Budapesti Hírlap, 1854. szeptember (509-533. szám)

1854-09-01 / 509. szám

gének Oláhország iránt ez által tanúsított ke­gye és részvétéért. A küldöttség, mely ma indult el Nagy-Szebenbe,áll az Argis-i érsekből,Phi­­lippesco János államtitkárból, Gh­i­k­a Ká­roly bezade fölogothet és Ottoteleciano János főellenőr-fölogothetből. E lépés a lakosság minden osztályai közt élénk viszhangra talál,mint­hogy mindnyájan óhajtva várják az austriai csá­szári csapatoknak az Oláh fővárosba bevonulását. A legújabb közlések O m­e­r pasa bevonulá­sának részleteire vonatkoznak, mi aug. 22-kén történt. A menet két egész óráig tartott. K­an­­takuzeno a bojársággal a hadvezér elfogadá­­sára a város sorompóin kivül Podu-Belikbe ment, temérdek nép ment kocsikon,­­lóháton s gyalog a török hős elé. A pondu-beliki vonalnál sátor volt felállítva, melyben O­m­e­r pasát Kantakuzeno és a bojárság fogadta. E sátorig a vezér a maga ko­csiján jött, itt a Kantakuzeno kocsijába ült. Elül lovagolt 60 dorabancz, ezt követték török dzsi­­dások kik közepett Omer pasa kocsizott. Utána törzskara teljes díszben arany- és rendjelektől ragyogva. A pasák közt egy agg is volt, ki alig birt már lován ülni, s mellette kétoldalt egy egy török lovagolt. Ezután következett a fiatal, déli kinézésű S­­­u­r­d­z­a hg, aztán 25,000 ember 30 ágyúval, s végre a kocsik végtelen sora. A csapa­tok közt két szakasz angol s ugyanennyi fran­­czia gyalogság is volt. Franczia s angol tisz­teken kivül 3 sicilliai tiszt volt a vezér törzs­karában. A sátor előtt O­m­e­r pasát az is­kolai ifjúság virágkoszorúkkal fogadá. A nép dörgő hurrahjai közt vonult a menet az utczákon, s mindenünnet virágeső hullott Omer pasa ko­csijába, úgy hogy egy virágtengerben látszott mozogni. A vezér arcza örömtől sugárzott, s tö­rök módra mindenfelé köszöntgetett A csapatok a kolentinai téren rendbeálltak s a vezér azokat maga előtt ellépteté, melynek végeztével azok ugyanott tábort ütöttek, a fővezér pedig Kotro­­csenbe a fejedelmi nyárilakba ment. — Omer pasa aug. 22-ki bevonulása Bukarestbe valódi fejedelmi diadalmenet volt. Egyéb rövid tudósításaink e terekről követ­kezőkbe foglalhatók. Stirbey és G­hika feje­­­delmek visszahelyeztetésének kérdésében K. Bach és D­ervi­s pasa biztosok együtt fognak a fenn­álló szabadalmak alapjáni adatszerzések után elő­terjesztést tenni. (Az alább olvasható távirati köz­­­lés szerint Dervis p. egyenesen fel lenne hatal­mazva Stirbeg hy visszahelyzésére.) A politikai menekültek mind elhagyják az oláh földet s visz­­szamennek Bulgáriába. Omer pasa nem tűri őket serge körében. — Az austriai cs. k. csapatok el­fogadására mind Bukarestben, mind Krajovában nagy előkészületek léteznek. Az útnak Kisoláh­­országban legszebb idő kedvez, a cs. k. csapatok mindenütt örömviadallal fogadtatnak, s legjobb ellátásban részesülnek. A legkisebb faluban is lelkesülten élteték Ferencz Jó­z­s­ef Császár Ő Felségét. — Belgrád és Konstantiná­poly közt távirda építése indítványoztatott. Az ázsiai harcztéren július végén és augustus elején történt és az oroszok győzelmével végződött ütközetekre vonatkozólag mind Sz. Pétervárról, mind Konstantinápoly­ból (ez utóbbi helyről még csak táviratilag­) ér­keztek tudósítások, melyek azokra nézve némi eligazodást engednek. A jul. 29—ki török megve­­retést (Bajazidnál), az aug. 5—ki nagy csata követte Karsztól nem messze, mely­ben török részről Z­a­r­i­f pasa állt 40,000 em­berrel, orosz részről B­e­b­u­t­o­lf bnok 30,000 