Budapesti Hírlap, 1859. július (155-184. szám)
1859-07-01 / 155. szám
' TÁCZA. Zenészeteink hajdan és most. Tanulmány. ___(Folytatás.) *VV--------Egy költői mű, melyben a szív megtagadja a józan ész felsőbbségét, a művészet körén túl esik, s megfordítva egy mű, mit a hideg számító ész, az érzések kirekesztésével alkot, a száraz formán kívül, költői becseset nem bírhat. Ebből önként következik, hogy amit művészetnek nevezhetünk, az ama kettő közös működéséből származik, megjegyezvén, hogy az ítélő tehetség a szív érzései fölött mindig bírói székében üljön , ennek az utat kimutassa, s léptei fölött szigorral őrködjék. Ha ezen elvet a képzőművészetben fölállítjuk, úgy a gyakorlatban sem tagadhatjuk meg. Hogy a művészi életben ritkán találkozunk valódi művészszel, ennek oka ott rejlik, mert a természet ezen legbecsesebb kincsei osztásakor nem szokott pazar lenni, s ritka szerencse az, hogy valakiben a művészet alkotó anyagait kellő arányban találjuk. Ezért látunk a képzőművészet terén a csizmadia tőkéje mellett Othellokat és Othello szerepében csizmadialegényeket. A szerelmes ok nélkül kifordítja a világot sarkaiból s Borneo pénzváltóasztala mellett ül. A komikumból lesz bohózat s Paprika Jancsiból filozófus. A gyakorló művészet terén hasonlóan elmondhatjuk Lankával, hogy T. Énekel a páthoszban, Z. Frakkot ölt a mythoszban, Q. Feszes mintha volna rámában, L. Atkeddsig ordít a drámában. (Hát még az operában !?) Borneo sokszor ötven éves, Julia köpczös és széles, A holdvilág suszterüveg, A korona czukorsüveg, stb. stb. De ezen alapelveket csak érinteni akarom, mielőtt egy már 8 év óta elhunyt és hamvadó, de emlékében most is élő művészünk nevét említeném. Ez Szerdahelyi József. E név említése, azt hiszem, hogy olvasóimra, kik őt személyesen ismerték s a művészet több ágain figyelemmel kísérték, azon kellemes hatással lesz, mit én érezek, valahányszor rá gondolok. Szerdahelyi mint színész jól ismerte azon hatásokat, melyeken átlépve, a művészet körén kívül, túlzás bűnébe esünk ; ezért mint komikus, mint buffo (mely az operában épen nem Paprika Jancsi) egyszerű természetességével egyaránt uralkodott a földszinten, páholyokon és kakasüűtön, holott ez utóbbinak kedvenczei s hegy vadászói, kifordított bandával, pisztoly helyett disznó lábbal, (néha illemsértő mozdulatokkal) czéljuk elérésére eléggé föl vannak szerelve. Ki Szerdahelyit látta mint Figarót, Dulcamárát, s nézőjátékokban mint komikust,állításomnak igazat fog adni, és ha ezekhez teszszük zenei képességét, úgy nem mindennapi művészi tehetségét senki el nem vitathatja. Mielőtt azonban zenészetünk terén bemutatnám, egy pár szóval megemlítem művészi fejlődése történetét. Szerdahelyi született 1804 ben márt. 9-n Holdmezővásárhelyen, fia volt egy vásárhelyi mészárosnak. Tanult Váradon, és iskoláit végezve, művészet iránti szenvedélyét (mit gyermekkorában az iskolai fegyelem féken tartott) az atyai hatalom meg nem gátolhatta. És e szenvedély az akkori időben egyedül álló művészeti téren, a színészet iránt nyilatkozott. Nem mindennapi jelenet az, midőn a természet önmagával ellenkezésbe látszik jőni, s ad szenvedélyeket, melyek a köznapi nyelven legnagyobb bűnnek nevezett tettekre vezetnek, elfojtják az atya és fia közti szeretetet, mely