Bridzsélet, 1973 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1973 / január

2 A megszokott ünnepi jókívánságok helyett szomorú hír érkezett a magyar bridzsezők számára oly kedves isztriai városból, Pulából. Dr. Juraj Tomlje­­novic december 11-én Zágrábban elhunyt. Toml­jen­ovic a hatvanas évek első felében Porecben és Pulában megindított egy-egy olyan versenysorozatot, amely a festői szépségű tengerparti táj­él­vezetét egyesítette a magas színvonalú és ugyanakkor baráti hangulati csa­pat- és párosversenyekkel. Minden résztvevőt a házigazda figyelmével és gon­dosságával fogadott és látott el. Különös szívügye volt a jugoszláv-magyar bridzsbarátság ápolása. Kedvezményes szálloda szobák biztosításával, egy-egy csapat vendégül látásával évről-évre növelte a magyar résztvevők számát. Nagy elfoglaltsága mellett szakított rá időt, hogy a siófoki, tihanyi, keszthelyi versenyasztalok mellett találkozzék magyar bridzs-barátaival. Hisszük, hogy hívei és munkatársai gondoskodnak majd az általa megindított versenysorozatok méltó folytatásáról. Mi pedig őszinte részvéttel osztozunk jugoszláv bridzs-barátaink gyászában. Z.P. A következő három versenyszám kerül megrendezésre: 1. IFJÚSÁGI PÁROSBAJNOKSÁG /2 nap/ a COHEN RAFAEL KUPÁÉRT 194­0 dec. 31-e után születettek részére A serleg egy évig a győztes pár birtokában marad. Éremdíjazásban része­sül az első három helyezett. 2. FŐISKOLÁSOK csapatversenye a DARVAS RÓBERT KUPÁÉÉRT Aktív főiskolások vagy végzettek részére, akik 194­6 dec. 31-e után szü­lettek. A serleg egy évig a győztes csapat birtokában marad. Éremdíja­­zásban részesül az első három helyezett. Az 1972 évi védő, a NHI IGUSZI csapata 3. IFJÚSÁGI CSAPATVERSENY 1940 dec. 31-e után születettek részére. Díjazásban részesül az első három helyezett. A két csapatverseny együttesen kerül lebonyolításra sorsolásos és késlel­tetett dán rendszerben. A főiskolás csapatok automatikusan mindkét verseny­számban részt vesznek. PROGRAM: Február 22. 17I®: páros I. UVATERV, Vigadó tér 1. VII. em. Február 23. 171“: páros II. VIII. Kőris utca 22. Február 24­, 14'“: csapat I. " Február 25. 10°°: csapat II. " Nevezés előre Írásban: Szász Domokosnál 1141 Budapest, XIV. Paskálmalom utca 5- III. em. 14, vagy a helyszínen. Nevezési díj: 1. pár­onként 60.- Ft 2-3. csapatonként 150.- Ft fizetendő a verseny kezdete előtt egy órával a helyszínen. Dr. JURAJ TOMLJENOVIC 1907 - 1972­­ Ofjúsági Bridzsfesztivál 1_______4975 február 22-25

Next