Budapesti Hírlap, 1858. december (275-299. szám)

1858-12-01 / 275. szám

olaszhoni fővárosok közt, szóval az egész fél­sziget teljesen alá volna aknázva s a pápai kor­mány — ugyane forrás szerint — oly okmányok birtokába jutott, melyek ezen egész agitatióra teljes világosságot árasztanak. Antonelli bíbor­nők ezen okmányokat Grammont bg elé terjeszté, azt kívánva, adjon a dologról felvilágosítást s ha a franczia kormány nem részese e fondorlatok­nak, desavonálja nyiltan az illetőket s engedje meg, hogy a pápai kormány minden szigorral járjon el ellenükben. Mind e napig se ama föl­­világositás, se ezen desavonálás meg nem ér­kezvén, a római udvar felvilágosítás nél­kül is világosan látta, hányadán van, s e percztől keletkezett azon feszültség, melyet újabb időben Pária és Róma közt észrevenni, oly sű­rűen volt alkalmunk. Az idézett angol hetilap azonkívül még csodálatos dolgokat tud beszélni az orosz-franczia machinatiókról is, egyebek közt, hogy a franczia udvar a lapokban azt kö­zöltette a minap, miszerint Orloff herczeg Fon­­tainebleauból megérkezett és „n­e­m s­o­­k­á­r­a“ látogatását teendi a császárnál, mig ő herczegsége voltaképen Compiegneból jött, hol egész órákig négyszemközt társalgott ő fel­ségével. Orloff herczeg a czárnak benső barátja , ennek minden titkába be van avatva! — Ter­mészetes, hogy e hírek hitelességéért kezességet nem akarnánk vállalni, hanem mindazáltal arra figyelmeztetünk, miszerint mindezen dolgok egy­­ltalában nem ellenkeznek a valószínűség­­gel, továbbá hogy a „Continental Review“ te­kintélyes lap s nem igen adnak helyet az efféle kalandosoknak látszó híreknek, ha ezeket jó forrásból nem veszi. Szemlénk legnagyobb részét már néhány nap óta ezen „olaszhoni“ híreknek kell szentelnünk, a­nélkül, hogy akár csak gyanításunk is volna arról, van-e valami a dologban vagy sem ! ! Ha­nem kötelességünk a napi hangulatot visszaadni , az csakugyan mindenütt kiválólag a fön­­tebbi tárgygyal foglalkozik. A­mi ennek kö­rén kívül áll , az csak igen csekély érde­ket bír ébreszteni, így például azon tudósí­tás (mely egyébiránt szintén nincs minden kétségen fölül helyezve) miszerint a lissaboni franczia követ Dom Pedro trónbeszédének is­meretes pallUsa miatt felvilágosítást, kért , hogy ennek megtagadtatása a Francziaország és Portugál közti viszonyt még feszültebbé tette volna. Hadd legyen! Kinek volna érkezése most ily apró tárgyakkal foglalkozni, midőn a fran­czia politika a világot azzal mulattatja, hogy „az európai térkép átalakítását“ — szóba hozza. A­ badweis-linzigmunden­i és a ti­szai vasút*­ 0 Tiszai vasutunkról azt akarja elhinni a nagy­közönség, mintha annak nem volna oly mértékű forgalma, mint mennyit tőle jogosan várhattunk, s néhol az alföldi nagy népességű földmivelő városoknak szemükre is vetik, hogy indóházai­kat se személy, se teherszállítmánynyal nem képesek népességükhöz aránylag ellátni. Igen természetes, hogy bizony az iparos, gyár-, bánya- és kereskedő vidéknek népességéhez aránylag nagyobb viszonyos forgalma van, mint az egyenlő viszonyú és körülményű síkföldnek , de mégis, hogy tiszai vasutunk forgalma nem épen oly aránytalan csekély, mint némelyek ma­gukkal talán elhitetni hajlandók, ez különösen a budweis-linz-gmundeni vasúttal összehasonlí­tásból tetszik ki. A vasút minden vasutak közt legrégibb a birodalomban , mert bár lóerője, budweis-linzi része még 182­5, 32-ben épült. Hosz­­szúsága