korlátokat nem ismerve, mindent széttörnek, vagy ha ezt nem tehetik, saját keblüket — azon gyönge edényt, melybe erővel beszoríttattak — repesztik szét, és mégis győznek. Minek mondhatjuk ezt a művészet egén, mint az isteni és emberi erő harczának. Amaz győzni fog rablánczokon is, ha máskép nem, lassú halállal emészt. És van-e szánandóbb egy ily betegnél ? Kinek fájdalmait senki sem orvosolja, a nagy tömeg legtöbb esetben nevetségessé teszi, ki ha győzött is, ezt anyagi erejének fölemésztésé- vel vitte ki, s tán épen akkor omlik össze, midőn lábait a bevett várban a művészet tündér csarnokának küszöbére tenné. Ezért a művészi szenvedélyt, az isteni erő keblünkben tett leg-iszebb nyilatkozatát elfojtani törekedni,szint annyi, mint egy életet megmérgezni. Szerdahelyit ilynemű szenvedély vihette a színpadra, mitől el■ tartóztatva, azon boldog elégült mosolyt, mely utolsó perczéig képéről sugárzott, a hétköznapi életben senki sem látta volna. Ily szenvedély egy irányban vezetve csodákat tehet, s hogy Szerdahelyiben ezen tűz égett, abból is kitetszik, mert, daczára annak, hogy kénytelen volt ma mint színész színjátékban, holnap daljátékban lépni föl, ma a zenekarban, holnap tanítói székben működni, hangszerelni, componálni stb., ezeknek mindenikében kitűnő ügyességre emelkedett. Kinek a művészetről a mindennapinál valamivel magasabb fogalma van, tudni fogja, mily nehéz és mennyi időbe kerül csak egy bizonyos irányban magasra emelkedni. Vegyük a zenét magára. E néma nyelven beszélni a legnehezebb, a legnagyobb lángész is éjjel nappal dolgozik,hogy ezen ábrándvilág polgára lehessen. Ismételnem kell tehát, hogy Szerdahelyi, ha művészi szenvedélye jó nevelők keze alatt határozott irányt kap, legnagyobb embereink egyike lett volna. Azonban, hogy a természet ily jó kedvében adott ajándékát annyi czélra használták, ezért Szerdahelyi (mint minden eddigi művészeink) csak a körülményeknek tehetett szemrehányást. Midőn színpadra lépett, akkor már keblében a művészet zenei nyelven nyilatkozott volt, s két azon idő legdivatosabb hangszerén, a guitaron és fuvolán jelesen játszott. Ezért a társaság inkább örvendett zenei tehetségének, mert kivált vidéken fölötte nehéz volt dalkíséretre zenészeket találni, így, ámbár akarata ellen , csakhogy a színpadhoz közel lehessen, a zenekarban ajánlott helyet elfogadta. De ez nem Frackfurtban jön, igen sovány híreink vannak; ezekből csak kettő derül ki, először az, hogy Poroszország nem ellenezné többé német , a figyelőhad fölállítását, másodszor, hogy a maga (porosz) csapatait semmiesetre alá nem rendelendi a szövetségi fővezérnek, ha csak e fővezérséget Poroszországra nem ruházzák. Megváltjuk , hogy ez utóbbi nézetet helyesnek is találjuk, mert végre a porosz hadsereg mégis csak egy nagy hadtest és nem képzelhető, hogy ennek azon része, mely a szövetségi haditlstéket képezi más parancsnok alatt álljon, mint az, mely a specimens porosz hadat képezi. Miként halljuk Berlinből a minap kérdés intéztetett Bécsbe, vájjon mennyiben változtatják a legújabb események a helyzetet és mennyiben módosítják azon' egyezkedéseket, mik a két németországi nagyhatalom közt rxidigelé létre jöttek. Szintúgy a porosz kabinet Angliával és Oroszországgal is folytatja az alkudozásokat. Hogy