emberrel. (Az orosz hivatalos jelentés a törökök számát 60,000-re, az oroszokét csak mintegy 18,000 emberre teszi, mi kissé túlzott számításnak látszik lenni.) A csata 4 óráig tartott, s mint kisül, az oroszok sokba került csekély győzelmével vég­ződött. Török tudósítások a törökök veszteségét egyik 4000, másik 4500, harmadik 6000-re teszik, az orosz jelentés a megölt törökök számát több mint 2000-re. Mint e számkülönbözetekből látjuk, a török veszteség valódi mennyiségére nézve még további hiteles­ közlések várandók. Hogy e győzelmet az oroszok jó drágán vá­sárolták meg, kitűnik B­e­b­u­t­o­ff­unok saját j­elentéséből. Ebben a tnok maga bevallja hogy a harcztéren megvert törökök mester­séges sánczolataik s torlaszaik mögött, meg­erősített táborukban védelmi állás­ba tették magukat, s őket a­lig ne­m ül­­döztethető, hanem seregeit korábban el­foglalt táborukba vi­sszaparancsol­­ta Kjurub-Dara falu mellé. Tehát mindkét fél előbbi állomásaiba vonult visz­­s­z­a. Továbbá megvallja (s ez egy orosz hivatalos közlésben sokat jelent!) hogy ily véres csata, melyben mindkét részről 140 ágyú 4 óráig tüzelt, nekik (az oroszoknak) is tetemes veszte­séget okozott, annál inkább, mert a törökök oly makacsul harczoltak, minőt náluk vén kiszolgált katonák is még sohasem tapasztaltak. Elesték: 4 törzs­­, 17 főtiszt, 568 közember; megsebesült 1 tnok, 9 törzs-, 70 főtiszt, 1841 közember; zúzást kapott 1 b­ok, 9 törzs-, 29 főtiszt, 444 közember; a militziából meghalt 10, sebet kapott 61.“ Ez­úttal tehát az orosz bulletinekben szokásos­­ kozák helyett 140 tiszt és 2914 közember veszteséget találunk. Végül jelenti a tu­dósítás, hogy a törökök másnap táborukat elhagy­ták és Karszba vonultak vissza. Mindezeket ös­­­­szevéve alaposnak látszik azon távirati közlés, mikép a karszi csata eredménye egyik részre sem volt döntő. Ugyane közlés szerint az oroszok kétnapi fegyvernyugvást kértek s nyertek a törököktől. A dunai s balkáni seregmozdulatokról már közlöttekhez a következőket adhatjuk. Míg a Bukarestben és a Jalomnitzánál összevont 60,000 török Braila és Galacz ellen vonul, 30000 török és franczia a Dobrudzsába megy, az oroszoknak Braila és Galaczból kiszorításánál működendő. Magától értetik, hogy ezzel nem fognak megelé­gedni, hanem a harcz színhelyét átteszik Besszará­­biába. — Galaczot az oroszok erősítik, s aug.­lö­kén Lüders­­nok megszemlélte azon vidéket, milyen 1789-ben az oroszok és törökök közti nagy csata volt. A várnai tudósítások aug. 23-ig terjed­nek. E napon az egyesült hajóhadból öt hajó in­dult el a dunatorkolat felé, hol már, mint­ tudva van, a balcsiki hajóhadosztályból 4 hajó van. A balcsiki combinált flottaosztály ren­deltetése lenne az odesszai vizeken czirkálni. Más verzió szerint az odesszai kikötő már ostromzár alatt van. A buzeci esetet, melyet röviden­­említet­tünk, erdélyi lapok részletes közlései megerősí­tik, t. i. hogy azon oláh zászlóaljat, mely az oro­szokkal Moldvába vonulni nem akart, az azt erre ágyuk kiszögzésével is kényszerítni aka­ró orosz unok nem csak lefegyverezteté, hanem végig le is vetkőzteté, a tisztek vállrojtjait le­­tépeté , s őket form­aszerint kikergetteté.