Brassói Lapok, 1935. november (41. évfolyam, 251-275. szám)

1935-11-01 / 251. szám

2 prcra? ~ né® &­aftináló minőségű fogpaszta csomagolása,: A nagy tubus csak Lei 22 — Lágy, kellemes, habzó, csodás ízű NIVEA' kozata is, amely szerint Arges megyében a Cuza—Goga párt emberei fennhangon­­hi­rdetik, hogy párthíveik Bukarestbe­­való szállításáról nem kell gondoskodni­uk, mert a szükséges pénzt „máshonnan“ rendelkezésükre bocsátják. Ezek a jelen­ségek serkentően hatnak a nemzeti pa­­ras­ztpártikra, úgyhogy csak Arges me­­gyéből eddig mintegy 10 ezeren jelent­keztek azzal a kéréssel, hogy részt akar­nak venni a nemzeti parasztpárt buka­resti nagygyűlésén. Ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett Pan Halipa volt miniszter, a nemzeti pa­rasztpárt besszarábiai exponense is a tar­tományi vezetőség minap tartott ülésén. Ivan Halipa elmondta, hogy nemrégen beszélgetést folytatott Inculetz belügy­miniszterrel annak kisenevi látogatása alkalmával. Ez alkalommal megkérdezte a minisztert: miért akar mindenáron Ro­mánia Protopopovja lenni? (Protopopov a cári Oroszország belügyminisztere volt, aki jobboldali mozgalmakat szervezett a demokratikus kísérletek letörésére.) — Inculetz — folytatta — úgy tesz, mintha nem tudna semmiről. Fut a fele­lősség elől, titokban azonban akadályokat gördít a nemzeti parasztpárt útjába. Kér­tem, hogy biztosítsa gyűlésünk békés le­folyását- Erre a kérdésemre se adott ki­elégítő választ. Tudom, hogy a kormány rönköt akar hengeríteni lábaink elé. Az ország pénzén a cuzisták támogatásával ellengyű­lést rendez, jóllehet Inculetz ta­gadja, hogy támogatást nyújtana a nem­zeti kereszténypártiaknak. Angelesen közoktatásügyi miniszter azonban őszin­tébb volt. Egyik minisztertanács végezté­vel ugyanis többek jelenlétében felháborodva tiltakozott az ellen, hogy 30 millió lejt dobjanak ki egy gyűlésre, akkor, amikor az iskolák legelemibb szükségleteinek a fedezésére sem jut pénz. Goga magatartásán viszont nem csodál­­­kozik. Szerinte a nemzeti kereszténypárt elnöke mindig a liberálisok eszköze volt. A fenti kijelentésekhez érdekesen kap­csolódik a kolozsvári Patria Oravicáról kelt jelentése, amely szerint Krassó me­­gyében Goga hívei azt hirdetik a falva­kon, hogy ingyen szállítják Bukarestbe azokat, akik részt akarnak venni a nem­zeti kereszténypárt november 14-iki nagy­gyűlésén. Ugyancsak a Patria írja, hogy a gogisták a kolozsvári gyűlés előtt azzal szédítették a tömeget, hogy a gyűlésen lManiu is felszólal. Csak így sikerült pár ezer főnyi hallgatóságot összetoboroz­­niuk, különben kudarcot vallottak volna. Gogáék szász és sváb ifjakat is felvonultattak Kolozsváron A Goga a Cuza párt erdélyi „népszerű­ségére“ élesen rávilágít a Lupta közlemé­nye is, amely szerint a kolozsvári felvo­nuláson szász és sváb if­jakból álló rohamoszta­gok is résztvettek. A gyűlés folyamán gyakran lehetett hal­lani a „Heil Goga“ kiáltást. A lap ezzel kapcsolatban kérdést intéz a romániai né­metséghez: nem-e gondol arra, hogy a belpolitikai életbe való ilyen természetű beavatkozás kihívást jelent az országgal szemben? Gogáékat egyébként igen kellemet­lenül érintette Vajda Sándor temesvári beszéde. A Román Front elnöke ugyanis, válaszképpen a kolozsvári gyűlésen el­hangzott csatlakozási felhívásra kijelen­tette többek között, hogy nem szándék­szik egyetlen szélső­jobboldali párttal sem egyesülni. Elmondta, hogy Goga fel­ajánlotta neki a nemzeti kereszténypárt elnöki tisztét, ő azonban visszautasította az ajánlatot, miután azt tapasztalta, hogy a párt egysége nem kifogástalan, s arra sem volt kapható, hogy a fúzió érdekében bárkit is feláldozzon jelenlegi hívei kö­zül. Együttműködésre mindig hajlandó, amiképpen Jorga és Bratianu György pártjával is kész kollaborálni. Mindezek­­hez még azt is hozzátette, hogy nem he­lyesli a Goga—Cuza párt taktikáját. Go­­gának azt a tanácsot adta, hogy