Budapesti Hírlap, 1854. szeptember (509-533. szám)
1854-09-01 / 509. szám
gének Oláhország iránt ez által tanúsított kegye és részvétéért. A küldöttség, mely ma indult el Nagy-Szebenbe,áll az Argis-i érsekből,Philippesco János államtitkárból, Ghika Károly bezade fölogothet és Ottoteleciano János főellenőr-fölogothetből. E lépés a lakosság minden osztályai közt élénk viszhangra talál,minthogy mindnyájan óhajtva várják az austriai császári csapatoknak az Oláh fővárosba bevonulását. A legújabb közlések O mer pasa bevonulásának részleteire vonatkoznak, mi aug. 22-kén történt. A menet két egész óráig tartott. Kantakuzeno a bojársággal a hadvezér elfogadására a város sorompóin kivül Podu-Belikbe ment, temérdek nép ment kocsikon,lóháton s gyalog a török hős elé. A pondu-beliki vonalnál sátor volt felállítva, melyben Omer pasát Kantakuzeno és a bojárság fogadta. E sátorig a vezér a maga kocsiján jött, itt a Kantakuzeno kocsijába ült. Elül lovagolt 60 dorabancz, ezt követték török dzsidások kik közepett Omer pasa kocsizott. Utána törzskara teljes díszben arany- és rendjelektől ragyogva. A pasák közt egy agg is volt, ki alig birt már lován ülni, s mellette kétoldalt egy egy török lovagolt. Ezután következett a fiatal, déli kinézésű Surdza hg, aztán 25,000 ember 30 ágyúval, s végre a kocsik végtelen sora. A csapatok közt két szakasz angol s ugyanennyi franczia gyalogság is volt. Franczia s angol tiszteken kivül 3 sicilliai tiszt volt a vezér törzskarában. A sátor előtt Omer pasát az iskolai ifjúság virágkoszorúkkal fogadá. A nép dörgő hurrahjai közt vonult a menet az utczákon, s mindenünnet virágeső hullott Omer pasa kocsijába, úgy hogy egy virágtengerben látszott mozogni. A vezér arcza örömtől sugárzott, s török módra mindenfelé köszöntgetett A csapatok a kolentinai téren rendbeálltak s a vezér azokat maga előtt ellépteté, melynek végeztével azok ugyanott tábort ütöttek, a fővezér pedig Kotrocsenbe a fejedelmi nyárilakba ment. — Omer pasa aug. 22-ki bevonulása Bukarestbe valódi fejedelmi diadalmenet volt. Egyéb rövid tudósításaink e terekről következőkbe foglalhatók. Stirbey és Ghika fejedelmek visszahelyeztetésének kérdésében K. Bach és Dervis pasa biztosok együtt fognak a fennálló szabadalmak alapjáni adatszerzések után előterjesztést tenni. (Az alább olvasható távirati közlés szerint Dervis p. egyenesen fel lenne hatalmazva Stirbeg hy visszahelyzésére.) A politikai menekültek mind elhagyják az oláh földet s viszszamennek Bulgáriába. Omer pasa nem tűri őket serge körében. — Az austriai cs. k. csapatok elfogadására mind Bukarestben, mind Krajovában nagy előkészületek léteznek. Az útnak Kisoláhországban legszebb idő kedvez, a cs. k. csapatok mindenütt örömviadallal fogadtatnak, s legjobb ellátásban részesülnek. A legkisebb faluban is lelkesülten élteték Ferencz József Császár Ő Felségét. — Belgrád és Konstantinápoly közt távirda építése indítványoztatott. Az ázsiai harcztéren július végén és augustus elején történt és az oroszok győzelmével végződött ütközetekre vonatkozólag mind Sz. Pétervárról, mind Konstantinápolyból (ez utóbbi helyről még csak táviratilag) érkeztek tudósítások, melyek azokra nézve némi eligazodást engednek. A jul. 29—ki török megveretést (Bajazidnál), az aug. 5—ki nagy csata követte Karsztól nem messze, melyben török részről Zarif pasa állt 40,000 emberrel, orosz részről Bebutolf bnok 30,000 emberrel. (Az orosz hivatalos