Brassói Lapok, 1934. június (40. évfolyam, 120-144. szám)

1934-06-01 / 120. szám

r­e­f. ..... o , i- «us cum o rT.GHE­ORGHE H tr is r. ■.­t­i •» fl XL. évfolyam Főszerkesztő■ 120 szám. Szele Béla dr. 1934. étai junius 1 Péntek ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre: A helyi kézbesítő kézbesítési dijával és a pénzbeszedő inkasszó-dijával egyetemben 74 lej. — Ha az előfizető közvetlent!) a kiadóhivatalnak fizet, az előfize­tési dij 68 lej. — Postai kézbesítéssel és közvet­énül a kiadóhivatalnak fizetve, az előfizetés: dij havonta 60 lej. — Külföldre: negyedévre 000 lej, félévre 600 lej, egész évre 1200 lej. — Magyar­országon negyedévre 12 pengő, félévre 24 pengő, egész évre 48 pengő. — HIRDETÉSEK dija hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 6 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 8 lej négyzetcenti­méterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brassó, Károly király­ utca 56—58. Telefonszámok: kiadóhivatal 82., szerkesztőség 83. I ■HMM ■ÉH Drága a­iktatóra Irta: Tanódy Endre Viharos tapsok és tüntetések közepette mondotta el az olasz diktátor összefoglaló beszámolóját országa pénzügyi és gazda­sági helyzetéről. Ennek a beszámolónak rövid és meg­másíthatatlan tartalma szerint Olaszor­­szág eladósodott éppúgy, mint a többi or­szágok, sőt aránylag még jobban. Állam­­adósságai mai lej értékben meghaladják az egybilliót. Költségvetési hiányai, ugyancsak lej­ben, hatvan milliárdra rúgnak az elmúlt és folyó évi számadások lezárása után és ami a pénzügyi állapotnak a­­ legigazibb jellemzője, kereskedelmi és fizetési mér­lege éppúgy passzívvá vált, mint akár­­mely más európai országé. Mindezek elháríthatatlan folyománya­ként megkezdődik nála is a devizatila­lom, azzal a lényegtelen eltéréssel, hogy ott a latin ősök szótárából vett elnevezé­sek által minden bizonyos nemes és ma­­gasabbrendű veretet kap. Minden a nem­zet és így a deficit is nemzeti náluk.­­ Vagyis tiltva vannak azok a devizakiuta­lások és kivitelek, melyek „nem felelnek meg a nemzeti ipar és nemzeti kereske­delem reális szükségleteinek.“ A római klasszikusok sohasem hatot­tak fordításban. Szárnyalásuk lehanyat­lott, mélységeik elvesztek és igy ez a szép megjelölés is lefordítva igen sivá­ran csak annyit jelent, hogy nincsen de­viza és csak ritkán fog megfelelni vala­melyik szükséglet — a nemzeti ipar és kereskedelem számos igénylései közül — a jogos kívánalmaknak. Mi ezt már is­merjük régebbről, csak nem tudtuk, hogy ez ilyen szépen hangzik. Szigorúan klasszikus az a további kö­vetkeztetés is, hogy a válság okozója a szükségleti cikkek áresése, leszállítandó tehát a tisztviselők fizetése is ugyanab­ban az arányban, amint az áresések táb­lázata maga után vonja. Ezt is ismerjük, ezen is túl vagyunk, csak éppen azt nem tudtuk, hogy ennek a megállapítása tom­boló tapsvihart tesz indokolttá és hogy ez egyik állomása a nemzeti nagyság felé vezető diadalútnak. Csak az a meglepő, hogy a Duce világ­szerte bámult lángelméje nem talált új és külön magyarázatot ezeknek a fájdal­mas jelenségeknek a megértetésére. A válsággal tudvalévően úgy van, mint a világháborúval és az iskolás gyer­mekek verekedésével. Mindenük szerint a másik kezdte és ő csak kénytelen volt folytatni. Addig mondták nálunk, hogy ez a „ránk kényszerített háború“ és ad­dig mondták az antantnál, hogy ez az „utolsó háború a háború ellen"*, amely a felfegyverzett germán barbárokkal szem­ben a civilizáció megmentésének van szentelve, míg a fél világ tűzbe nem bo­rult és le nem égett. A gazdasági vérkeringés lekötését is mindenki szerint a másik kezdte el, ami meglehetősen közömbös azzal szemben, hogy most alaposan és egyelőre végle­gesen le van kötve, hogy ennek megfele­lően beállottak az összes bénulások és közeledünk — a folytonos javulás