Brassói Lapok, 1935. augusztus (41. évfolyam, 172-198. szám)

1935-08-01 / 172. szám

» üpd :­it'fi * e K.v J i :* y :■ o 4 to r Tud Ínyvtftra .JUi X'. re 4 XLi. évfolyam Főszerkesztő: Csütörtök 172 szám. Szele Béla dr. 1935. évi augusztus 1 ELŐFIZETÉSI ARAK: Belföldre; havonként 66 lej, kézbesítéssel 74 lej, ugyanez Brassóban 70 lej. — Külföldre: negyedévenként 300 lej. Magyarországra; negyedévenként 12 pengő. — HIR- 3ETÉSEK dija hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 5.50 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 6 lej négyzetcentiméterenként. Hirdetési dijak előre fizetendők. Szerkesztőség és ki­adóhivatal: Bra$ov, Str. Regele Carol 56—58. Telefonszámok: kiadóhivatal 82., szerkesztőség 83. Dra&éulrfis? Zsebbevágó dologról akarunk elmélkedni. Ar­ról van szó, hogy régebbi tapasztalásunk sze­rint a háziasszonyok piaci kirándulásai rendsze­rint azzal végződtek, hogy kiürült a pénztárcá­ink, de legalább megtelt a Szatyruk. Mostaná­ban azonban arról panaszkodnak, hogy bár a piacon hagyják tárcájuk tartalmát, mégis majd­nem üres szatyorral kénytelenek hazatérni. Na­gyon elugrottak az árak, holott a polgári ház­tartások számára rendszerint ebben az időben lehet legolcsóbban beszerezni a szükséges zöld­séget, főzelékféléket és gyümölcsöt. Komolyabb kiadást csak a befőzés jelent. A gazda által piacra hozott idénycikkek árai ezek szerint a múlthoz és az időszakhoz képest jóval magasabbak. Ez súlyos teher a fogyasz­tók Szempontjából, de talán van valami kedve­ző ellentétele is. A termelő jobb árakhoz jut és nagyobb hasznát látja munkájának. A vizsgáló­dás azonban nem igazolja ezt a bizakodó felte­vést. Sőt, a termelők arról panaszkodnak, hegy nagyon nyomott árakon kénytelenek feleslege­iktől megválni s abból, amit értük kapnak, még önköltségeiket is alig tudják fedezni. Itt az ellentmondás: magas fogyasztói árak és nyomott termelői árak. A kedvezőtlen jelenség okát tehát valahol azon az utón kell keresni, amelyen az áru eljut a termelőtől a fogyasztó­ig Ezen az utón bonyolódik le a kereskedői munka és itt van a valóban értékes, mondhat­nánk nélkülözhetetlen feladat: a lehető legszű­kebbre szorítani össze azt az összeget, ami a termelői árhoz hozzá ütendő a fogyasztóhoz való juttatás költsége címén. Természetesen ennek az összegnek tartalmaznia kell a kereskedő tisz­tes hasznát, ami munkája után méltán megil­leti. Azt mondják, hogy ez a tétel nem is nö­veli komolyabban a közvetítés költségét és a drágasági ankétok, valamint árelemző eljárások állandóan visszatérő panaszkodása szerint ott a hiba, hogy azon a szakaszon, amelyen az áru a termelőtől a fogyasztóig jut, vagyis amig a termelői ár átalakul fogyasztói árrá, többen közbelépnek és az ilyen közbelépések alaposan megfejelik az aránylag alacsony beszerzési árat. Ezek között a nem éppen illetéktelen, de na­gyon nem hasznos közbelépők között van maga az állam is. Állandó a panasz, hogy a vasút, fu­varköltség, a városok kövezetváma, vásári és egyéb illetékekkel, az áliam pedig fogyasztási, meg forgalmi adókkal súlyosan megterhelik a termelőtől kereskedői kézre jutó árut és való­jában ez növeli olyan nagyra azt az olyan sok­szor emlegetett ,,Spannungot“. Nem vitatjuk el, hogy az államnak a közbe­lépésre adott esetekben igenis van joga. Erköl­csi joga van. A baj csak az, hogy az állami közbelépés szinte egyet jelent magával az ár­drágítással. Amig ugyanis a kincstár hasznára, a közterhekből esedékes bevételek fokozására mindent tetézve elkövet, tehetetlennek és nem­törődömnek bizonyul abban a pillanatban, ami­kor a kereskedelem káros vámszedőinek mohó étvágyát kellene megfékeznie a fogyasztó vé­delmére. Valóság az, hogy az