jelentés a törökök számát 60,000-re, az oroszokét csak mintegy 18,000 emberre teszi, mi kissé túlzott számításnak látszik lenni.) A csata 4 óráig tartott, s mint kisül, az oroszok sokba került csekély győzelmével végződött. Török tudósítások a törökök veszteségét egyik 4000, másik 4500, harmadik 6000-re teszik, az orosz jelentés a megölt törökök számát több mint 2000-re. Mint e számkülönbözetekből látjuk, a török veszteség valódi mennyiségére nézve még további hiteles közlések várandók. Hogy e győzelmet az oroszok jó drágán vásárolták meg, kitűnik Bebutoffunok saját jelentéséből. Ebben a tnok maga bevallja hogy a harcztéren megvert törökök mesterséges sánczolataik s torlaszaik mögött, megerősített táborukban védelmi állásba tették magukat, s őket alig nem üldöztethető, hanem seregeit korábban elfoglalt táborukba visszaparancsolta Kjurub-Dara falu mellé. Tehát mindkét fél előbbi állomásaiba vonult viszsza. Továbbá megvallja (s ez egy orosz hivatalos közlésben sokat jelent!) hogy ily véres csata, melyben mindkét részről 140 ágyú 4 óráig tüzelt, nekik (az oroszoknak) is tetemes veszteséget okozott, annál inkább, mert a törökök oly makacsul harczoltak, minőt náluk vén kiszolgált katonák is még sohasem tapasztaltak. Elesték: 4 törzs, 17 főtiszt, 568 közember; megsebesült 1 tnok, 9 törzs-, 70 főtiszt, 1841 közember; zúzást kapott 1 bok, 9 törzs-, 29 főtiszt, 444 közember; a militziából meghalt 10, sebet kapott 61.“ Ezúttal tehát az orosz bulletinekben szokásos kozák helyett 140 tiszt és 2914 közember veszteséget találunk. Végül jelenti a tudósítás, hogy a törökök másnap táborukat elhagyták és Karszba vonultak vissza. Mindezeket összevéve alaposnak látszik azon távirati közlés, mikép a karszi csata eredménye egyik részre sem volt döntő. Ugyane közlés szerint az oroszok kétnapi fegyvernyugvást kértek s nyertek a törököktől. A dunai s balkáni seregmozdulatokról már közlöttekhez a következőket adhatjuk. Míg a Bukarestben és a Jalomnitzánál összevont 60,000 török Braila és Galacz ellen vonul, 30000 török és franczia a Dobrudzsába megy, az oroszoknak Braila és Galaczból kiszorításánál működendő. Magától értetik, hogy ezzel nem fognak megelégedni, hanem a harcz színhelyét átteszik Besszarábiába. — Galaczot az oroszok erősítik, s aug.lökén Lüdersnok megszemlélte azon vidéket, milyen 1789-ben az oroszok és törökök közti nagy csata volt. A várnai tudósítások aug. 23-ig terjednek. E napon az egyesült hajóhadból öt hajó indult el a dunatorkolat felé, hol már, mint tudva van, a balcsiki hajóhadosztályból 4 hajó van. A balcsiki combinált flottaosztály rendeltetése lenne az odesszai vizeken czirkálni. Más verzió szerint az odesszai kikötő már ostromzár alatt van. A buzeci esetet, melyet rövidenemlítettünk, erdélyi lapok részletes közlései megerősítik, t. i. hogy azon oláh zászlóaljat, mely az oroszokkal Moldvába vonulni nem akart, az azt erre ágyuk kiszögzésével is kényszerítni akaró orosz unok nem csak lefegyverezteté, hanem végig le is vetkőzteté, a tisztek vállrojtjait letépeté , s őket formaszerint kikergetteté. A legénység nagy része a legszánandóbb állapotban jutott Szeim pasa elé Bukarestbe, a legnagyobb hőségben fejeiket rongyokkal bekötve, mezítláb tevék az utat Buzeotól Bukarestig. Ez esemény nagy ingerültséget idézett elő az oroszok ellen. — Az oláh ágyukat — számra tizenkettőt — az oroszok szerelvényestül elvitték. A legénység ágyú nélkül