Budapesti Hírlap, 1858. március (49-73. szám)

1858-03-02 / 49. szám

letet észrevenni, mely az ivó- és fürdővendégek élénk forgalma, a lakhelyiségeknek (17 vendég­szoba) September haváig folytonos bérben tartása, s az ásványvíz erős kerete által — különösen Oláhországba — nyilatkozott. A budai császárfürdőben a haszonbérlő által tetemes építések és javítások történtek az intézet javára. A védhimlő beoltására beoltó orvosok vannak elrendelve, kiknek fejenkénti 16 per járási dij s utazási költségeik megtérítése jár az országos alapból. 1857 re az adatok még nem teljesek, 1856ra 133 beoltó orvos 54,984 gyermeket oltott be és pedig 54,829-et jó védhimlővel, csak 155- nél nem fogott. A beoltási dijak 5482 frt 54 krra s utazási költségekben 2391 frt 14 krra, egész­ben 7874 frt 8 krra mentek. 1855-ben 55,834 gyermek oltatott l­e, s igy 1856-ban az oltonezok száma 850, vagyis 102 préttel volt csekélyebb. 35 Erdőrendezésünk törvényes alapjai. I. •1 Erdőgazdászatunk, melynek bár az épen 1. január hó első napján életbe lépett általános er­dőtörvény is újabb lendületet kölcsönzött, mind ez ideig még oly állapotban van még, melynek szükség előbb a birtokrendezés s a számos még megoldandó jogi érdekek tűzpróbáján keresztül­­esni, hogy gyümölcsözővé válhassék, s hogy az erdőművelés magas­ fokához is lépcsőül szolgál­hasson. Ez lévén közgazdászatunk e most említett ága kifejtésének fő­­ első föltétele, bizonynyal nem teszünk idő előtti dolgot megismertetésével azon törvényes alapoknak, melyek a jelen átalakulás továbblépési vezérfonalait adják kezünkbe, — de hiszszük, hogy nem teszünk kivált most, midőn az erdőrendezés munkálatai nem csak a földesur s volt jobbágyi viszonyok megoldásában, hanem népgazdászati szempontból s főleg a legújabb törvények alapján is közös buzgalommal megin­dultak. Nem itt van helyén, hogy az erdőrendezés ál­­lamgazdászati fontosságáról s eredményeiről ér­tekezzünk ; a törvényhozás ama jól megfontolt ténye, mely szerint a birodalom egy részében már különben is hatályban volt s áldásosnak bizonyult erdőtörvény Magyarországra szintén kiterjeszte­tett, inkább utal bennünket arra, hogy most már inkább cselekedjünk , s inkább foglalkodjunk az adott törvények alkalmazásával, mint az okos­kodások hig elméletével. De miből állnak hát azon törvények, melye­ket a jelen erdőrendezési munkálatokban legin­kább szem előtt kell tartanunk ? Két jogviszonyban különösen, melyeknek egyikét a földesúr s jobbágyi kapcsolatból származott s épen szintén rendezendő érde­kek, a másikát pedig az új erdőtörvény el­veinek alkalmazása képezi. Mert valóban feltétlen csak egy lépést is tennünk sikere­sen, ha e két mozzanatot folyvást szem előtt nem tartják, s ha az ezen két állapotból össze­olvadod vagy kifejlett érdekeket kellő öszhang­­zatba nem hozzuk. A birtokrendezésre vonatkozó legújabb törvények alapján ugyanis, először tisz­tába kell hozatni az erdei haszonvételekből eredett, s a földesur és jobbágyok között kifej­tendő tulajdonjogi állapotnak s aztán csak in­tézkedni azon már mintegy tényleges jogálla­potot föltételező törvényes előnyök mikénti al­kalmazásáról, melyek az uj erdőtörvényben fogl­­­atják. Ezeknél fogva, kiválólag gondos figyelmet s tanulmányozást érdemelnek itt az 1853. márcz. 