Borsod - Miskolci Értesítő, 1902 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1902-01-01 / 1. szám
Miskolc», 1902. január 1.1-ső szám Harminczhatodik évfolyam. BORSOD. MISKOLCI ÉRTISÍTŐ. Társadalmi érdekeket képviselő vegyes tartalmú hetilap, Borsodmegye hivatalos közlönye. Megjelen minden szerdán. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre .............................................8 kor. — Fél évre.....................................................4 „ — fill. Negyed évre ... _ .. ... _ ... _ _ 2 kor. 40 fill. Nyilt tér sorsa ... ..................... ......... .. 50 „ Hirdetések előre fizetendők. Egyes szám ára 20 fillér. Kaphatók a kiadóhivatalban, Hunyadi utcza 2. Újévkor. A mai nappal egyik legsötétebb kilátású esztendeje nyílt meg hazánknak. A már is elég régen tartó gazdasági válság, pénztelenség és általános szegénység egyre nő, egyre sulyosodik és csak a jó Isten látja végét mindennek a nyomorúságnak. Máskor több-kevesebb bizalommal és reménynyel kívántuk egymásnak a boldog új esztendőt. Most még a szánkat is alig merjük felnyitni erre a kívánságra, olyan képtelenségnek látszik, hogy egyhamar valami jó legyen belőle. Sötét háttérből verőfényes jövő hogyan is emelkedhetnék ki?! Annyi keserű csalódás, oly sok szomorú tapasztalat és oly sok sikertelen kísérlet után elveszett már a reményünk is. Nagy optimista legyen az, amit valami még biztat, a mai korom-fekete világban. De vájjon hát olyan kétségbeejtő-e helyzetünk, mint ahogy azt képzeljük, mint ahogy azt a pessimisták állítják ? Talán mégsem. Először is konstatáljuk, hogy a mai helyzetnek fönnebb festett sötét képe a pessimisták ecsetvonásaira vall. Igaz ugyan, hogy roszszul állunk gazdaságilag s érzi ennek nemcsak az iparos és munkás nép, a gazda és a kereskedő, hanem érzik a jobb módúak is. Nem süt reánk oly barátságos verőfény, nem dáridózhatunk úgy, mint pár évvel ezelőtt is. De hát olyan nagy baj-e az, ha asztalunk nem lehet mindég ünnepi lakomára terítve? Ha olykor a nélkülözésnek kissé sovány kenyerét is megkell ízlelnünk? Hiszen volt már a magyar sokkal ínségesebb helyzetben is és mégsem vesztette el bizalmát a jövőben és végkép letűntnek hitt napja ismét rámosolygott elégedett prczájára. Azt tartjuk, hogy a mostani desperatus helyzetnek az oka főleg magunkban rejlik. Hozzá szoktunk már nagyon a vidám, könnyelmű és költekező élethez s most nehezen esik a nélkülözés. Pedig helyzetünk orvoslásának nyitja abban rejlik, hogy tudjunk nélkülözni is. Ne essünk kétségbe ha ebédünkhöz és vacsoránkhoz egy egy tál étellel kevesebbet kaphatunk, ha bálokat és költséges mulatságokat kissé nélkülöznünk kell is. Az ilyen helyzeten, mint a minő a mostani, más nemzet fia alig akad fönn. A német ember pl. élete minden körülménye között megszokta a takarékos egyszerű életet, míg a magyar ember zsírosan és bőven él amig csak teheti. Ezért esik neki rosszul, a sovány esztendő. Tanuljunk azoktól, akik egyszerűen és takarékosan tudnak élni és a hét kövér esztendő után bekövetkező hét sovány esztendőt diadalmasan fogjuk kiállani. Ne veszítsük el különösen bizalmunkat a jóra fordulható jövőben és addig amíg a sanyarúság napjai tartanak a meglevővel megelégedni tanuljunk. Ily módon és ily világnézet mellett talán mégis ráfanyalodhatunk egy boldog új esztendő kívánására, amely ha nem is most, ha nem is azonnal, de talán már nemsokára beköszönthet hozzánk. A vízvezeték. Lassan, nagyon lassan készül a mi vízvezetékünk. Méltán zúgolódik e miatt Ruttkay Menyhért, a „Szabadság“ szerkesztője, aki egyébbiránt nem is annyira a szokásos vízvezetéki vízzel akarná ellátni Miskolcz városát, hanem minden áron artézi vízzel szeretné boldogítani. A vízvezeték kérdésére azonban már nem csak ő, hanem kívüle még igen sokan tekintenek városunkban türelmetlenséggel. Egyrészt azért, mert a vízvezetéki ügy lelabargatásával már fel