Borsod - Miskolci Értesítő, 1888 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-05 / 1. szám
közgyűlés, sem költségvetés, sem számadás ; csak egyben tűnik ki, abban t, hogy ha valami baj van, bűnbakul mindjárt a jegyzőt állítja ki és pedig mindenért, amit a »kupaktanács« csak azért is elhatároz. Hogy nállunk a földesúr, a közbirtokos, a községben mint képviselőtestületi tag, vagy pláne az elöljáróságban mint bíró vagy törvénybíró megmarkolná a közigazgatás gyeplőit s a jegyzővel és az arra való lelkészszel vállvetve igyekeznék mintaközséget teremteni, az nagyon, de nagyon ritka eset. Hol keressük tehát a községi közigazgatáshoz szükséges szellemi erőt, ha ezt az éppen arra hivatott intelligens, értelmes osztálytól sem nyerhetjük meg ? A régi világban nagyon sok földesúr jobbágyai iránt való tekintetből, nem restell úriszéket ülni. Ma úgy látszik, hogy a földbirtokosok értelmisége kicsinyli és ignorálja a községi életet. Pedig éppen a községi életben lehetne legtöbb módja a földbirtokosnak a népre oktatólag, javítólag hatni úgy erkölcsi, mint szellemi irányban és általa a nemzeti közművelődést is hathatósan előmozdítani. Mert hisz azt, hogyan kell az ősi örököt elprédálni, úri kedvteléseknek hódolni, azt fájdalom, már a parasztok is tudják. Mindezeket összevetve nagyon szükséges már, hogy a régi értelemben vett de még mindig ugyanolyan községi gazdálkodásnak vége vettessék. A községi pénztár helyes kezelését, a közpénzek elidegeníthetlenségét talán meg fogja hozni egy jó pénzkezelési szabályrendelet, mely nálunk éppen készülőben van, de marad még hátra elég, melyet csak a község értelmiségének jóakaratú befolyása menthet meg a közügynek. Utunk Velenczébe, Kovács Lajostól. Bőrönddel ellátva (mert efféle kezdet nélkül ma útleírás nincs), meg utazó társammal, ki derék tourista — miután az utolsó és kedvezményes vonatról majd lekéstünk — végre a koupéban voltunk és hármat füttyentett már a masina : Isten véled Miskolcz ! El, a főváros felé. Alig tudtuk, hogy nagy útra indultunk, azonban a vasutrendőri tizparancs : »E koupé ablakán a fejet kidugni veszedelmes«, felköltött boldog merengésünkből s mivel az ellentét vonz, egyre-másra vigan dugtuk ki fejünket akoupé kis folyosójának ablakán, nem tudván betelni a Petőfy arany kalászszal ékes rónaságának szemléletével. Julius eleje volt. A szent természet úgy tetszik, mintha megilletődve várná az ő elkeseredett ellenségeit, a nagy kalapu tót kaszásokat. Már a Bükk a kék távolba merül, innentova a Mátra hegye vadvirágos tövét is elhagyjuk s ha már Hatvanban czigánybanda sem fogad a Rákóczi-indulóval, hát Budapesten vagyunk. Budapest a mi nemzeti büszkeségünk! A vidéki ember bizonyos önérzettel sétál a Duna-parton s ha valamelyik mellék utczába téved , szemet-szájat tát, hogy hát hol van az a régi utcza, amelyik pár hónappal azelőtt azon a szent hegen volt, most meg tündéri paloták állanak ott ? [ A vallás és közoktatásügyi m. k. miniszternek a közoktatás állapotáról szóló XVI ik jelentésének ismertetése. A közoktatásügyi m. k. miniszternek a közoktatás 1885/6-ik, a középiskolákra nézve 1886/7-ik tanévi állapotáról szóló és az országgyűléshez terjesztett XVI-ik jelentése gadag tartalommal és könnyen áttekinthető berendezéssel jelent meg. Érdekesnek tartjuk e nagyjelentőségű munkának főbb adatait, — melyek a közoktatásügyi kormány fáradhatlan tevékenységét és c céljait feltüntetik — e lap olvasó-közönségével megismertetni. A jelentés első szakasza a népiskolai közoktatás ügyével foglalkozik. Előadatnak azon fontosabb intézkedések, melyek