áralakulás körül megfi­gyelhető egészségtelen jelenségek rugóit ott is kell keresnünk, ahol a szabad piacon, amint mondani szokták, a kereslet és kínálat törvénye érvényesül. Itt kell tehát beavatkozni, vagy leg­alább a beavatkozást kilátásba helyezni. így volt ez a múltban is, nem újság tehát az állam­nak ez a fellépése és beavatkozása. Emlékez­zünk csak vissza a sokszor hivatkozott béke­időkre, amikor a közönség felzudult a egjelen- tékteienebb áremelkedésre is és amikor a drá­gaság elleni küzdelem úgyszólván napitéma volt. Akkor is csak az történt, hogy a hatósági kéz közbelépett. Igyekezett kiszorítani a piac­ról azokat a spekulativ kezeket, amelyek meg- okolatlanu! hajtották fel az árakat és részben a szövetkezeti gondolat megvalósításával, részben megfelelő közületi szervek létesítésével azon volt, hogy kielégítő termelői árak biztosításával H élelmiszerek a lehető legkisebb költséggel terhelten jussanak a fogyasztókhoz. A francia kormány, amikor szükségrendele- teit kibocsátotta s az ország polgárainak egy­A Népszövetség megnyílt kapui előtt tanácstalanságban állanak Nyugat-lnrépa diplomatái I Eden és Laval még a vonaton is az egységes megoldásról I tanácskoznak — A színesek mozgalma most már nemcsak Abesszíniáért küzd, hanem általában Európa gyarmati poli­tikája ellen tüzel Franciaország kénytelen volt keletafrikai haderejét repiiiőrajekkai megerősíteni Genf, július 11. A párisi félhivatalos sajtóirodának az olasz-abesszin konfliktusra vonatkozó mai jelentése igv készülődik: Alig harminc óránál a Népszövetség tanácsülése elölt a követendő eljárás tekintetében a leg­nagyobb a zavar, a tanácstalanság és a bizonytalanság. És valóban igy is van. Azért halasztották heteken és szinte hó­napokon át a Népszövetség tanácsának összehívását, hogy a hatalmak rendelke­zésére álló időben teljes megegyezés jö­hessen létre és Genf tulajdonképpen csak pecsétet tegyen mindazokra a meg­állapodásokra, amelyeket a nyugateuró- pa.i diplomácia már előzetesen kötött. Ez. zeQ szemben ..alig 30 órával a tanácsülés megkezdése előtt“ senki sincs tisztában azzal, hogy au­gusztus elsején Genf ben voltaképpen mi is történjék. Mindössze annyi bizonyos e percben, hogy Anglia az egész abesszin kérdést meg akarja vitatni, ami ellen Olaszor­szág tiltakozik és közli, hogy amei Hyi- ben tényleg belemennek a kérdés rr/jlyé- be, ugy azonnal otthagyja Genfet és ki­lép a Nemzetek Szövetségéből. A Le Temps egész nyíltan fel is teszi a kérdést, vájjon Anglia bölcsen jár-e el akkor, a mikor a végletekig feszíti a hurt és ezzel arra kényszeríti Olaszországot, hogy az kilépjen a Népszövetségből. A Le Temps szerint Olaszország kilépése az egész eu­rópai és a világpolitika szempontjából is végzetes lenne. Az angol sajtó is nagyon sötétnek lárt ja a helyzetet. Leszegezi, hogy Anglia és Franciaország a genfi követendő irány­elveket illetőleg valóban nem állapodott meg, sőt az utolsó pillanatban még az is csak alig sikerült, hogy a genfi gyűlés előtt Lavail és Eden találkozzanak egy mással. Nagy nehezen ezt a találkozót azonban mégis kierőszakolták. A találkozás Parisban lesz. Laval és Eden Parisban kezdik meg tanácskozásai kát és Genfbe utaztukban, a vonatom réazétől áldozatot kért a költségvetési egyen­súly helyreállítása érdekében, gondolt arra is, hogy ez az áldozathozatal ne terhelje túlságo­san és szinte kizárólagosan csak a fogyasztó­rétegeket. A szükségrendeletekkel együtt az árszabályozó rendeletek is megjelentek. Hiszen igaz, nálunk is vannak ilyen irányú törekvések. Adnak ki rendeleteket. Ezek a rendeletek azon­folytatjáik. Edeií már közölte is a fran­cia kormánnyal, hogy repülőgépen uta­zik Párisba, ott kiszáll, fölkeresi Láváit