Budapesti Hírlap, 1855. szeptember (809-819. szám)

1855-09-01 / 809. szám

volt. Mi érzékeny veszteséget szenvedtünk, az elsők közt estek el: Read­­nok maga, s törzsfő­­­nöke Weimarn vezérőrnagy. A főparancsnok személyesen sietett a jobb hadoszlophoz, s a­mint látta, hogy a csapatok hiába meríték ki hősies erejöket, a Tsernaján át visszavonulást paran­csolt, pillanatban a főparancsnok mellett levő főhadisegéd b. Urevszkit egy ágyúgolyó ér­­­te, egy óranegyeddel előbb a ló lövetett le alóla, de ő a kapott zúzás daczára a hg. oldalánál ma­radt.) Fél ágyúlőtávnyira hg. Gorcsakoff csataoszlopait megállító, azt remélve , hogy az ellenség űzőbe veendi őket, s alkalmat nyújtani őt nyílt csatában megverni. De az egyesültek ál­lomásukból nem mozdultak; miután az oroszok négy óránál tovább álltak az ellenséggel szemben, nyugodtan visszamentek a Mackenziehegyre. Mi­dőn hg Gorcsakoff fájdalommal jelenti a veszteségeket, egyszersmind kiemeli a példátlan vitézséget, melyet az oroszok a 16-ki véres harcz­­ban tanúsítottak , s a szenvedett veszteséget a jobb hadoszlop túlságos tűzbuzgalmának tulajdo­nítja. Az ellenség, miután az orosz támadást visz­­szaverte, számbeli túlnyomósága daczára sem mert támadásba átmenni. S­i­mp­s­o­n b­októl aug. 14-től következő sürgöny érkezett: „Mylord­ az utóbbi napokban az ellenség mind az északi oldalon, mind a városban nevezetes tevé­kenységet mutatott mozgalmaiban. Ezenfölül a kör­nyékből érkezett jelentésekből, s szökevények állí­tása után jogom van hinni, hogy az oroszok egy hatalmas támadás által kívülről akarják megkísér­teni,minket az ostrom megszüntetésére kényszerí­teni. Az ostromlók részéről ez ellen a legczélszerűbb elővigyázati intézkedések tétettek , s hála Della Marmora­tnak erélye és ügyességének, ki előin­­tézkedéseiben fáradhatlan, s egész erővel törekszik az egyesültekkel a legkellemesebben együttműköd­ni, a szárdiniaiak által Tsorgun falun fölül és a homlokvonalban elfoglalt tér igen meg van erősítve. A tüzelés, utolsó sürgönyöm óta , minden esetre gyengébb volt; de időről időre az ellenség rövid ideig tartó erős ágyúzást nyit, mi sok embe­rünket használhatlanokká tesz . Így többi közt sajnálattal kell jelentenem, hogy Hugh­ Drum­mond őrnagy a skót puskás - testőrségből , teg­nap délután egy bombadarab által megöletett Halálát mindazok, kik őt ismerék , mélyen gyá­szolják, s ő felsége egy sokat ígérő tiszt szol­gálatát veszté el. A mi tüzünk legnagyobb részt a nagy laktanyák, a hajógyárépületek és a város ellen volt irányozva, melyek mutatják nyomait a kir. tüzérség bámulatos főügyességének. Továbbá bátorkodom idezárni az aug. 10-től 18-ig bezáró­lag szenvedett veszteség jegyzékét (elesett 19 közember, megsebesült 1 tiszt, 2 altiszt, 1 dobos és 109 közember.) Bocsánatot kell kérni lordságod­tól, hogy korábban jelenteni elfeledém, mikép­p. hó 8-n az „Indiana“ gőzöst Corfuba küldöm, onnét a 82.ezredet Krímbe hozni. Vagyok stb. Simps­on “ Az angol hírlapok tábori tudósításai 15-ig, tehát a csata előtti napig terjednek. Ezekből ki­tűnik, hogy az egyesültek táborában részint ké­mek, részint szökevények által, több nappal előre értesülve voltak a közelgő támadásról. A Sze­­basztopol előtt álló flotta admiráljai, mivel az or­­boczkosarakból sokat megláthatni mi az ellensé­ges erőművek mögött történik, a parancsnoklá­­nokokat szintén korán értesítők, miszerint a Ma­kenzie halmokon s a fűrészmű mögött nagy csa­pattömegek vonutnak össze. Ez a Tsernaja vonal­­nak s az ostromlók homlokvonalának egyidőbeni megtámadását gyaníttatá, s még nem tudni, mi birta rá az orosz unoktokat, hogy a tervnek csak egyik felét hajtották végre, s a sikerkilátás felé­ről ez által maguk lemondtak. Balaklavából két hajó küldetett Gibraltárba mozsarakért. A legutólszor Baidarnál táborozott angol lovasság 13-a onnét elhivatott, de a fran­­cziák előbbi állomásaikon ott maradtak. Az idő forró és nyommasztó. Az éjek kevés enyhülést adnak. A jég fekete a sok légytől. Eupatoriából aug.