2-diki nyiltparancs 10—13 dik. — s az uj erdő­törvény 2—3, 8—11, 20—24, 52- 58, s a 75— 77 dik §-ai. Az idézett nyiltparancs 10—13-dik §-sal ugyanis kijelölvén azon törvényes elveket, melyek szerint az erdei haszonvételek megvál­­tandók, mindjárt a következő (14-dik) pontban, mintegy, föltéve, hogy a haszonvételek ezen sza­bályozása s az erdőtulajdon elkülönzése egyide­jűleg meg nem történik az országban — rendeli, hogy a végső rendezésig, valamint a haszonvé­telek, úgy az ezekért járuló viszonszolgáltatá­­sok, a régibb törvényes határozatok, vagyis az 1836 : VI dik­­. czikkely 4-dik §-sa értelmében fönmaradnak. Igen, de ime, az uj erdőtörvény már hatályba lépett, s ezen törvénynek minden határozata elkülönzött erdőtulajdonokról, tudni­illik : birodalmi, községi s magán — de épen nem oly erdőkről szól, melyek még most is úr­béri kapcsolatok alatt állanak. Úgy állván pedig a dolog, hogy az országban a hozott törvények legszigorúabban kötelező ereje mellett sem történ­vén meg mindenütt az erdei haszonvételek szabá­lyozása, s úgy a volt földesúr s volt jobbágyok kö­zötti érdekek kiegyenlítése (ami ismeretes indolen­­ciánkat bizony elég sötét színben tünteti föl), ter­mészetes, miszerint azon helyzetbe jutottunk, mikép rendeznünk kell az erdőket, habár azokra nézve tulajdonjogi viszonyaink még tisztába sincsenek hozva! S íme, itt az első pont, mely kényszerít, hogy az erdőrendezés törvényes alapjaival alaposan megismerkedjünk, mielőtt előre, csak egyetlen lépést is tennénk. Említek, hogy itt szükségkép szemmel tartandók az új erdőtörvénynek főleg azon határozmányai, melyek az erdőgazdászat s az erdőkezelés törvényes rendét terjesztik elő. Nevezetesen szó van itt a többek közt arról is,hogy az erdőtelkeket felső engedély nélkül semmi szín és czim alatt, nem szabad elvonni a faültetéstől, vagy pedig azokat más czélra fordítni; s paran­csolva van, hogy az újonnan kivágott erdőré­­szek újra beültetendők, a régi kopárságokon pe­dig annyi rész nevelendő, a hány év a behozott erdővágási időszakokban foglaltatik (3. §.); — rendeltetik továbbá, hogy az oly erdőkben, me­lyeken úgynevezett erdei szolgalmak léteznek, a faizás módja és terjedelme a jogosítottak s a szolgalommal terheltek érdekében ugyan, de az erdőgazdászat elvei szerint szabályoztassék (8. §.) . A bizottmányok rendeltetnek az erdőrend­őrség gyakorlására (20. §.) különösen pedig az erdei tilalom föntartására; az erdőigazgatás s erdővédszolgálat hivatalosan szerveztetik, s végre meghatároztatik az erdőfelügyeleti sze­mélyzet jog- és kötelességköre Ezen pontok képezik mintegy tengelyét az erdőrendezésnek, hogy ezen rendezés valamint a tulajdonjogi, úgy az államgazdászati érdekek magas­ igé­nyeinek megfelelhessen. Az oly magán­birtokosok, kik az erdőtulaj­­don, vagy az erdei haszonvételekre nézve, semmi viszonyban sem állnak már a jobbágyokkal, sőt azon egyesek és községek is, a­kiknek erdőbir­tokaik a legújabb törvények értelmében már el­­különözvék, az új erdőtörvény alkalmazásában sok akadálylyal bizonyára nem fognak küzdeni, a rendezetlen földesúri s jobbágyi birtokészle­­tekben azonban az erdőrendezésnek már első stádiumában önként fel fognak merülni a követ­kező kérdések : vájjon az oly volt jobbágyok, kik valahol eddigelé az erdei haszonvételek, vagy legelő gyakorlatában voltak, az új erdőtör­­törvény 8. §-sa szerint, hol s valamint az egész törvényben is — nem jobbágyokról, hanem a szolgalom jogosítottjairól van szó, a szolga­lomra jogosítottak, avvagy pedig a márcziusi pátens 14-dik §-sa szerint csak mint jobbágyok tekintendők-e? Továbbá: nem ellenkezik-e, vagy mikép egyeztethető össze ezen két törvény oly rendezetlen erdőségek szabályozásánál, hol