Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)

1848-01-01 / 723. szám

úton keresi kenyerét, még pedig büntetlenül, mert az al­ispán vagy szolgabiró tart tőle, nehogy három esztendő kiteltével a nagy szájú kortes rajta boszút álljon. — Eddig legalább a papi jószágok számtalan ne­mes családnak voltak refugiuma , ’s honunkban nem egy történeti nevet mentettek már meg a koldus­bottól, azért nekünk, valahányszor a papi javak el­len hallottunk izgatni a kisebb nemesség részéről, mind­annyiszor eszünkbe jutott egy magyar permese a czigány­­ról, ki maga alatt vágta az ágat. Már, így volna elérhető, hogy honunk középrendjében túlsúlyt nyerjen és tartson a magyar elem, mi nemcsak azon tarkaságot,melly jelen­leg a városi népvegyí életen látszik, megszüntetné, hanem a magyar nyelvnek, műveltségnek és hazafias érzelmeknek városaink idegen ajkú lakosai között letelepülendő magyar iparosok által terjesztését és erősödését siettetné. Per. A nemességnek és polgárságnak a középrendben eféle keve­redése egyszersmind a két alkotmányos hatalommal bíró rend között óhajtandó egyetértés, barátság és a hon felvi­rágzására szükséges különböző erők öszhangzásának szi­lárd biztosítéka volna, nehezítvén a két rendnek ellensé­ges táborokra szakadását. Minthogy pedig a nemesség, mint eddig úgy ezután is, legnagyobb részében a földbir­tokot, a középrend ellenben a kereskedés és ipar érdekeit fogja képviselni, történni fog a­z, hogy az örökváltság után a szabad,szóval minden nem úrbéri földbirtokosainak érdeke a nemességével, a kisebb városokban vagy megváltott hely­ségekben lakó iparosoké pedig a városiakéval ugyanazo­nosulni fog ; tehát idővel bizonyos meghatározott quali­­ficatiók mellett az elsőket a nemességhez, az utasokat a városi polgárokhoz lehet csatolni, ’s igy nekik saját érde­keik képviselőinek megválasztásába — a községi ügyek kivételével — befolyást engedni. Ekép az alkotmány sánczain kivül állók száma is mindig kisebbre olvadna. — (Folytatása következik.) Megyék. BIHARBÓL. V.-Olaszi, dec. 13. Minthogy az év folytán esni szokott utolsó közgyűlésünkről van szó, elmélkedjünk hát egy kissé az ez évben történt párt- és politikai változásokról, úgyis megyénket, a viszontag­ságos Bihart illetőleg több tanulság rejlik az illy őszinte elmélkedésben, mint minden egyéb hírüladásban. Tükö­rül szolgálhat ez annak, ki reményeiben nem csalódott, tükörül annak, ki megcsalódott. Az előbbinek azért, hogy ne bízza el magát reményei megvalósulása örömrózsái­ban, sőt gondolja meg, mikép ezek a legbizonytalanabb kimenetű politikai pályán bervadandóbbak a napos vi­lágnál ; kit ma a nép óriási lelkesedéssel vitt karjain, hol­nap a fejét is kívánhatja; — az utóbbinak, hogy csalódása által bűnhődjék hiúságáért, mellyben a párttöbbség hatalmát a kisebbség igazságtalan elnyomása és keseri­­tésére használta. Csak egy lehet vezércsillaga a becsüle­tes férfiúnak a hálátlan közélet ezen fáradalmi közt, a „méltányosság,“ mellyet ha ki sem önmaga , sem pártel­lenei irányában nem áldozott fel önérdek vagy nagyravá­­gyásnak , nyugott kebellel nézhet vissza eltűnt idejére, mert annak kedves emlékezete megvigasztalandja őt, hogy igazságtalanságot nem cselekedett. — És ez elég. Az illy jellemet aztán még a felbőszült ellenség sem meri tiszte­letlenséggel illetni. Személyesíthetnők imez állításainkat. Hiszen Biharnak is van egy országos hitű embere, kinek legfőbb politikai bűne