­­ A legénység nagy része a legszánandóbb álla­potban jutott S­z­e­­­i­m pasa elé Bukarestbe, a legnagyobb hőségben fejeiket rongyokkal be­kötve, mezítláb tevék az utat Buzeotól Buka­­restig. Ez esemény nagy ingerültséget idézett elő az oroszok ellen. — Az oláh ágyukat — számra tizenkettőt — az oroszok szerelvényestül elvit­ték. A legénység ágyú nélkül tért haza. Ez eset következtében nyomultak be a törökök Buzeoba , s űzték ki onnét az oroszokat. Varsói tudósítás szerint aug. 23-kan hg Paskievics m­agy az austriai határnál fölállí­tott csapatok megszemlélésére indult. Bombay­ból írják, miszerint a bokharai királyt 20,000 persa fenyegeti, kik az oroszokkal szövetkeztek. Az északi harcztéren két főpont van , mely figyelmünket igénybe veszi. Egyik az Aland­­szigetek elfoglalásának részletei, másik : ugyan­azon szigetek jövendőbeli sorsa, mely szoros kap­csolatban áll a keleti tenger­mellék államainak diplomatájával. Az előbbi részletekre nézve, mi újabb ténynyel sem szolgálhatunk, de az admi­­rálok által ígért hivatalos jelentéseknek köze­lebbről meg kell érkezniök. — A­mi az utóbbi pontot illeti, nagy vitatás tárgya volt, ha várjon a nyugatiak oda fogják -e hagyni hódítmányu­­kat ? — Egy távirati sürgöny szerint a franczia kormánylap 30 - as számábani jelentés, (mely mai távirati sürgönyeink közt olvasható) hitelesíti a­­zon hírt, mely szerint a nyugatiak annak ide­jén odahagyandják az Aland szigeteket, és az erő­­dítvények lerontása kétségtelenné teszi, mikép a francziák és angolok nem szándékoznak azon szigeteken telelni. Ebből folyólag csak azon alternatívát állíthatni föl: Az egyesült szárazi és tengeri erők vagy elhagyandják télre az egész keleti tengert, vagy pedig a Svédor­szággal­ szövetség felől egészen biztosak lévén, a csapatok vagy Svédországban, vagy pedig ez állam sergével egyesülvén orosz területen szán­dékoznak telelni Az első eset Svédország „nem“­­jét, az utóbbi ,,igen’l-jét foglalja magában.­­ Ha Bomarsund légberöpítése (melyet a jégen neta­lán átkelendő oroszok egy télen nem építhetnének föl) közelebbről megtörténnék, akkor a svéd di­­plomatia m­á­r el van, vagy a napokban el lesz határozva. A távirati sürgönyben foglalt „annak idejében“ kifejezés, e diplomatiai eseménytől lát­szik azon tényt felfüggeszteni. E diplomatia ál­lásáról hitelesített tényeket nem közölhetünk A tegnap közlött stockholmi hír még nem tény : azon újabb tudósítás, hogy Baraguey d’Hil­­liers tábornok Stockholmba, Napier ad­miral pedig Kopenhágába utazott, mutatja ugyan, hogy az alkudozások minél előbbi bevég­zése erélylyel sürgettetik,­­ de az eredmény csak ké­őbbi tudósításaink számára van föntartva. Egy hamburgi levél szerint Svédország aligha ki fog lépni a semlegességből mindaddig, míg a nyugati hatalmak és Austria teljesen meg nem lesznek a felől győződve, miszerint Oroszország semmi áron sem hajlandó egy elfogadható békére. Csupán akkor, ha nevezett államok minden hatalmukban levő eszközökkel akarnak megsemmisítő háborút folytatni, léphet Svédország a nyugatiak szövet­ségébe , csupán akkor, ha a nagyhatalmak többsége kezeskedni fog Európa tér­kép­éjn­e­k új felosztásáról, fog kilép­ni a semlegességbő­l.“ A hajóhad mozgalmairól semmi tudósítás. Anglia, London, aug. 26. A „Times“ ma egy czik­­kében azt mutogatja, mikép a legutóbbi béke­javaslatok daczára, az alkudozásoknak egy percz­re sem szabad a hadműködéseket félbenszakasz­­taniok, s mikép Szebasztopol s az orosz hajóhad szétrombolása s a dunai deltának f­elvétele nél­kül, a dunai s fekete-tengeri szabad hajózás nincs valóban biztosítva. A második javaslat“ — úgy­mond a többek közt — „a dunai hajózás szabad­ságára vonatkozik, a bécsi congressus 16—ik czik­­kében felállított elvek alatt, de ezen czél bizonyosan nem éretnék el a drinápolyi szerződés 3-ik