Brassói Lapok, 1934. július (40. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-01 / 145. szám

Ha­­­r XL. évfolyam 145 szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre: A helyi kézbesítő kézbesítési dijával és a pénzbeszedő inkasszó-dijával egyetemben 74 lej. — Ha az előfizető közvetlenül a kiadóhivatalnak fizet, az előfize­tési dij 68 lej. Postai kézbesítéssel és közvet­enü­l a kiadóhivatalnak fizetve, az előfizetés: dij havonta 60 lej. — Külföldre: negyedévre :100 lej, félévre 600 lej, egész évre 1200 lej. —­Magyar­­országon negyedévre 12 pengő, félévre 21 pengő, egész évre 48 pengő. — HIRItEl ESEK dija hirdetési oldalon 5 lej, páros thai­­ezovatioldalon 6 lej, páratlan (jobb'szövegoldalon 8 lej pégyzetventi­méterenként. Hirdetési dijak előre fizetendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Braşov, Str. Regele Carol 56—58. Telefonszámok: kiadóhivatal 82, szerkesztőség 83. Főszerkesztő: Szele Béla dr. Vasárnap 1934. évi julius 1 k fP&KIBH* éS í1®€HS Ez az ünnep nem azért veszített régi derűjéből és költészetéből, mert a su­hintó, pendülő kasza ősi szerszámát sok helyütt felváltotta az egyhangúan berre­gő gép, a traktor. Kétségtelen, hogy a tempósan, majdhogynem úri kényelmes­séggel lóduló kaszálás szinte diktálta a « természet üde zajaiból, szélből, kalász­­sziszegésből, madárdalból, távoli h­arang­­szóból s marokszedő lányok kitörő ne­vetéséből fonódott lágy vagy borsós da­lokat, míg a motor motollálásához afféle városi zene illenék, újfajta ütem és fa­nyar, nyers melódia. De nem a motor te­szi, h­ogy a dal elnémult, mert hiszen már ott sem szól, ahol még mindig a ka­száé a szó. Az arató érzi, hogy a mag már nem az, ami volt, aminek lennie kellene: már nem nevezi szép metaforá­val ,élet‘'-nek, mert az élet ma milliók és milliók számára nem jelent egyet a kenyérrel. A terített asztal tövében so­hasem volt több a teritetlen asztal s va­­­jon az idén megterül-e — hiszen tavaly is volt aratás?! Igen, az aratás mindent elintéző, mindent rendbeszedő, türelmet nevelő varázsa megtört: az arató tudja, hogy aratás után sem lesz vége várako­zásnak, kuporgatásnak, szenvedésnek! Az aratás nagy terminusa, mely valaha a szükség útjának csillogó határköve volt, ma nem jelenti a megérkezést egy évnyi élet és törődés céljához s nem je­lenti az újabb évnyi biztonságot. Régen valóban szép és ájtatosan vi­dám volt Péter-Pál napja, de akkor is csak azok terceltek igaz lelkesedéssel a pacsirtának, akiknek nemcsak kaszájuk volt, de a kaszához való búzájuk is. A kiké nemcsak a széles, kék mennyország volt napsütétével, pacsirtadalával és csillagaival, hanem a földből is vala­mennyi, amennyihez valószínűen az Is­ten akarata szerint is jussa van annak, aki a hajnalcsillagtól az esthajnali csil­lagig saját két karjával arat. Kietlen próza, de a földtelen szegény, a ciberén élő zsellér régen sem tartotta népünne­­pélynek, ha a tízezer holdakon a más bú­záját betakaríthatta. Az aratás, akár­­mily sivárul, városiul hangzik is, azelőtt is bérmunka volt a más földjén s ha a folkloristák és a rossz írók csak a dalt és a koszorús aratóünnep filmepizódját vet­ték észre, a jobbfü­lűek és a jobbszem­üek észrevették­ a sohasem szűnő morajt is, amellyel a földtelen nép a földre kíván­kozott. De a régi aratások azért ember­ségesebben végződtek: a búza megtalál­ta az útját majd minden asztalhoz és ta­risznyához. Nem egészen egyenletesen, sohasem úgy, hogy a bőség felvetette volna éppen azt, aki vetett és aratott, de úgy sem, hogy aki vetni, aratni vagy távol a városokban furni-faragni akart s