az volt, mert dicsősége fénykorá­ban nem akart lenni méltányos és igazságos a kisebbség iránt, melly többségre emelkedett. Igaz, mondott ez­út­tal egy engesztelő beszédet, melly még némelly conser­­vativek keblében is édes odaengedéssel zengett vissza, ámde mikor? melly pillanatban mondá ezt? akkor, midőn a három óráig méltatlanul piszkoltatott Dravetzky Lajos minden személye ellen felhozott gyanúsításokat higgadt lélekkel már megc­áfolt; más­nap, midőn minden jobb érzelmű ember gyomra felháborodott a tisztelt úr pártja igazságtalanságain. Miért nem szólalt hát fel a tisztelt úr, ha engesztelni akart­a a hallatlanul piszkos vita folytán, hogy megakadályoztatta volna a szomorú személyeskedé­sek keserűségét? Gyönyörködött ő kétségtelenül ezek­ben, és engesztelő beszédében is úgy tűn mint ama szív­telen álbarát, ki akkor állott elő segélyével, midőn a szerencsétlen hozzá folyamodót az árviz eltemette. Elő­adásában tehát csak azt tarthatjuk figyelemre méltónak, hogy elismeré : mikép a hazafiság és becsületesség nem kizárólagos sajátja e vagy ama pártnak, hanem hazafiak és becsületes polgárok minden politikai pártban találtat­hatnak. Előttünk ugyan ezen elv sem valami gőzhajóval vetekedő új találmány, mert mi örökké ezen meggyőző­désben éltünk, míg az ellenzék a tisztelt úr vezetése alatt még gróf Széchenyi István szeplőtelen hazafiságát is gyanusítá ! Vájjon mit mondana most a tisztelt úr, ha mi a kezünkben levő párttöbbséget olly méltánytalanul kívánnók használni mint ő alispán korában? Bizony mind a mellett is, hogy nagyon tiszteli a többség mindenható elvét, aligha ő legelső nem menydörögne annak hatalma ellen. Mi nem leszünk a tisztelt ur iránt méltánytalanok, hanem igazságosak, valamint maga magában megsemmi­sülő pártja iránt sem. Mi soha sem vontuk kétségbe, hogy a tisztelt ur nagy és olly lelki tehetségeket öröklött a gondviseléstől, mellyekben pártja mindenikét messze maga után hagyja. Sőt inkább azért ostromoltuk mindig, mert e kitűnő tehetségeket nem a béke fentartására, ha­nem annak lerombolására vesztegető. Némellyek erre azt mondák nekünk védelmezve a tisztelt urat, hogy ha Beöthy Ödön nem otalmazá is meg a megye békéjét, a­mit tehetett volna — legalább a népszabadság elveit terjeszt- i­geté. Mi erre viszont azt kérdezők : hol vannak azon népszabadsági elvek ? Egyetlen egy sincs ma már ezek­ből , mellyel vagy ő maga egyenesen vagy pártja meg ne hazudtált volna a kis provinciális pártdiadalok kedvéért. Most is midőn egy tiszti ügyész beszédét elvégezd, gúnyo­san azt kiáltá: „kár hogy nemes emberek nem vagyunk!“ Jele tehát, hogy ő osztozik pártja minden tulságaiban , jele, hogy ő nem volt a szabad elvek, hanem csak az ön­érdek és hiúság embere. Illy gúnyt, ennyi csúfságot űzni azon elvből, melly az összes szabadelmüség véggondola­tát magában foglalja, és melly a tisztelt urnak is egykor olly sok dicsőségi pillanatot szerzett — csakugyan gyanús hazafiság. Ajánljuk ezt a Pozsonyban összegyűlt országos ellenzék figyelmébe. Valóban szeretnénk e pontnál a sza­bad sajtó egész függetlenségével bírni. Minden szavazati jogot megtagadhattok tőlünk ellenzéki létetekre, de e kis és mégis olly jelentékeny térről leszorítani nem áll hatal­matokban. És nekünk abban teljes elégtételünk van , hogy csekélységünkért megtagadtátok tenmagatokat. A többi sérelmet annál örömestebb feledjük már most , mi­nél világosabb előttünk, hogy Beöthy Ödön irányában