most már 26 mérföld, és igy közel jár a tiszai vonal kiterjedéséhez, melylyel a hason­lítást tenni akarjuk, s mely mig a legközelebbi October 25-kén az aradi ág meg nem nyílott, 29 mérföldre terjedt. A nevezett vonalon a bad­weis-linz-gmundeni­­nek forgalma a folyó év január 1-jétől October 31-ig volt 158,203 személy, 2,077,438 mázsa 10 font só és más teher , mely szállítmányokért be­jött összesen 859,712 frt 38 kr. Ha e vasút for­galmában bár 1855-ig visszamegyünk, ez év for­galmát találjuk legmagasabbnak. Jelesen 1855-ik év hasonló időszakán, t. i. jan. 1-től oct. 31-ig szállíttatott személy 150,304, só s teher 1,628,233 mázsa 9 font, és 1348 % öl fa, mely szállítmá­nyokért bevétel 770,850 ft 4 kr, 1856-ban sze­mély 155,515, só s más teher 1,613,932 mázsa 53 font, és 1564 ölfa, bejött 801,427 ft 48 kr 1857-ben személy 163,020, só s teher 1,623,120 mázsa 97 font és 45074 öl fa, bejött érte 748,545 ft 48 kr. Esik pedig mérföldenkénti bevételül 1855-ben 29,648 ft, 1856-ban 31,821, 1857-ben 28,790,1858-ban 33,065 ft. Megyjegyzendő, hogy e vonalon a fölvett években átalában mind a 26 mérföldnyi út forgalomban volt már. A tiszai vasút ugyancsak 1858. január 1-től fogva oct. 31-ig szállított 187,845 személyt, s 2,616,925 mázsa 5 font különféle terhet, mely szállítmány után bevétel 950,957 ft 20 kr. Esik ebből mérföldenként átlagosan 32,791 ft, és igy több mint a budweis-linz-gmundeni vonalon 1858 t kivéve akármelyik évben, pedig e vonal­nak ez az első éve; sőt ebben is az első negyed­ben csak 20 mérföld volt nála használatban, s az egész 29 mértföldnyi vonal csupán a második negyed óta gyakorolja egész terjedelemben for­galmát. Köztudomású dolog, hogy minden vasút már magában a forgalomnak emeltyűje, mit bizonyít az is, hogy az első időszakon kezdve az új vona­laknak átalában mindenütt folytonos forgalom­szaporodását tapasztaljuk, és csak több évek folytán fejti az magát megállapodni látszó ál­lásra. Hogy már csak ez is sokat fog emelni rö­vid időn tiszai vasutunk forgalmán, teljes re­ménynyel lehetünk , de sokkal nagyobb mérték­ben nyújt kilátást a küszöbön álló megnyújtás. Ugyanis maga a tiszai vonal eddigelé úgy­szól­ván átalában egyenérdekű vidékeket köt össze. Annálfogva részére most csakis azon forgalom jut, mely onnan ki távol fekvő más vidékekre és oda be ismét távol fekvő más vidékekről megyen. Ho­lott ismét tudjuk, hogy a közel összekötött kü­lön természetű és érdekű vidékek közt a tulajdon­képen úgy nevezhető közbelső forgalom a ki­­s behatónál sokkal nagyobb szokott lenni. A nagy­váradi végpontot alig lehet mondani külön érde­kek kapcsának; itt annyival kevé­bbé, mert épen azon pont egészen más oldalról veszi és külíti közbenső forgalmát, mint mely oldalról vasúti közlekedése megnyílott. Már Arad sokkal inkább ily érintkező pont. De a főkifejtés mégis Máramaros s a felső tiszai vidék érintésével lesz megadva. Mihelyt e vidékkeli kapcsolat meg­nyílik, a közbelső forgalom is, mely még eddig szünetel, azonnal érvényesítendi magát. Mily élénkséget várhatunk egyébiránt magán a Czeg­­léd-Várad-Debreczeni vonalon is, mutatja már egyszerűleg maga a személyforgalom ; ez egyenlő időközön 29,644-el haladja a budweis-linz­gmun­­denit. De tiszai vonalunk még a vele épen egy idejű pardubitz-reichenbergi vonalnak sem enged se személy-, se teherforgalmat illetőleg. Ugyanis e vonalnak összes forgalma múlt év nov. 4-én történt