Budapesti Hírlap, 1859. július (155-184. szám)

1859-07-01 / 155. szám

' T­Á­­­C­Z­A. Zenészeteink hajdan és most. Tanulmány. ___(Folytatás.) *VV--------­Egy költői mű, melyben a szív megtagadja a józan ész felsőbb­­ségét, a művészet körén túl esik, s megfordítva egy mű, mit a hideg számító ész, az érzések kirek­esztésével alkot, a száraz formán kívül, költői becseset nem bírhat. Ebből önként következik, hogy a­mit mű­vészetnek nevezhetünk, az ama kettő közös működéséből származik, megjegyezvén, hogy az ítélő tehetség a szív érzései fölött mindig bí­rói székében üljön , ennek az utat kimutassa, s léptei fölött szigorral őrködjék. Ha ezen elvet a képző­művészetben fölállítjuk, úgy a gya­korlatban sem tagadhatjuk meg. Hogy a művészi életben ritkán talál­kozunk valódi művészszel, ennek oka ott rejlik, mert a természet ezen legbecsesebb kincsei osztásakor nem szokott pazar lenni, s ritka sze­rencse az, hogy valakiben a művészet alkotó anyagait kellő arányban találjuk. Ezért látunk a képző­művészet terén a csizmadia tőkéje mellett Othellokat és Othello szerepében csizmadialegényeket. A szerelmes ok nélkül kifordítja a világot sarkaiból s Borneo pénzváltóasztala mellett ül. A komikumból lesz bohózat s Paprika Jancsiból filozófus. A gyakorló művészet terén hasonlóan elmondhatjuk Lankával, hogy T. Énekel a páthoszban, Z. Frakkot ölt a mythoszban, Q. Feszes mintha volna rámában, L. Atkeddsig ordít a drámában. (Hát még az operában !?) Borneo sokszor ötven éves, Julia köpczös és széles, A holdvilág suszterüveg, A korona czukorsüveg, stb. stb. De ezen alapelveket csak érinteni akarom, mielőtt egy már 8 év óta elhunyt és hamvadó, de emlékében most is élő művészünk ne­vét említeném. Ez Szerdahelyi József. E név említése, azt hiszem, hogy olvasóimra, kik őt személye­sen ismerték s a művészet több ágain figyelemmel kísérték, azon kel­lemes hatással lesz, mit én érezek, valahányszor rá gondolok. Szerdahelyi mint színész jól ismerte azon hatásokat, melyeken átlépve, a művészet körén kívül, túlzás bűnébe esünk ; ezért mint ko­mikus, mint buffo (mely az operában épen nem Paprika Jancsi) egy­szerű természetességével egyaránt uralkodott a földszinten, páholyo­kon és kakasüűtön, holott ez utóbbinak kedvenczei s hegy vadászói, ki­fordított bandával, pisztoly helyett disznó lábbal, (néha illemsértő moz­dulatokkal) czéljuk elérésére eléggé föl vannak szerelve. Ki Szerda­helyit látta mint Figarót, Dulcamárát, s nézőjátékokban mint komi­kust,állításomnak igazat fog adni, és ha ezekhez teszszü­k zenei képes­ségét, úgy nem mindennapi művészi tehetségét senki el nem vitathatja. Mielőtt azonban zenészetü­nk terén bemutatnám, egy pár szóval megemlítem mű­vészi fejlődése történetét. Szerdahelyi született 1804 ben márt. 9-n Holdmezővásárhelyen, fia volt egy vásárhelyi mészárosnak. Tanult Váradon, és iskoláit vé­gezve, művészet iránti szenvedélyét (mit gyermekkorában az iskolai fegyelem féken tartott) az atyai hatalom meg nem gátolhatta. És e szenvedély az akkori időben egyedül álló művészeti téren, a színészet iránt nyilatkozott. Nem mindennapi jelenet az, midőn a természet önmagával el­lenkezésbe látszik jőni, s ad szenvedélyeket, melyek a köznapi nyel­ven legnagyobb bűnnek nevezett tettekre vezetnek, elfojtják az atya és fia közti szeretetet, mely