Brassói Lapok, 1933. november (39. évfolyam, 250-275. szám)
1933-11-01 / 250. szám
p Tei Sajtoly Hamsatí ^KUS QUO XXXIX. évfolyam Főszerkesztő: Szerda 250. szám Szele Béla dr. 1933. évi novemberi ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre: postai szét küldéssel havonként 60 lej, postautalványon átutalva, vagy a kiadóhivatal pénztárához befizetve. Aki pénzbeszedő megbízott alján fizet, az beszedési díj címén Brassóban további 2 lejt,vidéken 6 lejt fizet havonta. — Kézbesítési díj havonként 8 lej. — Külföldre negyedévre 300 lej, félévre 600 lej, egész évre 1200 lej. — Magyarországon negyedévre 12 pengő, félévre 24 pengő, egész évre 40 pengő. — HIRDETÉSEK.díja hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 6 lej, páratlan (bal) szövegoldalon 8 lej négyzetcentiméterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brassó, Károly király utca 56—53. Telefonszámok: kiadóhivatal 82., szerkesztőség 83. A francia bürokrata nem ura az államnak A francia tisztviselő, aki miatt most a Daladier-kormány megbukott, minden tekintetben különbözik a mi közhivatalnokunktól. Társadalmi eredetét illetően túlnyomórészt a kispolgárságból és a parasztságból kerül ki, mert a harmadik köztársaság a hosszú baloldali kormányok alatt érthető önvédelemből mindent elkövetett, hogy a royalista és a reakciós-klerikális rétegek minél kisebbre zsugorodjanak a közigazgatásban és a törvénykezésben. A francia nagybürokráciában ennek ellenére a háború után is maradtak csökönyös rojalista gócok, mégpedig éppen a legfontosabb helyeken: a vezérkarban, a hadügyminisztériumban és a külgyminisztériumban és csak az 1924-es Herriot-kormánynak volt bátorsága, hogy a likvidáláshoz hozzálásson. Sarrailt, a szaloniki hadseregparancsnokot, a későbbi indokínai kormányzót még ritkaságként emlegették, mert róla szinte bizonyos volt, hogy köztársasági és radikális. Végül mégis kicserélték a külügyminisztérium néhány gyanús posztját , a vezérkarban is történtek változások, hogy ne legyen egészen igaza Francénak, akinek az volt a véleménye a köztársaságról, hogy a legalkalmasabb államforma, amelyben a tábornokok a legkevesebb kockázattal készíthetik elő a királyság helyreállítását. A kisbürokrata többség ezzel szemben egészen az utolsó évekig a baloldali köztársaság legbiztosabb támasza volt. Megbízható republikánus és radikális, annak ellenére, hogy a harmadik köztársaság mindig nagyon gyengén fizette tisztviselőit, sokkal rosszabbul, mint például mi a mienket. — De nem is ment Franciaországban tisztviselőnek más, mint a rentier, vagy jómódú gazda fia, aki nem a silány fizetésért, hanem a társadalmi emelkedésért törekedett a közhivatalra. A francia kispolgárnak és parasztnak megérte a ráfizetést, hogy a fiából sousprefet, postafőnök, vagy vizsgálóbíró lett, mert ezekben a francia vígjátékban oly sokszor és oly nagy passzióval kifigurázott alakokban testesült meg a tekintélyről, rangról, arriválásról alkotott legszebb elképzelése. A szellemileg, vagyonilag és történelmileg magasabb fekvésű rétegek számára a bürokráciában való elhelyezkedés már nem volt túlságosan vonzó, mert politikai és érdekeltségi befolyásokkal összefonódott vezető állásokon kívül a bürokrácia Franciaországban nem jelent hatalmi pozíciót sem. A politikára való közvetítés befolyása minimális: választási praktikákra legfeljebb a gyarmatokon, vagy az Alpes Maritimes eldugott hegyi falvaiban lenne módja. Nem is packázhat túlságosan a keze ügyébe eső polgárokkal, mert folytonosan függ tőlük a gyakran ismétlődő választások révén, melyeket a legbefolyásolhatatlanabb tisztaság jellemez Franciaországban. A francia köztisztviselő politikai befolyása tehát jóformán csak annyi, amennyit nagy számánál fogva a szavazóurnák előtt jelent. Az utolsó években a francia közhivatalnoktömegek politikai magatartása fokozatosan