e tárgyban az 1885/6-ik évben életbe léptettek. A jelentés bevezetésében a következő fontos nyilatkozatokat teszi a miniszter: »Népiskolai kormányzatom munkájának legnagyobb része az iskolák belső fejlesztésére irányult. Az iskoláknak a törvények értelmében megállapított szervezete helyesnek bizonyult ugyan, annak végrehajtása azonban, a közoktatásügyi kormányzat és közegein kívül álló tényezők közönyössége vagy tehetetlensége miatt sok helyen fogyatékos és tökéletlen. Az iskolák száma és azok tanítói tekintélyes számra felszaporodtak, ámde belső életek és a tanítás módja igen sok helyen még távol áll azon eszménytől, melyet a jelenkor nevelés tudománya elérendő czélul az iskola elé tűzött. Közönségesen ismeretesek azon tényezők, melyek a népiskolai közoktatás ügyében kiadott rendeleteim végrehajtásának sok helyt útjában állanak. Amennyiben a törvényhozás által rendelkezésemre bocsátott anyagi eszközök megengedték, igyekeztem a pénzügyi akadályokat eltávolítani. Állami iskolák felállítása, községi iskoláknak segélyezése, taneszközöknek és tankönyveknek adományozása által sok hiányon segítve van. Másfelől különösen is utasítottam a kir. tanfelügyelőket, hogy az iskola beléletével, annak javításával komolyan foglalkozzanak, hogy a gyermekek egészségének ápolása erős egyénekké nevelésének nagy munkáját kezdjék meg, s ügyeljenek arra, hogy e feladat a tanítók részéről adandó tanítások által előmozdíttassék és az iskolában erre szükséges tényezők (megfelelő épület, tiszta környezet, ivóvíz stb.) megszereztessenek. Utasítottam őket, hogy a tanítóknak útmutatást adjanak a tanítás munkájának helyes végzésére, valamint arra, miként kell az elméleti oktatást kapcsolatba hozni a gyakorlati élettel, felvévén e végre a gyakorlati tanítás köré-Hja, a kaleidoskopok korszakát éljük, hát még ezután mit látunk, ki tudja ? . . . Csak ezelőtt tíz évvel is ki sejtette volna, hogy »magyar cognacot« vehessünk Budapesten, az előre rettegett tengeri betegség ellen ? . . Pedig vettünk és úgy mentünk ki a közös találkára, a honnan is pompás, úgynevezett kéjvonatunk a tudománynak mintegy 200 korifeusával kirobogott a nyílt ég alá. Ezután: »Kelenföldön elkelének, Az cseken ők élesekének, Érden ők sokat értenek ;« megértettük t. i., hogy majd Nagy-Kanizsán fogunk vacsorázni. Vitt hát bennünket a szárnyas kerék. Meleg délutáni idő volt. Némelyek a »Bedekker» olvasásába merültek, másokat a jóltevő álom ringatott karjaikon, mikor egy harsány kiáltás : »Itt van Velencze !« a felrettent alvókat »ugyan hamar ideértünk, hál’ istennek!« féle boldog szavakra és podgyászuk gyors összekapkodására készteté, míg aztán nagy nehezen megnyugtattuk őket, hogy ez még nem az olasz, csak a magyar Velencze, amott ii, a hegyoldalban. A kedves fekvésű kis falu csakugyan ott volt. Köztünk és közötte a »velenczei tó« sás- és nádasoktól zugó tükrével s gazdag szárnyasvilágával. önkénytelenül eszembe jutott, hogy itt alkotta hát meg fiatal korában Vörösmarty azt a gazdag phantáziát, mely a rejtelmes kedvelésében leli boldogságát; itt, e titokzatos hangok országában, ahol a vizi madarak ezrei élik szabad és csodás világukat, ahol a tavak száz változatú virágai díszlenek. Sőr a mezei gazdaság, kertészet, méhészet, selyemtenyésztés és a háziipar egy-két ágát. Meg vagyok győződve, hogy ezen rendeletem erélyes végrehajtása sok hiányt meg fog szüntetni. Másfelől azonban kénytelen vagyok leplezetlenül kijelenteni, hogy népiskolai közoktatásügyünk hiányainak orvoslására sokkal intenzívebb felügyeletre van szükségünk.