pedig Austria egyedül Poroszországtól, nem pedig mind a három semleges hatalomtól kiinduló közvetítést elfogadni kész, egyelőre kevéssé valószínűnek látszik. (A harcztérről.) Részletes tudósítások a Mincio melletti csatáról még mind nem érkeztek meg se egyik, se másik fél részéről; ezen körülmény Párisban eleinte az austriaiak veszteségeinek roppant túlzására, később pedig magukat a francziákat nyugtalanító hírekre vezetett, annyira, hogy a „Journ des Debats“ késztetve látá magát, a párisiakat az eredménynyel nyugtatgatni, mely természetesen áldozatok nélkül ki nem vivathatott. A „Moniteur“ még jun. 26-a estve is csak igen határozatlan jelentést hoz a szenvedett veszteségek iránt; jelentése Cavrianóból jun. 26-ról d. e. 11 óráról így szól: „Pária, jun. 26. Este. A „Moniteur" épen most megjelent melléklete Cavrianóból egy, jun. 26-dikán délelőtt IV/2 órakor kelt távirati sürgönyt közöl. E szerint az osztrákok, kik átmentek a Mincion , hogy bennünket egész haderejükkel megtámadjanak , kény-szerűtettek állomásaikat odahagyni és a Mincio mögé ismét visszavonulni. A hidat Goitonál jégbe röpítették. Az ellenség vesztesége tetemes, a miénk jelentékenyül kisebb. Elfoglaltunk 30 ágyút, 3 zászlót és 7000 foglyot ejtettünk. Niel tábornok, valamint hadteste s az egész hadsereg dicsőséggel tetézte magát. Auger tábornok egyik karját egy golyó által elveszte. A szárd hadsereg, mely a legszélsőbb balszárnyon volt, az ellenségnek nagy veszteségeket okozott, miután a túlnyomó ellenséggel nagy elkeseredéssel küzdött.“ Ezen csatának egyébiránt előjátéka már 22 én vette kezdetét a szövetségesek balszárnyán, honnan a harcz aztán nagyobb mérvben a jobb szárny felé fejlődött ki. 22 én a Durando hadosztály egy csapatosztálya kémszemlét tett Pozzolengo felé, míg egy másik osztály más úton ugyanazon czél felé tartott, de csak az első osztály találkozott egy 360 emberből álló austriai lovascsapattal, mely mellé 2 ágyú is volt adva. 23-án Napóleon császár Victor Emanuel királyijai tett egy erős csapattömeg élén kémszemlét Lonato körül Desenzanóig, hogy az austriaiak figyelmét mindinkább a jobbszárnyra vonják s őket aztán körülmények szerint középütt vagy jobb szárnyukon megrohanhassák. Ez mint tudjuk nem sikerült, s 24-én az austriai hadsereg, a Mincio mögül 40 vert hidon átkelvén, támadólag lépett föl, mit oly kevéssé vártak a szövetségesek, hogy kora reggel, midőn az első összecsapás történt, csak egyszerű előörsi ütközetnek hitték; csak midőn a roppant haderők kifejtését láták, vevék észre, hogy egy nagy csata napjára virradtak. Lajos Napóleon reggel 7 órakor Castiglionéból érkeztekor már minden oldalról ballá az ágyúdörejt, mire táborkara kíséretében azonnal a helyszínére sietett. Így fejlődött ki azon nagyszerű csata, melyet két császár vezénylett egymás ellen, mindketten személyes hősiességüket és elszántságukat is a fővezéri szerencse mérlegébe vetve. Egy párisi tudósítás ezt különösen kiemeli, mondván, miképp a francziák császárja a csata folyama alatt erősen kitevé magát, valamint austriai Császár Ő Felsége és Victor Emánuel király is.