megnyílása óta folyó év oct. 31 ig 132,980 személy és 738,457 mázsa különféle teher, mely szállítmányért összes bevétel 216,141 ft 18 kr. A vonal mostanság 11 mértföldnyi hosszú lévén, esik bevételül mértföldenként 19,649 ft. Igaz hogy e vonalból májusig csak 570 mértföld for­gott , de ismét figyelembe kell venni, hogy a múlt évből is két hónap a számadáshoz van csa­tolva, s még így is több mint egy harmaddal áll a tiszai vonal többségben, holott amaz egy biro­dalom és világhírű, azonkép régi fejleményű iparos vidéket érint. Szóval tiszai vonalunk iránt a mutatkozó ered­mény eddig is teljes reményre jogosít. Hanem az fekvési sajátságos körülményekből folyólag mindenkor meg fog e vonalnál lenni, hogy a személyen kívül, tulajdonképeni teher forgalmának legnagyobb részét az első teherosz­­tályba tartozó szállítmányok képezendők, s való­színűleg az ebbeli forgalmat, miután az efféle nyers termékek a messzeszállításnál csak kis terhet is nagyon megéreznek, az ez irányban mutatott és gyakorlott némi kedvezés nagyon képes volna gyarapítani, és különösen a ter­­ményszállításban ugyancsak ez okon legolcsóbb tariffák épen a tiszai vonaltól várhatók, mely­nek súlypontja közvetlen nyers termelő vidékre esik, mert igen logikus elv hozza azt magával, hogy a tariffák kidolgozásában határozó momen­tumnak kell a vidéki körülménynek lenni, s e tekintetben minden vonal igen helyesen enged vidéke sajátságainak befolyást. Az „Österr. Corr.“ következő czikket hoz: „Biztos kútfőből halljuk, hogy a jövedelmi adó­­házi országos és földtehermentesítési pótlék be­hajtása az állam­i pénzalap-hivatalnokok s szol­gáki a hozzátartozóik hivataljövedékeire s nyug­dijaira, i. é. nov. 1-től kezdve nem alkalmazandó; a­mennyiben azon illetékek a folyó hóra már behajtattak volna, a visszatérítés az az iránt te­endő intézkedések szerint lesz eszközlendő. Ál­talában meg vagyunk róla győződve, hogy a hű államszolgák sorsa könnyitéséröl, valóban hon­atyai gondoskodásnak ezen tényét az érdeklet­tek legélénkebb hálával fogják üdvözölni.“ Pátkáról (Fehérmegyéből) nov. 27-dikéről a következő sorokat vettük , melyeket örömmel sietünk közleni : „A vallás , és népnevelés körül tett ál­dozataik által kitűnő férfiak díszes koszo­rújában , kiknek érdemei e lapokban kellőleg méltányoltattak, szabadjon helyet igényelni ama tiszteletnek is, melyet mélt. tolnai gróf. Fe­­stetits Géza ur irányában a nyilvánosságnak bemutatnunk hála és kötelesség egyaránt paran­csol! Pátkán ugyanis toronytető, iskola és plé­­bániaház elavult állapotban lévén, az első kizá­rólag ő mélt. által, az iskola pedig hozzátartozó tanítólakok- s gazdasági épületekkel egyetem­ben, ugyancsak ő mélt. által hatalmasan gyámo­lított községi erővel ez idén alapjaiból újra s tágasabbra építtetvén, i. é. aug. 1 -jén ünnepé­lyesen fölszenteltetett. A tisztelt gróf ur ő mélt. daczára az ekkér ránehezült építési költségek nagyságának, egy perczig sem tűrte, hogy az ily formán fényesen átalakított uj építmények homályos háttérbe szoríthassák a pártfogói ke­gyeihez tartozó plebániaházat, miért is f. é. aug. 2-kán az igénytelen s náddal fedett paplaknak lerontását s helyébe a vidék legünnepeltebb épí­tésze által tervezett fényes és költséges plebá­­niaház építtetését nem csak megrendelte, hanem őseitől öröklött nagylelkűséggel i. é. oct. 26-án be is végeztette. Midőn a nemes gróf s pártfogó ur ilyetén ritka kegyeit, illetőleg