korlátokat nem ismerve, mindent széttör­nek, vagy ha ezt nem tehetik, saját keblüket — azon gyönge edényt, melybe erővel beszoríttattak — repesztik szét, és mégis győznek. Mi­nek mondhatjuk ezt a művészet egén, mint az isteni és emberi erő harczának. Amaz győzni fog rablánczokon is, ha máskép nem, lassú halállal emészt. És van-e szánandóbb egy ily betegnél ? Kinek fájdalmait senki sem orvosolja, a nagy tömeg legtöbb esetben nevetségessé teszi, ki ha győzött is, ezt anyagi erejének fölemésztésé-­ vel vitte ki, s tán épen akkor omlik össze, midőn lábait a bevett vár­­­­ban a művészet tündér csarnokának küszöbére tenné. Ezért a művészi szenvedélyt, az isteni erő keblünkben tett leg-­­­i­szebb nyilatkozatát elfojtani törekedni,­­szint annyi, mint egy életet megmérgezni. Szerdahelyit ilynemű szenvedély vihette a színpadra, mitől el­­■ tartóztatva, azon boldog elégült mosolyt, mely utolsó perczéig képéről­­ sugárzott, a hétköznapi életben senki sem látta volna. Ily szen­vedély egy irányban vezetve csodákat tehet, s hogy Szerdahelyi­ben ezen tűz égett, abból is kitetszik, mert, daczára annak, hogy kénytelen volt ma mint színész színjátékban, holnap daljátékban lépni föl, ma a zenekarban, holnap tanítói székben működni, hangszerelni, componálni stb.­, ezeknek mindenikében kitűnő ügyességre emelkedett. Kinek a művészetről a mindennapinál valami­vel magasabb fogalma van, tudni fogja, mily nehéz és mennyi időbe kerül csak egy bizonyos irányban magasra emelkedni. Vegyük a ze­nét magára. E néma nyelven beszélni a legnehezebb, a legnagyobb lángész is éjjel nappal dolgozik,hogy ezen ábrándvilág polgára lehes­sen. Ismételnem kell tehát, hogy Szerdahelyi, ha művészi szenvedélye jó nevelők keze alatt határozott irányt kap, legnagyobb embereink egyike lett volna. Azonban, hogy a természet ily jó kedvében adott ajándékát annyi czélra használták, ezért Szerdahelyi (mint minden ed­digi művészeink) csak a körülményeknek tehetett szemrehá­nyást. Midőn színpadra lépett, akkor már keblében a művészet zenei nyelven nyilatkozott volt, s két azon idő legdivatosabb hangszerén, a guitaron és fuvolán jelesen játszott. Ezért a társaság inkább örvendett zenei tehetségének, mert kivált vidéken fölötte nehéz volt dalkíséretre zenészeket találni, így, ámbár akarata ellen , csakhogy a színpadhoz közel lehessen, a zenekarban ajánlott helyet elfogadta. De ez nem­ Frackfurtban jön, igen sovány híreink vannak; ezekből csak kettő derül ki, először az, hogy Poroszország nem ellenezné többé német , a figyelőhad fölállítását, másodszor, hogy a maga (porosz) csapatait semmiesetre alá nem rendelendi a szövetségi fővezérnek, ha csak e fővezérséget Poroszországra nem ruházzák. Megváltjuk , hogy ez utóbbi nézetet helyesnek is találjuk, mert végre a porosz hadsereg mégis csak egy nagy hadtest és nem képzelhető, hogy ennek azon része, mely a szövetségi haditlstéket képezi más parancsnok alatt álljon, mint az, mely a specimens porosz hadat képezi. Miként halljuk Berlinből a minap kérdés intéztetett Bécsbe, vájjon mennyiben változtatják a­­ legújabb események a helyzetet és mennyiben módosítják azon' egyezkedéseket, mik a két németor­szági nagyhatalom közt rxidigelé létre jöttek. Szintúgy a porosz kabi­net Angliával és Oroszországgal is folytatja az alkudozásokat. Hogy pedig