“ A koronás fők ezen részt nem ismerése természetesen csak növelhető a csapatok vitézségét és halálmegvetését, s a franczia tudósítások maguk megvallják, mikép az austriaiak a legnagyobb erélylyel védték álláspontjaikat. A „Mil. Ztg“ egy villafrancai jun. 25-ki levele leírja az 5-dik hadtest harczát a solferinói csatában ; az ott működött csapatok regge 10 órától egész esti 8 óráig egyik házat a másik után védelmeztek, s miután lőszerük kifogyott, szuronynyal és puskatussal küzdöttek egy legalább háromszorta számosabb ellenség ellen. Solferino, magasan fekve, a templom tornyáról a legtávolibb kilátást nyújtja, s már d. u. 2 órakor lehet az ellenség hadoszlopait észrevenni, melyek Castiglionéból Le Grolén át megindultak. Helyt állottunk — úgymond a levél — mert ismertük a pont fontosságát. Ugyanezen lap szerint egy veronai jun. 25-ki hivatalos jelentés constatírozza azon tényt, hogy a 12 órai csata a Mincio és a Chiese közt — a „Mon.“ szerint a solferinói csata — egyike volt minden idők legnagyobb és legvéresebb csatáinak, de hogy a roppant nagy veszteségek mellett az ellenségnek nem hozá meg az eldöntő sikert, mert — így szól továbbá : „mi megkísértettük a támadást, mivel a győzelemnek rendkívüli hordereje lett volna, és a veszteség az eredeti védelmi felállítást nem hiúsíthatta meg a Minicio mögött, melynek átjárásai könnyen védelmezhetők, mivel a nyugatról jövő ellenség azon egyetlen rövid területen Peschiera és Goito között, ahol az átmenetei lehetséges, csak Goito és Salienze pontok közt választhat, melyek azonban megszállva, és összekötve a hadsereg zömével könnyen védelmezhetők. A bal part birtokosa előtt az átmenetei nyitva áll, és az valószínűleg a második sereg által Monzambanonál és Borghetonál s az első által Pozzolonál és Goitonál hajtatott végre az ellenséggel való összeütközés nélkül. Azon napon, melyen a folyón átmentünk, Stm lsa$Napoleon és Victor E. balszárnyakat vizsgálták Lovatónál és Leagneano ellen, kémjáratot létettek; egy osztály egész Peschiera faláig nyomult előre. Ezek ütközetek és csatározások lehettek,melyek a csatát megelőzve már reggel 4 órakor megkezdődtek, de amelyek nem voltak képesek megakadályozni, hogy a 2 ik sereg 1, 5, 7. és 8-ik hadteste Schlick tábornok alatt Pozzolengot, Solferinot és Cavrianot, s az 1-ső hadsereg (Wimpffen alrigy alatt) 3, 9 és 11-ik teste Guidizzolot és Castell Goffredot megszállják. Az ellenség Montechiariból Castiglione délre Stivieren át váratott, de később nem követte a Guidizzoloból Goitóba vezető katonai utat, hanem a magaslatokon át Solferinóba és Cavrianoba vezető utat. 24-én délben előnyben valánk, mégis két szárnyunk közöl az egyik Pozzolengoban, a másik Castel Goffredoban állott. Az ellenség tömeges támadása, manoevere, milyet I. Napóleon csaknem mindig alkalmazott centrumunkra, döntő volt , s a hadsereget visszavonulásra kényszerítő. A közelebbi hivatalos részletek hiányában meg kell elégednünk az eddig gyéren tudomásra jutottakkal. Levelek még nem szólhatnak a nagy eseményről, s az , mi tudomásra jutott, csak távirati tudósítás. — Minden dicséreten fölül álló vitéz hadseregünk megtette kötelességét, erejét és a haza iránti vitézségét újólag bebizonyította, s becsületét megmérhetlen áldozatokkal megóvta. „Minden egyes méltó a hős nevére“ ez áll egy velünk szívességből közölt veronai sürgönyben, mely a csata utáni nap érkezett, s e mellett még a következő észrevételt teszi : ,, A vitéz katonák bátorsága nncs megtörve a hallatlan veszteségek daczára s egyenlő csatavágy lelkesíti őket. Jól vagyunk s remélhetőleg még jobban fogunk lenni. A hadsereg jó védelmi állást foglalt a Mincio balpartján.