tudott, éhen maradt volna. Péter-Pál ünnepe után valaha csakugyan kenyér termett a búzából és rozsból­­, de mi az oka, hogy most már a kenyér­magvakból is kenyértelenség terem, a fekete földből százezreknek ugyanaz a szükség, ami a sivatag sárga homokjá­ból a beduinnak? A buzatenger partján sokszázezer em­ber reménytelenül tikkad a kenyérért. Nem a föld az oka, amely most is bő­ven terem, nem a buza az oka,­­ amely most is acélos s ma is őrzi magában a Mária-képet, s végül nem az a sokszáz­­ezer ember az oka, aki most is olyan munkás, munkára vágyó, mint valaha volt — csak éppen kevesebbet énekelt Ki az oka mi az oka? Zsolt Béla MA: LASSÚK DÉVÁT! ­ Egy még szörnyűbb kisiklás Tegnap este a szenátus befejezte a nem­zeti munka védelméről szóló törvényja­vaslat vitáját s a javaslatot 68 szavazat­tal 3 ellenében meg is szavazta. A sokat vitatott javaslat tehát félig már törvénnyé lett, mégpedig egy olyan rendelkezéssel is fűszerezve, amely amel­lett, hogy merőben alkotmányellenes és ellentétben áll a párisi kisebbségi szer­ződéssel, páratlanul képtelen, abszurd is. A javaslat újonnan megfogalmazott 4. szakasza ugyanis kimondja, hogy a magánvállalatok és kereskedők is kö­telesek üzleti könyveiket és egész leve­lezésüket román nyelven vezetni, ille­tőleg intézni. A javaslat szakaszonkénti vitájában előbb Binder dr. szász, majd Gyárfás Elemér dr. magyarpárti szenátor tilta­kozott a 4. szakasz e rendelkezése ellen, hivatkozva az alkotmányra és a nemzet­közi kisebbségvédelmi szerződésekre.­­ Gyárfás dr. rámutatott arra, hogy ennek az újonnan becsempészett szakasznak sem­mi kapcsolata sincs a javaslat többi részével. Csatlakozott Binder ti­to­kí­zásá­hoz s kérte a szakasz teljes törlését. A legszentebb magánéletbe való beavatko­zás az, hogy minden vállalatot és keres­kedőt arra akarnak kényszeríteni, hogy üzleti könyveit és levelezését kötelező módon román nyelven végezze. Manoilescu és D. R. Joanitescu is csat­lakozott Gyárfás érveléséhez és indít­ványához s hangoztatták, hogy a vál­lalatok érdekeibe vágnak, amikor meg­fosztják őket­ attól a szabadságtól, hogy ügyfeleikkel azon a nyelven levelezze­nek, amelyen akarnak. Gyárfás: A román nyelv­ű műveltség terjesztésének más eszközökkel kell tör­ténnie. A kereskedelmi levelezés célja nem lehet kulturális, hanem csak keres­kedelmi. Hiába volt azonban minden argumen­táció és tiltakozás, a szenátus ezzel a rendelkezéssel együtt szavazta meg a javaslatot, amely most a képviselőházhoz került. Hinnünk kell, hogy a képviselőház el fogja ejteni a javaslatnak ezt az elsősor­ban kisebbségellenes rendelkezését, amely annyira égbekiáltóan jogtipró és képte­len, hogy nem alkalmazható az alkotmá­nyos jogok nyílt arculcsapása és felrú­gása nélkül. Ez a javaslat általában annak az ide­gen- és kisebbségellenes hajszának a ha­tása alatt készült és került a parlament elé, amelyet a jobboldali körök már hó­napok óta űznek. Tehát sok tekintetben demagógikus jellegű, mert a túlzó nacio­nalizmus a vak és gyűlölködő soviniz­mus követeléseinek kíván eleget tenni. De még ebből a szemszögből nézve is szörnyű lábbal tiprása volna az alkotmánybiztosí­­totta magán- és egyéni szabadságjogok­nak, ha mint törvény megpróbálná érvé­nyesíteni szóbanforgó­képtelen rendelke­zését. Ezzel a logikával ugyanis éppúgy meg lehetne tiltani azt is, hogy az ország lakosai egymással más nyelven, mint ro­mánul érintkezni merjenek. Eleve nyilvánvalónak látszik, hogy a nagy külföldi érdekeltségű vállalatok aligha fogják respektálni ezt a jogállam­ban elképzelhetetlen korlátozást s ha ez a rendelkezés véletlenül