Budapesti Hírlap, 1858. december (275-299. szám)
1858-12-01 / 275. szám
olaszhoni fővárosok közt, szóval az egész félsziget teljesen alá volna aknázva s a pápai kormány — ugyane forrás szerint — oly okmányok birtokába jutott, melyek ezen egész agitatióra teljes világosságot árasztanak. Antonelli bíbornők ezen okmányokat Grammont bg elé terjeszté, azt kívánva, adjon a dologról felvilágosítást s ha a franczia kormány nem részese e fondorlatoknak, desavonálja nyiltan az illetőket s engedje meg, hogy a pápai kormány minden szigorral járjon el ellenükben. Mind e napig se ama fölvilágositás, se ezen desavonálás meg nem érkezvén, a római udvar felvilágosítás nélkül is világosan látta, hányadán van, s e percztől keletkezett azon feszültség, melyet újabb időben Pária és Róma közt észrevenni, oly sűrűen volt alkalmunk. Az idézett angol hetilap azonkívül még csodálatos dolgokat tud beszélni az orosz-franczia machinatiókról is, egyebek közt, hogy a franczia udvar a lapokban azt közöltette a minap, miszerint Orloff herczeg Fontainebleauból megérkezett és „nem sokára“ látogatását teendi a császárnál, mig ő herczegsége voltaképen Compiegneból jött, hol egész órákig négyszemközt társalgott ő felségével. Orloff herczeg a czárnak benső barátja , ennek minden titkába be van avatva! — Természetes, hogy e hírek hitelességéért kezességet nem akarnánk vállalni, hanem mindazáltal arra figyelmeztetünk, miszerint mindezen dolgok egyltalában nem ellenkeznek a valószínűséggel, továbbá hogy a „Continental Review“ tekintélyes lap s nem igen adnak helyet az efféle kalandosoknak látszó híreknek, ha ezeket jó forrásból nem veszi. Szemlénk legnagyobb részét már néhány nap óta ezen „olaszhoni“ híreknek kell szentelnünk, anélkül, hogy akár csak gyanításunk is volna arról, van-e valami a dologban vagy sem ! ! Hanem kötelességünk a napi hangulatot visszaadni , az csakugyan mindenütt kiválólag a föntebbi tárgygyal foglalkozik. Ami ennek körén kívül áll , az csak igen csekély érdeket bír ébreszteni, így például azon tudósítás (mely egyébiránt szintén nincs minden kétségen fölül helyezve) miszerint a lissaboni franczia követ Dom Pedro trónbeszédének ismeretes pallUsa miatt felvilágosítást, kért , hogy ennek megtagadtatása a Francziaország és Portugál közti viszonyt még feszültebbé tette volna. Hadd legyen! Kinek volna érkezése most ily apró tárgyakkal foglalkozni, midőn a franczia politika a világot azzal mulattatja, hogy „az európai térkép átalakítását“ — szóba hozza. A badweis-linzigmundeni és a tiszai vasút* 0 Tiszai vasutunkról azt akarja elhinni a nagyközönség, mintha annak nem volna oly mértékű forgalma, mint mennyit tőle jogosan várhattunk, s néhol az alföldi nagy népességű földmivelő városoknak szemükre is vetik, hogy indóházaikat se személy, se teherszállítmánynyal nem képesek népességükhöz aránylag ellátni. Igen természetes, hogy bizony az iparos, gyár-, bánya- és kereskedő vidéknek népességéhez aránylag nagyobb viszonyos forgalma van, mint az egyenlő viszonyú és körülményű síkföldnek , de mégis, hogy tiszai vasutunk forgalma nem épen oly aránytalan csekély, mint némelyek magukkal talán elhitetni hajlandók, ez különösen a budweis-linz-gmundeni vasúttal összehasonlításból tetszik ki. A vasút minden vasutak közt legrégibb a birodalomban , mert bár lóerője, budweis-linzi része még 1825, 32-ben épült. Hoszszúsága