Borsszem Jankó, 1920 (53. évfolyam, 1-52. (2710-2761.) szám)

1920-11-21 / 47. (2756.) szám

2. oldal BORSSZEM JANKÓ (Itt első versünket a tájékoztató bizottság véleménye alapján hagytuk ki) Pro memoria Mastan emlékezem az elmúlt üdökr­­l. Szörnyű országromlást előkészítőkről, Nagyü­res voltukban kevélykedő fökr­­l, Legutolsókba lőtt méltatlan elsőkről. Mikoron feledvén száz sebünket, mi fáj, őszirózsát dajkált férfi háj és női báj , rekedten kurjantó álpoétai száji „Mint nyere országot jó háról! Mihály.“ No ezt jól megírta, akárki is irta! Immár zserfes szajkó lett hadipazsirta. Csörgésit hallgatva — féllábunk a sírba’ — Bezzeg belenyertünk, mint Bertók a zsíkba. Jó Károli Mihály, jó Vágó­ Wilhálmmal. Ha nem győzte hanggal, ugyan győzte szájmmal , bár farkastorkukon hamis volt a bájdal. Mégis fútták váltig, tájdinándi snájddal. Márványnak hirdette magát hitvány vályog, ősi örökünkbe jöttének Pogányok, Verébből lőtt tollas, zsalfa tsalogányok, Kiknek hangjok nem volt, de bezzeg volt szájok. Szájak, éhes szájak, dögre tátott szájak Károgásit halták minden honi tájak, Ég felé szállani nem tudtak, hitványak, Tsak sebeket tépni, mik mindmáig fájnak. S hogy ránkszabaditá az egész világot, ő maga világnak vígan nekivágott. Míg könny árja mosta bús magyar orcákat: „Jó Károli Mihály így nyere országot.“ Thomas Litteratas de Jazow Eétről'bétre A fa. Na, hál' istennek, véne a fázásnak: a főváros 3000 íízköbméter fát kapott. Borzasztó sok lehet ez a 30,000 köbár! Az a tíz deka párisi, amit ebédre bekebelezek, lehet vagy egy centiméter vastag karika. Ha 100 ilyen párisi szafaládé­­szeletet teszek egymás mellé, akkor még csak egy hossz­métert kapok. Tíz ilyen hosszm­éter egymás mellé fektetve 1000 ebédet jelent és még csak egy négyzetméter szafaládé. Tízezer ebéd — harminc évre való ebéd! — adna csak egy űrköbméter szafaládét! És most tessék azt a 300.000 kőbőrt egy rakáson — például az Országház­ téren — elképzelni! Ha ezt meggyújtanák, akkor, azt hiszem, az összes hírlapi kacsák, amelyeket Budapesten eregetnek, megsülnének odafönn. Éppen most kaptam kézhez egy közegtől, egy hatósági közegtől, az űrköbméter fáról szóló utalványt és az űrköb­­métert magát, amelybe aztán a hatóság bele fogja szállítani a fámat. A közeg, miután belépett a szobámba, a bal karján levő vékony, méteres szálkák közül fogott egynéhányat és fölállí­totta a szobám közepére a fa­köbméter űrjét. Most itt ülök az űrköb­­méterem mellett és vigyázok rá, amíg bele nem utalja nekem a hatóság a fát. Nagyon kérném a közönséget, ha netán ki kellene mennem egy percre, ne rontsa el az űrköbméteremet, visszajövök én mindjárt. A toljás. Nem értem, mi van ezekkel a tojásokkal! Eddig volt és most egyszerre tojnak nekünk a tyúkok tojni. Itt tenni kell valamit. Nem lenne jó talán a kukoricát egy kevés Hunyadi Jánossal leönteni? Egyáltalán: hatalmában van-e ilyen tyúkállatnak nem tojni, amikor rájön a tojás? Ha igen, akkor a tyúkok akadékoskodásával, egy nyílt tojósztrájkkal állunk szemben. Talán jó lenne a tudományegyetem állattani doktorait falura küldeni, fölvilágosítani a tyúkokat az össze­tartás szükségességéről és a falu és város széthúzásából származható veszélyekről. Vagy adjon példát a kormány! Hiszen közismert, mennyire ragályos a példa például az ásításnál. Hívja föl a kormány a tyúkokat Budapestre, üljön közéjük és mutasson példát! Ha pedig szép szóval nem lehet elérni eredményt, akkor egyszerűen erőszakot kell alkalmazni és ki kell a tojásokat egyszerűen rántani, vagy forró Hunyadi János-vízzel a tyúkokat mesterségesen táplálni. Ez esetben főtt tojást kap­nánk mindjárt, ami ebben a fahiánybőségben csak üdvös lenne. Azelőtt, tudjisten, sose fordult elő, hogy Magyarországon ne lett volna elég tojás, igaz, hogy akkor az ország nem volt ilyen összenyomorított, mint mostan. Most bizony lehetséges­nek tartom, hogy tyúkjaink, egy kis erőmegfeszítéssel, direkt a külföldre hullatják tojásaikat. Még valamit: nem lehetséges, hogy a garni­ szállók le­foglalása miatt a vidék tyúkjai szolidaritást vállaltak a pestiekkel? A népbiztosok bűnpöre (100,000-ik nap). A népbiztosok bűn­’ pö­re mai főtárgyalásán a királyi főügyészhelyettes a 100,000-ik tárgyalási nap jubileumának alkalmával szívig ható, kegyele­­tes szavakkal emlékezett m­eg az eddig, a per lefolytatása közben elhalt főügyészhelyettesekről. Dr. Aczél Imre mélta­tásánál annyi sű­rített fájdalmat csomagolt ki a főügyész­helyettes, hogy a népbiztosok kényekre fakadtak. A népbizto­sokat tudvalevőleg 1930-ban, nehogy elhalálozásukkal magukat az igazságszolgáltatás­t büntető keze alól esetleg kivonják, be­sózták és mumifikálták. Ezeket a múmiákat bevitték a tár­gyalóterembe. Elképzelhető, azaz el sem képzelhető, mily szívfacsaró izéket tartalmazott a főügyészhelyettes szónoklata, ha még ezek a múmiák is környeztek belé. Utána Vántus Ká­roly akart egy kis fölköszöntőt mondani, de nem jött ajkára szó, csak se. A gyűléssel egyidejűleg két vágón koszorút tettek le a főügyészhelyettesek és védők temetőjében lévő 500 sírra. Az ünnepélyes aktus után folytatták a védőbeszé­­deket, amelyekben azt kérték a védők, hogy a delinkvenseket péntek estétől szombat estig lúgozzák ki. A főügyészhelyettes úr ehhez nem járulhatott hozzá, mert az ellátatlanok havi 2 deka sómennyiségét is alig tudja biztosítani és ő nem vál­lalhatja a felelősséget, ha egyik-másik népbiztos a kilúgozás napján elhalna. Ha biztosítva lesz annyi só, amennyi az újból való besózásokhoz szükséges, akkor ő lesz az első, aki rájuk borítja majd a vizes lepedőt. Ezután dr. Ráczy XXXVI. védő ötkötetes művének föl­olvasásába kezdett, amelyben a robbanások okozta légköri elváltozások előidézte vérösszetételi differenciák szülte köz­­érzü­leti zavarokról és ezeknek az elhatározások mérlegelésére való hatásáról mint enyhítő körülményről értekezik. A következő passziansz szombaton lesz. (—told) ----------------­ 47. szám

Next