czik­­­kének eltöröltetése nélkül, melynél fogva Orosz­ország a dunai háromszögben eső egész sziget­területet megszerzi, úgy hogy a török határ a déli ág jobb partján kezdődött, mely nem hajóz­ható. A szövetséges csapatok — mint hiszszük — most már birtokában vannak a Moise szigetnek, melyen a szulm­ai ütegek állottak. Ceti szi­getét szintén meg kell tisztítani az ellenségtől, s a különböző Duna-ágak szabad hajózása múlhat­­lanul megkívánja, hogy Oroszország a közbeneső területről lemondjon, mivel az iránt tett előbb ígéreteit, hogy ott semmi járműveket sem ké­­szítteteni, mindig megsértő. A 3 - ik javaslat a tenger­szorulat iránti szerződés átvizsgálását tárgyazza, a fekete-tengereni orosz hatalom kor­látozása végett, a­mint Clarendon lordja Drouyn de Lhuys sürgönyeiben mondatik, vagy pedig — a később kicserélt jegyzékek ki-­ fejezése szerint — az európai súlyegyen érdeké­ben. Úgy hiszszük, mindkét kifejezésnek ugyan­azon értelme van, mivel világos, jélkép a javas­latok szerzőinek nem lehet szándékuk, a Dárda - Bellákat s a Boeportnt a hadihajók számára meg­nyitni, hacsak előbb nem gondolkodtak az iránt, mikép ezen engedmény nem fog Oroszországnak hasznára válni, mely akkor hatalmas hajóhadat küldhetne a földközi-tengerre, vagy a szultánt saját palotájában ostromzárolhatná. Szóval, mind­addig, míg Oroszország jelen tengeri erejével bír Szebasztopolban s a fekete-tengeren, ezen ten­ger szabadsága nem létezik, hacsak ama vizeken a többi tengeri­ hatalmasságok szintén nem tar­tanak erős hajóhadat. Az orosz hajóhad Damok­­les kardjaként függ a szultán feje fölött. S mi most inkább mint valaha, meg vagyunk róla győ­ződve, mikép mielőtt ezen 3-ik javaslatot annak valódi értelme szerint létesítni lehetne, előbb a szövetségeseknek biztos tudomással kell bírniük arról, mikép a fekete-tenger kikötőiben levő orosz hajóhad megszűnt létezni. Szebasztopolt s ezen hajóhadat nem lehet alkudozás útján hárítni el az útból, s a fekete-tengereni orosz tengeri erő megszorítását csupán amaz anyagi feltételek megsemmisítése által lehet létesítni, miben ezen erő alapul. Valóban a szövetségesek semmit sem vittek ki, míg csak anyagi biztosítékok nincsenek kezükben, minden általuk felállított feltételek tel­­jesíttetése iránt. Ha ez megtörtént, ekkor a ke­resztények fölötti protecturatusra vonatkozó u­­tokó javaslat, alkudozás tárgyává lehetend, mi­vel ezen pont csak negatív jellen­ü, a az orosz­török szerződések megszűntével, elég teend arról gondoskodni, mikép soha többé ilynemű kötések életbe ne lépjenek. Az említettekből kitűnik, mi­­kép a két legfontosabb javaslat létesülése bizo­nyos hadműködések sikerétől függ. Ezért noha lehetséges, mikép a háborúnak erélyes és szeren­csés folytatása elősegítendi az alkudozásokat,­ mégis bizonyos, hogy maga az alkudozás nem függesztheti fel a hadműködéseket. Lehető leg­­világosabban ki kell mondanunk, mikép a had­­­folytató hatalmasságok egyetlen perciig sem gon­doltak fegyverszünetre, mint ezen javaslatok eredményére, s mikép a hadműködések ezen vagy más javaslatok tekintetéből, épen nem függesz­tettek föl, vagy késleltettek. Épen nem szokatlan dolog, mikép a háború alatt az alkudozás egy­ vagy más alakban folytattatik, kivált ha a háború nem általános, s ha annak oly államok, melyek közbenjárói vagy béke­szerzői szerepet kíván­­­nak játszani. Ilynemű tervek hihetőleg, ezen há­ború egész folytában, egy vagy más helyről föl fognak merülni, azonban épen nem lehet föltenni, hogy