Brassói Lapok, 1939. október (45. évfolyam, 226-251. szám)

1939-10-01 / 226. szám

XLV. évfolyam 226. szám Főszerkesztő: KACSÓ SÁNDOR Brasov — vasárnap 1939 október 1 Felelős szerkesztő: Rakassy Endre. — Laptuulajd­onos: „B. L." Kiadóvállalat Részvénytársaság. Felelős igazgató: Rabána Bernát. — (Bejegyezve: G. N­. 920(1038. Trib. Brasov.) — I’lefizetési árak: Belföldre havonként 80 lej, kézbesítéssel 84 lej, ugyanez Brasov­ban 80 lej — Külföldre negyedévenként 450 lej. Magyarországra negyedévenként 15­0. — Hirdeté­sek díja hirdetési odalon 6.50 lej, páros (bal) szövegoldalon 6 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 7 lej négyzetcentiméterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők.­­—­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brasov, Str. Regele Carol 5®­­68. — Tel. 82. A MAGYAR EMLÉKIRAT KISEBBSÉGI MINISZTER KEZÉBEN írta Kacsó Sándor A romániai Magyar Népközösség ve­­zetősége és a kormányzat között újra vénebbé vált a kapcsolat­ Az elm­últ hé­ten a Népközösség központi tro­dája a­lat­rim nagyjelentőségű tájékoztató közle­ményt adott ki s ugyanakkor, amikor ezeknek a közleményeknek a méltóság­­terje,» és higgadt hanghord­ozása rendkí­vül hasznos, mert alkalmas arra, hogy egyöntetű szilárdságban tartsa a magyar­ság nyugalmát s elejét vegye a kül­önféle találgatásokból és fel­elezése­kből eredő izgékonyságnak, egyben biztatást nyújt és bizalmat is kelt, mert a kisebbségi kérdés előrehaladásáról közöl eíreket. Ez pedig van olyan fontos, mint a feladat első része, amely érthetően és okosan a kormányzat felé való lojalitás bizonyíté­ka kíván lenni. A jelenlegi helyzetben sem a kormányzatnak, sem a kisebbsé­geknek nem érdekük, hogy ellentétes áramlatok induljanak útnak a lakosság mindennapi életében s ,nas ütemezéssel lüktessen bármelyik romániai népcsoport érzelmi és gondolatvilága. A romániai Magyar Népközösség hivatalos közlemé­nyeinek a hanghordozás­» a legteljesebb mértékben kielégíthet minden erre irá­nyuló kormányzati kívánságot, az érde­kelt magyar nép felé azonban hatástalan maradna, ha csak szólamokból állana. Ezért örvendünk ann­ak, hogy a kiadott jelentések eredményekről számolnak l­e s ezen is túl reményt nyújtanak­ arra, hogy a magyar kisebbség vezetői és a kormányzat között élénkülő összekötte­tés rendezni fogja ennek a nagy belpoli­tikai kérdésnek számos, eddig még ren­dezetlenül és megoldatlanul maradt ré­szét Az elmúlt héten hírét vettik, hogy a kormányzat felfüggesztette a kultúrzó­­nák kialakítására vonatkozó korábbi ren­deletét. Rendkívül jelentős cselekedetnek látszik ez, ha meggondoljuk, hogy több, mint egy évtizedes kisebbségi harc kap­csolódik ehhez a kérdéshez , ha figye­lembe vesszük azt is, hogy az erre vonat­kozó új rendelkezést — amely nem eny­hítette, hanem súlyosbította az azelőtti állapotot — az után az egyezmény után adták ki, amelyet a Nemzeti Újjászü­le­­tési Arcvonal megalakítása alkalmával kötöttek a kisebbségi népcsoportok a kor­mányzattal. Súlyos helyzetbe is került miatta a romániai magyarság jelenlegi vezetősége, amely felé amúgy is éppen elég szemrehányás záporzott eddig is emiatt, mert a kormányzattól kapott en­gedmények a gyakorlatban nem hozták azt, amit elvileg jelenteni látszottak, sőt sok esetben — mint az iskola­kérdésben például — az eddig kialakultnál is nehe­zebb helyzetet teremtettek A legmegle­pőbb azonban az — s ezt tárgyilagosan meg kell állapítanunk —, hogy a kor­mányzatnak magának sem volt szándé­kában ilyen megkerülő utakon visszavet­ni a kisebbségi kívánságokat. Nem szá­mított arra, hogy a kisebbségi kérdés az új alkotmány előtti kormányzatok keze­lése folytán annyira bonyodalmassá vált, hogy az egyébként álaalm­os jeli­gű ren­delkezések végrehajtásából is kisebbségi jogsérelmek származnak. A npközösségi vezetőség kellő fellépésére a nemzetneve­­lésügyi miniszter hatálytalanította is a kulturzónák alakítására vonatkozó ren­­delkezését, a kisebbségi egyházfők közbe­lépésére pedig megengedi, hogy­ a ki­sebbségi felekezeti iskolák minden tanerő után 50—50 gyereket vehessenek fel, mint eddig. A névelemzés megszüntetése és a szabad iskolaválasztási jognak újbóli ün­nepélyes megerősítése ugyanis teljesen értékét veszítette azzal az új rendelkezés­sel, amelynek alapján ezentúl minden tanerő után csak 40—40 gyermek vehető fel. Persze, egy kicsit későn, a beiratko­zások után történt ez a jóvátétel, a nép­közösségi vezetőségnek azonban módot kell találnia arra, hogy az iskolafenntar­tó egyházak hasznosíthassák el­­az elért eredményt. Mindezek azonban csak részletkérdé­sek, amelyek jellemzik, de nem merítik ki azt az állampolitikai feladatot, amely az úgynevezett „kisebbségi statu­tum­m­al”, majd a Nemzeti Újjászü­letési Arcvonal kisebbségi alosztályainak megalkotásával egészen új külső képet és belső tartalmat kapott. Sokszor felemlítettük már, hogy a kisebbségek vezetői és a kormányzat között akkor létrejött megállapodást két­oldali szerződésnek kell tekintenünk, m­ert csak akkor van értéke úgy az ál­lam, mint a kisebbségek szempontjából. A kisebbségek a rájuk háruló köté érett­ségeknek természetesen azonnal megfelel­tek, az államnak azonban idő kellett ah­hoz, hogy fokozatosan és a különféle szempontok állandó egyeztetésével a ma­ga részéről is végrehajtsa a megállapo­dást. Az eddig megtett utat olyan ered­mények jelzik, amilyeneket föntebb pél­daként felemlítettünk. Az idő azonban telt és a helyzet érett arra, hogy a kér­dés a maga egész egyetemében rendezés alá kerüljön. A legutolsó nagyon jelentős népközösségi közlemény arról számol be, hogy a magyar parlamenti cs­oport 100 oldalas emlékiratban foglalta össze a ma­gyarság kívánságait, különös tekintettel azokra a szerződéses ígéretekre, amelye­ket a Nemzeti Újjászületési Arcvonalba való belépése alkalmával kap itt. A köz­lemény nem titkolta el, hogy ezeknek az ígéreteknek a nagyrészt bevillatóan ma­radt s jól tette, hogy ezt hangsúlyozta, mert hiszen ki tudná ezt jobban, mint maga az érdekelt magyarság s kik tarta­nák ezt jobban számon, mint azok a ma­gyar társadalmi rétegek, amelyek sorsuk jobbra ford­­­l­ásának a r­.-ülényét fűzték a megegyezéshez? Sajnos, fájdalmas és megrendítő ese­mény akadályozta meg, hogy a magyar­ság vezetői ezt a kérdést azzal a kivéte­les egyéniséggel munkálják tovább, aki­vel megkezdték. De Calinescu volt mi­niszterelnök azért marad nagy történel­mi alakja Romániának, mert államveze­tési felfogása nem magánhasználatra ké­szült, hanem új irányt szabott, am­elyet utódainak is követniük kell. A kisebb­ségi kérdés vele került az államvezetési feladatok első sorába s igy hagyta örök­ségképpen utódaira is. Az a tény, hogy a Magyar Népközösség közleménye, a­melynek ereje őszinteségében van, a magyar és román sajtóban egyaránt nyilvánosságra kerülhetett, bizonyos mértékig záloga annak, hogy az általá­nosabb