Austria egyedül Poroszországtól, nem pedig mind a h­á­­r­o­m semleges hatalomtól kiinduló közvetítést elfogadni kész, egy­előre kevéssé valószínűnek látszik. (A harcztérről.) Részletes tudósítások a Mincio melletti csatáról még mind nem érkeztek meg se egyik, se másik fél részéről; ezen kö­rülmény Párisban eleinte az austriaiak veszteségeinek roppant túlzá­sára, később pedig magukat a francziákat nyugtalanító hírekre veze­tett, annyira, hogy a „Journ­ des Debats“ késztetve látá magát, a pá­­risiakat az eredménynyel nyugtatgatni, mely természetesen áldozatok nélkül ki nem vivathatott. A „Moniteur“ még jun. 26-a estve is csak igen határozatlan jelentést hoz a szenvedett veszteségek iránt; jelen­tése Cavrianóból jun. 26-ról d. e. 11 óráról így szól: „Pária, jun. 26. Este. A „Moniteur" épen most megjelent melléklete Cavrianóból egy, jun. 26-dikán délelőtt IV/2 órakor kelt távirati sürgönyt közöl. E szerint az osztrákok, kik átmentek a Min­­cion , hogy bennünket egész haderejükkel megtámadjanak , kény-­szerű­tettek állomásaikat odahagyni és a Mincio mögé ismét vissza­vonulni. A hidat Goitonál jégbe röpítették. Az ellenség vesztesége tetemes, a miénk jelentékenyül kisebb. Elfoglaltunk 30 ágyút, 3 zászlót és 7000 foglyot ejtettünk. Niel tábornok, valamint hadteste s az egész hadsereg dicsőséggel tetézte magát. Auger tábornok egyik karját egy go­lyó által elveszte. A szárd hadsereg, mely a legszélsőbb balszárnyon volt, az ellenségnek nagy veszteségeket okozott, miután a túlnyomó ellenség­gel nagy elkeseredéssel küzdött.“ Ezen csatának egyébiránt előjátéka már 22 én vette kezdetét a szövetségesek balszárnyán, honnan a harcz aztán nagyobb mérvben a jobb szárny felé fejlődött ki. 22 én a Durando hadosztály egy csapat­­osztálya kémszemlét tett Pozzolengo felé, míg egy másik osztály más úton ugyanazon czél felé tartott, de csak az első osztály találkozott egy 360 emberből álló austriai lovascsapattal, mely mellé 2 ágyú is volt adva. 23-án Napóleon császár Victor Emanuel királyijai tett egy erős csapattömeg élén kémszemlét Lonato körül Desenzanóig, hogy az austriaiak figyelmét mindinkább a jobbszárnyra vonják s őket aztán körülmények szerint középütt vagy jobb szárnyukon megro­hanhassák. Ez mint tudjuk nem sikerült, s 24-én az austriai hadsereg, a Mincio mögül 40 vert hidon átkelvén, támadólag lépett föl, mit oly ke­véssé vártak a szövetségesek, hogy kora reggel, midőn az első össze­csapás történt, csak egyszerű előörsi ütközetnek hitték; csak midőn a roppant haderők kifejtését láták, vevék észre, hogy egy nagy csata napjára virradtak. Lajos Napóleon reggel 7 órakor Castiglionéból ér­­keztekor már minden oldalról ballá az ágyúdörejt, mire táborkara kíséretében azonnal a hely­színére sietett. Így fejlődött ki azon nagyszerű csata, melyet két császár ve­zénylett egymás ellen, mindketten személyes hősiességüket és elszánt­ságukat is a fővezéri szerencse mérlegébe vetve. Egy párisi tudósítás ezt különösen kiemeli, mondván, mikép­p a francziák császárja a csata folyama alatt erősen kitevé magát, valamint austriai Császár Ő Fel­sége és Victor Emánuel király is.