a közügy érde­kében hozott nagyszerű áldozatait a méltányló nagy közönségnek tiszteletteljes kegyelettel be­mutatnék , nem hagyhatjuk méltó elismerés nél­kül t­ ez. Seidel Pál uradalmi főtiszt úrnak azon érdemét, miszerint nem csak az iskola és toronyépítés körül fejtett ki jelentékeny szolgá­latot, hanem tárgyavatottságánál fogva ügyesen intézett mindent, mit kényelemre s a plébánia­­ház rögtöni fölépítésére nézve czélszerünek tart­hatott. — Legyen tisztelet és hála ennyi nemes áldozatért ! Az esperesi hivatal.“ TÁROZA. A chinaiak Chilian kivül. (Folytatás.) Ha az angolok mindent elkövettek, hogy ezen üzletet szabályozzák, s hogy abból némi hasz­not húzzanak, az Egyesült-államokbeli ameri­kaiak, kik sohasem találtak hasznot annak sa­ját részükre gyakorlásában, s kik elsők ismer­ték föl a chinai tevékenység versenyét, s ijed­tek meg attól, annak határozott elleneinek nyil­­váníták magukat. 1853—1857-ig ezen kérdés mindazon törvényhozási okmányokban újra föl­merül, melyeket a washingtoni congressus köz­zétett ; nincs ennél erkölcstelenebb s gyalázato­sabb kereskedés; az egyjelentésü a rabszolga­­kereskedéssel, s számos áldozatok éltébe került, a­nélkül, hogy az életben maradtakat meggaz­­dagította volna ; ezen kereskedés amerikai ha­jók által eszközöltetik, s ennek következtében a két birodalom becsületes viszonyai kompromit­­táltatnak, ezért az Egyesült­ államok polgárai helyesen teendik, ha tartózkodnak ezen gyűlöle­tes kereskedéstől. 1856 januárban egy közzétett határozatnál fogva, az amerikai kormány törté­netében erkölcstelen s iszonyteljesnek nyilvá­nítja ezen kuli-kereskedést, mely a birodalom más törvényei a az újabb rendeletek megvetésé­vel férfiakat, nőket, gyermekeket elragad, a nélkül, hogy azok tudnák hová, s azok nagy ré­szének nyomom elveszését okozza. Az ameri­kai kapitányok inkább, mint valaha fölhivatnak az attól tartózkodásra. De minő eszközzel lehet valamely Egyesült államokbeli polgárt egy jöve­­delmes ipartól visszatartóztatni. A külföldiek számára megnyitott chinai kikö­tőkben csupán azon intézkedések tételére szo­rítkoztak, miket alkalmasaknak hittek az ezen kereskedéssel járó veszélyek eltávolítására, s a kikötött feltételek legalább a chinaiak részérőli legális teljesítése biztosítására. Láttuk, hogy mi­ben állottak az angol ügynökök ígéretei s aján­­atai; ők a kuli­kat szelídséggel igyekeztek meg­szerezni. Ezenkívül az ügynökségek a legrészle­tesebb utasításokat intézték a k­u­l­i­k szállításá­val megbízott kapitányokhoz, minden egyenet­lenség s elégületlenség indokának kikerülése végett. A maeaói, portugáli hatóságok szabatos és szigorú intézkedések által igyekeztek szabá­lyozni a chinaiak átszállítását. Ezen elővigyáza­tok daczára, a kulik alkalmazása hanyatló­félben volt, azon perczig, midőn a kantoni há­ború azon végcsapást ejtett. Egészen nem szűnt meg : Amoy, Shanghai, Hongkong még szolgál­tattak buli­kat azon ellenségeskedések kor­szaka alatt, melyek nyugati Európa s a mennyei­birodalom közt támadtak, de ezen segélyforrás egészen elégtelenné lett, a gyarmatokat szabad feketék toborzása által igyekeznek helyettesítői, sőt Angolország még arra is gondolt, hogy ama fellázadt sepoyokat szállíttassa saját czukomád­­i gyapot ültetvényeibe, kiket indiai serege kézre­­keríthet. A­mi azon chinaiakat illeti, kik még most is készek magukat k­u­­­i-kul átszállíttatni, távolról sem fejték ki