és Lavail al együtt vonaton mennek to­vább Genfbe. Lávái francia külügyminiszter Eden megérkezése előtt beszámol még a fran­cia államtanácsnak a helyzetről és utasí­tásokat kér, hogy milyen szempontok és irányelvek szerint tanácskozza meg az esetleges közös angol-francia eljárást Edennel a — vonaton. Hir szerint Franciaország azt szeretné, Genfben javasolni, hogy a Népszövetség tanácsa ne menjen bele az abes izin- olasz konfliktus minden részletének meg­tárgyalásába, csak azt módja ki, hogy a két állam köteles a döntőbirósági tár­gyalásokat folytatni. Ezeknek a tárgya­lásoknak a folytatására és befejezésére a két állam egy hónapot, esetleg csak né­hány hetet kapna és az a terv, hogy a Népszövetség augusztus 25-ig elnapolná magát. Eddig az időpontig vagy megál­lapodik egymással Abesszínia és Olasz­ország, vagy pedig valóban a Népszövet­ségen a sor, hogy hatalmi szóval a kon­fliktust elintézze. Franciaország azért választotta ezt a félmegoldást, mert ez Olaszország felfo­gásával is megegyezik és igy ki van zár­va, hogy a mostani tanácsülés apropójá­ból Olaszország a Népszövetséget oda­hagyja. Ezzel szemben az angolok, akikéi módfelett idegesít ez a hosszan tartó abesszin-olasz viszálv, szeretnék az ügyei ez alkalommal befejezni és döntést kö­vetelnek. Jellemző, hogy a vonaton fog csak el­dőlni, hogy a francia, avagy az angol ál­láspont győz-e, avagy7, — ami még bizo­nyosabb — egyik sem. IVSiért ©Bysra sürgős a Buna­medence politikai nyugalmának kérdése? Közben és a legforróbb napokban ré­gen tapasztalt buzgalommal tárgyalnak a diplomaták a nyugtalan Duna-meden- i'e problémájáról és a megoldás és meg­nyugvás lehetőségeiről. Különösen Róma sietteti a megfelelő konferencia egybehi- vását azzal az érveléssel, hogy ennek a tanácskozásnak megtartására még a stré- zai értekezlet kötelezte az államokat, te­hát nincs értelme a további halogatásnak. Mussolini parancsára Suvich ebben az irányban is serény tárgyalásokat folytat. Síharbemberg herceggel tanácskozott Su­vich ma. A tanácskozás során bevonták a tárgyalásokba az osztrák, a román és a magyar követeket is. Az olasz sajtó hangsúlyozza, hogy egy­előre nem lenne szó arról, hogy a végle­ges és az államokat százszázalékosan le­kötő dunai konfederáció egyezményter­ban javarészt csak arra jók, hogy kijátszásuk révén újabb tisztességtelen harácsolási lehető­ségeket nyújtanak egyeseknek. Egyenes, eré­lyes és tisztességesen keresztülvitt árszabályozó intézkedések itt nem történtek, ellenben szinte minden intézkedés jó arra, hogy újabb lendü- leiet adjon az egyre növekvő drágaságnak. Pedig: már nem bírjuk további vezetet fogadják el a diplomaták. Ezek a tanácskozások és kötendő szerződések is csak előkészitőek, amit a legjobban az bizonyít, hogy e szerződéstervezetekben a szerződést aláíró államok kölcsönös segélynyúj­tási kötelezettségéről szó sincs. A bécsi sajtó is ugy tudja, hogy a szer­ződés csak a tanácskozási kötelezettséget és benemavatkozáni klauzulát foglalná magában, de egyelőre nem. akarja a du­nai államokat úgynevezett ,,véd- és dac­szövetségbe“ kényszeríteni. Általában az a vélemény, hogy a dunai szerződés-hálózat most Mus­solinin ek sürgős. Olaszország minden figyelmét kénytelen most Kelet-Afrika felé fordítani es ezért Európa felől biztos akar lenni. Mussolini ugyanis attól fél, hogy amennyiben Olaszországot a keletafrikai hadszíntér lefoglalná, Németország megkísérelné Ausztria bekebelezését, amit természete­sen nem tehet meg, ha a dunai államok egymással szorosabb és egymást védő vi­szonyban vannak. A forró hangulatban a dunai államok azonban csak immel-ámmal fogadják a «“bté-hen összefércdlt dunai tervezetet éa

Next

/
Thumbnails
Contents