­­ 2-ről Írják a „H. C.“-nek mikép konstantinápolyi legújabb tudósítások szerint a szem­aszker az ozmán sereg Krimből el­hívásának tervét csak annyiban létesítené, misze­rint e visszahívás — de csak bizonyos esetleg be­következtekor — csupán a lovasságnak egy ré­szére fogna kiterjesztetni. Az ázsiai ügyek állásáról írja a „Nat. 7.“ Többé a portára nézve nem Karsz birtoká­ról, mely aligha megmenthető, hanem Erzerum­­ról van szó, Török-Armenia fővárosáról. Mint Mura­viev jelentéseiből kitűnik, az oroszok Erzerum ellen két vonalon működnek, melyek egyikének kiinduló pontja Alexandropolban Csumri)van . a Karsz mellett elvonulva,a Szogan­­li hegyen keresztül az Arasz vagy Pazin völgybe ér, mely elég sűrű népességű síkság a fővárosig húzódik. Ez az északi út, s az orosz főerő ez után látszik haladni. A másik, déli út előbb meg­kerüli az Ararat hegyét, Baj­az­id mellett vonul el, s mielőtt a közel 9000 lábnyi magas­ságúnak számított Közeli hegyen átmegy, Top­­rak­kale és Molla-Szulleiman közt katonai jelen­tőségű állomáspontot talál. Az átkelési pont Da­­har nevet visel, s könnyen védhető. A hegyhátra felérve, a fennemlített P­a­zi­n-S­z­u vagy Araz­­folyam síkja terjed el, a déli utat az északival Köpri -köi­nél (Hidfalu) egyesíti. Ez utolsó hely­ség 10 órányira fekszik Erzerumtól. A­helyett, hogy a dahari útszóróét erősítették volna meg a törökök, hol a védelem lehetséges volt, jobbnak láttak néhány ezer embert Köpri-kőinél felállí­tani. Az oroszok pedig Molla-Szuleimanig elő­nyomult előhadukat ott megállíták, míg egy had­osztály hozzájuk csatlakozott. Midőn ekkor mint­egy 10000 ember volt együtt a déli után , a da­hari átszoros előtt, ellenállás nélkül átkeltek a hegyen. A harcz Köpri-köinél csak rövid volt, mert a törököknek attól kelle félniök, hogy Er­zerumtól elvágatnak. Új kísérlet a tér megtartá­sával,mely talán a Hasszan-kalé nevű váromladék­­nál lehető lett volna, nem létetett. Két órányira Erzerumtól a síkot egy meredek hegyláncz vágja ketté, mely egyszersmind vízválasztó a Pazin- Szu és Eufrat közt. Úgy látszik, a törökök ezen védelmi vonal tartására határozták el magukat. Trapezun­tból írják aug. 15-ről, az „Oss. Triest“-nak , miszerint a törökök Köpri-kőinák­ megveretése valósul. Bebutoff­ánok , mások szerint Szusziloff, 12000 emberrel és 6 ágyú­val a törököket Köpriköiből elkergette , elvett tőlük 100 kocsi darát, 100 ökröt , 200 törököt elfogott , kiknek a köpriköii víárkokat kellett elrontaniok, azután szabadon bocsáttattak s Er­­zerumba küldettek. A fehér tengerről Chruscsoff admirál tudósításai aug. 8 ig terjednek. A brittek­e-n Anglia, L­o­n­do­n , aug. 28. Az angol királynő ma reggeli 9 órakor Boulogneból Osbor­ne­b­a megérkezett. L­a­y­a­r­d legközelebb Törökországba u­­tazott. Ma délután a külügyi hivatalban kabineti tanácsülés tartatott; délelőtt ministeri tanácsko­zás volt a k­ü­l­ü­g­y­i hivatalban, melyen P­a­l­­­merston, Panmure, Granville s Har­din­g­e lordok, S­i­r G. Grey­s S­i­r Ch. Wood voltak jelen. A „Chronicle“ ma