keretű és tartalmú rendezésre is komoly reményünk lehet. A kisebb­ségi miniszternek benyújtott emlékirat ugyan most már ismét új miniszterelnök elé kerül, de Argetoianu is azok közé a román államférfiak közé tartozik, akik elfogultság nélkül tudják nézni a dol­gokat s nem tévesztik szem elől a törté­nelmi szükségességeket Bíznunk kell az új kormányban. Szükséges, hogy a magyar közvéle­mény foglalkozhassék a maga ügyeivel, mert ez szilárdítja meg benne a kérdé­sek belső megoldási lehetőségeibe vetett hitet s ez szolgálja érzelmileg is, gon­dolkodásban is azt a közvéleményt , melyre a mai háborús égés közepette az ország külpolitikájának szüksége van Nagyon jól tudjuk, hogy a kisebbségi kérdésnek külpolitikai vonatkozásai is vannak s nincs nagyobb kívánságunk, minthogy erről az oldaláról is a legjob­ban, legmegnyugtatóbban és a legbéké­sebben rendeződjék. Ezt is nagyon elő­segíti az, ha a romániai magyarság ve­zetői itthon, a román kormányzattal belpolitika után juttatja el a magyar emlékirat ügyét ahhoz a célhoz, amelyet a tragikus véget ért Calinescu volt mi­niszterelnök sok megnyilatkozásában olyan határozottan megjelölt. Argeseanu tábornok lemondása után Argetoianu királyi tanácsos alakította meg az uj kormányt Nicolae Odlescu lett a belü­gyminiszter, m­i az új közrendészet tárcát Gabriel Marinescu tábornok vette át Silviu Dragomir kisebbségi miniszter a helyén maradt Az új hab­ne­ből kimarad! Eugen Titeanu propagandaügyi és Nae Popescu humuszügyi­­ miniszter Bucuresti, szeptember 29. Argeseanu tábornok csütörtökön es­te benyújtotta kormánya lemondását. Az ifj kormány megalakításával az Uralkodó Constantin Argetoianu kirá­lyi tanácsost bízta meg, aki nem sokkal ezután meg is alakította kabinetjét. Argetoianu királyi tanácsos kineve­zését az ország közvéle­ménye rokon­­szenvvel és megnyugvással fogadta. Az új miniszterelnök egyike az ország legtapasztaltabb államferfiainak, aki eddigi pályafutása során számos alka­lommal bizonyította be kiváló állam­­vezetői képességeit. Tökéletes europé­er, de amellett keménykezű ember, a­kinek nevét úgy bel-, mint külföldön megkülönböztetett tisztelet övezi. Kisebbségpolitikai téren mindig a megértő mérséklet híve volt. Eddig vi­selt magas méltóságaiban következete­sen jóindulatot tanúsított a romániai magyar kisebbség kívánalmaival szem­ben. Másrészt szociális érzékét és elő­relátását mi sem bizonyítja jobban, minthogy ő volt a mezőgazdasági adós­ságok csökkentéséről, az úgynevezett konverzió bevezetéséről szóló törvény kezdeményezője és megalkotója. Leg­utóbb a gazdasági főtanács élén állott s nagyszabású tervet dolgozott ki, a mivel bizonyítékát nyújtotta az ország gazdasági- és pénzügyeiben való jár­tasságának. Kormánya e személyi jellemvonáso­kon túl, a Nemzeti Újjászületés Arc­vonalának hű kifejezője, amit még az a körülmény is hangsúlyoz, hogy az Arcvonal külön minisztériumot kapott A nagyjelentőségű eseményről az alábbi jelentéseink számolnak be: ARGESEANU TÁBORNOK BE­NYÚJTJA KORMÁNYA LEMON­DÁSÁT A Radar távirati ügynökség a követk­ző közleményt továbbítja. Csütörtökön este 7 órakor a korn tagjai Argeseanu tábornok minisztere elnökletével minisztertanácsot tartott miniszterelnökségen. Argeseanu tábo miniszterelnök bejelentette a korrr tagjainak, hogy átnyújtja őfelségéne maga, valamint az egész kormány lea­dását. A lemondás bejelentése után­i­niszterelnök köszönetet mondott a kor.

Next