“ Azon hadtestekről, melyek austriai részről a Mincio melletti csatában részt vettek, ugyan e lap következő részletes közlést hoz : „Ezek az 1. Clam, 3. Schwarzenberg, 5. Stadion, 7. Zobel, 8. Benedek, 9. Schaaffgotsche, 11. Weigl és Mensdorf lovassági tartalék-hadosztály , a 2. Liechtenstein s a 10. Wernhardt hadtestek nem voltak csatában. Két részről legalább 300,000 harczos vett részt, ez, valamint a harcz 12 órai makacssága s a veszteségek után ítélve — a lipcsei népekcsatáját kivéve, nincs egy sem a történetben, mely ehhez erőkifejtésre hasonlítana. Kísértsük meg azon Csapatukat kijelölni, melyek itt hősiesen küzdöttek; ezek lehettek: az 1. sz. Császár gy. ezred (Troppau), 3. sz. Károly Föhg (Kremsier), 5. sz. Liechtenstein (Munkács), 7. sz. Prohászka (Klagenfurt), 8. sz. Lajos Fölig (Brünn), 11. sz. Albert szász hg (Pisek), 14. sz. Hessen nhg (Linz), 15. sz. Nassau hg (Tarnapol), 17. számú Hohenlohe herczeg (Lelbach), 18. sz. Konstantin nhg (Königgrätz), 20. sz. Vilmos porosz hg (Uj-Szandur), 21. sz. b. Reischau (Czaszlau), 22. sz. gr. Wimpffen (Triest), 27. sz. belga király (Graz), 29. sz. gr. Thun (N.-Becskerek), 31. sz. Culoz (N.-Szeben), 32. sz. észter Ferencz Ferdinánd (Buda), 35. sz. Khevenhüller (Pilsen , 37. sz. József Fölig (N.- Várad), 39. sz. dom Miguel (Debreczen), 40. sz. Roszbach (Jaslo), 42. sz. hannoverai király (Theresienstadt), 47. sz. Kinsky (Pécs), 53. sz. Lipót Föhg (Zágráb), 54. sz. Grueber (Olmütz), 58. sz. István Föhg (Stanislau), 59. sz. Rainer Föhg (Salzburg), 60. sz. Vasag (Erla); zászlóaljak a liccai-, ottocani-, szluini-, varasdi-, bán- és román-bánsági ezredekből; a Császár vadászezred; a 2. 3. 9. 10. 13. 14. 15. 23. vadászzászlóaljak ; a Császár, porosz király és gr. Haller huszárok; a Civallart és két siciliai király dzsidásezredek. Mit és mennyit szenvedtek e csapatok, majd csak a részletes tudósításokból tudandjuk meg. Egyelőre a „Graz.Tel.“ a belga király ezrednek veszteségeit következőleg adatolja : 29 tiszt, és pedig : 4 halott, 8 súlyosan sebesült, 14 könnyen sebesült és 3 hiányzó; a legénységből halott, sebesült és hiányzó 840 ember. Ezen roppant áldozatokat elnyelt véres nap után úgy látszik, nemcsak a tudósításokban , hanem valóban az eseményekben is néhány napi szünet állt be , mit mthat az is, hogy a francziák, mint a „Mon“ mondja, csak 28-n kezdék meg átkelésüket a Mindon,nem említvén egyébiránt semmi ellentállási mozdulatot. A „Patrie“ ezen átkelést már rögtön a csata után jelenté, amiért aztán a „Const.“ megleckézé, mondván, hogy az eseményeket soha sem szabad túlszárnyalni, miután hamis hírek által túlzott várakozások ébresztethetnének. Később ez átkelés csakugyan megkezdetett, de mily hadmiveleti czél- lal, nem tudatik. Egy párisi tudósítás szerint Peschiera ostromával szándékoztak a szünetet félbeszakítani, mely feladattal Nielbn lőn megbízva, s 3 mérnök zászlóalj s bizonyos számú e fegyverbeli magas rangú tisztek parancsot kaptak volt közvetlen az olaszországi hadsereghez menni. — Itt tehát és Velenczénél várják a legközelebbi