most már 26 mérföld, és igy közel jár a tiszai vonal kiterjedéséhez, melylyel a hasonlítást tenni akarjuk, s mely mig a legközelebbi October 25-kén az aradi ág meg nem nyílott, 29 mérföldre terjedt. A nevezett vonalon a badweis-linz-gmundeninek forgalma a folyó év január 1-jétől October 31-ig volt 158,203 személy, 2,077,438 mázsa 10 font só és más teher , mely szállítmányokért bejött összesen 859,712 frt 38 kr. Ha e vasút forgalmában bár 1855-ig visszamegyünk, ez év forgalmát találjuk legmagasabbnak. Jelesen 1855-ik év hasonló időszakán, t. i. jan. 1-től oct. 31-ig szállíttatott személy 150,304, só s teher 1,628,233 mázsa 9 font, és 1348 % öl fa, mely szállítmányokért bevétel 770,850 ft 4 kr, 1856-ban személy 155,515, só s más teher 1,613,932 mázsa 53 font, és 1564 ölfa, bejött 801,427 ft 48 kr 1857-ben személy 163,020, só s teher 1,623,120 mázsa 97 font és 45074 öl fa, bejött érte 748,545 ft 48 kr. Esik pedig mérföldenkénti bevételül 1855-ben 29,648 ft, 1856-ban 31,821, 1857-ben 28,790,1858-ban 33,065 ft. Megyjegyzendő, hogy e vonalon a fölvett években átalában mind a 26 mérföldnyi út forgalomban volt már. A tiszai vasút ugyancsak 1858. január 1-től fogva oct. 31-ig szállított 187,845 személyt, s 2,616,925 mázsa 5 font különféle terhet, mely szállítmány után bevétel 950,957 ft 20 kr. Esik ebből mérföldenként átlagosan 32,791 ft, és igy több mint a budweis-linz-gmundeni vonalon 1858 t kivéve akármelyik évben, pedig e vonalnak ez az első éve; sőt ebben is az első negyedben csak 20 mérföld volt nála használatban, s az egész 29 mértföldnyi vonal csupán a második negyed óta gyakorolja egész terjedelemben forgalmát. Köztudomású dolog, hogy minden vasút már magában a forgalomnak emeltyűje, mit bizonyít az is, hogy az első időszakon kezdve az új vonalaknak átalában mindenütt folytonos forgalomszaporodását tapasztaljuk, és csak több évek folytán fejti az magát megállapodni látszó állásra. Hogy már csak ez is sokat fog emelni rövid időn tiszai vasutunk forgalmán, teljes reménynyel lehetünk , de sokkal nagyobb mértékben nyújt kilátást a küszöbön álló megnyújtás. Ugyanis maga a tiszai vonal eddigelé úgyszólván átalában egyenérdekű vidékeket köt össze. Annálfogva részére most csakis azon forgalom jut, mely onnan ki távol fekvő más vidékekre és oda be ismét távol fekvő más vidékekről megyen. Holott ismét tudjuk, hogy a közel összekötött külön természetű és érdekű vidékek közt a tulajdonképen úgy nevezhető közbelső forgalom a kis behatónál sokkal nagyobb szokott lenni. A nagyváradi végpontot alig lehet mondani külön érdekek kapcsának; itt annyival kevébbé, mert épen azon pont egészen más oldalról veszi és külíti közbenső forgalmát, mint mely oldalról vasúti közlekedése megnyílott. Már Arad sokkal inkább ily érintkező pont. De a főkifejtés mégis Máramaros s a felső tiszai vidék érintésével lesz megadva. Mihelyt e vidékkeli kapcsolat megnyílik, a közbelső forgalom is, mely még eddig szünetel, azonnal érvényesítendi magát. Mily élénkséget várhatunk egyébiránt magán a Czegléd-Várad-Debreczeni vonalon is, mutatja már egyszerűleg maga a személyforgalom ; ez egyenlő időközön 29,644-el haladja a budweis-linzgmundenit. De tiszai vonalunk még a vele épen egy idejű pardubitz-reichenbergi vonalnak sem enged se személy-, se teherforgalmat illetőleg. Ugyanis e vonalnak összes forgalma múlt év nov. 