Budapesti Hírlap, 1859. október (234-259. szám)

1859-10-01 / 234. szám

* Az egri érseki könyvtár közelebb a Makári-féle magánkönyvtár megvásárlása által értékes gazdagodást nyert. Makári György, meghalt 1857. novemberben, az egri lyceum magyar nyelv- és irodalom tanára, s szorgalmas író volt. Könyvgyűjteménye kiválóan gazdag philologiai mű­vekben. Hátrahagyott irományai közt Horácz ódái I. és Il­ik könyvének magyar mértékes fordítása is találtatott. Mint hallatszik, e kézirat a ma­gyar akadémiának küldetik meg. * Iskolai programul. Most kaptuk a nagyváradi nyolczosztá­­lyu gymnasium évkönyvét az 1858—59-ki tanévre, közrebocsátó dr. K­r­a­u­s­z G. László premontrei kanonok s gymnasiumi igazgató. Az év­könyvet egy értekezés nyitja meg a magyar nyelvtan gymnasiumainkban __Szentpétery Károlynél, melyben értekező nyelvünk sajátságait, szép­ségeit, alkalmas voltát és hajlékonyságát igen alaposan és melegen fejte­geti. A statistikai adatokból értesülünk, hogy a nevezett gymnasiumban a tanári személyzet 18 tagból áll. A tannyelv általában magyar volt. Az 1851/g. tanév végével a tanulók száma 407; szaporodás a múlt évihez ké­pest 27, kitűnő fokot kapott 67 ; első osztályt 278, r. kath. volt 218, nemzetiségre 289 magyar. Az ösztöndíjak összege tett 378 a. é. forin­tot ; az érettségi vizsgát kitüntetéssel állotta ki: 7; elégséggel 34, jelent­kezett összesen 48. * Lovarda, Fourreaux ur­műlovartársasága, mely fővárosunkban pár hét óta mutatványokat ad, mint báb­juk, még csak igen rövid ideig fog itt mulatni. * Halálozás. A „Kolozsvári Közlöny“ Winkler Ferencz nyu­galmazott cs. k. árvabizottmányi ülnöknek elhunytét jelenti, meghalt f. é. sept. 25-kén élete 50-dik évében. * Iskolai. Pozsonban a községtanács sept. 28-ki ülésében a felső­lövői reálgymnasium természettani és mathematikai tanára Samarjay Mihály ur a pozsoni főreálisk­olában a nevezett tárgyak tanárává nevez­­teték ki. * Nagylelkű mészárosok. Verseczen a mészárosok a 16 krra sza­bott marhahús árát önkényt 14 krra szállították le austriai értékben. * Távírda. Az ideiglenesen zárva volt távirdaállomások Kecske­­méten és Kolinban korlátolt napi szolgálattal ismét megnyitvák a közforgalomnak. * Erdélyi Kárpátok. Hauer F. lovag cs. k. bányatanácsos s a negye­dik osztály főgeológusa az erdélyi Kárpátok délkeleti részét vizsgálta meg Hosszufalutól s délnyugatra Ó-Láncztól egész Kovászna vidékéig éjszak­nyugaton, s kirándulást tett Arapatakár i­s éjszakra Brassótól a sepsi-sz.­­györgyi hegységekbe. Mint írja : a Kárpátoknak fenntebb kijelölt része délre az oláh határszélig, éjszakra a bárom­sági és a fekete folyói síkságig túlnyomókig kárpáti homokkőből áll és pedig ennek azon osztályából, melyet a kréta-képlethez sorozunk. Ámbár sehol sem találunk a kormeg­határozásra teljesen biztos támpontot nyújtó aptychus-mészkőlerakódást, ellenben a homokkőben több helyütt, nevezetesen Hosszúfalu és Kovászna közt az ismert máramarosi gyémánt található, mely múlt évi tapasztalá­sunk szerint hazánk éjszakkeleti részén mindig csak a régibb kárpáti ho­mokkőben jelentkezik. Kovásznán fekete tűzkő telepedések is találkoznak, hasonlók azokhoz, melyeket a m­­évben nem messze Bártfától Smilnón, majd Zemplén megye északi részén észleltem. Elütő földtani jellemet csak az Ó-Láncz és Kozácsi szoros közt fekvő csukáci magasb hegycsoport tüntet föl, mely úgy mint a bucsecsi és királykői csoportok, délre és délnyugatra Brassótól eocen-görgyületekből és valószínűleg jura-mészkőből áll. Az eocen-görgyület itt is túlnyomó és a csoport legmagasb hegyének, a tulaj­­donképeni Csukásnak s Dongónak csipkés sziklacsúcsát képezi; a Terzsa kerekebb sziklacsoportja ellenben fehér mészkő. A hegy s a sík közti szé­len Tatrang, Zajzon s Purkerecznél nagyon alárendelt kiterjedésben talál­tatnak néhány igen