Budapesti Hírlap, 1853. szeptember (204-230. szám)

1853-09-01 / 204. szám

Pest, Csütörtök. Megjelenik e lap , hétfőt s a­rfibb ünnepek utáni napokat ki­véve, mindennap reggel. Előfizetési díj: Vidékre: félév­re : 10 frt., é­v­n­e­g­y­e­d­r­e : 5 fr. 20 kr. A „Napi Tudó­sító“-val együtt­­ félévre 12 frt, é­v­n­e­g­y­e­dr­e 6 frt 30 kr. Helyben: félévre: 8 frt., évnegyedre: 4 frt. A „Napi Tudósító“-val együtt: félévre 10 frt, évne­gyedre: 5 frt. — A hirdetések ötsz­r halálozott sorá­nak egyszeri beiktatásáért 6 kr. többszöriért pedig 4 kr. szá­míttatik. — Egyes szám 20 pkr. BUD­AP . Szerkesztői iroda van: Ország-ut, 6. sz. a. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. Előfizethetni — helyben a lapkiadó hivatalában, Lukács László könyvnyomdájában Országot Kune­­valderházban,vagy a szerkesztőségnél ugyan­ott 2-dik emeletben, vidéken minden cs. kir. posta­hivatalnál. — Az előfizetést tartalmazó levelek a czim, lakhely, s utolsó posta feljegyzése mellett a pénzzel együtt bérmentesítve egyenesen a kiadó hivatalhoz vagy szerkesztőséghez utasitandók. I R L A P. HIVATALOS RÉSZ. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság által Gruber Lipót rimaszombati II. oszt. adó­­tiszt a miskolczi cs. kir. adóhivatalhoz II. osztályú ellenőrré ideiglenesen kineveztetett. A cs. kir. magyarországi pénzügyigazgatóság a füleki cs. kir. adóhivatalhoz III. oszt. adószedő­vé Pl­o­y Alajos beszterczebányai adóhivatali el­lenőrt, II. oszt. adótisztté pedig Kretschmayer Győző cs. kir. budai főfizető hivatali gyakornokot, mindkettőt ideiglenesen kinevezte. F. é. aug. 31-kén jelent meg az országos kor­mánylap XVI. dija egyelőre német egyes és ma­gyar-német kettős kiadásban. Tartalma: Első Rész. 133. sz. Austria és Spanyolország között 1852. ápril 30. kelt postaszerződvény. Aláíratott Aranjuezben 1852. april 30-kán. A jóváhagyá­sokban kicseréltetett San Ildefonsoban 1852. au­­gustus 24. 134. sz. 1853-ki junius 8-kán kelt császári rendelet, melylyel az alsó- austriai ürmérték Ma­gyarországban , a Szerb vajdaságban s a temesi bánságban törvényes mértéknek nyilváníttatik. 135. sz. A hadsereg főparancsnoksága III. osztályának 1853. junius 15-kén kelt körrendelete, mely által elhatároztatik, hogy a hadseregbe újon­nan belépő főorvosok ezentúl nem besorozás által veendők föl a katonai kapcsolatba­, hanem rende­let által létszámba és illetékbe veendők. 136. sz. A pénzügyministeriumnak 1853- diki junius 24- kén kelt kibocsátványa, a gyakorló hi­vatalok vám- és ellenőrködési eljárásának egy­szerűsítése és gyorsítása s a forgalom könnyítése tárgyában. 137. sz. A hadsereg főparancsnoksága III. osztályának 1853. junius 24. kelt körrendelete, mely által az 1853. junius 21-kén kelt legfelsőbb határozvány folytán az eddigi hópénz-nélkülözési szabályok a cs. k katonaságra nézve megszüntet­nek, s a cs. k. katonaság szolgálati és rangdijai iránt uj határozatok rendeltetnek. 138. sz. Az igazságügyi ministeriumnak 1853. junius 26-kán kelt rendelete , a házasság érvény­telensége vagy végelválasztása s az ágytól és asz­­taltóli elválás fölötti oly perlekedéseknél, melyek az ügy érdemében az egyházi bíróságok által el­döntendők , előforduló s a polgári bíróságok elé tartozó mellékpontok körüli eljárás iránt. 