Budapesti Hírlap, 1858. november (251-274. szám)

1858-11-03 / 251. szám

érik, sokszor 6 SJ hosszúságot is halad a póré, a lelelek oly szorosan állnak­ egymáson,mikép csoda, hogy mind­el nem­ romlik. A magyar do­hányos ilyenkor az által akar magán segíteni, hogy füzéreit tovább hagyja szabadban kiag­gatva. Hanem ez által ismét szerencsésen fogást követ el. A levelek ugyanis e miatt megtarkul­­nak, kellemetlen szintiekké lesznek, széleik ki­veresednek, a nap színüket kiveszi, s ha még véletlenül eső is megveri, akkor egészen­­ elrom­lik, olyanná lesz, mint az őszszes lehullott, nap­nak és esőnek kitett falevél. Valószínűleg ez itt érintett balfogások onnan veszik eredetüket, hogy régibb időben, mig a szivar annyira di­vatba nem jött, a magyar dohány tulnyomólag pipadohányat használtatott el. Ez időben a por dohányát egész fölmelegedésig összetömte, hogy világos sárga szintivé s édeses ízűvé tegye azt s erejéből is vegyen el valamennyit. Sőt a világos szin tekintetéből szokás volt a dohányt több ideig szabad ég alatt hagyni. A szorosan fűzés által határozottan a szárító hely kíméletére volt czélzás, t. i. hogy kis helyen több férjen. Annak oka pedig, hogy még most is a hosszú füzérek divatoznak,valószínűleg a szárító pajták hiányos berendezésében rejlik. Mi különösen a füzérek, pórék hosszúságát illeti, az nemcsak kényelmetlen, hanem azon rosz oldala is van, hogy a­miatt a füzérek közé­pen meghajolván, ott a levelek összetörődnek. Legfeljebb 3 láb hosszúságúaknak kellene a fü­zéreknek lenni, s természetesen e szerint kellene a szárító helyeket is fölszerelni; e változás azon­ban a már fönnálló pajtákban könnyen és kevés költséggel megtehető. 3. Osztályozás. Ezt Magyarországon áta­­lában dicséretes szorgalommal szokták a beszá­radt dohánynál végrehajtani s a dohány­osok elegendőleg jártasok is abban. Épen az osztá­lyozásnál növekedő szorgalom oka a jobbféle osztályzatú dohányok beváltási áremelkedésé­nek. A szabatosabb osztályozás azonban azt mu­tatta ki, hogy a múlt évi termésből mily kevés dohány boroztathatott a jobb osztályokba. 4. Kiforrás közbeni kezelés. A le­velek ki­forralása körül a hollandi szivartaka­­rók forratási módja szerint járnak el. Ez eddig­­elő még a legjobb mód és eljárás. Mindazáltal jó szivartakaró készítésre s a szükséges szívólt­­ság megtartására a leveleknek egymásra terege­­tése, mint Magyarországban divatozik, még nem kielégítő. Egy heidelbergi fiatal vegyész észleletei ezen tekintetben új gondolatokat támasztanak, s föl­tűnő természetességüknél fogva megérdemlik a közelebbi vizsgálat alá vételt. Az ő nézetei sze­rint a jól vezetett első forratás után második forrásnak nem szabad többé előállani, mert az első forrásnak már azon anyagokat széjjel kel­lett bontani, melyek egy második , néha har­madik forrást is előidézhetnének. Oly okszerű forratási kezelés, mely által a do­hánynak jó szivartakaróul szükséges minden tu­lajdonság , mint a szín , szívósság, tiszta íz , jó égés , megadathatnék, volna a dohánymívelés­ben a legnagyobb előmenetel. Az első forrást akadályozza már az, ha a le­véltől több nedvesség vonatik el, mint a­mennyi a forrás folyamára és bevégzésére megkívántatik. A második forrás akkor áll elő , ha a levelek is­mét annyi nedvességet vettek magukhoz, hogy a májusi vagy júniusi melegebb légmérséklet által új forrásra ösztönöztethetnek. Ismert dolog, hogy az első forrás bevégzése után a levelek