Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)
1848-01-01 / 723. szám
úton keresi kenyerét, még pedig büntetlenül, mert az alispán vagy szolgabiró tart tőle, nehogy három esztendő kiteltével a nagy szájú kortes rajta boszút álljon. — Eddig legalább a papi jószágok számtalan nemes családnak voltak refugiuma , ’s honunkban nem egy történeti nevet mentettek már meg a koldusbottól, azért nekünk, valahányszor a papi javak ellen hallottunk izgatni a kisebb nemesség részéről, mindannyiszor eszünkbe jutott egy magyar permese a czigányról, ki maga alatt vágta az ágat. Már, így volna elérhető, hogy honunk középrendjében túlsúlyt nyerjen és tartson a magyar elem, mi nemcsak azon tarkaságot,melly jelenleg a városi népvegyí életen látszik, megszüntetné, hanem a magyar nyelvnek, műveltségnek és hazafias érzelmeknek városaink idegen ajkú lakosai között letelepülendő magyar iparosok által terjesztését és erősödését siettetné. Per. A nemességnek és polgárságnak a középrendben eféle keveredése egyszersmind a két alkotmányos hatalommal bíró rend között óhajtandó egyetértés, barátság és a hon felvirágzására szükséges különböző erők öszhangzásának szilárd biztosítéka volna, nehezítvén a két rendnek ellenséges táborokra szakadását. Minthogy pedig a nemesség, mint eddig úgy ezután is, legnagyobb részében a földbirtokot, a középrend ellenben a kereskedés és ipar érdekeit fogja képviselni, történni fog az, hogy az örökváltság után a szabad,szóval minden nem úrbéri földbirtokosainak érdeke a nemességével, a kisebb városokban vagy megváltott helységekben lakó iparosoké pedig a városiakéval ugyanazonosulni fog ; tehát idővel bizonyos meghatározott qualificatiók mellett az elsőket a nemességhez, az utasokat a városi polgárokhoz lehet csatolni, ’s igy nekik saját érdekeik képviselőinek megválasztásába — a községi ügyek kivételével — befolyást engedni. Ekép az alkotmány sánczain kivül állók száma is mindig kisebbre olvadna. — (Folytatása következik.) Megyék. BIHARBÓL. V.-Olaszi, dec. 13. Minthogy az év folytán esni szokott utolsó közgyűlésünkről van szó, elmélkedjünk hát egy kissé az ez évben történt párt- és politikai változásokról, úgyis megyénket, a viszontagságos Bihart illetőleg több tanulság rejlik az illy őszinte elmélkedésben, mint minden egyéb hírüladásban. Tükörül szolgálhat ez annak, ki reményeiben nem csalódott, tükörül annak, ki megcsalódott. Az előbbinek azért, hogy ne bízza el magát reményei megvalósulása örömrózsáiban, sőt gondolja meg, mikép ezek a legbizonytalanabb kimenetű politikai pályán bervadandóbbak a napos világnál ; kit ma a nép óriási lelkesedéssel vitt karjain, holnap a fejét is kívánhatja; — az utóbbinak, hogy csalódása által bűnhődjék hiúságáért, mellyben a párttöbbség hatalmát a kisebbség igazságtalan elnyomása és keseritésére használta. Csak egy lehet vezércsillaga a becsületes férfiúnak a hálátlan közélet ezen fáradalmi közt, a „méltányosság,“ mellyet ha ki sem önmaga , sem pártellenei irányában nem áldozott fel önérdek vagy nagyravágyásnak , nyugott kebellel nézhet vissza eltűnt idejére, mert annak kedves emlékezete megvigasztalandja őt, hogy igazságtalanságot nem cselekedett. — És ez elég. Az illy jellemet aztán még a felbőszült ellenség sem meri tiszteletlenséggel illetni. Személyesíthetnők imez állításainkat. Hiszen Biharnak is van egy országos hitű embere, kinek legfőbb politikai bűne