“ A koronás fők ezen részt nem is­merése természetesen csak növelhető a csapatok vitézségét és halál­megvetését, s a franczia tudósítások maguk megvallják, mikép az aus­triaiak a legnagyobb erélylyel védték álláspontjaikat. A „Mil. Ztg“ egy villafrancai jun. 25-ki levele leírja az 5-dik hadtest harczát a solferinói csatában ; az ott működött csapatok regge 10 órától egész esti 8 óráig egyik házat a másik után védelmeztek, s miután lőszerük kifogyott, szuronynyal és puskatussal küzdöttek egy legalább háromszorta számosabb ellenség ellen. Solferino, magasan fekve, a templom tornyáról a legtávolibb kilátást nyújtja, s már d. u. 2 órakor lehet­ az ellenség hadoszlopait észrevenni, melyek Castiglio­­néból Le Grolén át megindultak. Helyt állottunk — úgymond a levél — mert ismertük a pont fontosságát. Ugyanezen lap szerint egy veronai jun. 25-ki hivatalos jelentés constatírozza azon tényt, hogy a 12 órai csata a Mincio és a Chiese közt — a „Mon.“ szerint a solferinói­ csata — egyike volt minden idők legnagyobb és legvéresebb csatáinak, de hogy a roppant nagy veszteségek mellett az ellenségnek nem hozá meg az eldöntő sikert, mert — így szól továbbá : „mi megkísértettük a támadást, mivel a győzelemnek rendkívüli hordereje lett volna, és a veszteség az eredeti védelmi felállítást nem hiú­síthatta meg a Minicio mögött, melynek átjárásai könnyen védelmezhetők, mivel a nyugatról jövő ellenség azon egyetlen rövid területen Peschiera és Goito között, a­hol az átmenetei lehetséges, csak Goito és Salienze pontok közt választhat, melyek azonban megszállva, és összekötve a had­sereg zömével könnyen védelmezhetők. A bal part birtokosa előtt az át­menetei nyitva áll, és az valószínűleg a második sereg által Monzambano­­nál és Borghet­onál s az első által Pozzolonál és Goitonál hajtatott végre az ellenséggel való összeütközés nélkül. Azon napon, melyen a folyón át­mentünk, Stm lsa$Napoleon és Victor E. balszárnyakat vizsgálták Lovatónál és Leagn­eano ellen­, kémjáratot létettek; egy osztály egész Peschiera faláig nyomult előre. Ezek ütközetek és csatározások lehettek,melyek a csatát meg­előzve már reggel 4 órakor megkezdődtek, de a­melyek nem voltak képe­sek megakadályozni, hogy a 2 ik sereg 1, 5, 7. és 8-ik hadteste Schlick tábornok alatt­ Pozzolengot, Solferinot és Cavrianot, s az 1-ső hadsereg (Wimpffen al­rigy alatt) 3, 9 és 11-ik teste Guidizzolot és Castell Goffre­­dot megszállják. Az ellenség Montechiariból Castiglione délre Stivieren át váratott, de később nem követte a Guidizzoloból Goitóba vezető katonai utat, hanem a magaslatokon át Solferinóba és Cavrianoba vezető utat. 24-én délben előnyben valánk, mégis két szárnyunk közöl az egyik Poz­­zolengoban, a másik Castel Goffredoban állott. Az ellenség tömeges táma­dása, manoevere, milyet I. Napóleon csaknem mindig alkalmazott centru­munkra, döntő volt , s a hadsereget visszavonulásra kényszerítő. A közelebbi hivatalos részletek hiányában meg kell elégednünk az ed­dig gyéren tudomásra jutottakkal. Levelek még nem szólhatnak a nagy eseményről, s az , mi tudomásra jutott, csak távirati tudó­sítás. — Minden dicséreten fölül álló vitéz hadseregünk megtette köteles­ségét, erejét és a haza iránti vitézségét újólag bebizonyította, s becsületét megmérhetlen áldozatokkal megóvta. „Minden egyes méltó a hős nevére“ ez áll egy velünk szívességből közölt veronai sürgönyben, mely a csata utáni nap érkezett, s e mellett még a következő észrevételt teszi : ,, A vi­téz katonák bátorsága n­ncs megtörve a hallatlan veszteségek daczára s egyenlő csatav­ágy lelkesíti őket. Jól vagyunk s remélhetőleg még jobban fogunk lenni. A hadsereg jó védelmi állást foglalt a Mincio balpartján.