139. sz. A hadsereg főparancsnokságának 1853. junius 27-kén kelt körrendelete, mely által az 1853-ai junius 25-kén kelt legfelsőbb ren­delet folytán elhatároztatik, hogy a német vitézi rend számára, a rend nagymesterének, vitézeinek és papjainak szabad rendelkezésű vagyona fölötti tárgyalási jog jövendőre is föntartassék. 140. sz. A hadsereg főparancsnokságának s a bel- s igazságügyi ministeriumoknak 1853. junius 30-kán kelt rendelete, mely által az 1853-ki ju­nius 20-kán kelt legfelsőbb határozvány folytán rendeltetik, hogy a bűntett miatti súlyos börtönre itéltetés azon járandóságok elvesztését is maga után vonja, melyeket a sérvitézek vagy átalában a kiszolgált katonák köz- vagy magán - alapítvá­nyokból húznak. 141. sz. A pénzügyministeriumnak 1853. julius 1-jén kelt kibocsátványa, a paradicsom­­alma (S.p­­­a­n­u­m Lycopersicu­m) vámkeze­lése iránt. 142. sz. 1853-kl julius 3-kán kelt császári nyiltparancs, kiható Erdélyre, mely által ezen nagyfejedelemség számára a bíróságok polgári jogügyekbeni hatásköre és illetősége iránt egy új szabály (törvényhatósági rendszabály) bocsátta­­tik ki, s elhatároztatik, miszerint azon különösen kihirdetendő naptól kezdve, melyen ezen korona­országban az újj­i szervezendő járási hivatalok s a többi birói hatóságok működésüket megkezden­­dik, minden ottani birói hatóságok a polgári jog­ügyekbeni törvényhatóságot ezen törvény szabá­lyai szerint gyakorlandják. 143. sz. 1853-ki julius 5-kén kelt császári nyiltparancs, mely által a faizási, legeltetési s erdei termény-­szedési jogoknak, továbbá néhány szolgalmi s közös birtok- és haszonvételi jogok­nak szabályozását és megváltását tárgyazó hatá­rozatok állapíttatnak meg. 144. sz. A belügyministeriumnak s a legfőbb rendőri hatóságnak 1853-ki julius 7-kén kelt rendelete, mely által a krakói országos elnöknek, az ottani országos kormányhoz utasitott vidékre nézve, sajtóügyiekben, a helytartót illető hatáskör engedtetik. 145. sz. A bel- és igazságügyi ministeriu­moknak 1853. julius 9. kelt rendelete, az 1852-ki September 1-je előtt jogérvényesen kiszabott büntetéssulyosbitások elengedése iránt, a men­nyiben azok az 1852. május 27. büntetőtörvény­ben meg nem engedvék. Második Rész. 49. sz. Hirdetés Ő cs. k. Főherczegségétől Magyarország hadi és polg. kormányzójától 1853- diki julius 1- ről, melylyel a takarékpénztárak alkotása, szervezése és ellenőrzése tekintetében a cs. k. Apostoli Felségének 1844. September 2-kán kelt legfelsőbb határozványával jóváhagyott s érvényes zsinórmértékül szolgáló alapelvek té­tetnek közzé. E darabbal egyszersmind az országos kor­mánylap XV. dijának, mely f. évi aug. 19-kén csupán német egyes és magyar-német kettős ki­adásban jelent meg, összes kettős u. m. tót-, ro­mán- és ruthen-német kiadásai is kiadattak. F. é. aug. 29-én jelent meg a birodalmi tör­vénylap LV dbja ; tartalma : 167. sz. Kibocsátványa a keresk. ministeri­­umnak 1853 aug. 9-ről, a keresztkötésü külde­mények fogalmának megállapításáról, melyeket dismérséklet illet. 168. sz. Rendelete az igazságügyi ministeri­­umnak 1853. aug 19-ről, kivéve a fővárost, a csehországi ügyvédi állomásokrai illetékességek szaporítása végett. 