most éve tett jóslataink szóról szóra , betűről betűre , mind beteljesedtek. Más Báródságon a kapitány, más az országgyűlési követ ; mások a törvényszéki táblabírák , más haladási párt részén a többség és főjegyzői toll, más a vélemény az iránt, hogy Tisza Lajos bírja-e a megye bizodalmát? Egy körülmény maradt még a jövő évre, az, hogy Beöthy Ödön pártja szemrehányásai miatt szomorúan hagyja el a tanácsházat. Ez is meg fog történni csalhat­­lanul, mihelyest a két királyi biztosság és közelgő tiszt­­választás positív eredményt fejtendenek ki. Mi nem kí­vánjuk , miszerint a tisztelt úr elhagyja a tanácsházat , hanem, hogy erkölcsileg abban legyőzessék , mi ismét olly férfiú irányában , ki politikai czéljaiért egész csalá­dokat juttatott tönkre, ki közül a legvirágzóbb nemzet­ségek siratják előbbi boldog állapotukat •— szinte nem lehetlen. Említett a tisztelt úr „erős kormányt“ is. De hogy fog erős lehetni a kormány sorsbeli viszonyaink mellett , ha neki segédkezet nem nyújtunk, ha legigaz­ságosabb intézkedéseiben is , mint például a „parádi botrány“ megvizsgálására kirendelt királyi biztosságban makacsul ellentállunk ? Nem egyenes felhívása-e a kor­mánynak az illy igazságtalan ellenszegülés az erőszak használására? Igaz, van is ő felségének háromszázezer katonája, ’s a történhetőségek gyászos következéseinek még több. De ez- e a honboldogsági végezél, mit O’Con­­nell mint az ezredévi szenvedés után álmodánk ? ez-e lángoló hazafiságunk összes jutalma? Europa szemei raj­tunk függnek, melly Poroszorság első alkotmányos tanács­kozását annyi figyelem­e s megelégedéssel kisérte. ’S minő ítéletet hozand felőlünk, ha tapasztalandja, hogy mi száz országgyűlés után sem tudunk, sem az országházban, sem a megyéknél csupa pártoskodtatási szándékból józan rendet csinálni, melly egyfelől magát a szabadságot biz­tosítaná, más részről a nemzet méltóságának az idegenek előtt méltányos tiszteletet és becsülést szerezne? Az or­szággyűlési rendetlenség, mérges természeténél fogva, csak hamar átszivárog a megyék tetemeibe. ’S mellyik elnök lesz az, ki illy hatalmas példa után, ’s jelen törvény nél­küli helyzetünkben békét ’s higgadságot tudjon eszközöl­ni a kiskorú politikai pártok közt ? A folyó országgyűlés azonnal eltévesztette irányát , mihelyest a tanácskozások rendezését ’s a hallgatóság korlátozását első kérdésül ki nem tűzte. Nevetséges és minden józansággal ellenkező dolog arra várnia egy törvényhozásnak, hogy a természe­tében örökké változhatlan ifjúság maga fékezze meg ma­gát. Ez nem tenne egyebet, mint elismerni, mikép a ta­pasztalatlan életkornak csakugyan van eldöntő befolyása a megőszült apák cselekedetbeli szabadságára, mi meg Burke szavai szerint a természet rendét forgatná fel és meggyalázná az ész nemes komolyságát. Hányszor nem akart már a jó akaratú kormány e bajon segíteni, de min­dig ellenállott neki az ellenzék! Nincs uraim azon állí­tásnak semmi értelme, midőn mondatik : „lám Szentkirá­lyi is több ízben szót emelt a hallgatóság féktelensége el­len,“ mert ez csak azt jelenti, hogy Magyarországban a szólásszabadságot nem a törvény, hanem egyik vagy má­sik népszerűségre emelkedett liberális követnek a hallga­tóságra befolyása biztosítja. Kivánatos-e az illy állapot? Hát ki felel róla, hogy holnap nem ugyanazon hall­gatóság fogja-e lezúgni Szentkirályi Móriczot is? A nép háladatlan volt világ kezdete óta legnagyobb jólte­­vője iránt