ezek bármily komoly benyomást tehesse­­­nek a tényleg nagyszerű hadi vállalatokkal fog­lalkozó hatalmasságokra. Ha Angol- Francziaor­­­szág a jelen perekben alkudozásokba bocsátkoz­nának, s a kardot tollal cserélnék föl, esztelen öngyilkosságot követnének el. Ha az alkudozásra valódi kilátás léteznék, ez csak újabb okot szol­gáltatna hadműködéseink siettetésére, mivel az ellenség fölött a csatatéren nyert minden siker növekedő arányban gyöngíti annak a kabinetbeni ellenállását. Míg csak Szebasztopolt el nem foglaltuk, nincs jogunk azt vélni, mikép Oroszor­szág hatalma a fekete-tengeren meg van semmi­sítve, de ha egyszer ezen nagy s szükséges rend­szabály létesíttetett, remélhetjük, mikép Orosz­ország ezen kipótolhatlan veszteség után, m­eg­­hajoland, s meg fog nyugodni ama föltételek­ Egy rajnai legenda. — Thackeray után angolból Salamon F. — XI. A szerelem véráldozata. (Folytatás. *) „Nézze csak ön azt a két íjászt“, szólt a cle­vesi herczeg vendégéhez, Donnerblitz Gedeon úr­hoz, midőn ebéd után, szokás szerint szivarra gyújt­va jártak föl s alá az épületben. Ő fensége a mi két barátunkra mutatott, kik először álltak őrt a palo­tában. „Nézze­­csak e két nyilast — nézze azt a magatartást! Egyik épen azon ifjú, ki legyőzte Squinteffot, és a másik, ha nem csalódom, a harma­dik jutalmat nyáré az öklözésben. Mindkettő ugyan­azon egyenruhát viseli — családom színeit — de, nem esküdnék- e meg reá, hogy az egyik jobbágy­­fi, a másik ellenben nemes ember?“ „Melyik a nemes?“ kérdé most Gedeon oly fe­ketén, mint a zivatar. „Melyik? hát kétségkívül az ifjú Otto.“szólt köz­be Helén herczegnő szenvedélyesen. Az ifjú kisasz­­szony nyomban követé a két urat, de azon ürügy alatt, hogy a szivarfüstöt ki nem állhatja, nem fo­gadá el­ Gedeon fölajánlott karját, s hátul sompoly­­gott napernyőjével. Közbejövetele ifjú pártfogoltja részére, a fél­tékeny Gedeont még zordonabbá és mérgesebbé tette. „Clevesi herczeg“ monda­t .,mióta szabad az ön bérruháit viselő parasztoknak oly megkü­lönböz­ő) Lásd „B. H.“ 507. számát, tető jeleket hordani, minek csak nemes lovagokat illetnek? Csupán egy nemes merészel oly hajfürtö­ket viselni, mint e ficzkó. Hé, íjász!“ ordíta­a „ide állj!“ S Otto eléje állt. Míg előjött, s fegyverével tisztelgve állt meg a herczeg és goromba vendége előtt, egy perczig a kedves Helénre függesztő sze­meit — szemeik találkoztak , szívük egyszerre do­bogott, és hirtelen két kis pir tűnt föl mindkettőjük azázán. Épen így látok a tengeren két hajót felt­­adni egymásnak. Míg ők így tekintenek egymásra, fölhasznál­juk az alkalmat, olvasóinknak emlékezetébe hozni, mily nagy becsben tartalék északon a baj. Csak a nemeseknek volt szabad azt hosszúra hagyniok. Ha valaki elveszte ura kegyét, a nyiratás ki nem ma­radhatott. Az e részbeni szigorú törvényekre nézve lásd a következő becses műveket: Aurelius Tonsor könyvét; Hirsutus de Nobilitate Capillari; Rotan­dus de Oleo Macassari; és ama híres német tudósnak Sohnurbartnak „Frisk­ische Alterthumskunde“-ját és a többi. „E fürtöket, ifjú barátom, le kellett volna nyi­­ratni.“ szólt a herczeg jóindulattal, mivel kímélni akará az ujoncz,gyöngéd­ érzetet.“ Ez ijászőrségem szabályaival nem fér össze/1 „ Lenyírni hajamat! “ kiálts meghökkenve ! Ottó. „Igen, és még füledet is !“ orditá Donnerblitz,­­ „Csak csendesen nemes Eulenschreckenstein“, J szólt a herczeg méltósággal, „hadd igazítson a d­e­vesi herczeg maga saját katonáival — él te, bará­­tocskám bocsásd el töröd nyelét.