út­ján — a központi ügyködéshez Ezen a kölcsönös vádon és viszonvá­­don kívü­l van azonban egy csodálato­san egybehangzó megállapítása az összes vetélkedő feleknek, amelyben teljes kö­zöttük az egyetértés. Hogy a kivitel azért áll le, mert drága az áru és hogy az áru azért drága, mert nagy a munka­bér. A munkabér tehát leszállítandó — quod erat demonstrandum. Nem magas a kamat, nem magas a vállalkozói nyereség, nem magasak az adók, minden ala­csony, csak a munkabér magas. A régi királyok és cézárok egyenes­­ágú leszármazottja ezúttal egyetlen szó­val sem tud mást és többet mondani, mint akármelyik demokrata barbár mi­niszter. Szóról-szóra megismétli azt, amit a degenerált Európában és annak kele- I­tén már annyiszor hallottunk és a nagy s erények és nagy gondolatok hazáját s megelőzve, már meg is valósítottunk. I huszfejes napi keresetek a mezőgazda­ságban és negyvenfejesek az iparban már vannak nálunk és jól kösse össze a vesszőit Olaszország, ha ezen a téren velünk és szomszédainkkal versenyezni akar. Szerénytelenség és ildomtalan hetven­­kedés volna be nem ismerni, hogy ugyan­ott mindez teljes fegyelemben és lelke­sedésben történik, illetve indul. A fe­gyelem a munkásé, a lelkesedés a munka­­adóé, a nemzeti munkamegosztás elveinek megfelelően. itt azt sem lehet tagadni, hogy míg ná­lunk mindez bizonyos levertséget és er­­nyedést von maga után a tömegek és az egész társadalom lelki visszahatásaiban, addig a vezérnek ez újabb és különös felvontságra ad okot és alkalmat, amely delejesen tovább fog ragadni népére is. A Duce boldogan állapítja meg, hogy ennél rosszabb most már nem lehet és legfeljebb arról lehet szó, hogy ezen a mélyponton hosszabb időn át kell majd vesztegelni. De mit számít ez, mikor ezzel szemben Európa népei előtt ott áll a lehetőség, hogy „intézményeiben és embereiben megfiatalodjék“, ami egészen egyszerű és könnyen elképzelhető folyamat és a leg­­közelebb fekvő, legkönnyebben járható és leglogikusabb útja a gazdasági fellen­dülésnek. Mi kell egyéb egy redukált fi­zetésű tisztviselőnek és egy leszállított bérű munkásnak, mint az, hogy ezt a fia­­talosdi lehetőséget világosan maga előtt lássa ? És legvégül itt van a Duce szerint egy alternatíva, amelynek mindkét eshetősé­ge teljes megnyugvást hoz. Vagy béke lesz és akkor a tartós béke maga után vonja a fellendülést, bár ennek árában a béke „tagadása és felbomlasztója a fér­fiúi erényeknek, amelyek csak a háború véres erőfeszítéseitől villognak meg a napfényben a maguk teljességében. A fellendülés tehát még csak a rosszab­­bik eset, míg végső ideálnak és betelje­sedésnek itt van a vérben fürdő férfi­erény boldogító megváltása. Szép a diktatúra, de drága. Drága sa­ját élettörvényének elháríthatatlan kény­szere folytán. Mert nincsen a diktatúrái­ban ellenőrzés és mert a fegyelemért ra­ja rigó híveket jól kell tartani. Az új feudalizmusnak ugyanazok a szerkezeti tulajdonságai, mint a réginek voltak, úgy tanultuk, hogy igyekeztek velünk annak idején elhitetni hogy a kö­zépkori hűbériség egy rendkívül magas erkölcsi gondolaton nyugodott. „A hűség és önfeláldozás a hübérurral szemben“ — még ma is hallom­­ paptanárunk minden évben pontosan akkor visszatérő páto­szát, mikor ez a fejezet a tanrend szerint előadásra került. Csak azt nem mondta a régi idők e lelkes dicsőítője, hogy a hü­­bérur tíz- és százezer holdas faluadomá­nyokkal tartotta ébren ezt a magas er­kölcsi gondolatot, hogy nem volt példa rá, hogy enélkül is beállott volna a hűség és önfeláldozás lelki diszpozíciója. Az új feudalizmusnak is adnia kell, természetesen modern alakban. Szubven­ciót, fizetéseket, vámvédelmeket, deviza,­tilalmakat, kiviteli prémiumokat és mind­­azt és mindent, amit az agyonvédett né­pek adni tudnak. És a folyamat vége itt is, ott is ugyanaz. Elfogy a fedezet és