Borsod - Miskolci Értesítő, 1902 (36. évfolyam, 1-53. szám)

1902-01-01 / 1. szám

Miskolc», 1902. január 1. 1-ső szám Harminczhatodik évfolyam. BORSOD. MISKOLCI! ÉKTISiTŐ. Társadalmi érdekeket képviselő vegyes tartalma hetilap, Borsodmegye hivatalos közlönye. Megjelen minden szerdán. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre .............................................8 kor. — Fél évre..................... ................................4 „ — fill. Negyed évre ... _ .. ... _ ... _ _ 2 kor. 40 fill. Nyilt-tér sorja ... ..................... ......... ,, 50 „ Újévkor. A mai nappal egyik legsötétebb ki­látású esztendeje nyílt meg hazánknak. A már is elég régen tartó gazdasági válság, pénztelenség és általános sze­génység egyre nő, egyre sulyosodik és csak a jő Isten látja végét mindennek a nyomorúságnak. Máskor több-keve­sebb bizalommal és reménynyel kíván­tuk egymásnak a boldog uj esztendőt. Most még a szánkat is alig merjük fel­nyitni erre a kívánságra, olyan kép­telenségnek látszik, hogy egyhamar valami jó legyen belőle. Sötét háttérből verőfényes jövő hogyan is emelkedhetnék ki?! Annyi keserű csalódás, oly sok szomorú ta­pasztalat és oly sok sikertelen kísérlet után elveszett már a reményünk is. Nagy optimista legyen az, a kit valami még biztat, — a mai korom-fekete vi­lágban. De vájjon hát olyan kétségbeejtő-e helyzetünk, mint a hogy azt képzeljük, mint a hogy azt a pessimisták állítják ? Talán még sem. Először is konstatál­juk, hogy a mai helyzetnek fönnebb festett sötét képe a pessimisták ecset­vonásaira vall. Igaz ugyan, hogy rosz- szul állunk gazdaságilag s érzi ennek nemcsak az iparos és munkás nép, a gazda és a kereskedő, hanem érzik a jobb módúak is. Nem süt reánk oly barátságos verőfény, nem dáridózhatunk úgy, mint pár évvel ezelőtt is. De hát olyan nagy baj-e az, ha asztalunk nem lehet mindég ünnepi la­komára terítve? Ha olykor a nélkülö­zésnek kissé sovány kenyerét is meg­kell ízlelnünk? Hiszen volt már a ma­gyar sokkal inségesebb helyzetben is és még sem vesztette el bizalmát a jö­vőben és végkép letüntnek hitt napja ismét rámosolygott elégedett orczájára. Azt tartjuk, hogy a mostani des­peratus helyzetnek az oka főleg ma­gunkban rejlik. Hozzá szoktunk már na­gyon a vidám, könnyelmű és költekező élethez s most nehezen esik a nélkülözés. Pedig helyzetünk orvoslásának nyitja ab­ban rejlik, hogy tudjunk nélkülözni is. Ne essünk kétségbe ha ebédünkhöz és va­csoránkhoz egy egy tál étellel keveseb­bet kaphatunk, ha bálokat és költséges mulatságokat kissé nélkülöznünk kell is. Az ilyen helyzeten, mint a minő a mostani, más nemzet fia alig akad fönn. A német ember pl. élete minden kö­rülménye között megszokta a takarékos egyszerű életet, mig a magyar ember zsírosán és bőven él a mig csak te­heti. Ezért esik neki rosszul, a sovány esztendő. Tanuljunk azoktól, a kik egysze­rűen és takarékosan tudnak élni és a hét kövér esztendő után bekövetkező hét sovány esztendőt diadalmasan fog­juk kiállani. Ne veszítsük el különösen bizal­munkat a jóra fordulható jövőben és addig a mig a sanyaruság napjai tarta­nak a meglevővel megelégedni tanuljunk. Ily módon és ily világnézet mel­lett talán még is rá fanyalodhatunk egy boldog uj esztendő kívánására, a mely ha nem is most, ha nem is azonnal, de talán már nemsokára beköszönthet hozzánk. A vízvezeték. Lassan, nagyon lassau készül a mi vízvezetékünk. Méltán zúgoló­dik e miatt Ruttkay Menyhért, a „Szabad­ság“ szerkesztője, a ki egyébb iránt nem is annyira a szokásos vízvezetéki vízzel akarná ellátni Miskolcz városát, hanem minden áron artézi vízzel szeretné boldogítani. A vízve­zeték kérdésére azonbsn már nem csak ö, hanem kívüle még igen sokan tekinte­nek városunkban türelmetlenséggel. Egyrészt azért, mert a vízvezetéki ügy lelabajgatásá- val már fel lett költve városunk lakosságá­nak a kivánosisága az uj állapot iránt, más­részt azért, mert már valóban szeretnénk a mostaninál