az volt, mert dicsősége fénykorában nem akart lenni méltányos és igazságos a kisebbség iránt, melly többségre emelkedett. Igaz, mondott ezúttal egy engesztelő beszédet, melly még némelly conservativek keblében is édes odaengedéssel zengett vissza, ámde mikor? melly pillanatban mondá ezt? akkor, midőn a három óráig méltatlanul piszkoltatott Dravetzky Lajos minden személye ellen felhozott gyanúsításokat higgadt lélekkel már megcáfolt; másnap, midőn minden jobb érzelmű ember gyomra felháborodott a tisztelt úr pártja igazságtalanságain. Miért nem szólalt hát fel a tisztelt úr, ha engesztelni akarta a hallatlanul piszkos vita folytán, hogy megakadályoztatta volna a szomorú személyeskedések keserűségét? Gyönyörködött ő kétségtelenül ezekben, és engesztelő beszédében is úgy tűn mint ama szívtelen álbarát, ki akkor állott elő segélyével, midőn a szerencsétlen hozzá folyamodót az árviz eltemette. Előadásában tehát csak azt tarthatjuk figyelemre méltónak, hogy elismeré : mikép a hazafiság és becsületesség nem kizárólagos sajátja e vagy ama pártnak, hanem hazafiak és becsületes polgárok minden politikai pártban találtathatnak. Előttünk ugyan ezen elv sem valami gőzhajóval vetekedő új találmány, mert mi örökké ezen meggyőződésben éltünk, míg az ellenzék a tisztelt úr vezetése alatt még gróf Széchenyi István szeplőtelen hazafiságát is gyanusítá ! Vájjon mit mondana most a tisztelt úr, ha mi a kezünkben levő párttöbbséget olly méltánytalanul kívánnók használni mint ő alispán korában? Bizony mind a mellett is, hogy nagyon tiszteli a többség mindenható elvét, aligha ő legelső nem menydörögne annak hatalma ellen. Mi nem leszünk a tisztelt ur iránt méltánytalanok, hanem igazságosak, valamint maga magában megsemmisülő pártja iránt sem. Mi soha sem vontuk kétségbe, hogy a tisztelt ur nagy és olly lelki tehetségeket öröklött a gondviseléstől, mellyekben pártja mindenikét messze maga után hagyja. Sőt inkább azért ostromoltuk mindig, mert e kitűnő tehetségeket nem a béke fentartására, hanem annak lerombolására vesztegető. Némellyek erre azt mondák nekünk védelmezve a tisztelt urat, hogy ha Beöthy Ödön nem otalmazá is meg a megye békéjét, amit tehetett volna — legalább a népszabadság elveit terjeszt- igeté. Mi erre viszont azt kérdezők : hol vannak azon népszabadsági elvek ? Egyetlen egy sincs ma már ezekből , mellyel vagy ő maga egyenesen vagy pártja meg ne hazudtált volna a kis provinciális pártdiadalok kedvéért. Most is midőn egy tiszti ügyész beszédét elvégezd, gúnyosan azt kiáltá: „kár hogy nemes emberek nem vagyunk!“ Jele tehát, hogy ő osztozik pártja minden tulságaiban , jele, hogy ő nem volt a szabad elvek, hanem csak az önérdek és hiúság embere. Illy gúnyt, ennyi csúfságot űzni azon elvből, melly az összes szabadelmüség véggondolatát magában foglalja, és melly a tisztelt urnak is egykor olly sok dicsőségi pillanatot szerzett — csakugyan gyanús hazafiság. Ajánljuk ezt a Pozsonyban összegyűlt országos ellenzék figyelmébe. Valóban szeretnénk e pontnál a szabad sajtó egész függetlenségével bírni. Minden szavazati jogot megtagadhattok tőlünk ellenzéki létetekre, de e kis és mégis olly jelentékeny térről leszorítani nem áll hatalmatokban. És nekünk abban teljes elégtételünk van , hogy csekélységünkért megtagadtátok tenmagatokat. A többi sérelmet annál örömestebb feledjük már most , minél világosabb előttünk, hogy Beöthy