Borsod - Miskolci Értesítő, 1902 (36. évfolyam, 1-53. szám)

1902-01-01 / 1. szám

a határidőt tűzte ki hivatalos állásáról való lemondásának bejelentésére. Mi­előtt e gyűlés lefolyását ismertetnénk, röviden méltatnunk kell e tény nagy fontosságát városunk életében. Soltész N. Kálmán közel 24 évig viselte Mis­­kolcz város polgármesteri hivatalát. Alatta a város kulturális és anyagi te­kintetben akkor még nem is remélt nagyságra emelkedett. És mind­ennek az emelkedésnek, anyagi és szellemi gyarapodásnak ő volt a hatalmas ru­gója, ő volt keresztülvitelének eszköze. Féltő gondoskodással ápolt és őrizett minden intézményünket, fejlesztette és gondozta közügyeinket. Egyszóval túl­zás nélkül elmondhatjuk, hogy ő volt Miskolcz felett az élő gondviselés. Ezért volt a dec­ember 30-iki gyűlés korsza­kot alkotó Miskolcz város történetében, mert Soltész Nagy Kálmán lemon­dásával egy fényes epocha záródott be s a képviselőtestület tagjai méltán állottak tűnődve és kétségeskedve e lemondás bejelentésénél, vájjon ki lesz Soltész N. Kálmánnak az utóda? fogja-e az őt követhetni? milyen lesz Miskolcz város jövője? Erre megnyugtató fele­letet még most senki sem adhat. Ezért volt a képviselőtestület hangulata nyo­mott e különben ünnepélyes tény le­folyása alatt. És aztán a gyűlés a le­mondás elfogadása után, — mert hisz mit tehetett egyebet, minthogy bele­nyugodott a változhatlanba, — a le­mondó polgármester ismert nagy érde­meinek elismeréséül tette azokat a meg­tisztelő intézkedéseket, a­melyekről alább lesz szó. Valóban nincs és nem is lehet ember városunkban, a­ki Sol­tész N. Kálmán nagy érdemeinek el­ismerésétől és némi megjutalmazásától elvonhatná a beleegyezését. Megadja azt neki mindenki őszinte szívvel és kívánja bensőleg, hogy bár többé nem mint polgármester, de mint a városnak első polgára, polgártársai elismerésének és szeretetének ezen meleg sugarában sokáig éljen közöttünk. * A gyűlés lefolyása különben a követ­kező volt. A képviselőtestület tagjai szokat­lanul nagy számban voltak jelen, sőt a kar­zat is tele volt előkelő hölgyközönséggel. — Soltész Nagy Kálmán megjelenvén a teremben, hosszan tartó lelkes éljenzéssel fo­gadta őt a gyűlés, a ki e fogadtatást meg­hatva köszönte meg és az elnöki széket P­al­la­g­h­y Béla első tanácsnoknak adta át. Ekkor dr. Kun József főjegyző felolvasta Soltész Kálmánnak lemondó és búcsú iratát, melyet a gyűlés általános figyelem között hallgatott meg. Hosszan tartó éljenzés kisérte ez irat felolvasását s egyszersmind a megha­tottság hangulata vett erőt valamennyi jelen­volton. Ily hangulat közepette emelkedett szólásra Bizony Ákos, a­ki a tőle megszokott ékes szólással rajzolva a polgár­­mester hervadhatlan érdemeit, javasolván, hogy az iránta érzett mély hála jegyzőköny­vileg örökíttessék meg és hogy továbbá mind­azon tisztségek, a­melyeket a vízvezetéki, csator­názási, jogügyi stb. bizottságokban ed­dig is elfoglalt, számára tovább is fenntar­tassanak, a­mit a gyűlés egyhangúlag el is­­ fogadott. Ezután Z­d­­­e­n­k­a Pál emelkedett fel és egy szép kerek, szónoki beszéd kere­tében méltatva a lemondó polgármester ér­demeit, indítványozta, hogy a közgyűlés a le­mondott polgármestert ezután is a város első polgárának tekinti és felkéri őt ügyeiben tevőleges részvételre, továbbá határozza el, arczképének a tanácsterem számára egy kiváló művész által való lefestetését, végül szavazzon meg számára 2500 kor. évi tiszte­­letd­jjat a városi nyugdíjalapból, de a­mely oda a­­házi pénztárból visszafizetendő lesz. Mindezen indítványok szintén egyhangú lel­kesedéssel elfogadtattak. Soltész N. Kálmán pedig mindezekért meghatva mondott