szívós­sága nagyobb, mint ha második forráson is ke­resztül estek. Kísérletekkel kellene kikutatni, ha várjon meleg és nedves levegővel teli zárt he­lyen lehet-e az első forratást oly tökéletességben végrehajtani, hogy fölmelegedés többé ne álljon elő. Ifjabb időkben a bor, sör, eczet stb. forra­tás vezetése körül tudományos rendszer jött gya­korlatba és pedig nem minden eredmény nélkül; miért ne sikerülhetne az a dohánynál is, mely már csaknem egyedül maradt a szokásos eljárás alatt ? A szivarlevelek csak egymásra teregetve for­­ratása ellen fölhozható még, hogy az eljárás mellett, a nedvesség ezekből még könnyebben és gyorsabban elillan , mintsem a már felcsomózott dohányból, a­nélkül hogy azon anyagok, me­lyek a nedvesség visszaszívása által még na­gyobb forrásra adhatnak okot, szintén eltávolod­tak volna. 5. Szivargyárakbani használha­tóság. Különböző cs. k. szivargyárakban a különböző osztályzatú levelekkel tett kísérle­tek átalában következő észleletekre vezettek : a tiszai levelek ugyan tömörek és tartósak, hanem egy kevéssé vastag,s nem kedves színűek; a szegedi levelek általában gyengédebbek,jobb szintiek, de kevésbbé tartósak; a bánsági levelek igen különfélék, de bár ki­sebb mértékben kaphatók, gyöngédségük és színüknél fogva a szivargyártásnál kedveltek; a debreczeniek kevésbbé jól osztályzottak, nem tökéletes színűek, s nem is valami tartósak; Szalókiak kitűnőleg nagyok, jó alakúak, ha­nem kevés tömörséggel bírók, a nap által ki­­aszalvák, s a kész szivarról könnyen lepat­tannak. Ügyfelünk a tisztán magyar dohányból ké­szült szivarokon oly formát állít észrevehetni, hogy mihelyt rájuk gyújtva a füst által átme­­legesznek, azonnal elkezdenek lágyulni. E rossza­­ság vagy a hiányos száradás és a forrás közbeni elembomlás következménye, vagy hogy a do­hányban sok sók foglaltatnak. A hamunak vegybontása itt nem ad tökéletes eligazodást, a szárított leveleké többet adhat. Kivéve a ma­­gyar-galicziai példányleveleket, utazónk átalá­ban minden magyar szivar leveleken kevés nö­vénynedvet talált, — sokkal kevesebbet mint a jól mivelt pfalzi takaró levelekben, — ellenben farostot sokkal többet, mi a hiányos trágyázás­nak, de a tulérettségnek is lehet következménye Sokkal terhelnék olvasóink figyelmét, ha az egyes vidékek leírásába bocsátkoznánk. Csak némelyeket hozunk azért föl e tekintetben. Sze­ged vidékéről azt jegyzi meg az úti napló, hogy a levelek többnyire föltűnőleg vékonyak , illető tartósság és tömörség nélkül. Itt világosan ki­tűnik, hogy az egy helyen egymás után minden trágyázás nélkül huzamosan folytatott dohány­­termelés mennyire elveszi a dohánynak termé­szetes tulajdonságát, holott jó trágyázás mellett az egymásután következés még a természetes tu­lajdonságot lényegesen nemesíti. E vidéken ta­lált utazónk oly dohányokra, melyeknek a for­rásban való jólmaradásuk lehetetlen, mert egész elembomlás áll náluk elő, mivel erejök tökéle­tesen hiányzik, holott ugyanazon helyen jól trá­gyázott földekről a Magyarországon találtak leg­kitűnőbbjeit látható, valamint szín és gyöngéd­ség, azonkép szívósság tekintetében. Mi azon kérdést illeti, hogy a magyarországi szivartakarókat termelő vidékeken miféle mag volna legczélszerűbb, e tekintetben a naplóiró még több tapasztalást tart szükségesnek, mert nem is minden faj alkalmas minden földre, mindazáltal véleménye szerint a pennsylvaniai, aztán a szamosháti és gundia fajok