Ödön irányában most éve tett jóslataink szóról szóra , betűről betűre , mind beteljesedtek. Más Báródságon a kapitány, más az országgyűlési követ ; mások a törvényszéki táblabírák , más haladási párt részén a többség és főjegyzői toll, más a vélemény az iránt, hogy Tisza Lajos bírja-e a megye bizodalmát? Egy körülmény maradt még a jövő évre, az, hogy Beöthy Ödön pártja szemrehányásai miatt szomorúan hagyja el a tanácsházat. Ez is meg fog történni csalhatlanul, mihelyest a két királyi biztosság és közelgő tisztválasztás positív eredményt fejtendenek ki. Mi nem kívánjuk , miszerint a tisztelt úr elhagyja a tanácsházat , hanem, hogy erkölcsileg abban legyőzessék , mi ismét olly férfiú irányában , ki politikai czéljaiért egész családokat juttatott tönkre, ki közül a legvirágzóbb nemzetségek siratják előbbi boldog állapotukat •— szinte nem lehetlen. Említett a tisztelt úr „erős kormányt“ is. De hogy fog erős lehetni a kormány sorsbeli viszonyaink mellett , ha neki segédkezet nem nyújtunk, ha legigazságosabb intézkedéseiben is , mint például a „parádi botrány“ megvizsgálására kirendelt királyi biztosságban makacsul ellentállunk ? Nem egyenes felhívása-e a kormánynak az illy igazságtalan ellenszegülés az erőszak használására? Igaz, van is ő felségének háromszázezer katonája, ’s a történhetőségek gyászos következéseinek még több. De ez- e a honboldogsági végezél, mit O’Connell mint az ezredévi szenvedés után álmodánk ? ez-e lángoló hazafiságunk összes jutalma? Europa szemei rajtunk függnek, melly Poroszorság első alkotmányos tanácskozását annyi figyeleme s megelégedéssel kisérte. ’S minő ítéletet hozand felőlünk, ha tapasztalandja, hogy mi száz országgyűlés után sem tudunk, sem az országházban, sem a megyéknél csupa pártoskodtatási szándékból józan rendet csinálni, melly egyfelől magát a szabadságot biztosítaná, más részről a nemzet méltóságának az idegenek előtt méltányos tiszteletet és becsülést szerezne? Az országgyűlési rendetlenség, mérges természeténél fogva, csak hamar átszivárog a megyék tetemeibe. ’S mellyik elnök lesz az, ki illy hatalmas példa után, ’s jelen törvény nélküli helyzetünkben békét ’s higgadságot tudjon eszközölni a kiskorú politikai pártok közt ? A folyó országgyűlés azonnal eltévesztette irányát , mihelyest a tanácskozások rendezését ’s a hallgatóság korlátozását első kérdésül ki nem tűzte. Nevetséges és minden józansággal ellenkező dolog arra várnia egy törvényhozásnak, hogy a természetében örökké változhatlan ifjúság maga fékezze meg magát. Ez nem tenne egyebet, mint elismerni, mikép a tapasztalatlan életkornak csakugyan van eldöntő befolyása a megőszült apák cselekedetbeli szabadságára, mi meg Burke szavai szerint a természet rendét forgatná fel és meggyalázná az ész nemes komolyságát. Hányszor nem akart már a jó akaratú kormány e bajon segíteni, de mindig ellenállott neki az ellenzék! Nincs uraim azon állításnak semmi értelme, midőn mondatik : „lám Szentkirályi is több ízben szót emelt a hallgatóság féktelensége ellen,“ mert ez csak azt jelenti, hogy Magyarországban a szólásszabadságot nem a törvény, hanem egyik vagy másik népszerűségre emelkedett liberális követnek a hallgatóságra befolyása biztosítja. Kivánatos-e az illy állapot? Hát ki felel róla, hogy holnap nem ugyanazon hallgatóság fogja-e lezúgni Szentkirályi Móriczot is? A nép háladatlan volt világ kezdete óta legnagyobb