Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-01-01 / 517. szám

C­a­­n lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön,­­pénz­ és vására,jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten hizhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­­nyek minden apróbetűs hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Péntek 517. Januarius 1. 1847. f r BUDAPESTI tíJRADO. ® I e.fizethe­tál helyben a kiadóhivatalban, hatvani nU ozal Horváth-házban 4S Sik­szán alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ? ' ?,? 1 r­m­a­­ birodalomba s külföldre menendő példányokat csak a bécsi császári pos­ta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. KisGYISKORSZÁG és ERDÉLY. Ő cs. kir. ap. Fölsége b. Jósika Sámuelt az erdélyi kir. udv. kanczellaria másod-elnökét erdély országi kir. udv. kanczellárrá kine­vezni legkegy. méltóztatott. ő cs kir ap. Fölsége ungvári k. kamarai prarfectussá Pálffy István ottani kamrai ügyét"­ érdemesíteni legkegy. méltóztatott. Szerkesztőségü­nkihez beküldetett az a­r­a­n­y­i­d­k­a­i t­ű­z­­kárvallott szerencsétlen lakosok részére a ,R­e­l­i­g­i­o é­s Nevelés R­t. szerkesztősége által 5 pg6 forint. Ezzel együtt a mostanig begyült öszveg 23 forint pengőben.­­ (Helyzetünk és a reformok. VIII.) Előbbi czikkem, mellyben a múlt és jelenkor feudalismusának adom néhány alapvonásban vázlatát, sokat tán azon véleményre hozott, hogy én tulajdonkép mégis csak ama szép, lovagias, de barbár időket óhajtom vissza, mellyek ma már az úgy­nevezett szabadelvű embernek csak emlékezetben is ir­tózást okoznak. Nem, szíves olvasó, mint már mondtam is, ez nekem nem óhajtásom; én csak ki akarom mutatni a kez­det- és végpontot... És meglepő, ugy­e­bár,hogy a végső­­ségek itt is érik egymást. Az út, mellynek irányát az ellenzéki reformok követik, csak ezen czélhoz, az új feudalizmushoz vezethet, ez pedig csakugyan nem Eldorado. ’S nem hiszem, hogy a nép, mellyet a népboldogitók úgy karjokra vet­­­tek volt egy idő előtt, nem tiltakoznék ezen fényes jövő ellen, ha neki illy messze látni adatott volna. De olly édes az is­meretlen után vágyni! olly boldogító , szépet, jót, neme­set, nagyot és dicsőt álmodni! . . . hanem — ’s ezt el fogja ismerni az értelmes olvasó is — olly felette hasznos ideje ­korán ki is ábrándítani! Ez, igaz, nem olly népszerű fogla­latosság, mint az előbbi, de nem is minden jó, a­mi nép­szerűen hangzik ... au contraire!. . . Csak azt akarom te­hát, hogy ellenzéki reformistáink lássák már egyszer a do­lognak végét is, mire ők olly­ keveset gondolnak, és hogy tulajdonképen mi fekszik azokban a fenhangzó szójárások­ban, mint: szabad föld, szabad földműves, sza­bad munka, szabad ipar ,stb., ha nem a társadalom természetes és szükséges fejlődésének felelnek meg. Ha ez és i­lyen a czél, mihez minket a politikai reformok ellenzéki iránya vezet, illő, szembeállítanunk vele azon ál­lapotot is, mellytől minden áron és minél hamarabb mene­­kedni olly nagy a vágy és nyugtalanság, hogy lássuk , van-e okunk olly erősen szorgoskodni alkotmányunk formáinak vál­toztatásán. A mi egész alkotmányunk maradványa a hűbéri rend­szernek , mint minden normális fejlődésű­ országban , melly intézeteit lassan kint módosította az idő és körülményekhez. Tartsunk rajta egy rövid szemlét. Kezdjük a királyságon; ennek minden attribútumain látszik a feudalismus nyoma: sem az újabb elméletek szerinti constitutionalis, sem abso­lut , hanem — tán ez volna leghívebb értelmezése — örökös monarchia, alkotmányos szokások