« Terjedelmes kimutatás foglaltatik a jelentésben, a polgári iskoláknak középkereskedelmi tanfolyamokkal való összekapcsolásáról, a taneszközökről, a tanszeripar emelése czéljából alapított mechanikai tanműhelyről és gyászöntő műhelyről. A tanítóképzés terén tett intézkedések közt megemlíttetnek : az internátusok berendezésére vonatkozó törekvés; a torna-tanári tanfolyam felállítása a budapesti állami paedagogium mellett; a magyar nyelven kívül még egy hazai nyelvnek némely állami tanító képezdében való tanítása; az állami tanítóképezdében a felvétel szigorítása stb. E terjedelmes jelentés igazolja, hogy a közoktatási kormány mily nagy tevékenységet fejtett ki az utóbbi évben is. A részletes statistikai adatok közül csak a lényegesebbeket közöljük, utasítván az érdeklődő szakembereket a vaskos kötet tanulmányozására. 1885/6-ik tanévben elemi tanköteles gyermek volt 2.324.795, melyből iskolába járt 1.870.083, iskolázatlan maradt 454.652 tanköteles gyermek. A megelőző évhez képest az iskolába járó gyermekek száma 33.624-gyel növekedett, tehát tetemes javulás mutatkozik. Nemek szerint az összeírt tanköteles fiúgyermekek közül iskolába járt 80 százalék, a leányok közül 77 százalék, tehát az arány kedvezőtlen, mi arra mutat, hogy a leánynevelés szükségének érzete népünkben még nem vert erős gyökeret. A lassú, de azért biztos haladás e téren is kétségbevonhatlan. 1869 óta a leányiskolák száma 700-zal, a nőtanítók száma 2274 el, a leánynövendékeké 359.674-el szaporodott . 1886-ban már 2295 iskolában a női kézi munka, 1940-ben a háziipar egyik másik ága kielégítő eredménynyel taníttatott. A miniszteri jelentésből kitűnik, hogy vallás szerint csoportosítva, a tankötelesek iskolába járatását tekintve, első helyen áll a r. kath. hitfelekezet (1000 közül 871), azután az ágostai hitv. evang. (871), az ev. ref. (807), az izraeliták (777), az unitáriusok (743), a görög keletiek (676) sat. Nyelv tekintetében 1000 magyarnyelvű tanköteles közül iskolába járt 896 ; német nyelvüek közül 908 , tótok közül 844. Utolsó helyen Mi is, talán épen a nyugtalan természetű vizi szárnyasoktól kapva kedvet, azuán — de meg azután ismerkedés czéljából is, egyik koupéból a másikba jártunk-kellünk. Mikor is gyöngéd női hangok ütik meg fülemet: »Hullámzó Balaton tetején, Sajkáján ül a halász legény !« Kinézek, hát csakugyan szinről-szinte ott ül a halász legény a hullámzó Balaton tetején. Valóban a kis magyar tenger bámulatra, majd kitörő lelkesedésre ragadott, az ő kékesszürke, a partot szelíden verdeső hullámaival és Siófoknál füstölgő Kisfaludijával. A homokos s keleten meredeken tagolt partokról gémek, ruczák, sirályok, lilék, szalonkák, gyöngyvérek rebbennek fel a vonat robajáról s bátran szállnak el a vizszélben fürdő gyermekek felett, kik merészen lubiczkolnak beljebb-beljebb a meder felé. A szürkés vízpárázaton keresztül látszanak a szeszélyes alakú kék hegyek a túlsó oldalon s amint keskenyebb vagy szélesebb a Balaton, úgy közelednek felénk, mig csak végig nem futunk hosszában a tó partján. Ott a hegyek oldalában egymást érik a fehérlő tornyú falvacskák. Egy-egy tetőn dús várrom áll, tán a letűnt lovagkort várja ; a legtekintélyesebb ponton pedig függélyesen a víz fölé ereszkedő sziklán van a mértföldekre ellátszó magas Tihany, míg am odébb két egyenlő alakú és nagyságú sátorforma hegy azt hirdeti, hogy ő tüzet okádott valaha, de már kiégett a gyomra s vizet óhajt. A búcsúzó nap mögéjök készül búni s rézsűt veti sugarait a mi sik partunk közelében, a vízben 70—100 lépésre levő kis faházikókra, melyek majd halászó, majd für-