169. sz. Rendelete a bel- és igazságügy mi­nister írnoknak és a legfelsőbb rendőrhatóságnak 1853. aug. 23-ról, hatályos Bécs és Prága városá­ra, továbbá Königgrätz, Theresienstadt és Joseph­­­stadt cseh várakra, az 1852. oct. 24-ki 1. f. nyilt­parancs s az 1853. jan. 29-ki ministeri rendelet hatályát e városokban illetőleg. A csicsóvári remete. (Eredeti történeti beszély­.) I. A nagy Szamos jobb partján Csicsó-Ujfalu­­nak terve, erdős hegyvidék kezdődik — fenékte­rén meredek szirt és várrom. — A szírt, mint nagyszerű sószikla fehérük messze és magasan. A rom, a hires Csicsóvár romja, s mint viharos múlt síremléke tekint ormáról a szűk völgyre alá. És e dicső emlék naponta sorvad és porladoz. _Aljában folyton malomkövet vágnak — rend­ és kegyelet nélkül fúrják, bontják és hányják le csúcsait — egész faldarabok zuhantak már alá — zuhannak naponta, — és maholnap az ősemlék eltűnt. Nincs hon mely természet és történet kezé­ből több dicső emléket beírna mint Erdély — de részvétlenség-e ? — avagy apathia ? e szent e­­reklyék nem soká porrá s a hely simává lesz. . Pedig semmi nem hangolja inkább fanta­­siára a kebelt, semmi nem táplálja inkább a ke­gyelet és honszerelem tüzét, mint azon hely, hol még egy sírkereszt, egy emlék, avagy egy mo­gorva rom áll hazánk őskorából. Csicsóvár romja egy esemény emlékét költi fel lelkemben — képzeletem századok felett ra­gad vissza — és mohos sirhantokon száll meg kissé pihenni, hol annyi nagyra és nemesre szü­letett kebel — annyi dicsően küzdött s annyi szenvedések közt elvérzett hősi szív végre nyugalmát találta. Nyíljatok meg hát képzeletünk lovagcsar­­nokjai! — táruljatok fel ti berozsdásult óriási szárnyajtók! — s engedjetek egy futó, de elra­gadó pillanatot, annyi nagyság s annyi valódi fény felett — ke­­letek kincsei homálytalan ra­gyognak századok sorain keresztül — s nem a múltból okulni csupán, de egyszersmind­ a jövőbe is belátni tanitnak minket. 1538-ban két utas haladott nyugatra, az úgy­nevezett nagy erdőn, mely százados bükk­­jeivel, az Erdély és Moldova közt határfalként nyúló hegyvonal aljait borítja. A fák lombjai nagyrészint már sárgán és vörö­sen csüngöttek, nehéz cseppekkel terhelve, és várva szabadulásukat — a dús füvet dérlepel boritá, s a havasokról jéghidegen zúgott az őszi szél bérezek nyilatain közelgő télre intve a völ­gyek lakóit. — Minden őszileg komor és elha­gyott vala. Utasunk kis zömök havasi lovakon ügettek, hosszú úti köpeny csüngött vállaikról, a nyakuk­ra burkolt török teveszőr­kendő s a füleikre le­húzott dinnye alakú zöld süveg, arczukat egészen elfödő; két izmos komondor, setét lombu szent­­bernárdi fajta, kullogott nyomukban. Mögöttük roppant hólepte havasok s a ha­nyatló nap sugaraitól aranyozott végetlen fenyve­sek — alább a bükkös erdő setét fodrozatja — melyek, mire a nap lehunyt — mikép minden se­tét leend egykor, mi földi ragyogvány — csak mint fekete vonalak tűnnek fel a szürke égiven. Az út keskeny völgyön vezet. — Oldalt szik­lák nyúlnak s merednek magasra. — Néhol el­szórva fehérlenek, vagy zárják el az utat, a sze­rint, mint kisebb vagy nagyobb tömegekben mo­­st le zápor a völgyre. Utasaink szikláról sziklára, s néha meredek szirtpárkányokon haladtak. — A havasi ló bizto­san lép, s mint zerge