még semmi elkülönzés sem történt? Rábaköz, febr. 22. (Rábaszabályozás. Folytatás.) Beszédes urnák közlött terve nem léptette még a szabályo­zást életbe, mivel a beállott szárazság következ­tében a vizek apadván, kártételeik által nem tet­tek sürgetést a végrehajtásra, pedig ismerjük azon kényelmes természetünket, hogy a hasznos dolgokban is leginkább csak akkor mozgunk, ha mozgattatunk. De 1838-ban a vizek ismét megszaporodván, a megyék szintén újra szólam­­lani kezdtek, s az akkori nagyméltóságu hely­tartó tanácsot felkérvén az iránt, hogy a szabá­lyozásban nyújtson segéd­kezet, ennek követ­keztében a főépítészeti kormány által Kecskés Károly lett e tárgygyal megbízva, ki a Rába vi­déket megjárván, a vizáradásoknak kitett tévé­két a megyék hozzájárulásával összeírván, s a vidéket esetméréssel kipuhatolván, tervét Győr­ben Zichy Ferencz ő exja, mint ez ügyben kikül­dött királyi biztos elnöklete alatt tartott gyűlés­ben Sopron , Vas, Győr , Zala, Veszprém me­gyék küldöttsége elé terjesztette. Kecskés Ká­roly úr ezen terve következőleg szól : „A Rábának hossza eredetétől fogva Possavici mellett Sziriában a mosodi Dunáig körülbelől 52 1/2 mérföld. A folyam környéke, melybe a ne­vezetesebb foyak a Lapints, Gosztony, Pinka, Sorok, Gyöngyös, Herpenyő és Marczal ömlenek, 170­0 mértföldre terjed. Velkentől Győrig a fo­lyamvölgy hossza 22 mérföld; a folyam tekervé­n­yes ösvénye ellenben 35 mérföldet, vagyis 139,838 folyó élet tesz. Esése legkisebb vízzel 440/ 9' Gy//, legmagasabb vízállással 438' 8" 3"'. Egy perez alatti vízfogyasztása kis vízállással 682' köbm., a legnagyobbal 15,585 köbm. Ezen menyyiséget a mostani romlott folyam semmi­képen sem képes csak nyári áradatkor is kiön­tés nélkül elvinni, tehát akkor is már nagy kár­ral borítja a termékeny völgyi földeket és réte­ket. A nemes vármegyék hatóságával egyetértő­­leg tett fölvétel szerint a legnagyobb vízálláskor elárasztott térség következő: nemes Vas megyé­ben 73,903, Sopron megyében 46,271, Győr me­­gyében 32,493 , összesen 152,667 hold ; közön­séges nyári áradáskor Vas megyében 34,136, Sopronban 10,023, Győr megyében 18,376, ösz­­szesen 62,535 hold. Okát ezen kártékony áradás­nak nem a völgy fekvésében , és nem a fölösle­ges vízmennyiségben, nem eset hiányában és a folyót környező tájak alacsonyságában, hanem az eddig e folyó iránt való gondatlanságban kell keresni, mi onnan is következtethető, mivel a völgy egyenes irányát 51,100 folyó öllel, vagyis 13 mérfölddel haladják meg a tekervények. To­vábbá okul tekinthető meg a malmok és gátak építésének legczéliránytalanabb módja, mert a gátak az egész folyót elzárják, s így a jégnek meggyőzhetlen akadályt tesznek : ezen­kívül a csavarulások is 113' és 10"' vonnak le a víz sebességéből, úgyhogy a folyam sebessége a Rábatoroktól (így neveztetik azon keresztgát, mely az öreg Rábából a vizet a kis-Rábába ereszti) lefelé oly csekély, hogy az a legtermé­­szetellenibb görbületeket képező partokat legma­gasabb vízálláskor sem képes megszegni (ennek okát ugyan inkább a sok malmokban lehet fel­találni s nem a természetes eset hiányában. Közlő­ : azért a kereszt szelvényeknek szélessége itt kevesebb, mint feljebb Vasmegyében, mint az rajzolt példázatokban­ kimutattatik.