tért haza. Ez eset következtében nyomultak be a törökök Buzeoba , s űzték ki onnét az oroszokat. Varsói tudósítás szerint aug. 23-kan hg Paskievics magy az austriai határnál fölállított csapatok megszemlélésére indult. Bombayból írják, miszerint a bokharai királyt 20,000 persa fenyegeti, kik az oroszokkal szövetkeztek. Az északi harcztéren két főpont van , mely figyelmünket igénybe veszi. Egyik az Alandszigetek elfoglalásának részletei, másik : ugyanazon szigetek jövendőbeli sorsa, mely szoros kapcsolatban áll a keleti tengermellék államainak diplomatájával. Az előbbi részletekre nézve, mi újabb ténynyel sem szolgálhatunk, de az admirálok által ígért hivatalos jelentéseknek közelebbről meg kell érkezniök. — Ami az utóbbi pontot illeti, nagy vitatás tárgya volt, ha várjon a nyugatiak oda fogják -e hagyni hódítmányukat ? — Egy távirati sürgöny szerint a franczia kormánylap 30 - as számábani jelentés, (mely mai távirati sürgönyeink közt olvasható) hitelesíti azon hírt, mely szerint a nyugatiak annak idején odahagyandják az Aland szigeteket, és az erődítvények lerontása kétségtelenné teszi, mikép a francziák és angolok nem szándékoznak azon szigeteken telelni. Ebből folyólag csak azon alternatívát állíthatni föl: Az egyesült szárazi és tengeri erők vagy elhagyandják télre az egész keleti tengert, vagy pedig a Svédországgal szövetség felől egészen biztosak lévén, a csapatok vagy Svédországban, vagy pedig ez állam sergével egyesülvén orosz területen szándékoznak telelni Az első eset Svédország „nem“jét, az utóbbi ,,igen’l-jét foglalja magában. Ha Bomarsund légberöpítése (melyet a jégen netalán átkelendő oroszok egy télen nem építhetnének föl) közelebbről megtörténnék, akkor a svéd diplomatia már el van, vagy a napokban el lesz határozva. A távirati sürgönyben foglalt „annak idejében“ kifejezés, e diplomatiai eseménytől látszik azon tényt felfüggeszteni. E diplomatia állásáról hitelesített tényeket nem közölhetünk A tegnap közlött stockholmi hír még nem tény : azon újabb tudósítás, hogy Baraguey d’Hilliers tábornok Stockholmba, Napier admiral pedig Kopenhágába utazott, mutatja ugyan, hogy az alkudozások minél előbbi bevégzése erélylyel sürgettetik, de az eredmény csak kéőbbi tudósításaink számára van föntartva. Egy hamburgi levél szerint Svédország aligha ki fog lépni a semlegességből mindaddig, míg a nyugati hatalmak és Austria teljesen meg nem lesznek a felől győződve, miszerint Oroszország semmi áron sem hajlandó egy elfogadható békére. Csupán akkor, ha nevezett államok minden hatalmukban levő eszközökkel akarnak megsemmisítő háborút folytatni, léphet Svédország a nyugatiak szövetségébe , csupán akkor, ha a nagyhatalmak többsége kezeskedni fog Európa térképéjnek új felosztásáról, fog kilépni a semlegességből.“ A hajóhad mozgalmairól semmi tudósítás. Anglia, London, aug. 26. A „Times“ ma egy czikkében azt mutogatja, mikép a legutóbbi békejavaslatok daczára, az alkudozásoknak egy perczre sem szabad a hadműködéseket félbenszakasztaniok, s mikép Szebasztopol s az orosz hajóhad szétrombolása s a dunai deltának felvétele nélkül, a dunai s fekete-tengeri szabad hajózás nincs valóban biztosítva. A második javaslat“ — úgymond a többek közt — „a dunai hajózás szabadságára vonatkozik, a bécsi congressus 16—ik czikkében felállított elvek alatt, de ezen czél bizonyosan nem éretnék el a drinápolyi szerződés 3-ik czikkének eltöröltetése nélkül, melynél