jóltevője iránt is. Nem ér hát az illy biztosíték semmit. Vagy talán a conservativ párt embereit szabad lezúgni, lepiszegni ? Hisszük, hogy számos ellenzéki ember szerelmes e gondolatba, midőn Kossuth Lajos az ifjúság rakonczátlankodását a szabad sajtó suppletoriumának nevezte. Ámde hol van alkotmányunkban a törvény, melly illy elsőséget adna az ellenzéknek a conservativ párt felett. Abból, hogy soha conservativ ellenzékinek macska muzsikát nem csinált, sem ablakai alatt éjjel alacsonyurjongatásokkal nem alkalmatlankodott, még nem lehet elsőséget következtetni, ha csak azt nem, mikép a conservativ párt szerényebb is neveltebb is az ellenzéknél. Nem is kellene egyéb mint amaz elvet megállapítani, hogy egyik pártnak a másik felett elsősége van,és az alkotmányos élet is lehetlenné válnék. De maradjunk csak az említett parádi esetnél. Egy férfiú , ki az hiedelmet a közéletben soha meg nem sértette, egy más vármegyébe megy, de önhazájában , ’s épen azok által, kik más alkalommal magokat talán a csárdákban a hazafiuság , betyárság és szabadelmüség, vadság apostolai gyanánt kívánják üdvözöltetni, csak azért, mert tőlök eltérő politikai véleményben volt, közhelyen haramia módjára még- támadják és életét veszélyeztetik. Kérdem: a kormány oka-e, hogy neki kellett fellépni az ügy megvizsgálása végett ? Heves vármegye, épen a hozzánk is talán boszantás czéljából elküldött körlevelének csatolmányaiból láttuk , igazságosan eljárni nem akart. A vagyon- és személybátorság megsértetett, mit sem a kormány, ha úgy tetszik, sem a nemzet méltósága és becsülete érdekéből büntetlenül hagyni nem lehet, nem szabad, mert az illy állapot törvény nélkülivé lenne, mellyben senki sem tartoznék engedelmeskedni. A kormány tehát királyi biztosságot rendelő intézkedésében semmi alkotmányellenes sérelmet nem követett el, hanem inkább kötelességét hálát érdemlőleg teljesité , miért is neki köszönő feliratot határoztunk ’s a körlevelet, mellynek tartalma legalkotmányellenesb , nem pártoltuk. ’S a tisztelt ur kisebbségben maradt társaival pártolá. De ezen nem lehet csudálkoznunk. Legyünk őszinték, ’s mondjuk ki, hogy ennek két oka volt, — egyik, mellyet tb. id. Szilágyi Lajos szemére lobbantott a tisztelt urnak , másik, mellyet Békefy György a „salvus conductus“ nevezet alatt emlékezetébe visszahívott. Ugyanis a tisztelt úr és barátja a szóban forgó királyi biztosságot mind az alkotmány ,élete, vagy ,halála nagy eszméjével ostromolták; de midőn a múlt országgyűlésen Beöthy Ödön egy követtársa irányában egy kis pártveszteség kedvéért a salvus conductust meggyalázta, nem láttak benne alkotmányellenes sérelmet , pedig e lépés a nemzet morális méltóságának egyenes megtámadása volt. ’S most, minthogy a roppant jogsérelem átment históriai életünkbe , ki meri állítani: nem fog-e egykor hazánk romlására gyászos következéseivel előtűnni? „Vigyázzatok, hogy ollyat ne tegyetek, miben a maradék jogsérelmet láthat; mert le fogja döntögetni legnemesebb műveiteket is“ mondá a franczia forradalom egyik nagy embere, ’s ebben igazsága volt. A tisztelt úr halandó személye—vonja bár vissza húszszor e tettét — és úgy nem nyújthat semmi garantiát a jövendőség előtt, mint nem azok fájdalma, kik Húsz Jánost megégették. Hogy a civilizált világ ezt olly kevéssé kárhoztatá, az az oka, mert figyelmét ki nem érdemeltük ’s reánk nem sok gondja volt, ’s bizonyára olly