“ Ezek következésében előadott hydrometri­­cohydraulicai állapotra nézve a főépitészeti kormány által a nagymélt. m. k. helytartó ta­nács elé következő alaptételek állíttattak fel: „1-er A Rábafolyamnak áttétele a völgy el­en­­kező részére, hol a Csör­öcz és Herpenyő mutat­ják, nem javaltatik,mivel tartani lehet attól, hogy ezen 15 mérföldnyi csatorna magát első és annyi­­szori áradásokkal inkább beiszapolja, mintsem megbővítené; másrészt mivel ezen folyó Kör­mendig hajózhatóvá tétethetik, tehát kár volna a népes Hid­vég, Ikervár és Sárvár mezővárosok­tól eltávolítani. Azért elhatároztatott, hogy a fo­lyamnak mostani medre oly móddal rendeztes­­sék, hogy ne csak a nyári árvizek kiáradásai há­­rittassanak el, de ezen termékeny vidék folyama, hajózhatóvá is tétetessék; azért : „k-or a folyam medrében találtató akadályok, melyek a viz szabad lefolyását és a hajózást gátolnák, milyenek például a tőkék, régi karó­zások, malmok és gátak, elháríthassanak. „3. Hogy a folyam fölösleges hossza a teker­vények átvágása által megrövidittessék. „4. Hogy a már a folyamon lévő malmok, a hol lehet, kivétessenek , azért az átvágásoknak, hol lehet, oly irány adassék, hogy a malmok mintegy a főfolyam medrétől elkülönzött csatár­ TÁROZA. Vádokmány a Napoleon császár ellen jan 14-n elkövetett merénylet ügyében. (Folyt, és vége.) Azalatt Orsini Gomezt, ki úgy látszik bizal­matlanságra adott némi okot, Birminghamba küldte, hol Pierrinek kellett fölötte őrködnie. Onnan 1857 nov. 3 ától Orsininak írt egy leve­let, melyben őt ragaszkodásáról biztosítja, s kifejezései, bárha némi színeskedés takarja, — mégis elég világosan mutatják , hogy neki pon­tos tudomása volt arról, minek történni kellett. „Most“ — mond levelében — „kérdem nagysá­godtól, váljon eléggé méltónak tart e bizalmára, hogy azon megbizását végrehajtsam, melyet reám akart ruházni. Nagyságod igen jól tudja, hogy én nem vagyok képes ez ügyletet érdek­ből végezni.­ Nem önzésből történik, hogy igy szólok, hanem a szeretet érzéséből, melyet én mindig éreztem s most is érzek a közös hon iránt!“ Rudio vádlott szintoly önkénytesen ajánlko­zott, a bűnrészesek szándékainak végrehajtásá­nál közreműködni. Ő maga nyilvánitá, hogy 1857. novemberben az említett Carlotti tőle Or­sini nevében czímiratát kívánta, mert utóbbi­nak meglehet szüksége lesz reá. Több hét múlt el, a nélkül,­ hogy e közléseknek következmé­nyük lett volna, Rudio tehát irt Orsininak, kit Birminghamban vélt lenni, levelét Pierri nyi­totta föl s ő vállalta el a válaszolást is. Pierri válaszát Rudio karácsonkor kapta. Türelemre inti s egy úrnak látogatását jelenti, ki „hozzá fog jönni.“ Rudio tehát dec. 29-én egy új levelet írt, melyben, valószínűleg hogy nagyobb bizal­mat gerjeszszen, Pierzit figyelmezteti, hogy Carlotti s még egy más Pierziből való olasz irá­nyában óvatos legyen. Szólt abban egyszersmind megkeresésekről, melyek „egy vetélkedő válla­lat részéről“ hozzá intéztettek, s maga később a vizsgálat alatt e szavak értelmét következőleg magyarázza: „Én az alatt Mazzinit és barátait értettem. S valóban Massarentit és más jól ismert mazzinistákat láttam magam körül fáradozni.“ Ugyanazon időben, midőn Pierri és Rudio közt e levelezés változott, Orsini már Alsopp ^1 név alatt elhagyta Angliát, Párisba menvén.