“ Azon hadtestekről, melyek austriai részről a Mincio melletti csatában részt vettek, ugyan e lap következő részletes közlést hoz : „Ezek az 1. Clam, 3. Schwarzenberg, 5. Stadion, 7. Zobel, 8. Bene­dek, 9. Schaaffgotsche, 11. Weigl és Mensdorf lovassági tartalék-hadosz­tály , a 2. Liechtenstein s a 10. Wernhardt hadtestek nem voltak csatá­ban. Két részről legalább 300,000 harczos vett részt, ez, valamint a harcz 12 órai makacssága s a veszteségek után ítélve — a lipcsei népek­­csatáját kivéve, nincs egy sem a történetben, mely ehhez erőkifejtésre hasonlítana. Kísértsük meg azon Csapatukat kijelölni, melyek itt hősie­sen küzdöttek; ezek lehettek: az 1. sz. Császár gy. ezred (Troppau), 3. sz. Károly Föhg (Kremsier), 5. sz. Liechtenstein (Munkács), 7. sz. Pro­­h­ászka (Klagenfurt), 8. sz. Lajos Fölig (Brünn), 11. sz. Albert szász hg (Pisek), 14. sz. Hessen nhg (Linz), 15. sz. Nassau hg (Tarnapol), 17. számú Hohenlohe herczeg (Lelbach), 18. sz. Konstantin nhg (König­­grätz), 20. sz. Vilmos porosz hg (Uj-Szandur), 21. sz. b. Reischa­u (Czaszlau), 22. sz. gr. Wimpffen (Triest), 27. sz. belga király (Gra­z), 29. sz. gr. Thun (N.-Becskerek), 31. sz. Culoz (N.-Szeben), 32. sz. ész­ter Ferencz Ferdinánd (Buda), 35. sz. Khevenhüller (Pilsen , 37. sz. József Fölig (N.- Várad), 39. sz. dom Miguel (Debreczen), 40. sz. Rosz­­bach (Jaslo), 42. sz. hannoverai király (Theresienstadt), 47. sz. Kinsky (Pécs), 53. sz. Lipót Föhg (Zágráb), 54. sz. Grueber (Olmütz), 58. sz. István Föhg (Stanislau), 59. sz. Rainer Föhg (Salzburg), 60. sz. Vasa­­g (Erla); zászlóaljak a liccai-, ottocani-, szluini-, varasdi-, bán- és ro­mán-bánsági ezredekből; a Császár vadászezred; a 2. 3. 9. 10. 13. 14. 15. 23. vadászzászlóaljak ; a Császár, porosz király és gr. Haller huszá­­rok; a Civallart­ és két siciliai király dzsidásezredek. Mit és mennyit szenvedtek e csapatok, majd csak a részletes tudósításokból tudandjuk meg. Egyelőre a „Graz.Tel.“ a belga király ezrednek veszteségeit következőleg adatolja : 29 tiszt, és pedig : 4 halott, 8 súlyosan sebesült, 14 könnyen sebesült és 3 hiányzó; a legénységből halott, sebesült és hiányzó 840 ember. Ezen roppant áldozatokat elnyelt véres nap után úgy látszik, nemcsak a tudósításokban , hanem valóban az eseményekben is né­hány napi szünet állt be , mit mthat az is, hogy a francziák, mint a „Mon­“ mondja, csak 28-n kezdék meg átkelésüket a Mind­on,nem em­lítvén egyébiránt semmi ellentállási mozdulatot. A „Patrie“ ezen át­kelést már rögtön a csata után jelenté, a­miért aztán a „Const.“ meg­­lec­kézé, mondván, hogy az eseményeket soha sem szabad túlszár­nyalni, miután hamis hírek által túlzott várakozások ébresztethetnének. Később ez átkelés csakugyan megkezdetett, de mily hadmiveleti czél- lal, nem tudatik. Egy párisi tudósítás szerint Peschiera ostromával szán­dékoztak a szünetet félbeszakítani, mely feladattal Niel­­bn­ lőn meg­bízva, s 3 mérnök zászlóalj s bizonyos számú e fegyverbeli magas­ rangú tisztek parancsot kaptak volt közvetlen az olaszországi hadse­reghez menni. — Itt tehát és Velenczénél várják a legközelebbi