a dicsőség, nagyság és szónoklat fölé rábo­rul a középkori tömegnyomorok újkori formációjú alkonya: — a deficit MA: LASSÚK Mic­esl példány árusításba nem bocsátható Nincs kormányválság már csak a hadügyi tárca beütésére­ van szó Az uralkodó udvari vadászatra utazott a miniszterelnök és a belga vendégek társaságában — 15 százalékkal csökkentik a minisztériumok költségvetését — Mi lesz az alminiszterekkel? — Bonyodalmak Angelescu hatezer tanítója közül Bukarest, május 31 Angelescu dr-, majd később Tatarescu miniszterelnök kedd esti kihallgatása döntő befolyással volt a politikai hely­­­­zetre. Kitudódott, hogy a közoktatásügyi miniszter az uralkodó megbízásából tár­gyal Averescu marsallal, aki a megbeszé­lés során közölte Angelescuval, hogy egyelőre nincsenek kormányzási tervei és semmi kifogása az ellen, ha a kor­mány helyén marad és tovább folytat­ja munkáját. Felhívta egyben Ange­lescu figyelmét azokra a sérelmekre, melyeknek orvoslása a kormány leg­sürgősebb teendőjét kell hogy képezze. A tárgyalás mindvégig a legbarátságo­sabb hangulatban folyt le. Ezek után je­lent meg az Indreptarea-nak az a cikke, melyben a néppárt vezetősége megálla­pítja, hogy „nincs tudomása kormány­­krízisről“, holott az előző napokon Tata­rescu kormányának közeli bukását jósol­gatta az avereseánusok szócsöve. Tatarescu audienciája után a minisz­terelnök magához kérette a liberál­i párt Bukarestben tartózkodó vezető embereit, akiknek tudomására hozta a királyi ki­hallgatás kedvező eredményét. Este 9 órakor a miniszterelnökségen minisztertanács volt, amelyre azonban nem hívták meg az alminisztereket. En­nek az volt az oka, hogy a tanácskozáson napirendre került az alminiszterek „le­építésének“ kérdése is. Tatarescu részle­tesen beszámolt az előző napok esemé­nyeiről, majd ismertette kihallgatásának lefolyását. Közölte a k kormány tagjaival, hogy a király aláírta a parlament összehívásá­ról szóló dekrétumot. Ezután az államtitkárok ügyét vizsgálták meg. A minisztertanács ebben a kérdés­ben nehezen tudott megállapodásra jutni, mert a miniszterek egy része későbbi idő­pontra szerette volna kitolni az államtit­károk leépítését. Nagy viták után abban egyeztek meg, hogy azonnal csökkenteni fogják az államtitkárok számát, még­pedig úgy, hogy, ahol ed­­­dig két alminiszter működött, egyiket elbocsátják, ahol egy államtitkár van, s azt csak nagyon indokolt esetben hagy- 1­ ják meg állásában. Rátértek ezután az 1934—35. évi költség­­vetés megvitatására. Több hozzászólás után elhatározták, hogy az összes minisztériumoknak 15 száza­lékkal le kell szállítaniok költségveté­seiket. Ahol mód­ van rá, ott a százalék nagyobb is lehet, hogy ezekből a rendkívüli meg­takarításokból a kormány alapot létesít­sen a hadsereg rendkívüli szükségletei­­nek fedezésére. Angelescu hatezer tanítója Élénk vita fejlődött ki a közoktatás­ügyi tárca költségvetése körül Angelescu azzal érvelt, hogy képtelen a miniszté­rium költségvetését leszállítani, szerinte a régi előirányzat sem elegendő az ő el­gondolásainak megvalósítására. Hivatkozott arra, hogy a közoktatás­­ügyi minisztérium nemrégen 6000 újabb tanítót alkalmazott, ak­knek fi­zetését feltétlenül költségvetési úton akarja biztosítani. A minisztertanács ennél a pontnál nem hozott végleges határozatot. Szóba került azután Vica tábornok hadügyminiszter lemondásának a kérdé­se. Tatarescu indítványára elhatározták, hogy Prezan marsallnak ajánlják fel a hadügyi tárcát, egyben felhatalmazták Antonescu Viktor igazságügyminisztert, Prezan bizalmas barátját, hogy keressee fel azonnal Prezant és úgy a király, mint kormány nevében ebben az értelem­ben tegyen neki ajánlatot. Ki lesz az új hadügyminiszter? A minisztertanács befejeződése után éjjel fél 12 órakor Antonescu miniszter elutazott a Románban tartózkodó Prezan

Next