különös figyelmet érdemlenek. Az „Österr. Corr.” következő czikket hoz: „A mai nappal (nov. 1.) kezdődött meg az austriai pénzértékbeni számítás. Két átszámítási módszerre akarjuk figyelmeztetni a közönséget, melyek — mint hiszszük — könynyűség, rövid­ség, szám s idő­kímélés által ajánlják magukat, csupán a négy egyszerű számításmód ismeretét TÁROZA. A „IVovara“ cs. k. fregatt világkörüli útja (Dr. Hochstetter Ferdinand 14-dik levele.) Az Új-Amsterdam sziget az indiai óczeánon. (Vége.) A szigeten valánk, nem lenn a tengernél, egy tiszt, E. és én, egy matróz más ponton mászott föl utánunk. Azonban most mittevők legyünk! Káromkodva és szitkozódva és gyufákért kia­bálva, láttuk a matrózt mintegy 100 lépésnyire előttünk s csak nagy megerőltetéssel érhettünk el egy kis kopasz salakcsürökhöz, mely 20 lé­pésnyire feküdt azon helytől, hol a szigetre föl­jutottunk. Kimerülve kénytelenek voltunk leülni. További előnyomulásra , legalább azon zöld bokrozatig, mely fél­­órányira feküdt előttünk az egész laposan emelkedő lejtőn, gondolni sem lehetett. Elefántoknak kellett volna len­nünk, mert sűrű emb­ermagasságnyi kákanemű fű borította el az egész tért,félig kiszáradva,félig friszölden , itten vihar és eső által leverve, amott egyenesen fönállva. Ha már tovább aka­runk haladni, vagy a kiszáradt kákacsomókon kell áthatolnunk s könnyen keresztül süppe­dünk, vagy a sűrű fris füvet letipornunk s ekkor hamar elcsuszunk.Szóval,a sziget távolabb hozzá­­férhetlen. De az idő visszatérésre is intett, mi­után legalább 5 teng. mérföldnyi utat kelle­n a fregattig tennünk. S a mint még néhány I -mohot és füvet a kis salak csűrök oldaláról össze­­­­kapdosok,­­egyszerre tűzropogást hallok, s füstöt s látok a kis tölcsérből emelkedni. A gyufácska, melyet a matróz kivánt, valószínűleg előkerült.­­ A száraz fű lángban állt s a láng oly gyorsan terjedt, hogy már csak ezért is szükségesnek ta­láltuk a hirtelen távozást.Zsebkendőink segélyé- I vei, melyeket a kukákra kötöttünk, megtaláltak­­ ismét azon helyet, a melyen fölmásztunk, s csak- s hamar jó karban bajtársainknál voltunk. Min­den el volt már az elindulásra készítve. Néhány perc­re esti 5 óra után ismét elváltunk ama hely­től, ahol hajóromok, árbocz- és másnemű darabok,­­ melyeket a sziklatömbök közt találtunk, csak­­ emberi szerencsétlenségre emlékeztettek. Nem egy hajó zúzódott össze e partokon. Vastag füst gom­olygott föl a szigetről s midőn némi távol­ságra künn voltunk a tengeren, hangosan pat­togva láttuk a lángokat föllobbanni, úgy hogy egész a naszádig hallhatók. De ugyanakkor láttuk azt is, hogy tovább éjszakra — mert mi még folyvást a keleti oldalon voltunk — a part még sokkal laposabb s legfölebb 10—20 láb magas. Tehát itt volt még kedvezőbb kiszál­lási pont. Elszigetelt alacsony fák álltak ott. Azonban késő volt már még egy kísérletet tenni. Egy könnyű éjszaki szellő lehetségessé téve a vitorlák fölhúzását s 7 óra táján két órai járat után legkisebb baj nélkül innét a fedél­­zeten voltunk. Itt azalatt meghatározták a szi­get helyzetét (széless. 