hadi tetteket, mely utóbbi ellen a támadás már 3—4 nap múlva megkezdetnék. Anti vári kikötőjében e czélra — vagy talán másra is? — 42 nagyobb kisebb franczia jármű van öszpontositva, ezek közt 10 úszó üteg is. — Végül említjük, mikép azon kérdés, vájjon Napoleon bg hadteste részt vett-e a solferinói csatában, meg van fejtve azon mai jelentés által, hogy ő csak 25-én érkezett Pármába, miből úgy számíták, hogy hadteste, mely 30,000 franczia és 10,000 toscanaiból áll, csak 28-án egyesülhetett a fősereggel. Bécs, jun. 29. (Vegyesek.) A háborús viszonyok következtében a cs. k. postahivatalok oda utasittattak, hogy a Lombardiábai levélposta küldeményeket , Mantua tartományának kivételével, továbbá az egész nemaustriai Olaszországban levélposta-küldeményeket többé ne a lombardvelenczei királyság, hanem Schweizon át indítsák el. A kérdéses levelezéseket Feldkirchig levélbélyegekkel bérmentve kell föladni. További bérmentesítés épen oly kevéssé történhetik, mint a bérmentetlen levelek elküldése. Azon cs.k. postai hivataloknak, melyek a schweiziakkal közvetlen levélszállítási viszonyban állanak, valamint azoknak is, melyek a földrajzi helyzetnél fogva, a fölebb említett levelezést valamely német egyleti országi postahivatalnak átszolgáltathatják , a nevezett levelezéseket, díj beszámítása nélkül, az illető levélcsomagokba kell bezárniok. Lombardiában, Mantua tartománya kivételével , s az egész nem austriai Olaszországbai szekérposta-küldeményeket császári kir. postahivatalok nem vehetik föl, s a hozzájuk beérkezőket föladási helyekre kell visszaküldeniök. Azon levelekkel s szekérposta-küldeményekkel, melyeket a Ilik hadsereg cs. k. tábori posta-hivatalának közvetlenül kell kezelnie, az 1859. jun. 11-ki kibocsátvány határozatai szerint, azonban azon eltéréssel kell bánni, miszerint a kérdéses levelezések s pénzküldeményektől most már oly díj veendő, mint a veronai postai hivatalhoz intézettektől. Schweizbai leveleket s szekérposta-küldeményeket jelenleg nem szabad a lombard-velenczei királyságon át szállítni ; azon Schweizbai levélposta-küldemények szállítását, melyek eddig az említett királyságon át történtek, most már akkor kell eszközölni a mint ez a Bernber levelezéseket illetőleg ki van szabva. Ezen szállításhoz képest kell a díj behajtásnak is történnie. A Schweizbat illető szekérposta-küldeményeknek kizárólag Tirolon át kell elszállíttatniok. — 1859. július 1-től kezdve, a cs. k. kiválts. Erzsébet Császárné nyugati vasútnak következő üzleti-távirda-állomásai hatalmazhattak föl, távirati sürgönyök fölvételére s elszállítására: Amstätten, Aschbach, Böheimskirchen, Enns, Haag, Rümmelbach, Loosdorf, Melk, Neulenkbach, Pöchlarn, Purkersdorf, Kokaninkel és Saul-Peter. Kisjenő, (Arad megye) jan. 25. (V i z á r a d á so k.) Az árvizek szomorú sorsra juttaták az idén, a körösmenti lakosokat. Ugyanis folyó évi június 18-n a Fehér-Körös az előbbi sok esőzések után ismét megáradt, és míg máskor pár nap alatt apadásra szokott hajolni, most folyvást a mai napig megtartotta rendkívüli magas áradását, és a jobb és bal parti töltéseket részint áthágta, részint megszaggatta, a községeket, azok határait elözönlte, elborítva a lakosoknak és az uradalmaknak minden vetéseit,kaszállóit és legelőit annyira, hogy