sajátszerűleg indokolt tiltakozást fejez ki ama nemzetiségeken a lovaglás ellen, mely a parliament bezáratása óta, úgy lát­szik, divattá vált, e lap azt nem egyébnek te­kinti, egy rothatag béke melletti közvetett agi­­tationál. „Már szerencsét kezdtünk kiváltni ma­gunknak,“­a így végzi czikkét „ama szintés téli megmeneküléshez, mely a keleti zavarok kezde­tén, nyugati Európa diplomatiáját beszennyező. Már örültünk rajta, hogy kissé kevesebb nyegle­séget fogunk hallani a török birodalom tárgyá­ban, s hogy kissé gyakrabban fogjuk hallani azon igazoló igazságnak őszinte bevallását, mi­kép mi saját érdekeink oltalma vé­gett kezdtünk háborút. S most jő elő a „nemzetiségek“ iránti azon egész érzelgős rokon­­szenv, s azon helytelen tanács, hogy ezek ügyét magunkévá tegyük, mintha ez által a feszült fi­gyelmet a valódi vitapontról elvonni igyekezné­­nek. Ha a nemzetiségek ügyébe avatkozunk, nem csak Orosz-, hanem Németországgal is dolgunk leend. Az ügyek eddigi folyamából ítélve, ez kissé sok lenne ránk nézve. Ne kezdjünk egy­szerre mindenhez. Előbb saját állásunkat erősít­sük meg, később lehetend alkalmunk, részvétünk tárgyai javára közbenjárni. Ekközben arra int­jük az angol népet, hogy ne hagyja magát tév­útra vezettetni s veszélybe döntetni.“ Emlékezhetünk azon élénk megelégedésre, melylyel a „Times“ néhány hét előtt jelenté, mi­­kép a porta végre meghallgató O m­e­r pasának azon óhajtását, hogy az ázsiai harertéren önállóbb szerepet játszhassak. Azóta Krímben újabb felle­geknek kell­ fölemelkedniük, — vagy talán a Karsz­a Erzerum felől fenyegető vihar elvo­nult, — vagy valamely más változás történt a po­litikai látkörön, — elég az hozzá, hogy most a „Times“ aggodalmasan csóválja fejét, Omer pasa és saját óhajtásainak állítólag közelálló teljesü­léséhez. — „Kétségkívül kívánatos“ — úgymond „hogy Omer pasa a hadműködésekbeni tettle­­­ges részvétel által segítse a szövetségeseket; — azonban mi azt véljük, hogy ezen szolgálat­tételre Krímben van a sajátképi tér. Noha nem igen könnyű feladat volt, pontos értesülést szerezni az ügyek helyzetéről, oly nehezen hozzáférhető vi­dékeken, minek Georgia s Armenia,­­ mégis bi­zonyosnak tarthatjuk, mikép Oroszország, arány­lag előnyös állása daczára, ama vidéken minden had működésével sem volt képes bármely tetemes eredményt vívni ki. — A török sereg némi tekintetben annyira elhanyagoltaivá maradt, mikép az oroszoknak saját katonai felsőbbsé­­gük nagy előnyükre szolgált; — azonban mind­emellett is mindeddig semmi említésre méltó si­kert sem nyerhettek ; — s ezen tény nem lephet meg bennünket. Oroszországnak — roppant te­rülete különböző pontjain megtámadtatván, — kényszeríttetvén arra, hogy nagy seregeket tart­son fenn, — a fekete tenger vizeiről elűzetvén, s a parton levő erősségeitől megfosztatván, — e mellett Samyl s a cserkeszek által fenyegettet­­vén, ily körülmények közt, melyek a hegyi népe­ket mindenkép felbátorítják, — szükségkép a leg­­rettentőbb nehézségekre kell találnia, ha az ezen tartományokkali összeköttetést fenn akarja tar­tani. Mi ugyan legkevésbbé sem vagyunk hajlan­dók az ázsiai háború fontosságát kelle minél keve­sebbre becsülni, — vagy azt kétségbe vonni, hogy igen czélszerű lenne Oroszországnak ottani további maga megfészkelését meggátolni, — azonban alig tehetjük föl józanon, hogy a jelen körülmények közt egy oly hadműködési alapból, min­t a geor­­giai tartományok nyújtanak, bármely nagy sikert lehessen kivívni.