ugyanazon tevékenységet s ugyanazon erélyt, mint azok, kik saját ré­szükre dolgoznak. Kiköltözésük ezen alakja volt ama nagy mozgalom kiinduláspontja, mely annyi embert sodor magával China régi so­rompóin túl; azonban arra nézve, hogy őket ösztönük a tehetségeik teljes kifejtésében láthas­suk működni, szabad kiköltözésükben kell őket elkísérnünk California-, Austrália-, Borneóba, a Philippini szigetekre, s mindenüvé, hova az élet szüksége vezeti, s hol a vagyongyűjtés vágya tartja vissza őket. II. A szabad kiköltözés. A californiai aranybányák fölfedeztetésének híre a csendes-tengeren szintoly gyorsasággal hatott át, mint a másik óceánon. A ma chinaiak, kik a megnyitott kikötőkben csoportoztak össze, némelyek közülük k­­­­­i­ szerződtetést, mások pedig alkalmat várva arra, hogy Borneóba szál­líttassák magukat, hát az aranyásási munkával már régóta ismeretesek voltak, nagy számmal tódultak a tevékenységük számára kijelölt vidék felé. Már 1850-ben, a bányák fölfedeztetése után egy évvel Californiában eléggé számosak voltak arra nézve, hogy testületileg jelen legyenek Tay­lor elnök temetésén, s hogy egy feliratot nyújt­sanak át, ezen közgyászbani részvételük nyilvá­nítása végett. A következő években a beköltözés tetemes arányban növekedett, köztük néhány társulatok által odaszállított kuli is volt, de csak kevés számmal, az amerikaiaknak a mun­kások ezen nemétők­ idegenkedése miatt; ők ké­szek ugyan azokat hajóikon a gyarmatokba szál­­lítni, mivel azok átszállítása jövedelmes, de ma­guknál nem akarnak k­u­­­i­kat tartani. Egyéb­iránt csakhamar a szabad ehinai i­ányában is nem csekélyebb ellenszenvvel kezdtek viseltetni. Ezen új jövevények mindjárt az államba belé­pésük óta, valóban rendkívüli rendszerüzet, s nemzetiségükhöz­ ragaszkodás által tünteték ki magukat. Ama Bábel közepett, hova a világ min­den zugából jöttek emberek, saját szokásaikat s szenvedélyeiket összevegyítni, a chinaiak foly­vást a mennyei birodalom fiai maradtak, s külön physiognomiát tartottak meg; semmiben sem igyekeztek megszegni azon elszigeteltséget, melybe őket nyelvük s szokásaik helyezék; egy­más közt szervezvén a munkát, s különválva mu­latozván, s különben józanok, türelmesek, taka­rékosak, munkásak lévén, a legkisebb haszonnal is megelégedvén, semmi feladattól sem ijedvén vissza, s türelmességük s dolgosságuk által amaz imeretaiak, ama máltaiak, s amaz auvergne­­iekre emlékeztetvén, kik különböző országokban, a fárasztó s kellemetlen munkákat monopolisál­­ták. A bányákban azok, kiknek semmijük sem volt, hogy kizsákmányolási vállalatba bocsátkoz­hatnának, munkájukat a legszerényebb föltéte­lek alatt, havonkint 4—5 dollárért adták bérbe. Ezen tulajdonokkal, s épen ezen tulajdonuk miatt, a chinaiak az amerikaik előtt csakhamar mély utálat tárgyaivá lettek. Nem lehet — mondják a californiai lapok — John Chinamant (sáfrányszinű Johnt) látni, s vele együtt élni, a nélkül, hogy őt meg ne utáljuk s meg ne gyűlöl­jük. Ő tisztátalan s gyáva, szokás, szin, arcz, modor, minden visszataszító nála. Holott pedig a szegény John minden idegenek közt az egye­düli volt, ki pontosan megfizeté a bányászoktól kívánt szabadalom­díjt, ő engedelmes s békülé­­keny volt, a fehérek szeszélye szerint elhagy­ván magát űzetni az általa kiválasztott helyek­ről, és soha még csak nem is gondolván arra, hogy az azok által maguk számára fönntartott gazdag bányákban jelenjen meg. Még