fogva Oroszország a dunai háromszögben eső egész szigetterületet megszerzi, úgy hogy a török határ a déli ág jobb partján kezdődött, mely nem hajózható. A szövetséges csapatok — mint hiszszük — most már birtokában vannak a Moise szigetnek, melyen a szulmai ütegek állottak. Ceti szigetét szintén meg kell tisztítani az ellenségtől, s a különböző Duna-ágak szabad hajózása múlhatlanul megkívánja, hogy Oroszország a közbeneső területről lemondjon, mivel az iránt tett előbb ígéreteit, hogy ott semmi járműveket sem készítteteni, mindig megsértő. A 3 - ik javaslat a tengerszorulat iránti szerződés átvizsgálását tárgyazza, a fekete-tengereni orosz hatalom korlátozása végett, amint Clarendon lordja Drouyn de Lhuys sürgönyeiben mondatik, vagy pedig — a később kicserélt jegyzékek ki- fejezése szerint — az európai súlyegyen érdekében. Úgy hiszszük, mindkét kifejezésnek ugyanazon értelme van, mivel világos, jélkép a javaslatok szerzőinek nem lehet szándékuk, a Dárda - Bellákat s a Boeportnt a hadihajók számára megnyitni, hacsak előbb nem gondolkodtak az iránt, mikép ezen engedmény nem fog Oroszországnak hasznára válni, mely akkor hatalmas hajóhadat küldhetne a földközi-tengerre, vagy a szultánt saját palotájában ostromzárolhatná. Szóval, mindaddig, míg Oroszország jelen tengeri erejével bír Szebasztopolban s a fekete-tengeren, ezen tenger szabadsága nem létezik, hacsak ama vizeken a többi tengeri hatalmasságok szintén nem tartanak erős hajóhadat. Az orosz hajóhad Damokles kardjaként függ a szultán feje fölött. S mi most inkább mint valaha, meg vagyunk róla győződve, mikép mielőtt ezen 3-ik javaslatot annak valódi értelme szerint létesítni lehetne, előbb a szövetségeseknek biztos tudomással kell bírniük arról, mikép a fekete-tenger kikötőiben levő orosz hajóhad megszűnt létezni. Szebasztopolt s ezen hajóhadat nem lehet alkudozás útján hárítni el az útból, s a fekete-tengereni orosz tengeri erő megszorítását csupán amaz anyagi feltételek megsemmisítése által lehet létesítni, miben ezen erő alapul. Valóban a szövetségesek semmit sem vittek ki, míg csak anyagi biztosítékok nincsenek kezükben, minden általuk felállított feltételek teljesíttetése iránt. Ha ez megtörtént, ekkor a keresztények fölötti protecturatusra vonatkozó utokó javaslat, alkudozás tárgyává lehetend, mivel ezen pont csak negatív jellenü, a az orosztörök szerződések megszűntével, elég teend arról gondoskodni, mikép soha többé ilynemű kötések életbe ne lépjenek. Az említettekből kitűnik, mikép a két legfontosabb javaslat létesülése bizonyos hadműködések sikerétől függ. Ezért noha lehetséges, mikép a háborúnak erélyes és szerencsés folytatása elősegítendi az alkudozásokat, mégis bizonyos, hogy maga az alkudozás nem függesztheti fel a hadműködéseket. Lehető legvilágosabban ki kell mondanunk, mikép a hadfolytató hatalmasságok egyetlen perciig sem gondoltak fegyverszünetre, mint ezen javaslatok eredményére, s mikép a hadműködések ezen vagy más javaslatok tekintetéből, épen nem függesztettek föl, vagy késleltettek. Épen nem szokatlan dolog, mikép a háború alatt az alkudozás egy vagy más alakban folytattatik, kivált ha a háború nem általános, s ha annak oly államok, melyek közbenjárói vagy békeszerzői szerepet kívánnak játszani. Ilynemű tervek hihetőleg, ezen háború egész folytában, egy vagy más helyről föl fognak merülni, azonban épen nem lehet föltenni, hogy ezek bármily komoly