­­ Al­­ mmmammmammmwmmmmausmmmmmamm—waw.uiir—wi sopp Tamás útlevelét 1857. nov. 24-én Belgi­umba és ugyanazon hó 28-án Francziaországba láttamoztatá; 29-én Brüsselben a hotel de V Eu­ropeba szállt. Néhány napra reá Bernard is Brüs­­selbe érkezett Belgiumba szóló útlevéllel, me­lyet neki dec. 7-én a belgiumi franczia főconsul szolgáltatott ki. Ő vállalta volt magára, hogy a Taylor úr által elkészített bombákat Brüsselbe viteti. E czélból Georges József úrhoz for­dult , kinek testvére a schweizi­ kávéházat a de la Monnaie piaczon 10. sz. a. tartja. Georges József 1857. dec. 6-án Ostendén át Belgiumba érkezett. Londonból elutazta alkalmával Ber­nard neki tiz féldarab, azaz­­ öt öntött bombát tiz részben adott át, mondván, hogy ezek egy új lég­­szesztalálmány készülékei, s egy angol, ki Lüt­­tichben lakik, fogja azokat tőle Brüsselben a schweiczi kávéházban átvenni. Georges are tár­gyakat az ostendei vámnál valóban légszeszké­­szülékeknek nyilvánitá, s megfizető az azokért járó illetéket. Brüsselben azonban hasztalan vá­rakozott a neki jelentett angolra, míg végre Bernard maga megjött, a tíz fél golyót átvevén. Orsini a hotel de­­ Europeban, hová Alsopp ál­név alatt beszállt, bejelenté Párisba utazását, azonban előbb egy barátja megérkezését vára. E barátja senki más nem volt mint Ber­nard , s Alsopp valóban tüstént előkészülete­ket tett az elutazásra, mihelyt Bernard Brüsselbe jött. Lovat vett, melytől a guidek egy tisztje szí­vesen megvált, s egy vezetőnek, ki a lovat Pá­risba volt viendő, átadá a Georges Józsefnél le­tett bombákat is. Bernard és Orsini kívánatéra Georges Zuguerót a schweizi kávéház egyik pinczérét ajánlá e szolgálatra. Be lévén dec. 11-én a ló a vaspálya egy tartályába állítva, Georges átadott Zugueronak egy zsákot az em­lített tíz félgolyóval, hogy megérkeztekor a ló tulajdonosának kézbesítse. Ekként jöttek azon bombák, melyeknek oly bűnös hasznát voltak ve­endők, Francziaországba. Zuguero a vámnál uta­sításaihoz képest a bombákat új légszeszké­­szülékeknek jelenté be , melyek értékét oly csekélyre tevék , hogy vámilleték sem járt azoktól. Ugyanazon vonattal, melylyel Zuguero , ment Orsini is Párisba. Dec. 12 én reggel a pályaud­varba érve, az utóbbinak egy jegyet adott azon megbízással, hogy lovát egy hotelbe vigye, mely­nek, mint Zuguero tévelyesen állt rá, a Rivoli ut­­czában kelle lennie, de mely minden látszat sze­rint nem volt más, mint a hotel de Lille et d’ Al­bion a st. Honoré utczában 211 sz. a., hol Orsini dec. 12-én valóban be is szállt. A vizsgálat alatt Zuguero azt valla, hogy a tíz félgolyót a szálloda pinczérének adta át. De Orsini maga részéről utolsó kihallgatása alkalmával azt beszéli, hogy kevés pillanatra a szállodába lépte után a bomba­darabokat egy divánon látta kiterítve, lova ke­féje és vakarójával együtt, s hogy sietett azo­kat szobájába vinni. Zuguero tanú dec. 12. és 13 ka közti éjjel sem maradt Párisban. Megérkezte napján estve visz­­szautazott Brüsselbe, miután az egész napot kü­lönféle járásokra használta, melyek semmi gya­nús jellemmel sem bírnak. Brüsselbe visszatérte után, mint állítja, ismét látta Bernardot, s midőn beszélt neki, hogy az angol lovát Párisba vitte, azt válaszolá, hogy ő azt már tudja. Orsini csak három napig maradt a hotel de Lille et d’ Albionban, dec. 15-én egy bútorozott lakásba szállt a Montb­abor-utczában 10. sz. a. földszint. Lovát, mely előbb egy szomszéd lo­vardában volt elhelyezve, ugyanazon háznak egyik istállójába vitető Morand házaspár, ugyan­azon ház házmestere, azt vallja, hogy ő gyak­ran tett sétalovaglásokat, s első napokban csak kevés látogatást fogadott el, de kik közöl Mo­rand tanú csak Hodget és Outrequint tudá meg­jelölni, kikről később lesz szó. Nem sokára az­tán megjelent Pierri, magát németnek adván ki, valamint Orsini meg angolnak adta ki magát. Később Pierri elhozta Gomezt mint Orsini szolgá­ját; végre Rudio is eljött, ki ser­szállító árké­pében lépett föl. A vizsgálat igen pontosan meghatározó az időt, a­midőn a három utolsó vádlott Angliát el­hagyta, hogy Orsinit Párisban fölkeresse; út­­rendjük s utazásuk körülményei tudva lőnek. 