponton pedig függélyesen a víz fölé ereszkedő sziklán van a mértföldekre ellát­szó magas Tihany, míg am odébb két egyenlő alakú és nagyságú sátorforma hegy azt hirdeti, hogy ő tüzet okádott valaha, de már kiégett a gyomra s vizet óhajt. A búcsúzó nap mögéjök készül búni s rézsűt veti sugarait a mi sik par­tunk közelében, a vízben 70—100 lépésre levő kis faházikókra, melyek majd halászó, majd für-

Next