lett költve városunk lakosságának a kiváncsisága az új állapot iránt, másrészt azért, mert már valóban szeretnénk a mostaninál jobb vizet és nagyobb tisztaságot élvezni. — De úgy látszik, nem csak hogy nem halad tovább ez az ügy, hanem elaludt mélységesen. Isten tudja ki és mikor fogja ismét felébreszteni. Ebben a helyzetben, bár mi magunk mindig inkább valamely alkalmas forrás vizét felhasználó vízvezetéknek vagyunk hívei, szívesen üdvözöljük le Ruttkay Menyhért által protegált artézi vizet s óhajtjuk, hogy belőle legalább az az egy, amelynek a furatására az a bizonyos ismeretlen jótékony úrhölgy vállalkozott, mielőbb létrejöjjön. Valóban ha több nem is, de ez az egy artézi kút is áldása lehet városunknak higiénikus életére. Mert úgy vagyunk most már a régi kutvizekkel is, mint sok más dologgal, hogy míg nem ismertünk jobbat és nem figyelmeztettek bennünket a vízvezetéki víz előnyeire, addig jók voltak a kutvizek is. De most baczillusokat látunk minden pohár vízben s ott látják leskelődni a kancsó fenekén a lassú halált. Ismételjük tehát, hogy a nekünk kilátásba helyezett artézi kutat a legmelegebben üdvözöljük és azt kívánjuk az egyszeri czigánynyal, hogy „add meg uram Isten, de mindjárt.“ Ám de ennél is az a bökkenő kezd ijesztgetni, ami a vízvezetéknél, hogy elvész ez is a hivatalos élet lassúságában. Pedig ezt már nagyon zokon vehetné a jó vízre vágyó közönség, mert hisz van aki a költséget fedezze, tehát akkor nem lehet semmiféle skrupulus a munkkálatok iránt, úgy tudjuk, maga a kormány is pártfogol minden ilyen kezdeményezést, hivatalos erőit ingyen bocsátja bármely város rendelkezésére, sőt nagyobb támogatásra is kész. Elvárhatja tehát közönségünk, hogy amennyiben ennek a kérdésnek a gyors keresztülvitele s őszinte felkarolása mégis a városi hatóságtól függ, hogy ez gyorsan és haladéktalanul megtegye a kellő lépéseket arra, hogy a felajánlott artézi kút mielőbb létesüljön. Helybeli és vegyes hírek. Felhívás előfizetésre. A hírlapok mostani nagy versenyében, mikor egymás elleni lázas féltékenységgel törekszik minden lap mennél többször megjelenni és mennél több olvasni valót nyújtani közönségének, szinte regényes dolognak látszik, egy hetenként egyszer megjelenő társadalmi lap. Mit akar ez még itt? Mi czélja van ? kérdik a betűvel telhetetlen újságolvasók, akiknek már nem elég a naponként egyszer megjelenő lap sem, azt szeretnék, ha reggelijükhöz, ebédjükhöz és vacsorájukhoz külön kiadásokat élveznének. Mégis úgy érezzük, hogy a hírlapok e mostani gazdagságában egy olyan szerény heti lapocskának is megvan a hivatása és létjogosultsága, mint a mienk, ha az híven és igazán betölti azt a kört, amelyet betölteni hivatva van. „Sok beszédnek sok az alja, azt mondja a magyar példabeszéd és valljuk meg, hogy a mai versengő hírlapirodalom sok hiábavalóságot és kevés igazságot hord betűiben. Egy hírlapnak pedig első és főkötelessége: szolgálni az igazságot. Ez adja meg — meggyőződésünk szerint, — a mi szerény lapocskánknak is a jogot az élethez Erre támaszkodva kérhetjük előfizetőinket s a közönséget, hogy ha előttük következetes, szókimondó igazságnak súlya van, lapunkat továbbra is pártfogásában részesíteni kegyeskedjék. Mert a tények és dolgok valódi megvilágítása, az igazságnak hű kifejezése egyáltalán nem tulajdona most a divatos irányban mozgó és versengő hírlap világnak. Ahol ezt tehát feltaláljuk, azt az orgánumot talán mégis meg kell becsülnünk. Kérve mégegyszer közönségünket a pártolásra, maradtunk tisztelettel Miskolczon, 1901. évi deczember 29-én. A »Borsod« szerkesztősége és kiadóhivatala. * A polgármester lemondása. Deczember 3- án délután tartotta Miskolcz város képviselő testületete a múlt évben utolsó gyűlését. Egyetlen tárgya volt e gyűlésnek a Soltész Nagy Kálmán kir. tan.polgármester lemondása, aki a múlt október hóban országgyűlési képviselővé választatván, ezt