a képviselőházi tárgyalás után is benne maradna a tör­vényben, minden bizonnyal csak újabb kütforrásává válnék a kisebbségek sa­nyargatásának. Egyben pedig maga után fogja vonni azoknak a peröknek az özö­nét, amelyek arra fognak irányulni, hogy a Semmitőszék mondja ki ez­nek a nyelv­rendelkezésnek a kétségtetési alkotmány­­ellenességét és következésképpen törvény­telenségét. Bár hihetetlennek tartjuk, hogy a kép­viselőház is beleessék a szenátus hajme­resztő hibájába, mindenesetre szükséges­nek mutatkozik, hogy a kisebbségek vala­mennyi politikai és gazdasági érdekkép­viselete sürgősen emelje fel tiltakozó sza­vát ez ellen a jogellenes merénylet és alkotmánytiprás ellen. A javaslatnak ez a rendelkezése nem válhatik törvényerejűvé! A­ felhatalma­zási javaslat a szená­tus előtt A szenátus tegnapi ülésén egyébként Antonescu igazságügyminiszter beterjesz­tette a szintén sokat vitatott felhatalma­zási törvény javaslatán amely kimondja, miszerint a kormány jogot nyer arra hogy a parlamenti szünet alatt, de leg­később november 13-ig a törvényvélemé­nyező dekrétumok útján intézkedjék a következő ügyekben: a közigazgatási hivatalok egyszerűsíté­se és észszerűsítése terén a hasonló hatás­körű minisztériumi hivatalok egybeol­vasztása és az illetékes minisztérium ke­retében való összpontosítása által a hi­vatalok összetételének csökkentse által , azoknak a hivataloknak,­­vagy állások- 1 A Véterné Edn flags Milkics leszavazták a pénzügyminisztert Nyílt alkotmányellenes szakaszt szavazott meg a szenátus a nemzeti munka védelméről szóló javaslatban — Titulescu ünneplése — A nemzeti­ parasztpárt hivatalos nyilatkozata Bukarest, június 30. A képviselőház péntek délelőtti ülésén a többség csúnyán levizsgázott az egyet­értésből: egy járásbíróság megszüntetése körüli vita hevében leszavazta a pénz­ügyminisztert. A napirend előtti felszólalások során Mester többségi képviselő a Nemzeti Banknál uralkodó állapotokat tette szóvá. Azt állította, hogy Anghelescu bankkor­mányzó ötmillió lejt vett fel távozásakor. Valósággal botrányos, ami a Nemzeti Banknál történik s követeli, hogy a kor­mány teremtsen rendet s vonja felelős­ségre azokat, akik ott garázdálkodtak. Slavescu pénzügyminiszter válaszul be­jelenti, hogy felülvizsgáltatja a Nemzeti­­ Bank egész ügyvitelét s tisztázni fogja a kérdést. Ezután áttértek a napirendre, amelyen az igazságszolgáltatás szervezetéről szóló törvényt módosító javaslat szerepelt. Ez­­ a javaslat több járásbíróság megszünteté­­s­­­ét mondja ki. Serban többségi kérte, hogy a Cérna községbeli járásbíróságot tartsák fenn. Slavescu pénzügyminiszter erre kijelenti, hogy ehhez nem járulhat hozzá, mert a költségvetési takarékoskodás szükségessé­ge elengedhetetlenné teszi a nélkülözhető járásbíróságok és hivatalok megszünteté­sét. Serban ennek ellenére is kitart kö­vetelése mellett , kéri a többséget, sza­vazza meg indítványát. A többség elfogadja Serban indítvá­nyát, amivel tulajdonképpen leszavaz­za a pénzügyminisztert. Emiatt óriási zsivaj és veszekedés tör ki a többség körében, amely két táborba oszlik. Marcus elnök igyekszik hatályta­lanítani a csúfos szavazást s hangoztatja hogy­­ nem kérte-e a kézfelemelésről való­ó elfogadását Serban indítványának. A zsi­vaj mintegy tíz percig tartott s eközben a többség két tábora kölcsönösen szenve­délyes szemrehányásokkal illette egymást A vihar elültével az elnök újra szava­zásra bocsátotta a többségi Serban in­dítványát, amelyet ezúttal a kormány­párt elvetett s ezzel elégtételt adott az előbb leszavazott Slavescu pénzügymi­niszternek.

Next