“ — A „Times“ hihetőleg az aug. 16-ki csatára gondol, melyben a törökök a Tser­­najánál tettleges szolgálatot tettek, — s ama véres leczke daczára, mit GortsakofF serege ama napon kapott, hiú elvakultság lenne azt hinni, mikép az ellenség nem merész rend újabb tá­madást tenni,­­ kivált miután az ígért végleges bombázás idült ágyúzássá változott át. A külföldi­ l­egió 357, Halifax-ból érkezett újonczc­al szaporodott, kik hír szerint a Sharncliffe-ban levő német légióba fognak besoroztatni. A Jamai­kában s más nyugat­indiai szigeteken levő helyőrségeknek szintén nagy kedvük van, Krímben szolgálni, é­s több századok önkényt felajánlják szolgálataikat. Másrészről nem lehet föltétlenül hitelt adni azon újólag fölmerült hírnek, mintha a kormány több európai ezredeket rendelt volna Indiából a harertérre. A fáradhatlan Dundonald admirál ma is­mét egy levelet iktatott be a lapokba. A legutób­bi tsernajai győzelem s Sveaborg bombáztatása alkalmából, azon kérdést terjeszti az angol nép elé, hogy váljon ezen haditetteket elegendő kár­pótlásul lehet-e tekinteni, az eddig hozatott em­ber-, s pénz­ áldozatokért, s hogy várjon még most sincs-e idején, az ő romboló terveit alkal­mazni. Hogy ezek nem puszta agyrémek, egy oly levéllel bizonyítja, mit Fox Károly nevű je­­les mérnök intézett hozzá, kivel ő tervet közlé. E levélben Fox azon nézetét nyilvánítja, mikép ha azon tervek egy szárazi, vagy tengeri erő ol­talma alatt, hatályosan létesíttetnének, néhány óra alatt be lehetne venni egy oly erősséget, melynek bevételére , a jelen rendszer szerint sokkal több idő kivántatnék, é­s mikép ezen eredményt aránylag csekély ember­veszteséggel lehetne elérni . A R C Z A.­ ­ szász herczegek elrablása. Történeti rajz a XV. századból. Négyszázados emlékül. A folyó esztendőben négy századra tölt be egy emlékezetes, az időt, melyben történt, jellemző ese­ménynek , egy németországi első­­rangú fejedelmi házban elkövetett erőszakos gonosz­tettnek,­­ a szász herczegek elrablásának. Németország, mely jelenleg a műveltség magas fokán áll, a közép­századokban egészen más képet tárt elénk; annak beléletében minden nyomon a polgári társaságot zavarba döntő gyászos fejetlen­ség és rendbomlással találkozunk. Egy választott s lehetőleg korlátolt, csak az uralkodás nevével bird, minden tekintély nélküli császár alatt, — a hatalom ennek vasallusai a birodalmi főurak kezében volt, kik minden fejedelmi jogot magukhoz ragadtak. A birodalom maga, melynek választási formája sok za­var és ingadozást idézett elő, és a belháboruságokat táplálta, titkos vértörvényszékek, — Fehmge­­richte, — ököljog s eláradott erőszakoskodások és mindennemű ellenségeskedések színhelyévé vált, rendetlenség, törvénytelenség volt annak rendes állapota, s a kiváltságos osztály, fejedelmek, grófok, nemesek önkénye dúlta, rongálta az államot. Sze­mély- és vagyon­bátorság nem létezett, s a pol­gári rend elnyomva, a föld népe a jobbágyság bilin­cseiben, jogtalan és szolgáló tömeg. Ipar, mestersé­gek, tudomány nem virágozhattak, alig volt valami nyomuk, vadság és bárdolatlanság természetes kö­vetkezményei valának a rend hiányának. A mely mértékben a polgárok és föld népe nyomva és szolgai függésben tartva voltak, a főurak, a császár vasallusai, lassan kint mind több jogot kezdettek bitorolni, s nagyobb hatalomra szert tenni. Különösen I. vagy nagy Ottó császár halála után — uralkodott 936—973-ig — mindinkább hanyat­lott és sülyedett a császári tekintély, s azzal a biro­dalom bomlásnak indult. A császárok, folytonos ha­dakba keveredve, nem volának