Borsodi Szemle, 1982 (27. évfolyam, 1-2. szám)

1982 / 1. szám - NAPJAINK KÉRDÉSEI - Porkoláb Albert: Gondolatok a pályakezdő értelmiség helyzetéről

ЕШШШШШ /• У ■ s Porkoláb Albert: Gondolatok helyzetéről Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kereken 4300, 30 évnél fiatalabb diplo­más dolgozik. Közülük 1100-an 1981-ben kaptak diplomát. Munkájukat, életüket, közérzetüket számos tényező kedvezően vagy kedvezőtlenül befolyásolja. Ezek csokorba kötését a következők nehezítik meg. — Hivatalos statisztikai adatok a témában alig állnak rendelkezésre. — Tudományos igényű vizsgálat, szociológiai felmérés az utóbbi években nem folyt. (A Lenin Kohászati Művekben szociológiai vizsgálatot a pályakezdő munkásfiatalok körében végeztek.) — A pályakezdő értelmiségi fiatalok döntő többsége a pályázati rendszer keretei között helyezkedik el. Munkaerő-közvetítő szerveink ezért a fiatal dip­lomások elhelyezkedését, munkahely-változtatásait nem tudják figyelemmel kí­sérni. — Önkritikusan nem néztünk még szembe azzal a kérdéssel, hogy tíz év alatt az ifjúsági törvény végrehajtásában hová jutottunk el, s a megváltozott körülmények között mit kell tennünk. A különböző foglalkozású pályakezdők életkörülményei sok tekintetben ha­sonlóak, az egyes rétegek ugyanakkor sok sajátos gonddal is küzdenek. A megyében élő fiatalságra általában az jellemző, hogy érdekei megegyeznek a lakosság egészének érdekeivel. Döntő többségük becsüli társadalmunk stabili­tását, ismeri, elfogadja a párt politikáját, részt kér és részt vállal a népgazda­ság előtt álló feladatok megoldásában. A becsületes, a pályát, a szakmát szerető fiatalok a megye üzemeiben, intézményeiben megtalálják a helyüket. Környe­zetükről, társadalmi-gazdasági fejlődésünk kérdéseiről őszintén, felelősséggel nyi­latkoznak. Pályakezdésüket fiatalos lendület, cselekvő tenniakarás, fejlett kritikai szellem jellemzi. Az alapvető érdekek megegyezése azonban nem azt jelenti, hogy társadalom— ifjúság viszonyában feszültségek, érdekkülönbségek, konfliktusok ne lennének. Ehhez számos tényező hozzájárul. A családalapítás gondjai az utóbbi időben megsokasodtak. Különösen nagy probléma a lakáshoz jutás. A lakásra váró fiatalnak hiába mondjuk el: az V. ötéves tervben a megyében 32 000 lakás épült, a VI. ötéves tervben is 27 000 a pályakezdő értelmiség

Next