4-én történt megnyílása óta folyó év oct. 31 ig 132,980 személy és 738,457 mázsa különféle teher, mely szállítmányért összes bevétel 216,141 ft 18 kr. A vonal mostanság 11 mértföldnyi hosszú lévén, esik bevételül mértföldenként 19,649 ft. Igaz hogy e vonalból májusig csak 570 mértföld forgott , de ismét figyelembe kell venni, hogy a múlt évből is két hónap a számadáshoz van csatolva, s még így is több mint egy harmaddal áll a tiszai vonal többségben, holott amaz egy birodalom és világhírű, azonkép régi fejleményű iparos vidéket érint. Szóval tiszai vonalunk iránt a mutatkozó eredmény eddig is teljes reményre jogosít. Hanem az fekvési sajátságos körülményekből folyólag mindenkor meg fog e vonalnál lenni, hogy a személyen kívül, tulajdonképeni teher forgalmának legnagyobb részét az első teherosztályba tartozó szállítmányok képezendők, s valószínűleg az ebbeli forgalmat, miután az efféle nyers termékek a messzeszállításnál csak kis terhet is nagyon megéreznek, az ez irányban mutatott és gyakorlott némi kedvezés nagyon képes volna gyarapítani, és különösen a terményszállításban ugyancsak ez okon legolcsóbb tariffák épen a tiszai vonaltól várhatók, melynek súlypontja közvetlen nyers termelő vidékre esik, mert igen logikus elv hozza azt magával, hogy a tariffák kidolgozásában határozó momentumnak kell a vidéki körülménynek lenni, s e tekintetben minden vonal igen helyesen enged vidéke sajátságainak befolyást. Az „Österr. Corr.“ következő czikket hoz: „Biztos kútfőből halljuk, hogy a jövedelmi adóházi országos és földtehermentesítési pótlék behajtása az állami pénzalap-hivatalnokok s szolgáki a hozzátartozóik hivataljövedékeire s nyugdijaira, i. é. nov. 1-től kezdve nem alkalmazandó; amennyiben azon illetékek a folyó hóra már behajtattak volna, a visszatérítés az az iránt teendő intézkedések szerint lesz eszközlendő. Általában meg vagyunk róla győződve, hogy a hű államszolgák sorsa könnyitéséröl, valóban honatyai gondoskodásnak ezen tényét az érdeklettek legélénkebb hálával fogják üdvözölni.“ Pátkáról (Fehérmegyéből) nov. 27-dikéről a következő sorokat vettük , melyeket örömmel sietünk közleni : „A vallás , és népnevelés körül tett áldozataik által kitűnő férfiak díszes koszorújában , kiknek érdemei e lapokban kellőleg méltányoltattak, szabadjon helyet igényelni ama tiszteletnek is, melyet mélt. tolnai gróf. Festetits Géza ur irányában a nyilvánosságnak bemutatnunk hála és kötelesség egyaránt parancsol! Pátkán ugyanis toronytető, iskola és plébániaház elavult állapotban lévén, az első kizárólag ő mélt. által, az iskola pedig hozzátartozó tanítólakok- s gazdasági épületekkel egyetemben, ugyancsak ő mélt. által hatalmasan gyámolított községi erővel ez idén alapjaiból újra s tágasabbra építtetvén, i. é. aug. 1 -jén ünnepélyesen fölszenteltetett. A tisztelt gróf ur ő mélt. daczára az ekkér ránehezült építési költségek nagyságának, egy perczig sem tűrte, hogy az ily formán fényesen átalakított uj építmények homályos háttérbe szoríthassák a pártfogói kegyeihez tartozó plebániaházat, miért is f. é. aug. 2-kán az igénytelen s náddal fedett paplaknak lerontását s helyébe a vidék legünnepeltebb építésze által tervezett fényes és költséges plebániaház építtetését nem csak megrendelte, hanem őseitől öröklött nagylelkűséggel i. é. oct. 26-án be is végeztette. Midőn a nemes gróf s pártfogó ur ilyetén