köszö­netet. A lemondásról Borsod vármegye alis­pánját a gyűlés értesíti. És végül határoza­tiig kimondotta a gyűlés, hogy a polgár­­mesteri állást 1902. évi junius haváig csak helyettesítéssel tölti be és erre Pallaghy Béla első tanácsnokot rendeli ki. Ezzel a gyűlés véget ért. * Halálozás. Berecz Károly a Magy. Tud. Akadémiának nyug. tisztviselője, ifjabb éveiben maga is tehetséges író, a múlt évi deczember 24-én, életének 81-ik évében vá­rosunkban elhunyt. Kortársa volt ő a nemzeti ébredés többi nagy írói alakjainak, s élénk résztvevője azon kor mozgalmainak. Letűnt alakját kegyelettel kisérjük sirjába. Nyugod­jék békével ! * Esküvő. Szabó Barna miskolczi ev. ref. főgymnáziumi tanár hétfőn tartotta eskü­vőjét Peres János főgymnáziumi tanár kedves leányával Margittal. Az uj pár az esküvő után nászutra ment. * Eljegyzés. Dr. Kovács József ügyvéd, a „Miskolczi Napló“ szerkesztője a múlt héten váltott jegyet Koós Soma hitelbanki igazgató kedves leányával Margittal. * Egy uj bányatelep. Már többször írtunk róla, hogy vármegyénk területén egy új bányatelep létesült, az úgynevezett szendrői kőszénbánya. Irtunk róla, hogy ezen bánya kellő üzembe hozatala végett részvénytársu­lat alakítása van folyamatban. Most már örömmel írhatjuk azt is, hogy ez a részvény­­társulat megalakult, alakuló gyűlését dec­em­­ber 29-én délután 3 órakor tartván meg a Borsod-Miskolczi Hitelbank pénztári helyisé­gében. A részvényesek közt vármegyénk és városunk sok előkelő férfia foglal helyet, a­kik e gyűlésen többnyire jelen voltak. Dr. Szabó József alapító jelentette a köz­gyűlés czélját s ajánlatára a közgyűlés elnö­kéül Sz­a­d­v­á­n­y­i Istvánt választották meg. Az elnök konstatálta, hogy az alaptőke kellő aláírásokkal biztosítva van s ennek 30°/0-ja be van fizetve. Konstatálta továbbá, hogy 68 részvényes 258 részvény képviseletében jelen van és igy a gyűlés határozat­képes. Majd dr. Szabó József felolvasta a rész-­­ vény társaság alapszabály tervezetét, a­mit , néhány felszóllalás után elfogadtak, s az el­­í nök a részvénytársaságot megalakultnak mon­­­­dotta ki. Ugyancsak az elnök felolvasta az­­ első igazgatóság és felügyelő bizottság név-­­­sorát, a­melyet a törvény szerint az első 3 évre az alapító hoz javaslatba. E szerint igazgatósági tagok lettek: Bárczay László, dr. Gencsi Samu, Grünwald Ede, Koós Soma, Kubacska István, Radványi Isván, Sárkány Kornél, dr. Szabó Gyula, dr. Tarnay Gyula.­­ A felügyelő bizottságba megválasztottak: dr. Horvát Bertalan, Lichtenstein László, Ra­gályi Béla és Szathmáry Király Pál. Végül a gyűlés dr. Szabó József alapítót a felelős­ség alól feloldotta és neki fáradozásaiért kö­szönetet mondott. * Új orvos. Az ózdi vasgyárban a megüresedett másodorvosi állásra dr. Rudnay Imrét a nagyváradi közkórház segédorvosát nevezték ki. * Sylvester esték. Tegnap este több érdekes Sylvester estély folyt le városunkban és környékén. Első ezek közt a katona tisz­tek estélye, mely a Koronán tartatott tombo­lával és tánczezal.­­ A gazdák körének a Seper szállodában szintén igen érdekes es­télye volt. Ez utóbbi hangverseny­nyel is össze volt kötve, a melyen Recht Sándor he­gedű­művész működött közre. — Nagyon vidám és élvezetes Sylvester estét tartott a diós­győri vasgyár alkalmazottainak dalegy­­lete is, melynek tréfás előadásai a nagyszám­mal egy begy­űlt közönséget víg hangulatban tartották egész éjfélig, a mikor a táncz kö­vetkezett. * Ismét egy hangverseny készül vá­rosunkban mely január 11-én fog megtartatni. Legérdekesebb jelensége lesz e hangverseny­nek Hilgerman Laura a bécsi udvari opera énekesnője és mellette Csillag Te­réz a Vígszínház kedves