József Főherczeg Fővédnöksége Alatt Álló Nemzeti Zenede, Budapest, 1897

Az 789819. iskolai évre a beiratások 1. év augusztus 30-tól bezárólag szeptember hó 5-ig, délelőtt 9-től 1-ig, az intézet helyiségében (Újvilág­ utcza 14. sz.,­­. em.) fognak tartatni. Az előadások szeptember 6-án kezdődnek. Figyelm­­eztetés: Tekintettel arra, hogy a növendékek nagy számánál fogva azoknak az egyes tanárokhoz való beosztása sok nehézségekkel jár, ha kellő időben nem iratkoznak be: az igaz­gatóság ezennel figyelmezteti a t. szülőket, hogy amennyiben gyer­mekeik részére biztosítani kívánják azt, hogy rendes osztályokba beosztassanak, el ne mulaszszák a behratást a fenn kitűzött határ­idő alatt eszközölni, minthogy a később jelentkezők csak külön igazgatósági engedély alapján lesznek felvehetők és tekintet nélkül arra, hogy eddig ki volt a tanáruk, oda fognak beosztatni, a­hol még hely lesz. A nemzeti zenede minden növendéke 6 frt beiratási és 3 frt fűtés, világítás és kiszolgálati díjat fizet. A havidíjas növendékek havonkint előre 6 frtot, az alapító vagy pártoló tag által ajánlott évdíjas növendékek félévenkint előre 20 frtot fizetnek. Az intézet rendes növendékei az alálírt igazgatóhoz intézendő levél utján is beiratkozhatnak. Ebben az esetben a levélhez a beiratási díjon kívül az alapszabályokban előirt tandíj, valamint a fűtés és világításért járó 3 forint is melléklendő. Budapesten, 1898. évi junius hóban. Bartay Ede, Mr. tanácsos, igazgató.

Next