oly könnyeden járja a szirtek ösvényét. De felhők tornyosulnak — feketére festik a látkör szürke azúrját, eltűnik a hold, el a ragyo­gó csillagsereg, el minden varázs, mit esthajna­lon tiszta ég kölcsönöz, s az egész fájdalmasan bús vadonná válik... Az eső megered, miként he­gyek között szokott, nehéz csepjei bőrig áztat­ják az embert. Utasaink már atig bírtak haladni. — Midőn a néha és csak ritkán czikázó villám­fénynél a szűk völgy jobb oldalán egy szirt-barlang tűnt fel, s mint tenger viharaival küzdenek , ha rév­­part zöldei eléje, az öröm, az elragadtatás, ön­kénytelen kiáltásban tört ki. A barlang elé értek. — Leszálltak. Lovaikat alant a völgy pázsitján hagyák, hol egy bérezi patak zúgott — a rovátkos szirtfalán, mint létrán kezdettek fölfelé haladni. A barlang nyilata mintegy három öl maga­san volt a völgy oldalában.­­Utasaink mire föl­­értek, első gondjuk volt, száraz galyákat gyúj­tani. A tűz, a fölmáglyázott száraz hasábokon csakhamar fölkapott, s világ­ár folja be a bar­lang üregét. Körülnéztek. „Szálljunk meg atyám — szólt egyik az uta­sok közöl fájdalmas sóhajjal — rideg szállás lesz ez fejedelmi kényelemhez szokottnak, — de eső s vihar ellen megvédve leendünk! . . . „Szálljunk meg, viszhangozó a másik zord, de rezgő hangon, s a tűzhez lehajolt, homlokán ve­rejték gyöngyözött, s megfeszített erélye daczá­ra is egész lénye reszketett. II. Ez utasok egyike ötven éves volt. Pongyo­la de dús fürtökben hullámzó hajzata és szürke szakálla, bús összehangzást képezett a halvány római arczél lankadt kinyomatával. Magas ideg­­zetes termetén méltóság s önérzet ömlött el. E férfiú Péter volt, Moldva vajdája egykoron, egy nyugtalan csel- és kaland­ teljes államfő. — Egy a szomszédokat folyton háborgató guerilla főnök, ki ellen a közelebbi években Zápolya János és Zsigmond lengyel király folyton panaszt tet­tek. — Az első Prásmár, ez utóbbi pedig Poku­tzia (Erdélyhez közel eső lengyel kerület) fel­­dúlásával és leégetésével vádolták őt. A hatalmas Szolimán saját sérelmét sem birá feledni­ Grittinek t. i. általa is segélyezett botrá­nyos halálát. — A panaszok és reminiscentiák­­ból egy dörgő és csattogó fermánt fogalmaztak, mely Péter vajdát hatalomvesztettnek nyilvání­totta, s elűzé trónjáról. A daczos s furfangos védencz nem hajolt meg gyáván.— Sőt az ellentállást munkába vette azonnal.— Zápolyát megengesztelni, Ferdinánd­­dal támadó és védő frigyre lépni volt a terv kez­dete, de alig inditá meg követeit Bécs és Erdély felé, midőn Szucsáva falai alá egy tekintélyes oz­mán sereg mint villám oly gyorsan csapott le. A főváros feldulatott, a vajdai pénztár, palota, min­den fekvők és felkelhetők lefoglaltattak. — Péter csak az utolsó szükség perczeiben távozott, mi­dőn már csak romot és pusztulást s pártos elsza­kadást látott mindenfelől. A más utas egy alig tizenhat éves hölgy volt, s midőn hosszú köpenyeről a nehéz cseppe­ket lerázva, üldözött atyjának a tűz mellé nyug­­ágyat rögtönzött,s midőn leoldá a vastag nyak­kendőt, s a nehéz átázott süveget letéve, a pat­togó hasábok vörös fényárjában azon bárteljes hölgyalakok egyike tűnt fel, kiket egyszer látva bár, a szív egy bűvös, egy fájdalmas édes benyo­mást érez, és érzi éveken keresztül. — Fürtöi