és egy kiváltságos aristo­­cratia által korlátozva. Ez intézet azonban úgy a mint van sem hozatott még kérdésbe, hadd maradjon tehát és bízzuk az időre további fejlődését. A főpapi rend is egyik maradványa a feudalismusnak; ennek javait újabb időben közjóra akarták fordítani refor­mátoraink, tulajdonképen pedig a status számára elkobzani. Ezen javak elidegeníthetlenül és bántatlanul, mint minden más tulajdon, a papsághoz kötve kell hogy legyenek. A­míg a főpapi rend áll, addig a javak is az övéi lesznek. Mikor reformátoraink a papi rendet eltörlendették, akkor a papi jószágokat is elkobozhatják. Már hogy van-e kedvük is, a­mi több , erejök, ezen nagyszerű státusoperatiókhoz, az más kérdés. Annyi igaz, hogy e munkákat sehol békés időben nem is próbálták, sőt szóba sem hozták, hanem ollyankor, mikor a jog és törvény uralma megszűnt.... Sikere pedig ollyan volt, hogy még financziális tekintetből sem ajánlhatni, mert a hol illy ürügyből végrehajtották is — mint Franczia­­országban, hogy az 56 millióra rugó deficitet fedezze, melly azután mindjárt még négyszer annyira hágott — nem hogy kimentette volna a státust az adósságok hínárjából, hanem még nagyobb és súlyosabb galibákba keverte. Hát a véget­­len polgári háború és a vallásnak tönkrejutott tekintélye­­ a tisztelni megszokott főlelkipásztorok méltósága porbaomlá­­sának láttára elaljasodó néperkölcs ’stb.! Lehet-e egész bi­zonyossággal még ma is állítani, hogy e félszázad előtt for­radalmi utón eldöntött ügy már örökre el van végezve Fran­­cziaországban ’s még egyszer oda nem tér vissza, a honnan elindult volt. Hiszen Spanyolországban már egy részét a le­foglalt papi javaknak visszaadták, ’s a mellyek már el vannak idegenitve, kárpótolni akarják az illető papi tulajdonosok­nak. Mert az az apostoli szegénység, mellyet némelly, megle­het, jószivü ábrándos a papi rend részébe juttatni szeretne, ülhetett az apostolok szegény világába, de a mai társadalom­ban , hol a nagy ur és koldus mindnyájan egy Istent hisznek, a főpapok szegénysége igen alacsony helyzetbe tenné a val­lást a nagy urakkal szemben . . . Aztán kire szállottak, mi­csoda emberek kezére kerültek ezen papi javak ott, a­hol azokat a forradalmi düh elrabolta ? Agroteurek, zsidók, nagy úrrá lett inasok és mindenféle ugorkafára mászott semmire­kellőkére. ’S mi nyeresége volt ezen birtokváltozásban azon országoknak? az, hogy a szegények öröksége a pu­­blicanusok kezeibe jutott. ’S miért állanának azon terjedel­mes papi javak ilik"T'T. vis.Jai i­vekben’ azért, hogy rajtok több kutyát, lovat, kocsit, inast és egyéb haszontalanságot tartsanak? Ezen tiszteletgerjesztő jó öreg urak egyáltalában keveset fogyasztanak ’s épen nem vesztegetnek; nagy jöve­­delmeket hiú fényűzés helyett kegyes alapítványokra, isko­lákra ’s a szegények és betegek gyámolitására fordítják ’s némellyek olly szerény és keresztényi, de nem politikus, titok­tartással, hogy ha az ember véletlenül jótékonyságaik tudomá­sára jut, érzékeny hálával telik el irántok. Csak bírják békével e fötisztelendőségök javaikat’s használják azokat az adakozó bölcs fejedelmek értelmében, olly szent czélokra, hogy azok ez­után is a szegények öröksége maradjanak,­­ legyenek ők inkább elosztói mint felemésztői gazdagságaiknak ’s ne féljenek, hogy valami éhes forradalmi falánkság elnyelje... Még csak egy észrevétel az igen erős demokraták szomjának enyhítésére: mellyik azon institulio, melly a legbarbárabb időkben valamint most is, pályát nyitott a legutolsó por­fiái­nak és a status