benyomást tehessenek a tényleg nagyszerű hadi vállalatokkal foglalkozó hatalmasságokra. Ha Angol- Francziaország a jelen perekben alkudozásokba bocsátkoznának, s a kardot tollal cserélnék föl, esztelen öngyilkosságot követnének el. Ha az alkudozásra valódi kilátás léteznék, ez csak újabb okot szolgáltatna hadműködéseink siettetésére, mivel az ellenség fölött a csatatéren nyert minden siker növekedő arányban gyöngíti annak a kabinetbeni ellenállását. Míg csak Szebasztopolt el nem foglaltuk, nincs jogunk azt vélni, mikép Oroszország hatalma a fekete-tengeren meg van semmisítve, de ha egyszer ezen nagy s szükséges rendszabály létesíttetett, remélhetjük, mikép Oroszország ezen kipótolhatlan veszteség után, meghajoland, s meg fog nyugodni ama föltételek Egy rajnai legenda. — Thackeray után angolból Salamon F. — XI. A szerelem véráldozata. (Folytatás. *) „Nézze csak ön azt a két íjászt“, szólt a clevesi herczeg vendégéhez, Donnerblitz Gedeon úrhoz, midőn ebéd után, szokás szerint szivarra gyújtva jártak föl s alá az épületben. Ő fensége a mi két barátunkra mutatott, kik először álltak őrt a palotában. „Nézzecsak e két nyilast — nézze azt a magatartást! Egyik épen azon ifjú, ki legyőzte Squinteffot, és a másik, ha nem csalódom, a harmadik jutalmat nyáré az öklözésben. Mindkettő ugyanazon egyenruhát viseli — családom színeit — de, nem esküdnék- e meg reá, hogy az egyik jobbágyfi, a másik ellenben nemes ember?“ „Melyik a nemes?“ kérdé most Gedeon oly feketén, mint a zivatar. „Melyik? hát kétségkívül az ifjú Otto.“szólt közbe Helén herczegnő szenvedélyesen. Az ifjú kisaszszony nyomban követé a két urat, de azon ürügy alatt, hogy a szivarfüstöt ki nem állhatja, nem fogadá el Gedeon fölajánlott karját, s hátul sompolygott napernyőjével. Közbejövetele ifjú pártfogoltja részére, a féltékeny Gedeont még zordonabbá és mérgesebbé tette. „Clevesi herczeg“ mondat .,mióta szabad az ön bérruháit viselő parasztoknak oly megkülönböző) Lásd „B. H.“ 507. számát, tető jeleket hordani, minek csak nemes lovagokat illetnek? Csupán egy nemes merészel oly hajfürtöket viselni, mint e ficzkó. Hé, íjász!“ ordítaa „ide állj!“ S Otto eléje állt. Míg előjött, s fegyverével tisztelgve állt meg a herczeg és goromba vendége előtt, egy perczig a kedves Helénre függesztő szemeit — szemeik találkoztak , szívük egyszerre dobogott, és hirtelen két kis pir tűnt föl mindkettőjük azázán. Épen így látok a tengeren két hajót feltadni egymásnak. Míg ők így tekintenek egymásra, fölhasználjuk az alkalmat, olvasóinknak emlékezetébe hozni, mily nagy becsben tartalék északon a baj. Csak a nemeseknek volt szabad azt hosszúra hagyniok. Ha valaki elveszte ura kegyét, a nyiratás ki nem maradhatott. Az e részbeni szigorú törvényekre nézve lásd a következő becses műveket: Aurelius Tonsor könyvét; Hirsutus de Nobilitate Capillari; Rotandus de Oleo Macassari; és ama híres német tudósnak Sohnurbartnak „Friskische Alterthumskunde“-ját és a többi. „E fürtöket, ifjú barátom, le kellett volna nyiratni.“ szólt a herczeg jóindulattal, mivel kímélni akará az ujoncz,gyöngéd érzetet.“ Ez ijászőrségem szabályaival nem fér össze/1 „ Lenyírni hajamat! “ kiálts meghökkenve ! Ottó. „Igen, és még füledet is !“ orditá Donnerblitz, „Csak csendesen nemes Eulenschreckenstein“, J szólt a herczeg méltósággal, „hadd igazítson a devesi herczeg maga saját katonáival — él te, barátocskám bocsásd el töröd nyelét.