amerikai szemlélők is bevallják,hogy ő átalában nyugott, szorgalmas, honfitársai irányában jótékony volt, sohasem adta magát részegeskedésnek, ragasz­kodott rokonaihoz, s teljes tisztelettel viseltetett a hatóság irányában, mely — mint mondá — maga a bölcseség Nem kivánt semmit egyebet, mint egy kis, habár az utolsó helyet, hogy dol­gozhasson s élhessen, s erre visszatérhessen ősei honába. Valóban nagy részük visszatért Chinába, miután egy kis pénzösszeget gyűjtött össze, s ezen tény szintúgy sajátjuk a chinai bányászok­nak Australiában, mint California vagy Borneó­­ban. A csendes-tenger által mosott többi tarto­mányokban azok, kik a kereskedésre s különö­sen a földmivelésre adják magukat, könnyebben elfeledik szü­lőföldjöket, de azon tartományban, hol letelepülnek, magukkal viszik szokásaikat, megőrzik nyelvüket, s hogy úgyszóljunk, Chinát magukkal szállítják el. Ha némely chinaiak, egy kis vagyon szerzése után visszatértek, másfelől viszont oly nagy­számmal tódultak Californiába, hogy az ameri­kaiak megrémültek ezen aránytalanságon, — 1857-ben egyetlen hóban tízezer érkezett oda, s az hallatszott, hogy ugyanennyi van útban, at­tól lehetett félni, mikép California Chinává lesz. Rémülés állott be, sürgetve kívántak rendsza­bályokat ezen invasio megszüntetése végett. Big­ler elnök a törvényhozó­ testülettől oly törvényt kivánt, mely a tetemesebb beköltözést megtil­taná, azonban üzenete elvettetett. Valóban ha ezen chinaiak fenyegetők voltak a jövőre nézve, a jelenben nagyon hasznosak voltak, oly kényel­mes dolog volt, ezen embereket használhatni, kik csekély díjért a legdurvább munkát végez­ték. Megelégedtek azzal, hogy utálták őket, mi­dőn fölhasználták ; a chinai gyarmat Californiá­ban saját szokásai s modora szerint élhetett s fej­lődhetett, jelenleg 50—60,000 lélekre megy s bizonyosan még számosabb lenne, ha Austrá­­liába szintén sokan nem költöznek ki. (Folytattatik.) Jászberény, nov. 27. Sok jótékony cselekedet sorozatát hozták már a lapok, melyek Rudolf Koronaherczeg Ő Fen­sége születése alkalmából eredtek. A jászkun kerület községeinek is volt alkalmuk részt venni e sorozatban , mégis engedje meg a t. szerkesz­tőség, hogy ismét egy ugyanez alkalomból föl­merült ünnepélyes tettet fölemlítsek. Dicsekedhetünk vele, hogy a jászkunsági köz­ségek közt városunknak van legjobb karbantar­tott és legszebb községi faiskolája ; ezt 76 éves bár, de fiatal lelkű és még erőteljes kertészünk, mint e faiskola alapítója, ápolója és felügyelője Laczi József úr érdeméül bocsátom elő, ki leg­nagyobb mértékben eszköze egyszersmind an­nak is , hogy népünk a gyümölcstenyésztést­­kezdi kedvelleni. Igen természetes, hogy kiket kedvelünk, örömest örökítjük meg azok emlé­két ismét az által a mit kedvelünk. így történt, hogy Császár és Császárné Ő Felségeik egybe­kelése annak tiszteletére ültetett gyü­mölcsfaül­­tetvényekkel van nálunk megörökítve. Ugyan­csak Rudolf Koronaherczeg Ő Fensége szüle­tése alkalmával azonnal kiválasztotta érdemek­ben aggott felügyelőnk ismét a legszebb cseme­tét, melyet folyó hó 19-én ünnepélyes küldött­ség és a fanemesítést tanórákon hallgató növen­déksereg jelenlétében ültetett ki azon fasorba, hol már az egybekelési s többi hasonló emlékek­re, mint az első­szülött főherczegnő tiszteletére ültetett fák diszlenek, rövid, ide velős előadással mondván a tisztes aggastyán az ünnepélyhez megható alkalmi beszédet.

Next