ritka kegyeit, illetőleg a közügy érdekében hozott nagyszerű áldozatait a méltányló nagy közönségnek tiszteletteljes kegyelettel bemutatnék , nem hagyhatjuk méltó elismerés nélkül t ez. Seidel Pál uradalmi főtiszt úrnak azon érdemét, miszerint nem csak az iskola és toronyépítés körül fejtett ki jelentékeny szolgálatot, hanem tárgyavatottságánál fogva ügyesen intézett mindent, mit kényelemre s a plébániaház rögtöni fölépítésére nézve czélszerünek tarthatott. — Legyen tisztelet és hála ennyi nemes áldozatért ! Az esperesi hivatal.“ TÁROZA. A chinaiak Chilian kivül. (Folytatás.) Ha az angolok mindent elkövettek, hogy ezen üzletet szabályozzák, s hogy abból némi hasznot húzzanak, az Egyesült-államokbeli amerikaiak, kik sohasem találtak hasznot annak saját részükre gyakorlásában, s kik elsők ismerték föl a chinai tevékenység versenyét, s ijedtek meg attól, annak határozott elleneinek nyilváníták magukat. 1853—1857-ig ezen kérdés mindazon törvényhozási okmányokban újra fölmerül, melyeket a washingtoni congressus közzétett ; nincs ennél erkölcstelenebb s gyalázatosabb kereskedés; az egyjelentésü a rabszolgakereskedéssel, s számos áldozatok éltébe került, anélkül, hogy az életben maradtakat meggazdagította volna ; ezen kereskedés amerikai hajók által eszközöltetik, s ennek következtében a két birodalom becsületes viszonyai kompromittáltatnak, ezért az Egyesült államok polgárai helyesen teendik, ha tartózkodnak ezen gyűlöletes kereskedéstől. 1856 januárban egy közzétett határozatnál fogva, az amerikai kormány történetében erkölcstelen s iszonyteljesnek nyilvánítja ezen kuli-kereskedést, mely a birodalom más törvényei a az újabb rendeletek megvetésével férfiakat, nőket, gyermekeket elragad, a nélkül, hogy azok tudnák hová, s azok nagy részének nyomom elveszését okozza. Az amerikai kapitányok inkább, mint valaha fölhivatnak az attól tartózkodásra. De minő eszközzel lehet valamely Egyesült államokbeli polgárt egy jövedelmes ipartól visszatartóztatni. A külföldiek számára megnyitott chinai kikötőkben csupán azon intézkedések tételére szorítkoztak, miket alkalmasaknak hittek az ezen kereskedéssel járó veszélyek eltávolítására, s a kikötött feltételek legalább a chinaiak részérőli legális teljesítése biztosítására. Láttuk, hogy miben állottak az angol ügynökök ígéretei s ajánatai; ők a kulikat szelídséggel igyekeztek megszerezni. Ezenkívül az ügynökségek a legrészletesebb utasításokat intézték a kulik szállításával megbízott kapitányokhoz, minden egyenetlenség s elégületlenség indokának kikerülése végett. A maeaói, portugáli hatóságok szabatos és szigorú intézkedések által igyekeztek szabályozni a chinaiak átszállítását. Ezen elővigyázatok daczára, a kulik alkalmazása hanyatlófélben volt, azon perczig, midőn a kantoni háború azon végcsapást ejtett. Egészen nem szűnt meg : Amoy, Shanghai, Hongkong még szolgáltattak bulikat azon ellenségeskedések korszaka alatt, melyek nyugati Európa s a mennyeibirodalom közt támadtak, de ezen segélyforrás egészen elégtelenné lett, a gyarmatokat szabad feketék toborzása által igyekeznek helyettesítői, sőt Angolország még arra is gondolt, hogy ama fellázadt sepoyokat szállíttassa saját czukomádi gyapot ültetvényeibe, kiket indiai serege kézrekeríthet. Ami azon chinaiakat illeti, kik még most is készek magukat kui-kul átszállíttatni, távolról sem fejték ki