botrányok által, mint a salvus conductus megsértése és a parádi eset, nem is fogjuk kiérdemelni, sőt elforduland tőlünk mint a civilisatióba nem illő barbarusoktól. És ez ismét jó lesz-e reánk nézve, kik rokonok nélkül állunk a föld kerekségén a többi népek közt, mint egy árva fűz a zivataros ősi pusztán; ’s itt is szivben lélekben testvéritlen pártokra szakadva, ha még a polgárosult nemzetek rokonszenvét is elvesztjük , mit remélhetünk ? Mi az efféle vadságot leginkább a szabad sajtó érdekéből sajnáljuk, mert ez által legjobban hátráltathatik az, és azt bizonyítja, hogy sokan vannak még itt is amott is , kik kerülik a nyilvánosságot, mint közpélda szerint ördög a tömjént; találtatnak, kik a véleményszabadság férfias tűrése helyett az ököljog dicsőségére appellálnak feledvén, hogy mióta a lőpor mestersége felfedeztetett, a legügyetlenebb ember is el tud sütni egy pisztolyt vagy egy puskát. — És igy fűzhetnek tovább a megkezdett gondolatot az uj évre Biharmegyéből, mellynek történetében institutióink hiányos voltára nézve annyi keserű tanulság rejlik és példa; azonban — mert hisz az ország rendei úgyis tanácskoznak — a mondottakat elégelvén örömhír és vigasztalásul nyilváníthatjuk, mikép Biharmegye rendei december 2 án tartatott közgyűlésükben hálás köszönettel vevék mind ő felségének nemzeti nyelvünkön tett halhatatlan felszólalását, mind a kegyelmes királyi propositiókat, ’s ezt követeiknek a maga idejébeni hozzá alkalmazkodás végett utasitásképen azonnal el is küldötték. — Rend. lev. TEMESBÖL. Temesvár, december 9. 1847. Szép és nagy szó az a „méltányosság“ — morális erő rejlik benne. Amott a másik oldalon minden harmadik szóban halljuk említeni, olly feltűnő elragadtatással, hogy az ember kételkedni alig mer, miként az csakugyan meggyőződésükben létezik. Szörnyű tévedés! Nem egyéb az nálatok, uraim, egy uj találmánynál, mellynek formája alatt ollykor a legtisztább akaratot gyanúsítjátok, a valódi humanitásnak sirt ástok és a legszilárdabb jellemet és tekintélyt megzavarjátok, hogy reá a nemzet szine előtt homály boruljon. Nézzétek mai közgyűlésünket és hazudtoljatok meg! — B. Ambrózy Gy. alispán a szokott elnöki üdvözlet után előadó, mikép a jelen soronkivüli közgyűlést az időközben követeink tudósításával leérkezett k. kir. előadások miatt hitta egybe, felszólítván a kir. és érdeket, hogy azok felett alkotmányos jogaikhoz képest intézkedjenek. És nyomban K. I. központi főbíró emelt szót, sajnosan érintvén, mikint a múlt kisgyülés bizonyos hivatalmulasztás miatt őt méltatlanul (?) rótta volna meg, mihez képest ő a kir. előadások tárgyalása után magát igazolni jogát fentartja. Ezen közbeszólás után olvastatott követeink tudósítása, mellyből a k. kir. előadások közlésén kivül örömmel értettük meg, hogy a folyó országgyűlést a magyarok királya magyar nyelven nyitá meg , hogy István főherczeget az ország idei által megválasztott fényes nádori méltóságában ő felsége örömkészséggel megerősítette. Most F. I. püspök egy inditványnyal lépett elő. Ő — úgymond — a folyó országgyűlés megnyitása alkalmával tanúja volt azon általános nemzeti örömnek, mikor alkotmányunk legerősebb biztosítéka, a magyar nemzetiség, a kir. székben ülte meg diadalünnepét , tanúja volt a legigazságosb kir. kegynek, mellyel az egész ország egyetemes kivonatához képest István főherczeg nádorrá lett választatásában hű magyarjaihoz is-