legnagy°bb méltóságaira, a fény és dicső­ség pe­n CfrzA egyedül a személy­es érdem által, ha nem a pap te­­rensek-e . nem ez az intézet leghűbb őrje a szabadsági. k­­apolója a művészetnek és tudománynak ’stb.? mAok ’S 8 °rV*L legnevezeteseb­b,, institutiója hűbéri alkotmányunknak születési aristokratiámn. ’ ' Jfiagy,(? b­olbaja ennek az, hogy az idők folytán gondatlan­­ ’ e­­­nyagoks es nem ápolás következtében elaljasodott­ ,a szá , mvaltsagai igen olcsó portéka gyanánt kezdettek be. zuseS8®I marasztalni, úgy szállottak becsben, sőt lettek árta, másokká , mindkét rendet, a fő- és lovagi rendet, megint kétkém oszthatni: vagyono­sok- és proletariusokra. A proletarius­ok természete a nagy szaporaság, minek következtében úgy elerjedett a nemes­ség hazánkban, mint a világon tán semmi: minden hu­szadik közönséges lélekre egy nemes lélek esik! Nem volna csuda , ha nálunk az igazán erkölcsi ne­messég ritka volna, ’s a „noblesse oblige“ szabály mindinkább feledékenységbe menne, mert a jó csakugyan mindig ritka. De azért, ha egy terepélyes fa, mellynek árnyában századok ivadéki találtak enyhelyet, gyökereiről igen buján kezd hajtani a kövér földben, úgy, hogy magá­nak a derék fának koronája kezd miatta szenvedni ’s legszebb ágai elszáradni, ki kell-e vágni magát a fát a körülte elha­rapózó burjánért? sőt nem inkább megnyírni, körülte a gyomot eltakarítani ’s a földet még fel is ásni kell-e, hogy levegőt kapjon, éltető nedvei uj és elevenebb forgásba jöj­jenek , minélfogva újabb és izmosabb hajtásokat nevelhes­sen ? — Minthogy valamelly neme nélkül az aristokratiának semmi kormányforma nem létezhetik, mert állandóság ben­ne nincs , kell-e nekünk utánozni azon népek szerencsétlen kísérleteit, mellyek a magokét, olly tömérdek szerencsét­lenség és zsarnokság árán eltörölték, a helyett, hogy visz­­szaéléseit korlátozták volna, azért, hogy elvégre is egy má­siknak essenek sokkal nyomasztóbb hatalmába, mellyet ősi emlékek honához nem kötnek, magaviseletében emelkedet­­tebb nézetek , testületi érdek és szellem , melly a nemzeté­vel egygyéolvadott ’stb. nem határoznak, hanem egyedül a nyereség, melly jószagu, akármicsoda forrásból eredjen is ? — Magyarországnak mind geographiai, mind kivált ethno­­graphiai helyzete, mind — és leginkább — históriai fejlődése azt kívánják , hogy alkotmányos épületének boltozata az aristokratia és a boltozat zárköve egy tekintélyes és tiszte­letre méltó főrendi tábla maradjon. Hanem e végre azon je­lenleg természetében álló elterjeszkedésnek , melly fényes jogait olly határtalan számra terjeszti ki, hogy épen ez által beesőket vesztik, gátat kell vetni, consolidálni kell, de úgy, hogy zárt testületté ne legyen, hanem minden ki­tűnőségnek , mi az erény, talentum és földbirtok mezején felemelkedik, nyitva maradjon , csak így lesz belőle alkot­mányos intézeteink állandóságának ’s békés kifejlődésének biztos garantiája. . . Csak igy fogja tehetni, hogy ama szün­telen ki- ’s beábránduló agitátorunk óriási önhittségében el­kiáltott , félig daczos, félig forradalmas jelszava : „veletek és általatok, ha tetszik, nélküle­t­ek sőt el­lenetek, ha kell“ — mellyel sok politikai majmocska még annyiszor utána gagyogott, gondolván, hogy majd őt is óriásnak vélik — a bárgyak — örökké kudarczot valljon, mint szerencsére ekkorig. Legidomtalanabb feudális függeléke a fő valamint az al­TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezés. Elő­léptetés. Adakozás az aranyidkai tüzkárvallottak részére. Helyzetünk és a reformok. Megyék: Közgyűlések Bihar és Sárosban. — Zágrábi cutiosum. Jelentés a kir. magy. természetű id. társulat név­könyve és naptáráról. A pesti kereskedelmi nyugdíj- és betegápoló Intézet. Külföld. Nagybritannia. Francziaorsz­ág. Görögország Mexikó Északamerika. Hivatalos és magánhirdetések Loteriákban hú­zott számok. Nemzeti színházi játékrend. Gaboraár. Stíluspapírok és részvények árkelete u­mnavizállás. IRODALOM és TUDOM­ÁNY. A két műtan elemei; irta Keszler Károly, a kegy. rend. bölcsészeti kar ’s a kir. magy. term.tud társ tagja. Budán 1816.­­ — Észrevételek a nap fölkelte és lenyugta tárgyában. Irodalom és Tudomány. A KÉZ.MŰTAN ELEMEI: az ifjúság számára irta Keszler Károly a kegy. rend. bölcsészeti kar’s a kir. magyar természet­­tudományi társulat r. tagja Budán a­­ kir. könyvnyomda betűivel 1846. 11 ív, ára kötve 30 kr pengő. Az anyagi jólétnek, a haladásnak leghathatósb tényezője, ki­vált a műipar mezején, a természetrajz alapos ismerete, mellynek tárgya a föld felületén, ’s annak belső rejtekében találtató lények­nek é s a terményeknek külső és belső alakjok ’s létszereik sze­rint egymástóli megkülönböztetése és rendszeres sorba helyezése. Einek tehát érzékei nincsenek eltompulva minden ismeret iránt, az a természet ezer meg ezernyi alakban feltűnő ékességei iránt sem lehet érzéketlen már azon bőven áradozó hasznok miatt sem, mellyek annak ismeretéből közvetlenül erednek. Mert minél in­kább iparkodott valaki ez ágban szerzett ismereteket a gyakor­lati életbe átvinni, annál több útnak és módnak jutott birtokába a mesterségbeni haladás , javítás­ és tökéletesítésre , ’s annál tiszteletreméltóbb álláspontot vívott ki magának. ’S korán se hi­­gye valaki, hogy erre nem kell tudomány, vagy a kézi mester­ségek ’s általában az iparűzés ezer neme közt volna egy is, mel­lyet alapos ismeretek szerzése által javítni, tökéletesitni nem le­hetne , vagy nem kellene. A természetrajzban szerzett ismere­teknek a gyakorlati életbe átvitelét tárgyalja a kézműtan (tech­nológia) melly a terményeknek belső tulajdonit, erejét, hatás­módját magyarázza, melly feladatánál fogva a kézműtan olly szo­ros kapcsolatban áll a természetrajzzal, mint test a lélekkel, mellyet ha egymástól elválasztunk , vagy amannak müveltetését elhanyagoljuk, lehetlen hogy továbbá is anyagi jólétünk ne tes­­pedjen , háttérbe, ne szoruljon. Minden nemzet e virágzásnak ’s jólétnek annál magasabb fokán áll, minél jobban érti öntermeszt­­ményeit úgy alakítani, mikint azok a közéletben használhatók, mi a kézműtan tárgya , köre ’s feladata. „Pedig hány termény van a hazában, igy mond szerző előszavában , mellyet termé­­szetrajzilag ugyan ismerünk, de közéletiei hasznát koránsem tudjuk, azt mint haszonvehetlen anyagot elvetjük, vagy mint nyers terményt olcsó áron idegeneknek adjuk, hogy azt tőlök, miután kevés fáradsággal átalakították és áruezikké tették, drága pénzen ismét visszavásároljuk.“ ’S ebben szerzővel tökéletesen kezet fogok ,’s velem mind azon egyesületek, mellyek az anyagi jólét előmozdításán törekednek. Innen van , hogy az iparegye­sület már 1844ben készületeket tett a kézműtan rendszeres elő­adására, ’s a József-ipartanoda is e tanszékre 1847dik fe­bruár 26dikán tartandó csődületet hirdet, melly a vegytannal együtt egy tanító köréhez tartozandik Én pedig azt mondom, hogy nemcsak a felidézett helyeken hasznosan fog taníttatni a kézműtan, hanem az elemi és gymnasiumi tanodákban is,­­s min­denütt, hol a természetrajz adatik elő. A természetrajz oktatásá­val édenbe vezettetünk