1858. jan. 6-án Pierri és Gomez együtt utaztak el Birminghamből. Londonban Orsini lakásába, Grafton­ utcza 2. sz., szálltak. Gomez vallja, hogy ott a kandallón egy bombát látott, melyben ak­kor se hengerek se lökupakok nem voltak Ber­nard várta azokat. Gomeznek egy útleve­lt adott át, mely Bryan Swiney Péter névre szólt, s mely az utóbbinál meg is találtatott. Mi Pierrit illeti, ő is el volt útlevéllel látva, mely szintén lefog­laltatott, s melyen valódi neve Pierreyre volt igazítva. Pierri és Gomez jan. 6-án hagyván el Londont 7-én regg. 7 óra 45 perczkor a Doverből érkezett angol postával Calaisba értek. A vasúton azon­nal Lillébe utaztak. Lillében ott hagyá Pierre Gomezt néhány órára, s Brüsselbe véve útját, hová elég jókor érkezett, hogy a nap legna-awWiiy-iW«Wg»IMlffr—■iiiiiiHrii hím gyobb részét ott tölthesse. Az igazságszolgálta­tás nem birt egészen kipuhatolni, miként tölte ott el az időt, de bizonyos, hogy onnan egy új bombát hozott magával, melyet talán Bernard tett le Orsini elutazta után, vagy melyet Orsini vagy Zuguero ott feledett. Georges ur­­an. 7-én még mindenesetre volt még egy bombának birtokában, melyet több tanú látott nála , kiknek leírása után nem kételked­hetni, hogy az hasonló volt azokhoz, melyek a merényletnél használtattak. Bernard világos uta­sítása szerint Georges-nak e golyókat csak egy kijelölt irat áthozójának kellett volna átadnia. Más­részt Gomez nyilatkozataiból kitűnik, mikép jan. 6-n Bernard Orsini londoni lakásán az ő je­lenlétében mondá Pierrinek, hogy menjen Brüs­­selbe s vegyen ott át egy fedelet, melyet a „pat­­ronus“ ott felejtett. Pierri jan. 7-én be is mutatá magát Georges urnak , előmutatá a kijelölt ira­tot s megkapá a meghatározott tárgyat. Több tanú erősíté e tekintetben Georges ur nyilatko­zatát, így p. Meckenheim ur kisérte Pierrit egy Georgesnél tett látogatáskor. Mecken­heimné asz­­szonyt megbízta Pierri, hogy a jelölt tárgyat a nap egy részén át őrizze s tartsa, s bárha az pa­pírba volt takarva, mégis mindketten a legpon­­tos­ felvilágosítást adhaták annak formája és súlyáról. Pierri jan­ 7 én az esti vonattal 7 órakor Brüsselből Párisba indult. Lilién keresztül ha­ladván , Gomez is beszállt hozzá, ki addig ott várakozott reá. Első dolguk Párisban az volt, hogy Orsinit az ő lakásán fölkeressék. Rudio vádlott szintoly pontosan megfelelt a hozzá intézett felhívásnak. Jan. 2-án elfogadá magánál a Pierri által nála előre bejelentett sze­mélyiés nem volt más mint a vádlott Bernard. Ez megismerteté magát Rudiéval, 14 shillinget adott át neki, s mondá, hogy majd ő fog neki útleve­let szerezni. Egyszersmind felhívá, hogy magát az elutazásra készen tartsa. Jan. 2-án Bernard Rudiónál második látogatást tett. Ennek távollé­tében nejénél hagyott egy jegyet, melyet a Graf­ton utczába 2. sz. alá kelle vinnie, hol mint mondá valamit át fognak neki adni. Rudio oda ment, t. i. Orsini lakására, s egy arany szemüve­get hozott onnan magával, mely neki fölismer­­tető jelül fogna szolgálni. Ugyanazon estre Ber­nard harmadszor is eljött. Ismét 14 shillinget adott át neki egy útlevéllel, mely Da Silva névre szólt, s mely később lefoglaltatott, és egy útje­­gyet más­napra Párisba. Rudio jan. 9-én szom­baton valóban elhagyá Londont, miután Bér-

Next