jobb vizet és nagyobb tisztaságot élvezni. — De úgy látszik, nem csak hogy nem halad tovább ez az ügy, hanem elaludt mélységesen. Isten tudja ki és mikor fogja ismét felébreszteni. Ebben a helyzetben, bár mi magunk mindig inkább valamely alkalmas for­rás vizét felhasználó vízvezetéknek vagyunk hí­vei, szívesen üdvözöljük b Ruttkay Menyhért ál­tal protegált artézi vizet s óhajtjuk, hogy belőle legalább az az egy, a melynek a furatására az a bizonyos ismeretlen jótékony urhölgy vállalkozott, mielőbb létrejöjjön. Valóban ha több nem is, de ez az egy artézi kút is ál­dása lehet városunknak higiénikus életére. Mert úgy vagyunk most már a régi kutvi- zekkel is, mint sok más dologgal, hogy mig nem ismertünk jobbat és nem figyelmeztettek bennünket a vízvezetéki víz előnyeire, addig jók voltak a kutvizek is. De most baczillusokat látunk minden pohár vízben s ott látják les- kelődni a kancsó feneken a lassú halált. Is­mételjük tehát, hogy a nekünk kilátásba he­lyezett artézi kutat a legmelegebben üdvö­zöljük és azt kívánjuk az egyszeri czigáuynyal, hogy „add meg uram Isten, de mindjárt.“ Ám de ennél is az a bökkenő kezd ijesztgetni, a mi a vízvezetéknél, hogy elvész ez is a hivatalos élet lassúságában. Pedig ezt már nagyon zo­kon vehetné a jó vízre vágyó közönség, mert hisz van a ki a költséget fedezze, tehát ak­kor nem lehet semmiféle skrupulus a mun- * Hirdetések előre fizetendők. Egyes szám ára 20 fillér. Kaphatók a kiadóhivatalban, Hunyadi utoza 2. kálatok iránt, ügy tudjuk, maga a kormány is pártfogol minden ilyen kezdeményezést, hivatalos erőit ingyen bocsátja bármely vá­ros réndelkezésére, sőt nagyobb támogatásra is kész. Elvárhatja tehát közönségünk, hogy amennyiben ennek a kérdésnek a gyors ke­resztülvitele s őszinte felkarolása mégis a városi hatóságtól függ, hogy ez gyorsan és haladéktalanul megtegye a kellő lépéseket arra, hogy a felajánlott artézi kút mielőbb létesüljön. gelybeli és vegyes-hírek. Felhívás előfizetésre. A hírlapok mostani nagy versenyében, mikor egymás elleni lázas féltékenységgel törekszik minden lap mennél többször meg­jelenni és mennél több olvasni valót nyúj­tani közönségének, szinte regényes dolog­nak látszik, egy hetenként egyszer megje­lenő társadalmi lap. Mit akar ez még itt? Mi czélja van ? kérdik a betűvel telhetet­len újság olvasók; a kiknek már nem elég a naponként egyszer meg/elenő lap sem, azt szeretnék, ha leggelijükhöz, ebédjük­höz és vacsorájukhoz külön kiadásokat él veznének. Mégis úgy érezzük, hogy a hírlapok e mostani gazdagságában egy olyan szerény heti lapocskának is meg van a hivatása és létjogosultsága, minő a mienk, ha az híven és igazán betölti azt a kört, a melyet betölteni hivatva van. „Sok beszédnek sok az aljau, azt mondja a magyar példabeszéd és valljuk meg, hogy a mai versengő hírlapirodalom sok hiába valóságot és kevés igazságot hord betűiben. Egy hírlapnak pedig első és főkötelessége: szolgálni az igazságot. Ez adja meg — meggyőződésünk szerint, — a mi szerény lapocskánknak is a jogot az élethez Erre támaszkodva kérhetjük előfizetőinket s a közönséget, hogy ha előttük következetes, szókimondó igazság­nak súlya van, lapunkat továbbra is párt­fogásában részesíteni kegyeskedjék. Mert a tények és dolgok valódi meg­világítása, ai igazságnak hü kifejezése egyáltalán nem tulajdona most a divatos irányban mozgó és versengő hírlap világ­nak. A hol ezt tehát feltaláljuk, azt az orgánumot talán még is meg kell be­csülnünk. Kérve mégegyszer közönségünket a pártolásra, maradtunk tisztelettel Miskol- ezon, 1901. évi deczember 29-én. A »Borsod« szerkesztősége és kiadóhivatala. * A polgármester lemondása. Deczember 30 án délután tartotta Mis­kolcz város képviselő testülelete a múlt évben utolsó gyűlését. Egyetlen tárgya volt e gyűlésnek a Soltész Nagy Kálmán kir. tan. polgármester lemon­dása, a ki a múlt október hóban or­szággyűlési képviselővé választatván, ezt

Next

/
Thumbnails
Contents