mondjon le a bukaresti gyűlés megtartásáról, mi­után ezekkel a gyűlésekkel az illető pár­tok csak a kormánynak tesznek felbecsül­hetetlen szolgálatot. Vajda végül azt a meglepő kijelentést tette, hogy bár meg­érti Hitler és Mussolini diktatúráját, Ro­mániában nincs szükség parancsuralom­ra, hanem egy olyan alkotmányos alapon • i .fr* vr: c■­j»*i *! J v­V­r­o A­c. • «•'£*@ IKL‘: ACil* B. E. ♦ »n** aUls Í93S. november i álló kormányra, mely legfőbb hivatásá­nak a román elem megsegítését tekinti. Mégis befutják a bukaresti pirigpléseket ? A Dimineata Inculetz belügyminiszter tegnapi számunkban közölt körrendele­tével kapcsolatosan a következőket írja: A belügyminiszter rendelkezése a le­hető legvilágosabb és mindenki, aki ren­det óhajt ebben az országban, el kell fo­gadja azt. Minden attól függ most ukár, hogyan fogják fel kötelességüket a ható­ságok. Jelenleg azt látjuk, hogy egyes kormányratörő pártok egyenruhás csa­patokat alakítanak s azokat a vezérek előtt felvonultatják, anélkül, hogy a ha­tóságok bármit is tennének ez ellen. Lát­juk, hogyan hordozzák nyilvánosan egy idegen állam jelvényét, mégpedig azét az államét, amely a revíziós törekvések élére állt. Látjuk, hogy pártvezérek, pa­pok jelenlétéb­en, híveiktől est­et vesz­nek ki, e törvényileg tiltott jelvényekre esketik fel őket, sőt tiszteletlenségükben odáig merészkednek, hogy egyazon eskü­­formába bekeverik a király nevét és a revíziós horogkeresztet. Mindez napon­ként az ország minden sarkában leját­szódik a hatóságok szemei előtt, sőt ta­lán a hatóságok támogatásával. Inculetz ren­delete ez alkalommal olyan kimerítő, hogy hisszük, miszerint a hatóságok leg­alább ez alkalommal tudni fogják köte­lességüket és alkalmazzák a törvényeket Reméljük, hogy ez alkalommal nem fo­gunk csalatkozni. A Lupta azt hiszi, hogy Incaletz ren­delete csak bevezetője kíván lenni a novem­ber 14-iki bukaresti pártgyilések be­tiltásának. A lap szerint a kormány előbb megvárja a rendőrhatóságok jelentéseit s csak az­után hozza nyilvánosságra elhatározását mely egyaránt érinti a nemzeti keresz­tény és a nemzeti parasztpártot. Újabb hétórás kihallgatáson volt a m­inisztereln­ök Szerda délelőtt, közvetlenül az új bu­kovinai érsek eskütétele után, az uralko­dó újabb kihallgatáson fogadta interesen miniszterelnököt. Ez a kihallgatás két óra hosszat tartott, amely körülménynek po­litikai körökben kivételes jelentőséget tulajdonítanak. A miniszterelnök után Inculetz belügy­miniszter jelent meg audiencián. Ezalatt Tatarescu miniszterelnök visszatért a Palace-szállóba s ott hosszas megbeszé­lést folytatott Angelescu miniszterrel. Délután 2 órakor a kormány tagjai együtt ebédeltek a Palace-ban, majd 3 órakor a különvonaton visszautaztak a fővárosba, innen este tovább utaztak Ia­­siba, a csütörtökön ott tartandó közigaz­gatási értekezletre. Kormánypárti körökben hangoztatják, hogy a Tatarescu-kormány helyzete meg­szilárdult s egészen biztos, hogy ez a kormány nyitja meg a parlament novem­ber 15-ikén kezdődő ülésszakát. A JÖVŐ HÉTEN KEZDŐDIK MEG AZ ELLENZÉKI VEZÉREK KIHALLGATÁSA Az udvarnagyi hivatal megállapította az ellenzéki vezérek kihallgatásának idő­pontját. Mihalachet, a nemzeti paraszt­párt vezérét, november 8-ikán, a követ­kező napon pedig Gogát fogadja az ural­kodó. Ebből arra következtetnek, hogy a no­vember 14-ikére tervezett nagy buka­­resti tüntetésekről is szó lesz. A többi el­lenzéki vezér kihallgatására később ke­rül sor. Politikai körökben úgy tudják, hogy a kormány most kettőzött erővel igyek­szik enyhíteni a közte és a nemzeti pa­­rasztpárt között kiéleződött viszonyt Erre mutat, hogy Tatarescu miniszterel­nök kedden este, a Mária királyné tiszte­letére a Peles-kastélyban rendezett nagy és fényes recepció során hosszasabban tárgyalt Lupuval, a nemzeti parasztpárt alelnökével. Megelőzőleg az uralkodó egy­aránt beszélgetett úgy a kormány tag­jaival, mint