37° 58' 30" délre, hossza 77° 34' 40" keletre Greenwichtől) s magassága s a legmagasb csúcshegy korábbi észleletekkel öszhangzólag 2784 bécsi lábban jön megálla­pítva. Az evés felségesen ízlett s ebéd után és beáll-­s­­ával a sziget égése nagyszerű látványt nyújtott. [ Most szintazon jelenet fordult meg előttünk, mint melyet múlt században 1792 mart. 28 és 29-e éjjelén a D' Entrecasteaux alatti expeditio élvezett, melyet Labellardiére ír le és Humboldt Sándor „természettani és földiemei emlékezetei­ben“ mi­t meg nem fejtett eseményt említ. Akkor is tűzben és lángban állt a sziget s vastag füst go­­molygott föl. Ma az ég felhőnélküli és világos volt.A lángok a partszegélyről magasra lobbantak föl egy félköri helyről,melynek átmérője legalább 2 teng. mértföld. Egy vastag rézszintre vilá­gított füstfelhő emelkedett föl majdnem függőle­gesen, aztán vízszintesen megfeküdt s végtelen hosszú felhőréteg húzódott délkeleti irányban a legtávolabbi láthatárig s elbob­ta a sziget felső felét. Éji 2 órakor a látványt még nagyobbszerű­­nek mondák, az égés már roppant térségekre hat­ván el. Csak vulkáni kitörést lehet­ képzelni, izzó lávaözönöket, kivetett hamutömegeket, az égre fölnyúló tű­zkévéket. Azt hiszem, az egész sziget alulról egész föl és fölülről le lassanként leégett. D’Entrecasteaux nem tudta, vájjon az általa látott égést földalatti vulkáni tűz, vagy emberi kéz gyújtotta e meg. Én tudom, hogy az amsterdami dec. 7. 8 és 9-ki nagy égés, mely ki tudja még meddig tartott, egy Pollak-féle bécsi gyufával lön gyújtva. Pollak fölü­lmulhatlan tűz­­szerszáma egy egész szigetet lángba borított az indiai óc­eánon, nagyobbat mint némely német herczegség. A „Novara“ világító tüzet gerjesz­tett Új-Amsterdamban, melyet a czethalvadá­­szok közelről messziről láthattak. Dec. 8-án regg. 7 órakor sötét füstfelhő jelölt a távoli felhőtlen láthatáron a sziget helyét. Ez maga rég eltűnt a láthatárról, egy fris éjszak­nyugati szellő éjjel gyorsan elvitt bennünket, így fájdalom nem volt többé semmi remény, hogy a sziget éjszaki részét is láthassuk. Az­­ Amsterdam felőli eredményeink csak tökéletlen mű. Sz.Pált a legkisebb részletekig ismerjük.Ar­ról legalább meggyőződtünk, hogy Amsterdam­ban­ mindaz megtalálható, a­mi a Sz. Pál szi­get természetét jellemzi. De Amsterdamnak még sokkal többet kell nyújtania, minthogy a fák és bokrozatok fölmerülésével szükségkép gazda­gabb kifejlődésű Fauna is van összekötve. Mindez rejtély maradt előttünk, fejtsék meg utódjaink! Nekünk meg kell­ azzal eléged­nünk, hogy az óc­eánban fölmerülő magános partokon mi legalább többet láttunk, mint elő­deink. Ki nem elégítve és mégis kielégítve néztem még sokáig vissza azon vidékre, melyben ama szigetek eltüntek. Oly sokáig éltek azok képze­letemben, a­mit képzeletem előre jósolt, az nem lett valósággá;de a valóság és igazság azon kép­zeletet ébresztek bennem, hogy e szigetek is ké­sőbbi nemzedékek számára lakhelyekül vannak föntartva, habár ezek csak az emberi társaság ellen vétettek , szerencsétlenek , kitaszítottak lennének is. Amsterdamtól fogva a legpompásabb idő és legszebb legnyugalmasb járat isa trózaiak szá­mára, kiknek Sz. Pál előtt oly sokat kelle kiállaniok , szinte üdülésül szolgált. Majd min­den órában lehet­ a légmérséklet növekedését érezni, miután minden óra kedvező szél mellett 8—9 tengeri mértfölddel tovább vitt éjszaknak. Már dec. 10-n a déli szélességi 36—35 fo­ka alatt el­hagytak bennünket a viharmadarak és foki ga­lambok , melyek Rio Janeiro óta folytonos kísé­rőink voltak, velük eltűntek téli kabátjaink is, teszik föl előre, s különösen akkor használha­tók, ha valamely conv. pénzbeli, vagy új értékű forintok s egyszersmind krajczárokból álló ösz­­szeget kell átszámítni. Most tegyük föl, hogy 436 ft 36 krt kell austriai értékre vinni át. Ez esetben az összeg 100-at szoroztatván, új kraj­czárokra osztatik föl, erre a forint mennyiség ötszörzete, s a krajczárszám 3/4-e hozzáadatik, s végre az eredmény ismét az uj kr rendszer sze­rint tizedesen rendeztetik. 