“ Otto valóban görcsösen ragadá meg békanyúzóját, és pedig oly szándékkal, hogy azt a Gedeon szívébe mártsa , de nemesebb érzelmei levének győztesek. „Nincs mit félnie a grófnak, uram“, szála Otto — „mivel hölgy van jelen. Ezzel levette narancs-fekete kalapját s mélyen hajolt meg. Ah ! mily sebet vág a Helén szívén az eszme, hogy e szép fejről a kedves fürtök le fognak nyiratni! Otto keble nagy fölindulásban volt. Nemesi érzelmei s tegyük hozzá férfi — büszkesége is — mert, kérem alásan, ki ne lenne büszke egy egész fej gyönyörű hajra ? — nagy harczot vívtak szívében. Föllázadt a herczeg ellen. „Eszemben sem volt, midőn szolgálatába léptem,“ szólt, „hogy még a hajvágatási szégyenen is át kell esnem.“ „Hisz nem kényszerít senki, hogy maradj“, felelt a herczeg megbántva. ,,Nincs szükségem oly cselédre, ki a nemeseket akarja utánozni; én nem szoktam őrségem íjászaival alkudozni.“ „Jó!“ szóla Otto is neki hevülve. „Elhatároztam magamban. Én. . . .“ „Mit!“ kiálta Helén, alig vehetve lélekzetet a nagy megindulás miatt. „Én maradok“, felelt Otto. A szegény leányka csaknem elájult örömében. Gedeon csaknem megdühödött pokoli mérgében, s fogait csikorítván s iszonyú német jargonban káromkodva, kitroppolt. „Ám legyen“, szólt a devesi herczeg, leányát karon fogván. „Ám itt van borbélyom Snipwitz, ki majd eligazít mindent.“ Ezzel a herczeg is elment, nem kis rokonszenvet érezve szivében a fiú iránt; mivel Cleves-i Adolf ifjú korában szép vola, büszke volt az ékre, melytől most íjászát meg akará fosztani. Snipwitz a szegény ifjút egy oldalszobába vezető, — és ott — hogy rövidek legyünk elkezdő az amputálást. Az arany-hajfürtök oke hajfürtök, melyekkel édes anyja oly gyakran játszott — az olló alatt és térdére elhullonganak, s végre ugy néze ki, mintha egy napsugár-fürdőben ülne. Hogy e borzasztó tény Végrehajtaték, Otto, ki a várbeli kis szobába ,apollói hajósig. , kai lépe be, úgy jött ki onnan, mint egy bőrig koppantott árva gyermek. „Nézzétek, mily szomorún néz ki most, miután a műtétnek vége! — Nem is csoda! Arról gondolkozott , minő véleménynyel fog lenni Helén róla, most miután főéke „oda van.“ „Várjon rám fog-e ismerni?“gondola, „fog-e szeretni ez iszonyú bénítás után ?“ E szomorú gondokba merülve , s kissé tán szégyenlve bajtársainál ily alakban mutatni magát, az ifjú a falnak egyik támoszlopa mögé rejtőzött, midőn hirtelen valamire esőnek szemei, mi meghozá jó kedvét. A kedves Helént pillanta meg, ki azon szoba felé közelgete, hol a gyűlölt borbély haján tanúsító ügyességét. Félénken lépdelt, aggódva tekintő körül, s örömteli izgalom színező arczát, — s már — mint a leány gondolá — a csatatért pusztán látván, a szobába lépett. Lehaj— lőtt és ah! ki írná le Otto örömét, midőn látá, hogy hajából egy szép aranyfürtöt vesz fel Helén, azt ajkaihoz nyomja s gyorsan keblébe rejti ? Soha a rézszín oly vörössé nem lett, mint a leányé, midőn e tett végrehajtása után a szobából kijött. Aztán saját szobái felé sietett, és Otto, ki első mozzanatra elő akart lőni rejtekéből, hogy lábaihoz essék s eget és földet híján érzelmeinek bizonyságául, nagy nehezen leküzdé indulatját és menten távozni engedő, de a halálosan szerelmes ifjút annyira örvendeztető a kölcsönös érzelem e csalhatlen jele, hogy hajfürteini buslakodása azonnal elenyészt, s megesküvék, hogy ezer örömmel áldozná föl nem csak haját, hanem fejét is, ha szükség, szolgálatában. (Folytatása köv.) 1866