az ellenzéki vezérekkel. Lupu szerdán délelőtt a nemzeti pa­­rasztpárt elnöki tanácsának ülésén rész­letesen beszámolt egyrészt a királlyal másrészt a miniszterelnökkel folytatott beszélgetéséről. Bulgáriában készült „Carpli cigarettákat hozott forgalomba egy krajovai tőzsdés Krajova, október 31. A rendőrség házkutatást tartott egy Muresan nevű dohánytőzsdésnél, aki, névtelen feljelentés szerint, Bulgáriában készült „Carpati“ cigarettákat csempész át rendszeresen a határon és azokat tőzs­déjében hozza forgalomba. A házkutatás eredménnyel járt, amennyiben a lakás egyik rejtett zugából nagymennyiségű „Carpati“ cigaretta került elő, amelyek­nek eredetéről a tőzsdés nem tudott ki­elégítő magyarázatot adni. Muresant azonnal őrizetbe vették. Most az irányban folyik a vizsgálat, hogy megállapítsák, kiknek a segítségével történt a dugáru átcsempészése? Az ügyben egyébként a román hatóságok kérésére a bolgár rend­őrség is megindította a nyomozást. Filipescu, a konzervatív párt elnöke 1936 december harmincegyedikére bejósolja Mussolini bukását Bukarest, október 31. Grigore Filipescu, a konzervatív párt elnöke lapjának vezető helyén válaszol Serben Cantacuzinonak, aki a georgista Miscarea hasábjain bírálta Eiupescu Grigorenak az abesszin ügyben írt kül­politikai vezércikkeit és csodálkozását fejezte ki afelett, hogy Filipescu, aki konzervatív ember, hogyan nézheti Olaszország ügyét tisztára szocialista­­kommunista szemszögből? Filipescu töb­bek között a következőket válaszolja: — Ami a fekete inget, cenzúrát, pa­rancsuralmat és a Lipari szigetek kon­centrációs táborait illeti, sohasem vol­tam tőlük elragadtatva. Sőt, amikor lát­tam, hogy Mussolini a nagy­ipar pénzét arra használja, hogy általa kormányra kerüljön és amikor már nyeregben ül, a nagytőkébe rúg, amikor számot vetettem továbbá azzal, hogy Románia ellensége, hatalmas hátraarcot csináltam. Ennek már három éve. Azóta számos kiváló olasz személyiség akart meggyőzni arról, hogy Mussolini revizionizmusa csupán becsapása Budapestnek. — Kijelentem, hogy 1936 december 3-én Mussolini már nem lesz Olaszor­szágban. Ezt a határnapot nem eső íz­ben választom. I hónapokkal ezelőtt is ezt mondtam akkor a közvélem­ény 99 szá­­zaléka nevetett rajta. Ma már sokkal ke­vesebben nevetnek. Ma jó, ha csak ötven százalék nevet. — Újabb hőforrást találtak a Margitszigeten. Budapestről jelentik: A Margitszigeten folyta­tott fúrások váratlanul szenzációs eredménnyel jártak. Ugyanis 283 méter mélységből 57 fok meleg hőforrás tört elő, amely a magyar fő­város eddigi értékes hőforrásait ujjal szapo­rítja. — Gyakran visszatérő székszorulás, rossz emésztés, vastagbélhurut, felfúvódás, oldalfá­jás, légzési zavar, szívdobogás, fejnyomás, fül­­zugás, szédülés és lehangoltság esetén a ter­mészetes „Ferenc József“ keserűvíz gyorsan megélénkíti a gyomor és a belek működését, az emésztést rendbehozza, megszabadítja az embert a kellemetlen érzésektől s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Számos kiváló orvos a Ferenc József vizet bélféregűzőkuráknál is igen jó eredménnyel alkalmazza. Nem fellebbezett, de pofon­verte perbeli ellenfelét Szalmárt, október 31. Campian József törvényszéki hivatala szolga egy összeszólalkozás folyománya­ként becsületsértés ek­r­étt fel­jelentette Gh­ita Illés kocsmárost. A járásbíró a kocsmárost 400 lej lő és 300 lej mellék­­büntetésre ítélte, majd megkérdezte, fel­lebbez-e? A kocsmáros pár percig gondolkozott, majd kijelentette, hogy nem fellebbez, de alighogy kimondta, olyan erővel vág­ta pofon mellette álló ellenfelét, hogy an­nak orrán száján dűlni kezdett a vér. A­ verekedő kocsmárost azonnal letartóz­tatták. W . GYÖRGY !ELSÓSÖMÖS! GLERIPKÁLYHAGYÁR SERAKMA Brassó, Vasút utca 7 szám (TEUTSCH-gépgyár mellett) Vállal javításokat és átrakásokat is, kizárólagosan a bevált légiütéses- rendszer szerint. 50%-OS FAMEGTAKARÍTÁS.

Next