436 36 21 80, azaz a forintok ötszörözete, ______27, azaz a 36 e/4-e, 458 43 újkrajczár. Ezen módszer elvét algebrailag következőkép lehet kimutatni : Ha Z a forint, s K a krajczár­­számot jelenti, akkor (60 Z -j- K) nU~ 100 Z + K + i, hol az x hozzáadandó összegeket fejezi ki. Ha ezen egyenlet föloldatik , lesz: x = 57 + %K. Ellenben ha megfordítva az austriai értéket conv. pénzzé kell átszám­ítni, ekkor az összeget mint fölebb kell elrendezni, 105-el kell elosztani, s a netaláni osztási maradványt 4/7-el szorozni. Tartsuk meg a fölebbi példát. — 458,43: 105 , 436, 63/ios. Most már mivel a 60 : 105 arány egyenlő a 4 : 7 aránynyal, a fölebbi 63 marad­ványt szorozzuk 4 el, s oszszuk el 7-el, miből 36 s egészben 436 frt 36 kr conv. pénz jön ki. Erre nézve kiindulási pontul ezen formula szol­gált (100—1—7. K), 4, az ez összegnek nj krajczá­­rokrai átváltoztatását a 4/7-eki szorozás által conv. pénzbeli krokban s a 60-as­ elosztás által conv. pénzbeli írtok s krokban tünteti föl, s ezen kife­jezéssé kikerekíthető 1 100 Z -f- K - 105. Ha törtek jőnek elő, azok elkülönítve számít­tatnak át. Mivel azok legtöbb esetben csak kraj­­czár részeket képviselnek, azokat a kívánt érték szerint 4­-el vagy 7/4-el kell kezelni. Mivel az üzleti forgalomban a forintok s kraj­­czárok többnyire összekötve jönek elő, ezen lé­nyegesen rövidítő módszerek figyelmet érdemel­nek. Csak csekély fáradság s számítási ismeret kívántatik meg azok elsajátítására.“ Nagy-Körös, oct. 26 (Biztosítási ügy) Egy tudós baráto­­­mat látogatván meg a napokban, az „Austria“ czimü nemzetgazdászati folyóiratnak XLII-dik füzetét kaptam meg nála. E füzet „Das Ver­sicherungswesen in Oberösterreich“ czim alatt egy oly czikket hoz, mely figyelmemet méltólag megragadta s belőle ügyünk fölötti elmélkedésre ösztönöz. Különösen a tűzkár elleni­­ biztosítást tárgyalja a nevezett czikk, s összeállított adatai­ból az tűnik ki, hogy Felső-Austriában annyira el van terjedve a tűzkár ellen biztosítás, misze­rint alig van épület, mely e jótékonyságban ne részesülne, s Felső-Austria e tekintetben első helyen áll a birodalom összes tartományai közt. E tartománynak magának részvényes biztosító­­társulata nincs, hanem van 1811 óta tartományi kölcsönös tizkármentő-intézete, a más tarto­mányi részvényes társulatok közel működnek e mellett a cs. k. bécsi első austriai tűzkártérítő in­tézet, az assecurazioni generali,a Riunionia dr. di sicurta és az azienda assicuratrice mind triesti társulat, a lipcsei tűzbiztosító társulat, sőt az első magyar ál­alános biztosító társulat is már jelentékeny körben is sikerrel kiterjesztette oda üzletét, s még ezeken kívül is 20 kisebbszerű csak egy városra , vagy több szomszéd közsé­gekre és egyes vidékekre kiterjedő és különböző szervezetű kölcsönösen biztosító intézetek van­nak ott működésben. De legnyomatékosabban bizonyitnak némely társulatok működésének ki­terjedése mellett a közlött számadatok.