hadi tetteket, mely utóbbi ellen a támadás már 3—4 nap múlva meg­kezdetnék. Anti vári kikötőjében e czélra — vagy talán másra is? — 42 nagyobb kisebb franczia jármű van öszpontositva, ezek közt 10 úszó üteg is. — Végül említjük, mikép azon kérdés, vájjon Napo­leon bg hadteste részt vett-e a solferinói csatában, meg van fejtve azon mai jelentés által, hogy ő csak 25-én érkezett Pármába, miből úgy számíták, hogy hadteste, mely 30,000 franczia és 10,000 toscanaiból áll, csak 28-án egyesülhetett a fősereggel. Bécs, jun. 29. (Vegyesek.) A háborús viszonyok következtében a cs. k. postahivatalok oda utasittattak, hogy a Lombardiábai levél­posta küldeményeket , Mantua tartományának kivételével, továbbá az egész nemaustriai Olaszországban levélposta-küldeményeket többé ne a­­ lombardvelenczei királyság, hanem Schweizon át indítsák el. A kérdéses levelezéseket Feldkirchig levél­bélyegekkel bérmentve kell föladni. To­vábbi bérmentesítés épen oly kevéssé történhetik, mint a bérmentetlen levelek elküldése. Azon cs.­k. postai hivataloknak, melyek a schweiziak­­kal közvetlen levélszállítási viszonyban állanak, valamint azoknak is, melyek a földrajzi helyzetnél fogva, a fölebb említett levelezést valamely német egyleti országi postahivatalnak átszolgáltathatják , a nevezett levelezéseket, díj beszámítása nélkül, az illető levélcsomagokba kell bezárniok. Lombardiában, Mantua tartománya kivételével , s az egész nem austriai Olaszországbai szekérposta-küldeményeket­­ császári kir. postahivatalok nem vehetik föl, s a hozzájuk beérkezőket­­ föladási he­lyekre kell visszaküldeniök. Azon levelekkel s szekérposta-küldemények­­kel, melyeket a Il­ik hadsereg cs. k. tábori posta-hivatalának közvetlenül kell kezelnie, az 1859. jun. 11-ki kibocsátvány határozatai szerint, azon­ban azon eltéréssel kell bánni, miszerint a kérdéses levelezések s pénz­­küldeményektől most már oly díj veendő, mint a veronai postai hivatal­hoz intézettektől. Schweizbai leveleket s szekérposta-küldeményeket je­lenleg nem szabad a lombard-velenczei királyságon át szállítni ; a­zon Schweizbai levélposta-küldemények szállítását, melyek eddig az említett királyságon át történtek, most már akkor kell eszközölni a mint ez a Bernber levelezéseket illetőleg ki van szabva. Ezen szállításhoz képest kell a díj behajtásnak is történnie. A Schweizbat illető szekérposta-kül­­deményeknek kizárólag Tirolon át kell elszállíttatniok. — 1859. július 1-től kezdve, a cs. k. kiválts. Erzsébet Császárné nyugati vasútnak kö­vetkező üzleti-távirda-állomásai hatalmazhattak föl, távirati sürgönyök fölvételére s elszállítására: Amstätten, Aschbach, Böheimskirchen, Enns, Haag, Rümmelbach, Loosdorf, Melk, Neulenkbach, Pöchlarn, Purkersdorf, Kokaninkel és Saul-Peter. Kisjenő, (Arad megye) jan. 25. (V i z á r a d á s­o k.) Az árvizek szomorú sorsra juttaták az idén­, a körösmenti lakosokat. Ugyanis folyó évi június 18-n a Fehér-Körös az előbbi sok esőzések után ismét megáradt, és míg máskor pár nap alatt apadásra szokott hajolni, most folyvást a mai napig megtartotta rendkívüli magas áradását, és a jobb és bal parti töltéseket részint át­hágta, részint megszaggatta, a községeket, azok határait elözönlte, elborítva a lakosoknak és az uradalmaknak minden vetéseit,kaszállóit és legelőit annyira, hogy az