“ Otto valóban görcsösen ragadá meg békanyú­­zóját, és pedig oly szándékkal, hogy azt a Gedeon szívébe mártsa , de nemesebb érzelmei levének győztesek. „Nincs mit félnie a grófnak, uram“, szá­la Otto — „mivel hölgy van jelen. Ezzel levette narancs-fekete kalapját s mélyen hajolt meg. Ah ! mily sebet vág a Helén szívén az eszme, hogy e szép fejről a kedves fürtök le fognak nyiratni! Otto keble nagy fölindulásban volt. Nemesi érzelmei s tegyük hozzá férfi — büszkesége is — mert, kérem alásan, ki ne lenne büszke egy egész fej gyönyörű hajra ? — nagy harczot vívtak szívé­ben. Föllázadt a herczeg ellen. „Eszemben sem volt, midőn szolgálatába léptem,“ szólt­­, „hogy még a hajvágatási szégyenen is át kell esnem.“ „Hisz nem kényszerít senki, hogy maradj“, fe­lelt a herczeg megbántva. ,,Nincs szükségem oly cselédre, ki a nemeseket akarja utánozni; én nem szoktam őrségem íjászaival alkudozni.“ „Jó!“ szóla Otto is neki hevülve. „Elhatároztam magamban. Én. . . .“ „Mit!“ kiálta Helén, alig vehetve lé­­lekzetet a nagy megindulás miatt. „Én maradok“, felelt Otto. A szegény leányka csaknem elájult örömében. Gedeon csaknem meg­­dühödött pokoli mérgében, s fogait csikorítván s iszonyú német jargonban káromkodva, kitroppolt. „Ám legyen“, szólt a d­evesi herczeg, leányát karon fogván. „Ám itt van borbélyom Snipwitz, ki majd eligazít mindent.“ Ezzel a herczeg is elment, nem kis rokonszenvet érezve szivében a fiú iránt; mivel Cleves-i Adolf ifjú korában szép vola,­­ büszke volt az ékre, melytől most íjászát meg akará fosztani. Snipwitz a szegény ifjút egy oldalszobába vezető, — és ott — hogy rövidek legyünk el­kezdő az amputálást. Az arany-hajfürtök ok­­e hajfürtök, melyekkel édes anyja oly gyakran ját­szott — az olló alatt és térdére elhullonganak, s végre ugy néze ki, mintha egy napsugár-fürdőben ülne. Hogy e borzasztó tény Végrehajtaték, Otto, ki a várbeli kis szobába ,apollói hajósig­. , kai lépe be, úgy jött ki onnan, mint egy bőrig koppantott árva gyermek. „Nézzétek, mily szomorún néz ki most, miután a műtétnek vége! — Nem is csoda! Arról gon­dolkozott , minő véleménynyel fog lenni Helén róla­, most miután fő­éke „oda van.“ „Várjon rám fog-e ismerni?“gondola, „fog-e szeretni ez iszonyú bénítás után ?“ E szomorú gondokba merülve , s kissé tán szégyenlve bajtársainál ily alakban mutatni magát, az ifjú a falnak egyik támoszlopa mögé rejtőzött, midőn hirtelen valamire esőnek szemei, mi meg­­hozá jó kedvét. A kedves Helént pillanta meg, ki azon szoba felé közelgete, hol a gyűlölt borbély haján tanúsító ügyességét. Félénken lépdelt, ag­gódva tekintő körül, s örömteli izgalom színező arczát, — s már — mint a leány gondolá — a csatatért pusztán látván, a szobába­ lépett. Lehaj— lőtt és ah! ki írná le Otto örömét, midőn látá, hogy hajából egy szép aranyfürtöt vesz fel Helén, azt ajkaihoz nyomja s gyorsan keblébe rejti ? Soha a rézszín oly vörössé nem lett, mint a leányé, midőn e tett végrehajtása után a szobából kijött. Aztán sa­ját szobái felé sietett, és Otto, ki első mozzanatra elő akart lőni rejtekéből, hogy lábaihoz essék s eget és földet híján érzelmeinek bizonyságául, nagy nehe­zen leküzdé indulatját és menten távozni engedő, de a halálosan szerelmes ifjút annyira örvendeztető a kölcsönös érzelem e csalhatlen jele, hogy hajfür­­teini buslakodása azonnal elenyész­­t, s megeskü­­vék, hogy ezer örömmel áldozná föl nem csak ha­ját, hanem fejét is, ha szükség, szolgálatában. (Folytatása köv.) 1866

Next