megváltozott. A rentier fia nem kapta hazulról az apanázst, mert a járadékpapír nem jövedelmezett, a paraszt nem tudta fedezni a sousprefet fia úri háztartásának szükségleteit a mezőgazdasági válság miatt. A köztisztviselő egy szép napon azt vette észre, hogy csak a fizetéséből kell megélnie, a fizetése eredetileg is kevés volt s a frankstabilizálás után sem emelkedett olyan mértékben, amilyen mértékben a frank értéke csökkent. Ezer-ezerkétszáz frankos köztisztviselői fizetés ma is nagy dolog Franciaországban, ahol közben az élet ugrásszerűen megdrágult. Elsősorban ez az oka, hogy a köztisztviselők szilárd politikai frontja megingott s a francia bürokrácia egyre inkább eltolódott bal felé. A Ma: Lássuk Aradot! Új külpolitikai irányzat kezdődik Magyarországon Bethlen István lesz Magyarország állandó népszövetségi megbízottja Magyarország a Népszövetség keretein belül ugyan, de nyomatékosabb formában szándékszik fellépni egyes kérdésekben Budapest, október 31. Gömbös magyar miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter sikeres ankarai, majd szófiai látogatása nagyon elfajzotta a magyarországi politikai körök érdeklődését és tevékenységét Az ankarai és szófiai tárgyalásokról sokféle hír és magyarázat lóg a levegőben s bár hivatalos helyeken érdemlegesen még nem nyilatkoztak a felmerült kérdésekről, komoly körökben is beszélik, hogy esetleg új külpolitikai irányzat kezdődik Magyarországon azoknak a tapasztalatoknak alapján, amiket a miniszterelnök és a külügyminiszter a külföldön szereztek. Élénken tárgyalják például azt, hogy a magyar kormány a Népszövetséggel kapcsolatban is döntő elhatározásra készül. Pár héttel ezelőtt már forgalomba kerültek olyan híresztelések, hogy Magyarországra nagyon hatott a német példa s talán nem lehetetlen az sem, hogy Németoszág után Magyarország is kilép a Népszövetségből. Ezek a híresztelések, természetesen nélkülöztek minden komoly alátámasztottságot, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy Magyarországon egyre erősödik az a felfogás, amely a Népszövetségtől sokkal határozottabb fellépést követel bizonyos kérdésekben s a magyarországi hivatalos politikai körök is elérkezettnek látják az iztót, hogy Magyarország is határozottabb formában lépjen föl a Népszövetségnél többrendbeli időszerűnek látszó kérdése megoldása érdekében. Gömbös miniszterelnök, egyébként, vasárnap délelőtt kihallgatásra jelentkezett a kormányzónál, hogy beszámoljon ankarai és szófiai látogatása eredményéről. A kihallgatásról magáról nem adtak ki hivatalos jelentést, a Reggel című lap azonban ezzel kapcsolatban úgy tudja, hogy a Népszövetségnél való döntő jelentőségű fellépés ügye nagyon előrehaladt. Értesülései szerint Gömbös elhatározta, hogy Apponyi helyébe Bethlen Istvánt küldi ki Magyarrszág állandó képviselőjeként Gersfbe . Bethlen Istvánnak igen nagy horderejű szerepet ad a Magyarország és a Népszövetség közötti viszony további irányítása kérdésében. Bethlen István kiküldetésével kapcsolatban, természetesen, további elképzelések kavarognak s bár a dolgok ebben a pillanatban még tárgyalás alatt állanak, mégis úgy látszik, hogy a kormány elvileg elkészült a tervével s mindössze a Németországi választások eredményeit kell megvárnia, hogy az elméleti elgondolásokat gyakorlatilag megvalósítsa, illetve megvalósításukat megkísérelje. A Reggel című lap azt is tudja, hogy elvben már Bethlen István is elfogadta a neki szánt nagy horderejű szerepet, • mielőtt azonban kimondaná a doriti szót, előbb háromhetes felolvasó körútra megy Angliába s ennek a felolvasó körútnak az eredményétől teszi függővé, hogy vállalhatja-e a neki felajánlott feladat elvégzését, vagy pedig tanácsosabbnak tartja az ország szempontjából visszautasítani azt. Ezt a megfogalmazást talán úgy kell érteni, hogy Bethlen István tapogatózó körútra