művésznője. A hang­versenyen még részt fognak venni Lányi Ernő és Re­o­h­­ Sándor helybeli művészek is. Rendezi Ferenczi B. könyvkereskedő czég s megtartásának helye a „Korona“ szálló nagy terme. Helyárak: Körszék 6 korona. Támlánszék 4 és 3 kor. Karzat 1 kor 20 fll. Bemenet 2 korona. * Gyermekek a színházban. Szalkay szinigazgató 30—30 jegyet küldött a rom. kath. és izr. nőegyletek elnökségeihez, hogy azokat a deczember 31-én délután tartott előadáshoz szegény gyermekek közt osszák ki. Mindenesetre kedves figyelem, melyet a szegény gyermekek hálásan köszönnek meg. * A dynamit. A szentpéteri kőszén­bányában szerencsétlenség történt a múlt na­pokban. Kapcsik Pál 21 éves munkás ellopott egy dynamit töltényt azzal akarván czimbo­­ráit ijesztgetni. De rosszul járt, mert a töl­tény felrobbant, s a bal karját összeroncsolta. Az Erzsébet kórházba hozták, a­hol kezét amputálni kellett. * Irodalom. Egy szép tehetségű költő, vármegyénk fia Apostol Bertalan szirmai ev. ref. lelkész hirdet előfi­zetést összegyűj­tött költeményeire. Magyarország ifjabb köl­tői nemzedékében a legjobb hangzású nevek közé tartozik az Apostol Bertalané. Különö­sen a „Vasárnapi Ujság“-ban elszórtan meg­jelenő művei után ismeri őt olvasó közönsé­günk. Költeményeiben felfogás, hangulat, fes­tés, kifejezésbeli erő és formai tökély egyfor­mán izmos költői tehetségre mutatnak. Nem afféle tuc­atköltő Apostol Bertalan, a­kiknek verselményei elárasztják mostanában a könyv­­piaczot. Valódi lelki élvezettel olvassa bárki az ő költeményeit, melyek igazán szépek és kiválóak. A kötet 10 ívnyi tartalommal fog megjelenni, előfizetési ára 3 korona, melyet szerzőhöz január 20-ig kell beküldeni. Ajánl­juk közönségünk kiváló figyelmébe. ÜZLET. Miskolcz, 1901. deczember 30 án. Felelős szerkesztő: Miskolczy Pál. Laptulajdonosok: Förster, Klein és Ludvig. Métermázsánként. Búza .........................— ......... Rozs ......... '.......................... Árpa ........................................ Zab.................... ... ................ Kukorioza _ _1 ......... _ Pab (uj) ............................ Köleskása ............................. Lencse..................................H.S. Borsó ..................................1 -2 1 liter szesz 95 % -on felül­­ 1 kilo szalonna...................1 1 kilo marhahús .............1 1 kilo borjúhús ............./ Klfil.­K. 1fil. 150015­60 12401360 12401270 14801520 9001000 14801520 ---24­­—32 — 36— 68 —26— 54 170 220 104 160 — 80 128 —96 120 HHmiirtiiHHinfmttmnttmnmtiHtiiumimiHifHmniitiiiiiirmi<immin<it(iHnrnmTTimiititimtiititiriiiiiHiit!itiHiiHiiMiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii HILGERMANN LAURA p n k CSILLAG TERÉZ 1 "E kamaraénekesnő, a bécsi opera első primadonnája, a vígszínház első művésznője. H 'I­LANTI ERNŐ RECHT S­A­N­DOR I E zongoraművész, conservat, igazgató,­­ tanár, hegedűművész. 1—­­ E ----------------------------------------------——---------- Kezdete este 8 ór­akor.—---------------------------------------------------------------- - N­AGYSZABÁSÚ M­ŰVÉSZ-ESTÉLY 1902. január 11-én A KORONA-SZÁLLÓ DÍSZTERMÉBEN. I Jegyek kaphatók: FERENCZI B. könyvkereskedésében. — Helyárak: Körszék 6 kor. Támlásszék 4 és 3 kor. Karzat 1 kor. 20 f. Bemenet 2 kor. Deák-jegy 60 fill. .........IIIIMIILIMII....................­ ...............................................................................­................................................................................................. J imiiimiiiiiiiiiimimmii­mii­mmmmiiiiiiiiiimiiimiiiimmiimim­iim­iiiiiiiimiiiiiimmni mmiiiimimmiiiiiiim­ii, m ......... i­­111111111111111111111111

Next