képesek azokat saját pénzük és erejükön folytatni, miért hatalmas vasal­ásaik segítségét kellett igénybe venniök. Ezek ad­tak is segítséget, de drága áron, a háborúnak saját költségükön folytatását elvállalták, de azért mind több jogot és kiváltságot csikartak ki a császároktól, mind nagyobb függetlenségbe helyezték magukat, s hogy állásukat biztosíthassák, erős várakat és kas­télyokat építettek s fegyveres népet tartottak zsold­­jukban. A zavar és rongált állapot legmagasabb fokra emelkedett a 13-dik század közepén, hohenstaufeni II. Fridrik császárnak 1250. végén történt halá­lával a birodalmat alapjában megrázó, és 23 évig tartó interregnum következtében, minek egyébiránt kiinduló pontja volt még II. Fridrik életében hollandi gróf Wilhelm­nek ellencsászárrá választatása, ki 1256. elején meghatározván, egy borzasztó és ré­mítő felbomlást mutató gyász és inségteljes időszak kezdődött a szerencsétlen birodalomra nézve — melyből a polgári társaság védelme, a törvény és igazság csaknem teljesen száműzve lőnek. A nyo­­morgatott, méltatlanul szenvedő, a jogában háborí­tott, védelmet és gyámolt az elöljárónál, a birónál nem talált, a munkás földész, a szorgalmas polgár és iparos nem űzhették háborítatlanul szokott fogla­latosságukat, nem valának bizonyosak, hogy fáradsá­guk gyümölcsét élvezhetik-e; a csendesen egymás mellett lakás és békés közlekedés áldásaitól meg­fosztva örökös nyugtalanságban éltek; ez volt azon szomorú idő Németországon, midőn kiki magának igazságot szolgáltatott, s jogát maga védni kénysze­­ríttetett, midőn az utast a rablólovagok erőszakja, a fegyvertelen családatyának kunyhóját a megtáma­dás ellen semmi hatóság sem védte, hol az ember embertársát büntetlenül megölhette. Szóval ez volt az ö­k­ö­n­j­o­g — Faustrecht — rettenetes kora. E szerencsétlen és nyomorúságos helyzetben volt bizonyos részben Németország még a 15-dik század közepén is, a szász herczegek elrablása al­kalmával. Erélyes császárok, milyen volt a fenn­említett I. Ottó is, igyekeztek a rendet és törvényt behozni, különösen az úgynevezett országos békét — Landfriede — biztosítni, s egyes biro­dalmi fejedelmek is tettek próbát maguk birtokaik­ban a dicséretes példát utánozni, de az erőszakos­kodás megszüntetése, az okosjog teljesen kiirtása nem sikerült, sőt kevéssel a szász herczegek elrab­lása előtt a belháborúságok és villongások Német­országon még nagyobb erőre kaptak. Az országuk és népük javát szívükön hordozó, azokat boldogítni törekedő derék uralkodók között kell harczos Fridriket — Friedrich der Streit­bare — Meiszen márkgrdfját és 1423-tól fogva szász választófejedelmet is említnünk, ki a lipcsei egyetemnek 1409-ben alapításával, hová a mondott évben Prágából kivándorolt professorok és tanulók egy részét befogadó, magának szép nevet szerzett, valamint a rend, béke és közbátorság biztosítására irányzott uralkodásával alattvalói szeretetére érde­messé lett és kedves emlékezetet hagyott hátra. Midőn éke végének közeledését érezte, fiait ágyá­hoz hivatván, testvéri egyetértés és szeretetre in­tette őket, hogy védjék hiven alattvalóikat és azok­nak javát mozdítsák elő, a hűtlen tanácsosokat tá­volítsák el maguktól, mint atyák legyenek alattva­lóik irányában, egymással hadat ne folytassanak, de éljenek egyességben s egymásnak bocsássanak meg. Két nappal ez atyai intés után, u. m. január 4-én 1428-ban meghalt a hadban mint békében je­les fejedelem. Fridrik négy fiút hagyott hátra, de ezek közöl Henrik korán elhalt, Z­s­i­g­m­­o­n­d