is. Nem ér hát az illy biztosíték semmit. Vagy talán a conservativ párt embereit szabad lezúgni, lepi­­szegni ? Hisszük, hogy számos ellenzéki ember szerel­mes e gondolatba, midőn Kossuth Lajos az ifjúság ra­­konczátlankodását a szabad sajtó suppletoriumának ne­vezte. Ámde hol van alkotmányunkban a törvény, melly illy elsőséget adna az ellenzéknek a conservativ párt fe­lett. Abból, hogy soha conservativ ellenzékinek macska muzsikát nem csinált, sem ablakai alatt éjjel alacson­yur­­jongatásokkal nem alkalmatlankodott, még nem lehet el­sőséget következtetni, ha csak azt nem, mikép a con­servativ párt szerényebb is neveltebb is az ellenzéknél. Nem is kellene egyéb mint amaz elvet megállapítani, hogy egyik pártnak a másik felett elsősége van,és az alkot­mányos élet is lehetlenné válnék. De maradjunk csak az említett parádi esetnél. Egy férfiú , ki az hiedelmet a közéletben soha meg nem sértette, egy más vármegyébe megy, de önhazájában , ’s épen azok által, kik más al­kalommal magokat talán a csárdákban a hazafiuság , be­­tyárság és szabadelmüség, vadság apostolai gyanánt kí­vánják ü­dvözöltetni, csak azért, mert tőlök eltérő poli­tikai véleményben volt, közhelyen haramia módjára még-­ támadják és életét veszélyeztetik. Kérdem: a kormány oka-e, hogy neki kellett fellépni az ügy megvizsgálása végett ? Heves vármegye, épen a hozzánk is talán bo­­szantás czéljából elküldött körlevelének csatolmányaiból láttuk , igazságosan eljárni nem akart. A vagyon- és sze­mélybátorság megsértetett, mit sem a kormány, ha úgy tetszik, sem a nemzet méltósága és becsülete érdekéből büntetlenül hagyni nem lehet, nem szabad, mert az illy állapot törvény nélkülivé lenne, mellyben senki sem tar­toznék engedelmeskedni. A kormány tehát királyi biz­tosságot rendelő intézkedésében semmi alkotmányellenes sérelmet nem követett el, hanem inkább kötelességét há­­lát érdemlőleg teljesité , miért is neki köszönő feliratot határoztunk ’s a körlevelet, mellynek tartalma legalkot­­mányellenesb , nem pártoltuk. ’S a tisztelt ur kisebbség­ben maradt társaival pártolá. De ezen nem lehet csudál­­koznunk. Legyünk őszinték, ’s mondjuk ki, hogy en­nek két oka volt, — egyik, mellyet tb. id. Szilágyi Lajos szemére lobbantott a tisztelt urnak , másik, mellyet Bé­­kefy György a „salvus conductus“ nevezet alatt emléke­zetébe visszahívott. Ugyanis a tisztelt úr és barátja­ a szóban forgó királyi biztosságot mind az alkotmány ,élete, vagy ,halála­ nagy eszméjével ostromolták; de midőn a múlt országgyűlésen Beöthy Ödön egy követtársa irányá­ban egy kis pártveszteség kedvéért a salvus conductust meggyalázta, nem láttak benne alkotmányellenes sérel­met , pedig e lépés a nemzet morális méltóságának egye­nes megtámadása volt. ’S most, minthogy a roppant jog­sérelem átment históriai életünkbe , ki meri állítani: nem fog-e egykor hazánk romlására gyászos következéseivel előtűnni? „Vigyázzatok, hogy ollyat ne tegyetek, mi­ben a maradék jogsérelmet láthat; mert le fogja döntö­getni legnemesebb műveiteket is“ mondá a franczia forra­dalom egyik nagy embere, ’s ebben igazsága volt. A tisztelt úr halandó személye—vonja bár vissza húszszor e tettét — és úgy nem nyújthat semmi garantiát a jövendő­­ség előtt, mint nem azok fájdalma, kik Húsz Jánost meg­égették. Hogy a civilizált világ ezt olly kevéssé kárhoz­­tatá, az az oka, mert figyelmét ki nem érdemeltük ’s reánk nem sok gondja volt, ’s bizonyára olly