­­ Ezek szerint a tartományi kölcsönösen biztosító társu­latnál volt 1850-n 44,245 biztositó fél, 31,850,360 forint biztosított értékkel, 1­851-ben biztosító fél 46,773, összeg 35,419,820 frt, 1852-ben biztosító fél 49,948, összeg 41,210,540 frt, 1853-ban biz­tositó fél 53,922, összeg 48,209, 250 frt, 1854- ben biztositó fél 54,846, összeg 49,667,020 frt, 1855-ben fél 55,702, összeg 51,421,120­ frt, 1856- ban fél 57,300, összeg 54,107,220 frt, 1857-ben fél 5­9,033, összeg 57,238,430 frt; ugyanez utolsó évben a kifizetett kártérítési summa 250 281 frt tett. Különösen szembetűnő a biztosítás gyakor­latának terjedése. Mint az adatokból és az apró társulatok szaporodásából combinálni lehet ugyanez áll a többi társulatokra nézve is. Mint a szóba vett czikk mondja, e körülmény egy részben a nép átalános jóllétének, más rész­ben sajátságos kifejlett jellemének tulajdonít­ható, miszerint a vagyonnak nemcsak beszerzése körül szorgalmas, hanem annak megtartásáról is szeret gondoskodni, és önerejét érezve, arra bi­­zodalommal is támaszkodván, még a szerencsét­lenség­ esetében is állásán alulinak tartja a kö­­nyörület ingyen kegyelmét koldulni, hanem a bőségnek s jólétnek napjain szívesen áldoz, és veti magát mérsékleti teher alá, hogy a szeren­csétlenség napján köteles segedelemre magának jogot szerezzen. Oh mennyire nemesebb és jobb gondolkodás­­mód ez azokénál, kik ha rájuk nehezült a sors keze, könnyelműleg akasztják a koldustarisz­nyát nyakukba, hogy talán náluknál még sze­rencsétlenebbek ajtain is az ingyen könyörület alamizsnájáért kopogtassanak ! Nem sajnálom, semmi szín alatt sem sajnálom a szerencsétle­nektől a könyörület alamizsnáját, de ki jogot szerezhet, s midőn jogot szerezhet, miért folya­modjék az a könyörü­lethez ? bizony mondom az igen gyakran méltatlanul szedett könyörület ala­mizsnáján sok bűnnek átka is fekszik. Mégis egy ily városban mint e­miénk, melyet a sors több rokonai közt elég jólléttel megáldott, legalább adott alapot, hogy népét szorgalom ál­tal jóllétbe helyezhesse, — melynek népe a mel­lett a vidék miveltebbjei közé is sorolja magát, a biztosítás-ügy sehogy sem akar terjedni. Van az első magyar átalános biztosító társulatnak városunkban két ügynöke, nincs kifogásunk el­lenük , nem mondhatjuk, hogy nem mozgatnák eléggé az ügyet, végre bizodalmunkat is bírják; mégis mernénk rá fogadni, hogy egy 1000 lélek népességű felső-austriai községből hat annyi biz­tosítás befoly, mint 17.000 lelket, s négy­ezer épületet számláló városunkból. Ha jól tudom, a két ügynöknél sem megy 20-ra a biztosított há­zak száma. Igaz, a szerencse ez idén megkímélt bennünket gyakori tűzveszedelmektől, de sze­rencsétlenség után kell-e magunkat az ellen biz­tosítani ? Miután Felső-Austriának jeles példáját lap­jaink tudtommal ez ügyben még nem közlötték, czélszerűnek tartottam legalább városunk jó ügy­ekezetének ösztönzésére magyar népünk előtt is közismertetésre bocsátani. Azonban azt vetik s vethetik sokan szememre, hogy nevem is hiányzik a biztosítók sorából. — Fájdalom ez úgy van, azon egyszerű okon, mert nincs mit akár tűz, akár jég ellen biztosítanom, szállítmányozással szintén nem foglalkozom. De van egy, mit annak idejében én is biztosíthatok, s örömest is biztosítok. Ez az életem. — Azt hal­lom, hogy az első magyar átalános biztosító tár­sulat az életbiztosítást is rövid időn meg fogja kezdeni, azért közelebbi levelemben az­ szerkesz­tőség engedelmével szabadságot veszek magam­nak az életbiztosításról egy pár szót szólani, ta­lán az alkalomnszerűleg nyilvánosan mondott szót az épen a megkezdési munkálatokkal foglal­kozó társulat is szívesen veszi. D­r. 1.

Next