dús barna csigákban folytak vállaira, a magas homlok — érzelmes sötét szemek — a kissé hal­vány, de élet- és szellemdús arcz — kláris ajkak — a szoborszerű gazdag mell, és karcsú könnyű hajlékony testalkat egy hódító egészet képeztek. És látni kellett volna e bűvös gyermeket, mily kedély dús, mily angyal jó volt, mily buzgó részvéttel ápolta a kórágyon szenvedőt, mily gyöngéd szeretettel törte le a láz verejtéket, s ön­magát feledve mindenben csak atyjának kereste kényelmét. „Gyermekem — szólt a vajda tört érzetné- 204 NEMHIV­AT­ALOS RÉSZ. PEST, augustus 31. i. s. A termelési, kereskedelmi s iparviszo­nyok helyes ismerésének egy ujóbbi nyilatkozvá­­nya fekszik előttünk a debreczeni keresk. s iparkamra jelentésében. Kétségkívül legtermékenyebb, s reánk mint kiválólag földmivelő nemzetre nézve legfontosb része az országnak azon kerület, melyet a debre­czeni kamra képvisel, s ennélfogva ama nagy je­lentőség által, mely e koronaország földmivelése s marhatenyésztésének tulajdonittatik , inditva érzé magát a kamra tapasztalatait s nyomozásait alkalmilag e mezőre is kiterjeszteni; s annál in­kább vélte czélszerűnek azok eredményeit jelen­tésébe fölvenni, mivel a mezőgazdaság a kamra -­kerületben igen gyakran az ipar és kereskedéssel összekötve űzetik. Különben is nem lévén a földművelés nagyfontosságú érdekeinek más te­kintélyes orgánuma sem a kerületen belül sem azon kívül, méltán azon véleményben volt a kamra, hogy e tárgy rövid előadása s foglalata nem lesz egészen érdektelen a magas kormány előtt. És valóban a kamrakerület alkatrészei bizo­­­nyítják a kamra nézeteinek helyességét. A ter­mészet adományaival bővelkedő hét megye: A­­rad, Észak-és Dél-Bihar, Békés, Csanád, Sza­bolcs és Szatmár, 1,455,000 léleknyi népességgel — az úgynevezett zsíros alföld, hol a Tisza s Maros közti nagy rónatér csaknem 350­0 mér­földet foglal el, van e kamrakerületbe keblezve, melynek Délbihar és Arad megyei hegylánczola­­tai azonkívül, a gyakorta napfényre kerülő nyo­mok után ítélve, hatalmas kincseket rejtenek méheikben. A földbirtoki viszonyokat rendező legújabb törvények kiszámíthatlan előnyök forrásaivá let­tek a mezőgazdaságra nézve. A munkáserő fel­­szabadítása a föld becsének s jövedelmének emel­kedését vonta maga után, s a nagyobb jószág­testeket egyes lakosaik közti felosztás mellett bérlő községek a föld értékének további emelke­dését idézendik elő. Azonban a vonó­marha­s építési anyagok magas árai, a szokatlanul drága napszám, azon körülmény hozzájárulásával, miszerint a földbir­tok legnagyobb része többé kevésbbé adóssá­gokkal van terhelve, kölcsönt ellenben még egé­szen kielégítő biztosítékra sem kaphatni, minden gazdálkodást fölötte nehezít. Ennélfogva Ma­gyarország nyerstermelésének természetszerű fej­lesztése tekintetéből, a telekkönyvügy végleges szabályozása után, elkerülhetlenül szükségesnek mutatkozik egy országos föld- vagy hitelbank a­­lapítása, miszerint a kis és nagy földbirtokos ké­pes legyen az uzsorától menekülni, s jószágát törvényes kamatú kölcsönnel javítani. A tőkén kívül a czélszerű gazdálkodás igényelte belátás előmozdítása kívántatik. S e végre egy mezőgaz­dasági tanintézet alapítása a kerületben, hol ki­ September 1-jén 1853.

Next