ugyanazon tevékenységet s ugyanazon erélyt, mint azok, kik saját részükre dolgoznak. Kiköltözésük ezen alakja volt ama nagy mozgalom kiinduláspontja, mely annyi embert sodor magával China régi sorompóin túl; azonban arra nézve, hogy őket ösztönük a tehetségeik teljes kifejtésében láthassuk működni, szabad kiköltözésükben kell őket elkísérnünk California-, Austrália-, Borneóba, a Philippini szigetekre, s mindenüvé, hova az élet szüksége vezeti, s hol a vagyongyűjtés vágya tartja vissza őket. II. A szabad kiköltözés. A californiai aranybányák fölfedeztetésének híre a csendes-tengeren szintoly gyorsasággal hatott át, mint a másik óceánon. A ma chinaiak, kik a megnyitott kikötőkben csoportoztak össze, némelyek közülük ki szerződtetést, mások pedig alkalmat várva arra, hogy Borneóba szállíttassák magukat, hát az aranyásási munkával már régóta ismeretesek voltak, nagy számmal tódultak a tevékenységük számára kijelölt vidék felé. Már 1850-ben, a bányák fölfedeztetése után egy évvel Californiában eléggé számosak voltak arra nézve, hogy testületileg jelen legyenek Taylor elnök temetésén, s hogy egy feliratot nyújtsanak át, ezen közgyászbani részvételük nyilvánítása végett. A következő években a beköltözés tetemes arányban növekedett, köztük néhány társulatok által odaszállított kuli is volt, de csak kevés számmal, az amerikaiaknak a munkások ezen nemétők idegenkedése miatt; ők készek ugyan azokat hajóikon a gyarmatokba szállítni, mivel azok átszállítása jövedelmes, de maguknál nem akarnak kuikat tartani. Egyébiránt csakhamar a szabad ehinai iányában is nem csekélyebb ellenszenvvel kezdtek viseltetni. Ezen új jövevények mindjárt az államba belépésük óta, valóban rendkívüli rendszerüzet, s nemzetiségükhöz ragaszkodás által tünteték ki magukat. Ama Bábel közepett, hova a világ minden zugából jöttek emberek, saját szokásaikat s szenvedélyeiket összevegyítni, a chinaiak folyvást a mennyei birodalom fiai maradtak, s külön physiognomiát tartottak meg; semmiben sem igyekeztek megszegni azon elszigeteltséget, melybe őket nyelvük s szokásaik helyezék; egymás közt szervezvén a munkát, s különválva mulatozván, s különben józanok, türelmesek, takarékosak, munkásak lévén, a legkisebb haszonnal is megelégedvén, semmi feladattól sem ijedvén vissza, s türelmességük s dolgosságuk által amaz imeretaiak, ama máltaiak, s amaz auvergneiekre emlékeztetvén, kik különböző országokban, a fárasztó s kellemetlen munkákat monopolisálták. A bányákban azok, kiknek semmijük sem volt, hogy kizsákmányolási vállalatba bocsátkozhatnának, munkájukat a legszerényebb föltételek alatt, havonkint 4—5 dollárért adták bérbe. Ezen tulajdonokkal, s épen ezen tulajdonuk miatt, a chinaiak az amerikaik előtt csakhamar mély utálat tárgyaivá lettek. Nem lehet — mondják a californiai lapok — John Chinamant (sáfrányszinű Johnt) látni, s vele együtt élni, a nélkül, hogy őt meg ne utáljuk s meg ne gyűlöljük. Ő tisztátalan s gyáva, szokás, szin, arcz, modor, minden visszataszító nála. Holott pedig a szegény John minden idegenek közt az egyedüli volt, ki pontosan megfizeté a bányászoktól kívánt szabadalomdíjt, ő engedelmes s békülékeny volt, a fehérek szeszélye szerint elhagyván magát űzetni az általa kiválasztott helyekről, és soha még csak nem is gondolván arra, hogy az azok által maguk számára fönntartott gazdag bányákban jelenjen meg. Még