az idei terméshez semmi remény, s a nagybirtokosok a közlakosokkal együtt a legnagyobb szükségnek küszöbén állanak,mig megmaradt marháikra csak pusztulás is vár, a vízzel elborított határokon most semmit, később pedig csak mételt és dögleletes eledelt fogván azok találni. A Fekete-Körös is megáradt június 22-én és minden lassúsága mellett már június 23-án kitört, a két parti községet és határaikat elborította. A Fehér- és Fekete-Körös jelenlegihez hasonló nagy és tartós áradására a legidősb emberek sem emlékeznek. A községi közlekedés megszüntetett, az ár a Nagy-Zerindtől Kisjenön keresztül Aradra vivő országúton is áthágva, június 23-án és 24 én a postai magánutazások is fönnakadtak. A kár és veszteség kiszámíthatatlan, csak hozzávetőleg lehet következőkből megitélni: Zaránd város fele része és a határ viz alatt áll. A szinntyei úgy a harkályligeti puszta nagy részét, onnét Csintyét, Nadabot, Erdőhegyet, Székudvart úgy elborította, hogy nemcsak a határban özönlött el mindent, hanem a helységek alacsonyabb részét is elárasztotta, különösen Erdőhegy községének utczáin és házai közt törvénybe az árviz, fölötte nagy rombolást okozott,úgy a jobb oldalon szintén kitörvén, a kisjenei uradalmi pusztákat elborította, a szintyei, ágyai, miskei, bélzerindi, tamásdai, nagy-zerindi, fe-kete-gyarmati, anti községeket a két Körös kiöntései közre vévén elárasztották. A megrémült lakosok erejüket, szorgalmukat megfeszítve, segély és megmentés végett minden tevékenységüket összeszedték, s a községi vészharangozások önként kiosztották a munkaszerepet, a veszedelem kényszerítő szükséget állítván elő, az önkénytes munkások magukat, szomszédjukat, lakostársaikat védték, oltalmazták, szállítot ■ ták, szóval a községek lakosai most mind rokonok és segítő atyafiak voltak. Mindamellett a dúló elemnek — ember életen kivül — az idei minden szorgalom áldozata jön; uradalmi és községi repere, búza és tavaszi vetések, több ezer forint költséggel lekaszált széparendek és baglyok, mind elromlottak, elenyésztek, a községekbe pedig a vízállásokon a lakházak és gazdasági épületek kezdenek összeroskadozni. Ehhez járul a másik veszteség, mert egy kár sem szokott magában járni, az t. i., hogy a víz által károsult lakosok és földbirtokosok az idénre a közterhek viselésére is egészen tehetlenekké lettek, az adót és községi pótlékokat, illetékeket fizetni képtelenek, nemcsak, hanem segélyért kiáltanak magához a cs.k magas kormányhoz, és felsegélést kérnek Magyarország kárt nem szenvedett birtokosaitól, községeitől. És e végett ezennel fölkéretnek minden felebarátok, hogy a vízáradás által mindenüktől megfosztott föntnevezett lakosok fölsegélésére segélyt nyújtsanak, és fölkéretnek minden cs. k. szolgabirói hivatalok, hogy a hozzájok beadandó magán vagy községsegélyt bevéve, azt akár egyenesen a kisjenei szolgabirói hivatalhoz, akár közvetve az aradmegyei cs. kir. hatóság utján megküldeni szíveskedjenek. Ezen tetemes károk mellett nem árt egy kis körültekintés a Körös és más vizek szabályozására nézve, mert a magyar csak a maga kárán tanul, és az eredményből lehet megítélni a munkálatok hasznait. Itt, a Fehérkörös melletti községek, két vagy több évtized óta mindig a Körös szabályozásával foglalkoztak, őszszel, tavaszszal