idei terméshez semmi remény, s a nagy­­birtokosok a közlakosokkal együtt a legnagyobb szükségnek küszö­bén állanak,mig megmaradt marháikra csak pusztulás is vár, a vízzel elborított határokon most semmit, később pedig csak mételt és dögle­­letes eledelt fogván azok találni. A Fekete-Körös is megáradt június 22-én és minden lassúsága mellett már június 23-án kitört, a két parti községet és határaikat elborította. A Fehér- és Fekete-Körös jelenlegihez hasonló nagy és tartós áradására a legidősb emberek sem emlékeznek. A községi közleke­dés megszüntetett, az ár a Nagy-Zerindtől Kisjenön keresztül Aradra vivő országút­­­on is áthágva, június 23-án és 24 én a postai­­ magán­utazások is fönnakadtak. A kár és veszteség kiszámíthatatlan, csak hozzávetőleg lehet következőkből megitélni: Zaránd város fele része és a határ viz alatt áll. A szinntyei úgy a harkályligeti puszta nagy részét, onnét Csin­­tyét, Nadabot, Er­dőhegyet, Székudvart úgy elborította, hogy nem­csak a határban özönlött el mindent, hanem a helységek alacsonyabb részét is elárasztotta, különösen Erdőhegy községének utczáin és há­zai közt törvénybe az árviz, fölötte nagy rombolást okozott,úgy a jobb oldalon szintén kitörvén, a kisjenei uradalmi pusztákat elborította, a szintyei, ágyai, miskei, bélzerindi, tamásdai, nagy-zerindi, fe-­­­kete-gyarmati, anti községeket a két Körös kiöntései közre vévén elárasztották. A megrémült lakosok erejüket, szorgalmukat megfeszítve, se­gély és megmentés végett minden tevékenységüket összeszedték, s a községi vészharangozások önként kiosztották a munkaszerepet, a ve­szedelem kényszerítő szükséget állítván elő, az önkénytes munkások­­ magukat, szomszédjukat, lakostársaikat védték, oltalmazták, szállítot­ ■ ták, szóval a községek lakosai most mind rokonok és segítő atyafiak vol­tak. Mindamellett a dúló elemnek — ember életen kivü­l — az idei minden szorgalom áldozata jön; uradalmi és községi repere, búza és­­ tavaszi vetések, több ezer forint költséggel lekaszált széparendek és baglyok, mind elromlottak, elenyésztek, a községekbe pedig a vízál­lásokon a lakházak és gazdasági épületek kezdenek összeroskadozni. Ehhez járul a másik veszteség, mert egy kár sem szokott ma­gában járni, az t. i., hogy a víz által károsult lakosok és földbirtokosok az idénre a közterhek viselésére is egészen tehetlenekké lettek, az adót és községi pótlékokat, illetékeket fizetni képtelenek, nemcsak, hanem segélyért kiáltanak magához a cs.­k­ magas kormányhoz, és felsegélést kérnek Magyarország kárt nem szenvedett birtokosaitól, községeitől. És e végett ezennel fölkéretnek minden felebarátok, hogy a vízáradás által mindenüktől megfosztott föntnevezett lako­sok fölsegélésére segélyt nyújtsanak, és fölkéretnek minden cs. k. szolgabirói hivatalok, hogy a hozzájok beadandó magán vagy község­­segélyt bevéve, azt akár egyenesen a kisjenei szolgabirói hivatalhoz, akár közvetve az aradmegyei cs. kir. hatóság utján megküldeni szí­veskedjenek. Ezen tetemes károk mellett nem árt egy kis körültekintés a Körös és más vizek szabályozására nézve, mert a magyar csak a maga kárán tanul, és az eredményből lehet megítélni a munkálatok hasznait. Itt, a Fehérkörös melletti községek, két vagy több évtized óta mindig a Körös szabályozásával foglalkoztak, őszszel, tavaszszal

Next