botrányok által, mint a salvus conductus megsértése és a parádi eset, nem is fogjuk kiérdemelni, sőt elforduland tő­lünk mint a civilisatióba nem illő barbarusoktól. És ez ismét jó lesz-e reánk nézve, kik rokonok nélkül állunk a föld kerekségén a többi népek közt, mint egy árva fűz a zivataros ősi pusztán; ’s itt is szivben lélek­ben testvéritlen pártokra szakadva, ha még a polgárosult nemzetek rokonszenvét is elvesztjük , mit remélhetünk ? Mi az efféle vadságot leginkább a szabad sajtó érdekéből sajnáljuk, mert ez által legjobban hátráltathatik az, és azt bizonyítja, hogy sokan vannak még itt is amott is , kik kerülik a nyilvánosságot, mint közpélda szerint ördög a tömjént; találtatnak, kik a véleményszabadság férfias tűrése helyett az ököljog dicsőségére appellálnak feled­vén, hogy mióta a lőpor mestersége felfedeztetett, a leg­ügyetlenebb ember is el tud sütni egy pisztolyt vagy egy puskát. — És igy fűzhetnek tovább a megkezdett gondo­latot az uj évre Biharmegyéből, mellynek történetében institutióink hiányos voltára nézve annyi keserű tanulság rejlik és példa; azonban — mert hisz az ország rendei úgyis tanácskoznak — a mondottakat elégelvén örömhír és vigasztalásul nyilváníthatjuk, mikép Biharmegye ren­dei december 2 án tartatott közgyűlésükben hálás köszö­nettel vevék mind ő felségének nemzeti nyelvünkön tett halhatatlan felszólalását, mind a kegyelmes királyi pro­­positiókat, ’s ezt követeiknek a maga idejébeni hozzá alkalmazkodás végett utasitásképen azonnal el is küldöt­ték. — Rend. lev. TEMESBÖL. Temesvár, december 9. 1847. Szép és nagy szó az a „méltányosság“ — morális erő rejlik benne. Amott a másik oldalon minden harmadik szóban halljuk említeni, olly feltűnő elragadtatással, hogy az ember kételkedni alig mer, miként az csakugyan meg­győződésükben létezik. Szörnyű tévedés! Nem egyéb az nálatok, uraim, egy uj találmánynál, mellynek formája alatt ollykor a legtisztább akaratot gyanúsítjátok, a va­lódi humanitásnak sirt ástok és a legszilárdabb jellemet és tekintélyt megzavarjátok, hogy reá a nemzet szine előtt ho­mály boruljon. Nézzétek mai közgyűlésünket és hazudtolja­tok meg! — B. Ambrózy Gy. alispán a szokott elnöki üdvöz­let után előadó, mikép a jelen soronkivüli közgyűlést az időközben követeink tudósításával leérkezett k. kir. előadások miatt hitta egybe, felszólítván a kir. és érde­­ket, hogy azok felett alkotmányos jogaikhoz képest intéz­kedjenek. És nyomban K. I. központi főbíró emelt szót, sajnosan érintvén, mikint a múlt kisgyülés bizonyos hi­vatalmulasztás miatt őt méltatlanul (?) rótta volna meg, mihez képest ő a kir. előadások tárgyalása után magát igazolni jogát fentartja. Ezen közbeszólás után olvastatott követeink tudósítása, mellyből a k. kir. előadások köz­lésén kivül örömmel értettük meg, hogy a folyó ország­gyűlést a magyarok királya magyar nyelven nyitá meg , hogy István főherczeget az ország idei által megválasz­tott fényes nádori méltóságában ő felsége örömkészség­gel megerősítette. Most F. I. püspök egy inditványnyal lé­pett elő. Ő — úgymond — a folyó országgyűlés meg­nyitása alkalmával tanúja volt azon általános nemzeti örömnek, mikor alkotmányunk legerősebb biztosítéka, a magyar nemzetiség, a kir. székben ülte meg diadalünne­pét , tanúja volt a legigazságosb kir. kegynek, mellyel az egész ország egyetemes kivonatához képest István fő­­herczeg nádorrá lett választatásában hű magyarjaihoz is-

Next