Bridzs-élet, 1967 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1967 / 1. szám

I. B. OSZTÁLY A három első csapat közül a MÉLYÉPTERV jól, a Petz-csapat közepesen, a Kozmovszky-csapat pe­dig igen rosszul játszott a decem­beri mérkőzéseken. Ennek eredmé­nyeként a MÉLYÉPTERV behozta az eddig biztosan vezető Petz-csa­­patot, Kozmovszkyék viszont lesza­kadtak a most már két főre csök­kent élcsoporttól. Az élcsoport és a középcsoport között nem növeke­dett a távolság, mert a Bencsik, Ta­kács, Wittinghoff, Wellner és Mate­matikus csapatok rendre 75%-os vagy jobb eredményt értek el az utolsó hónapban. Az utóbbi csapatok min­denesetre nagy lépést tettek a ki­esés elkerülésére, és ha tartják jó formájukat, könnyen beleszólhatnak a feljutás­­kérdésébe is. Somosköviék és Perneczkyék az átlagosnál valamivel jobb teljesít­ménnyel éppen kikerültek a kieső zónából. Meglepetés az eddig át­lagnál jobban szerepelt Bán- és Turnovsz­ky-csapat decemberi gyen­ge teljesítménye, ezzel a kieső zó­nába kerültek. Szikszaynéék, Jin­­dáék és különösen Szentmihályiék gyengébben szerepeltek, és egyre nehezebb lesz a helyzetük. Jaku­­bovicsék javuló formát mutattak, de még erősebben kell javulniuk, hogy a kieső zónából kikerüljenek. Állás a 14. forduló után II. OSZTÁLY Q________ A Merza-­­és Nagy István-csapat egyenletes játékkal kezében tartja a vezetést. A harmadik helyeit a második félidőben a jelenlegi 3—7. helyezettig bármelyik csapat elnyer­heti, de az elsőket behozni már ne­héz lesz. örvendetesen tovább ja­vult a Böszörményi-csapat és jó, hogy az osztály fiataljai, akik csak­nem mind tavaly még a III. osz­tályban játszottak biztosan tartják magukat az osztály első felében. (Winkler, Műegyetem, Sohönhofer, Csipka). A Kerasztúry-csapat for­mája is egyenletes, a Tóth-csapat is fokozatosan javított és elkerült a kieső zónából. A Spartacus együt­tes viszont fokozatosan visszaesett. Érdekesebb eredmények: Zsingor—Nagy István 6:2 Merza—Csipka 7:1 Tervhivatal—Nagy 8:0 Böszörményi—Merza 8:0 Merza—Zsingor 5:3 Spartacus—Műegyetem 6:2 Winkler—Böszörményi 6:2 Műegyetem—Schönhofer 8:0 Csipka—Zsingor 8:0 Állás az első félidőben 1. Petz 81 -1- 347 2. MÉLYÉPTERV 19 -1- 416 3. Bencsik 71 + 131 4. Takács 68 -1- 195 5. Wittinghoff 64 + 64 6. Kozmovszky 63 -1- 95 7. Wellner 62 — 28 8. Matematikus 59 -­- 12 9. Somoskövi 54 — 61 10. Perneczky 53 + 7 11. Bán 50 — 103 12. Turnovszky 46 — 88 13. Szekszayné 42 — 171 14. Jinda 40 — 115 15. Jakubovics 36 — 225 16. Szentmihályi 28 — 446 űr® 1 Érdekesebb eredmények: MÉLYÉPTERV—Petz + 27 7:1 Petz—Kozmovszky -1- 32 7:1 Bencsik—Kozmovszky + 39 8:0 Takács—Wellner + 4 5:3 Wittinghoff—Kozmovszky + 44 8:0 Takács—Matematikus -1- 3 5:3 Matematikus—Petz +­­9 5:3 1. Merza 84 +240 2. Nagy István 80 +228 3. Winkler 13 +135 4. Zsingor 72 +246 5. Böszörményi 71 +187 6. Műegyetem 70 +110 7. Schönhofer 65 — 12­9 8.^sipka________ 62—+ 30 9. Keresztúry 57 — 85 10. Szabó 55—46 11. Tóth 52 — 9

Next