amerikai szemlélők is bevallják,hogy ő átalában nyugott, szorgalmas, honfitársai irányában jótékony volt, sohasem adta magát részegeskedésnek, ragaszkodott rokonaihoz, s teljes tisztelettel viseltetett a hatóság irányában, mely — mint mondá — maga a bölcseség Nem kivánt semmit egyebet, mint egy kis, habár az utolsó helyet, hogy dolgozhasson s élhessen, s erre visszatérhessen ősei honába. Valóban nagy részük visszatért Chinába, miután egy kis pénzösszeget gyűjtött össze, s ezen tény szintúgy sajátjuk a chinai bányászoknak Australiában, mint California vagy Borneóban. A csendes-tenger által mosott többi tartományokban azok, kik a kereskedésre s különösen a földmivelésre adják magukat, könnyebben elfeledik szülőföldjöket, de azon tartományban, hol letelepülnek, magukkal viszik szokásaikat, megőrzik nyelvüket, s hogy úgyszóljunk, Chinát magukkal szállítják el. Ha némely chinaiak, egy kis vagyon szerzése után visszatértek, másfelől viszont oly nagyszámmal tódultak Californiába, hogy az amerikaiak megrémültek ezen aránytalanságon, — 1857-ben egyetlen hóban tízezer érkezett oda, s az hallatszott, hogy ugyanennyi van útban, attól lehetett félni, mikép California Chinává lesz. Rémülés állott be, sürgetve kívántak rendszabályokat ezen invasio megszüntetése végett. Bigler elnök a törvényhozó testülettől oly törvényt kivánt, mely a tetemesebb beköltözést megtiltaná, azonban üzenete elvettetett. Valóban ha ezen chinaiak fenyegetők voltak a jövőre nézve, a jelenben nagyon hasznosak voltak, oly kényelmes dolog volt, ezen embereket használhatni, kik csekély díjért a legdurvább munkát végezték. Megelégedtek azzal, hogy utálták őket, midőn fölhasználták ; a chinai gyarmat Californiában saját szokásai s modora szerint élhetett s fejlődhetett, jelenleg 50—60,000 lélekre megy s bizonyosan még számosabb lenne, ha Austráliába szintén sokan nem költöznek ki. (Folytattatik.) Jászberény, nov. 27. Sok jótékony cselekedet sorozatát hozták már a lapok, melyek Rudolf Koronaherczeg Ő Fensége születése alkalmából eredtek. A jászkun kerület községeinek is volt alkalmuk részt venni e sorozatban , mégis engedje meg a t. szerkesztőség, hogy ismét egy ugyanez alkalomból fölmerült ünnepélyes tettet fölemlítsek. Dicsekedhetünk vele, hogy a jászkunsági községek közt városunknak van legjobb karbantartott és legszebb községi faiskolája ; ezt 76 éves bár, de fiatal lelkű és még erőteljes kertészünk, mint e faiskola alapítója, ápolója és felügyelője Laczi József úr érdeméül bocsátom elő, ki legnagyobb mértékben eszköze egyszersmind annak is , hogy népünk a gyümölcstenyésztéstkezdi kedvelleni. Igen természetes, hogy kiket kedvelünk, örömest örökítjük meg azok emlékét ismét az által a mit kedvelünk. így történt, hogy Császár és Császárné Ő Felségeik egybekelése annak tiszteletére ültetett gyümölcsfaültetvényekkel van nálunk megörökítve. Ugyancsak Rudolf Koronaherczeg Ő Fensége születése alkalmával azonnal kiválasztotta érdemekben aggott felügyelőnk ismét a legszebb csemetét, melyet folyó hó 19-én ünnepélyes küldöttség és a fanemesítést tanórákon hallgató növendéksereg jelenlétében ültetett ki azon fasorba, hol már az egybekelési s többi hasonló emlékekre, mint az elsőszülött főherczegnő tiszteletére ültetett fák diszlenek, rövid, ide velős előadással mondván a tisztes aggastyán az ünnepélyhez megható alkalmi beszédet.