ugyan , mellyben a természet csodaszép­ségeit szemlélni , és csodálni lehet; ámde a kézműtan által a természet édenében elszórt virágokat szedhetünk , ’s belölök el­­hervadatlan koszorút fűzhetünk anyagi létünk felvirulására, hazánk díszére és boldogitására. A derék szerző tehát jeles munkájával azon hézagot pótolja , melly iskoláinkban észrevehető. Igaz , a kézműtan az eddigi tanulmányok közé nincs rendszeresítve sem elemi, sem gymn.iasiumi tanodákban, de minő örömélvezettel fogja az ifji­ a természetrajzot is tanulni, ha a tanító őt a kéz­­műtan szerint azonnal a gyakorlati haszonra is utasítja , azt vele megismerteti addig is , míg rendes tanulmányok közé sorolva lesz, mi hogy nem sokára megtörténendik, bizton reméljük.­­ A jelen művet szerző az ifjúság számára írta , azért czélszerűen is az ifjúsághoz van alkalmazva. Sok könyv forgott már kezem közt, melly az ifjúságnak vala szánva,­­s még sem volt általa használható vagy a szőrszálhasogató felosztások homályossága, vagy a styl dagálya, vagy a tárgy tökéletlen kimerítése, vagy an­nak szükségtelen terjedelmessége miatt. Csak az , ki a tanítási pályán több évig, mint szerző működik, ítélheti meg legjobban: quid valeant humeri. A kezdők számára írt munka a czélnak töké­letesen megfelel nemcsak azért, mivel a magyar irodalomnak e nemében első szerepet játszik, hanem azért is, mivel ámbár rö­viden , mégis kimerítőleg ismerteti a termesztmények átalakulá­sát különös figyelemmel lévén szerző hazánk termesztményei iránt. A felosztás természetes , egyszerű és a természetrajzhoz alkalmazott; a nyelv tiszta, szabályozott és könnyen érthető, miilyennek kell minden könyvnek lenni, mellyet az ifjúság ke­zébe adunk, némelly helyet német vagy latin műszóval értel­mezve. Adja az ég, hogy a széptehetségü fiatal szerző igyeke­zete minél több pártolót nyerjen,­­s neki alkalom adassék e me­zőn tett tapasztalatait bővebb munkával a tudós világgal megis­mertetni. Halványi János, C3. Jelen számunkhoz mellékelve küldjük 1846dik évi ,Hiradói-nk czimlapját. ÉSZREVÉTELEK A NAPFELKELTE ÉS LENYUGTA TÁRGYÁBAN. A napfelkelte és lenyugta nem úgy adatik a Mezei Naptár 1847ik évi folyamában, mint honi kalendáriumaink adni szokták, hanem olly módon , mint hoszabb idő óta külföldön adni szokássá vált,­­s mint adó, míg élt, a magyar tudós társaság által kiadott astronómiai napló. Lássuk tehát a különbséget, hogy megítél­hessük, vájjon czélszerűen történt-e az újítás. Honi kalendáriu­maink a szóban lévő két rovatot igazi időben adják, az 1847-i Mezei Naptár ellenben közép időben, amazok úgy mint lenne sugártörés nélkül, ez a sugártörést ki nem fe­lejtve számolásiból. Már mi az első pontot illeti, az a kérdés , mi czélszerűbb , olly időben adni-e az említett tüne­ményeket, millyet közönségesen csak a napórák mutatnak, vagy o­lyanban , millyet a mi közönséges (torony-, fal - vagy zseb-) óráink mutatnak, midőn tudniillik jól járnak. Az olvasó közön­ség bizonyosan ez utóbbi mellett fog szavazni, tekintetbe vévén, hogy az igazi idő (napóra ’sat.) napról napra változó, holott a középidő állandó, azaz épen ollyan , millyet a mi mesterséges szerkezetű óráink mutatnak. Délnek e szerint azon időpont véze­tett, melly középdélnek neveztetik, ’s mellyet a budai csilla­­gászintézet harangütéssel szokott észrevehetővé tenni. E közép­dél megegyezik ugyan néha az igazi déllel, midőn tudniillik a nap láthatárunk felett legmagasabb állását eléri, de többnyire eltér attól, néhány perc­c­el korább vagy későbbre esvén. Így például

Next