pappá lett, s a másik kettő a legidősebb , mint nevezték szelid Fridrik —Fridericus placidus — és a legifjabb Wilhelm következtek atyjok helyébe. A választó­fejedelmi méltóság F­r­i­d­r­i­k­r­e szállott, ki béke­­szerető és jóindulatú fejedelem volt, öcscse W­il­­h­e­l­m ellenben harczias volt és később vitéz melléknevet kapott. A testvérek közösen bírták az örökölt tar­tományokat, és némi apró visszálkodásokat kivéve, uralkodásuk békés volt. Az 1440-dik évben nagy­­bátyjuk békés Fridrik Thüringia landgrófja örö­kös nélkül meghalván, a thüringiai tartományok is a két testvérre szállának, így a meiszeni ház egész birtoka egyesítve lévén, Fridrik és W­ilhelm a német birodalmi leghatalmasabb és tekintélyesebb uralkodók közé tartoztak és követve atyjuk taná­csát, hogy egyességben éljenek, igen boldog ural­kodást folytathattak volna. Az 1445-dik évben azonban Wilhelm herczeg kivonatára az altenburgi kastélyban egy osztályra léptek, mi az egyesség felbomlására és egy rongáló testvérháborúra adott alkalmat, melynek folyamában Meiszen mint Thü­ringia tartományok felrhatlan ínséget és romlást szenvedtek, több mint 100 helység elpusztíttatott, s a mely Fridrik házára nézve egy könnyen igen gyászosan végződhető esemény előidézésével az indulatok elvadulását és a durva erőszak eláradását mint egy tükörben mutatja. A mondott osztály következtében az idősebb testvér a választófejedelmi méltóság megtartásával kapta Meiszent és a­mi oda tartozott, Wilhelm ré­szébe jutott Thüringia és az úgynevezett Osterland egy darabja; a freibergi bányák, pénzverés joga és dézmák közösek maradtak, mint szintén a 283,000 ftot haladó adósság is két részre osztatott. De ez osz­tály az egyenetlenség konkolyát elhinte a két testvér között. Wilhelm azt hitte,vagy inkább elhitették vele, hogy az rá nézve káros, és se a rendek, se a szom­széd rokonfejedelmek közbenjárásának sikere nem lett. Egy ország legnagyobb csapása, fejedelmek mint népekre nézve egyaránt kártékony és vészt hozó rész­­lelkű tanácsosok táplálták, élesztették a villongás tüzét a testvérek között. Különösen Witzthum A­pel Wilhelm ármányos és fukar tanácsosa fő­szerepet vitt a két fejedelmek egymástól elidegení­tésében, s a kibékülést egész befolyásával akadá­lyoztatta, azon önző és aljas kinézésből, hogy birto­kait a fejedelmi testvérek rovására szaporíthassa. Azon terv végrehajtásán mesterkedett különösen, hogy Wilhelmet rábírja, testvérét a választófejedel­met örökségi jogától megfosztani, mikép az esetben, ha neki gyermekei nem maradnának, tartományai László cseh királyra (Wilhelm sógorára, ki egy­szersmind magyarországi király is volt) szánjanak. Választófejedelem Fridrik e gaz Cselszövénynek nyo­mába jővén, testvérétől kivánta a hűtlen tanácsos eltávolítását, de a mi nem történt meg, és igy ütött ki az 1446-tól 1451-ig, tehát öt évig tartó gyászos mint nyomorteljes testvéri háború­ (Folyt. köv.) 2496 Szuszmi falura egy fregatról 6 ágyulövést tettek, s embereket tevén partra, a templomba betörtek, az evangéliumot és több képet elvittek (?) s pa­rasztházakból is sok holmit elhordtak. Máskor Merge faluban több házat elégettek. Francziaország, Paris, aug. 28. Ma a „Moniteur“ közli Pé-­­­­­s G­­­e­r m­oknak a traktiri csatárók­ részle­tes jelentését. Az ezen csata végett tett intézke­déseknek egy másolata találtatott, egy megöle­tett orosz tábornoknál. Ezenkívül a „Moniteur“ közli Penaul admirál részletes jelentését, Svenborg bombáztatásáról. Tegnap a „Moniteur“, miután részletesen

Next