indul Angliába s ha ott olyan tapasztalatokra tesz szert, amelyek a terv szempontjából kedvezőek, úgy a kormány tervét kivihetőnek tartja és vállalkozik is a Népszövetségnél való fellépésre, ha pedig az angliai körnt további óva- tosságra inti majd, úgy nem fogja ajánlani a kormánynak sem, hogy az elvileg elfogadott külpolitikai elképzelések gyakorlati megvalósítását már most megkísérelje. Magyarország nem lép A Reggel még kihangsúlyozza, hogy egyáltalában nincs szó Magyarországnak a Népszövetségből való kilépéséről, amint ezt bizonyos körökben hirlelik, ellenkezőleg: Gömbös és kormánya arra számítanak, hogy Bethlen István fellépése Genfben szép és nagy eredményekkel jár majd. A sok, de mind nagyon óvatosan megfogalmazott mondat között csak találgatva és következtetve lehet megindulni, összeszedve és egymás mellé állítva az eddigi és a mostani híreket, valószínűnek látszik az, hogy Magyarország valóban elérkezettnek látja az időt arra, hogy a Népszövetség keretében ugyan, de erélyes harcot indítson érdekei hathatósabb elismertetése érdekében. Németország kilépése a Népszövetségből érzékenyen sújtotta a nemzetek legfelsőbb politikai fórumát. Kétségtelen, hogy ki a Népszövetségből amennyiben újabb állam, vagy éppen államok követik Németország példáját, úgy a Népszövetség teljesen felbomlik, mert már nem lesz egyéb, mint néhány állam szövetsége. Gömbös és Kánya külügyminiszter ankarai és szófiai látogatása valóban súlyos jelentőségű lehet abban a pillanatban, ha ez a három annyira érdekkelt állam egyöntetűen lép föl Genfben és mondjuk , a teljes egyenjogúsítást követeli azoknak az elveknek az alapján, amelyek Németországot is kiugratták a Népszövetségből. A jelek azt mutatják, hogy Olaszország támogatására számíthatnak és Anglia is engedékeny lesz, mert Anglia most már inkább nézi a Népszövetség érdekeit és a leszerelés kérdésének legalább félig elfogadható megoldását, mint Franciaország sok tekintetben egyéni szempontjait. Természetes, hogy ebben a pillanatban A szocialista párt már a legutolsó választásokon is nekik köszönhette nagy gyarapodását és aki nyáron olvasta a francia köztisztviselőszindikátusok izgalmas kongresszusának tudósításait, kissé riadtan tette fel a kérdést: várjon szocialisták-e még a francia köztisztviselők. Mert a beszédek túlnyomó része inkább kommunista, mint szociáldemokrata volt s a rezoluciók, amelyeket elfogadtak, szintén szélsőforradalmian követelődzők és kíméletlenek. Statisztikai tény, hogy 1931-ben tizenkétezer francia tanító volt kommunista s az idei tanító-kongresszus augusztusi ülésén túlnyomó többséggel elfogadták azt az indítványt, hogy a tanulókat ezentúl nem nevelik a nemzeti védelemre és a hadsereg tiszteletére. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a tönkrement rentier és a kisgazda bürokrata fia alaposan elvesztette a higgadtságát s az állam, amelynek igazgatását ellátja, mai formájában nem számíthat rá olyan feltétlenül, mint ahogy ott számíthat, ahol a bürokrácia nemcsak egy speciálisan kiválasztódott réteg egzisztenciáját, de a réteg hatalmi politikájának folytonosságát is biztosítja s ezért a köztisztviselőnek még akkor is érdekében áll azonosítania magát az állammal, ha az végszükségben áldozatokat követel tőte. A francia bürokrata nem ura, csak alkalmazottja az államnak mint alkalmazott, most osztályharci viszonyba került a munkaadóval. Daladier úgy akarta redukálni a tisztviselő fizetését, mint egy gyárigazgató, aki csökkenteni szeretné az üzemköltségeket. Leon Blum szocialista kötelességnek tartotta, hogy a dolgozók kis bérét megvédje a megcsonkítástól, a jobboldal pedig, régi szokása szerint, felhasználta az alkalmat, hogy segítsen megbuktatni egy baloldali kormányt, amely, ha redukálni akarta is a tisztviselőfizetéseket, kettő* egész bizonyosa* nem akart: fasizmust és b*bflwtf-