nevezetes képletek, melyeknek pontosabb meghatá­rozása sokáig kétes volt. Az előbbi sötétes mészkő, mely a Tatrang és Zajzon közti hegyen legjobban el van terjedve. Ez hippurit mészkő; ismé­telt látogatásomkor a számos túlnyomó korátok mellett kövesült bőségszaru­­csigák világos nyomaira és egy nagy csigarétegre (nerinea) is bukkantam, úgy hogy az egész biztossággal sorozható a krétaképlethez. A nevezett hegy lejtőjén Zajzon felé továbbá barnaszínü homokkő találtatik bele m­ül­lekkel és más ásványokkal, melyek a burghalsiakkal Brassónál nyilván megegyeznek. A fiatalabb harmadképletekből a hegy szélén a lejtő felé kevesebbb látható, mint az ember várná; egy rész belőlük az E­gerpatak, Magyaros és N.-Borosnyőnél­ szelíd hegyemelkedések által fölismerhető, és agyagos s szintén ide tartozható képleteket észlelni lehet Kovásznánál. A legérdekesebb természeti tüneményhez tartozik kétségkívül a kovász­­nai földből és környékén tömegesen fejlődő szénsav. A helység közepén van az úgynevezett Pokol-Sár, egy fürdőnek használt víz- és iszapmo­csár 6 négyszegölnyi felszínnel, mely a belőle kiáradó szénsavtól folyto­nosan a legerősebb buzgásban tartatik. Egy vízzel telt pohár,melyet meg­fordítva bárhol lemártunk e mocsár­ba, pár pillanat alatt megtelik szén­savval, és bizonyosan nem mondunk sokat, hogy e víztükör mindegyik négyszeglábnyi területén egy fél köbláb légszesz árad ki egy perez alatt, mi csupán 24 óra alatt többet tesz 150,000 köbláb légszesznél. Ezenkívül, habár valamivel kevesbbé erős gázkiözönlés mutatkozik nem­csak magában Kovászna helységében mindenütt, s a tőszomszéd Vajna­­falván, hol a kutak mind csak sazanyavizet adnak és a pinczékbe, kivált esős időben, csak a legnagyobb elővigyázattal lehet lépni, hanem egy kis patakban is,mely északkeletről Vajnafalvának tart,szintén minden csende­sebb helyen gázbuborékok folytonos képződése észlelhető. E patak legfel­sőbb pontjának távolsága Pokol-Sártól mintegy 1500 öl, s ha a területre, melyen a gázkiözönlés történik, egyre másra csak 25 ölnyi szélességet ve­szünk, valószínűvé lesz, hogy a naponkint kiözönlő gáz mennyisége mil­lió köblábakra megy.­­ Az északról délre húzódó hegylánca nyugatra Sepsi-Szt-Györgytől és az ismert látogatott előpataki fürdőhely környé­kén hasonlókép kárpáti mészkőből áll, mely azonban kivált déli­­, még sokszorosan váltakozik nagy eoceil-görgyü­lettel, és annálfogva maga is az eocen-képlethez sorozandó. Köröskörül rakva van fiatalabb harmad­képletekkel, melyekhez a többi közt Arapataknál az ásadék paltsdinák és kongerfák szép telepe is tartozik. Hauer Ferencz urat B­­­e­­­z A. és Mensch­endorfer tanár urak minden vándorlásain kisérik. S Bras­sóban cs. k. hadten­ényszéki tanácsos Kenyeres Károly és a Bozavölgy­ben a krasznai üveghuta gondnoka Urban András is a legszivélyesebben segédkezet nyújtottak a geológus urnak. A Hargita-vonalról a felső Ölt­és Marosvölgy által elválasztott­ erdélyi határhegy megvizsgálásáról Moldva felé az ojtoszi szorostól Borszék vidékéig, melleket Hauer ur Bie­z Béla ur kíséretében ten, azt mondja Hauer ur: Kirándulásaink több­ször vezettek oly vidékekre, hol még geológus nem járt, igy a nehezen, járható Békás-völgybe, Dorna és Putnára keletre a térkői nagy mészvo­­naltól, Nagy-Hagymás és Csofrankra Bálán mellett, melyeket se Lili, se Parisch meg nem látogattak, amelyekről közelebb adandók .Értesitést. — Egyetemi leczkerend. Mai nap itteni egyetemünk templomában a Sz. lélek meghívásáért! ünnepélyes misével veszi kezdetét az uj 1859/Bo­k* tanév. A megjelent leczkerend ezen tanév téli szak­ra és pedig a hittani karnál 3­3, a jogo s államtudományinál 36, az orvosinál 3­8, vé­gre a bölcse­letinél, kinézve az újabb nyelvek s irodalmuk fölötti leczkéktől, 31 önálló tanelőadást tartalmaz. Tekintve a nyelvet, melyen a felolvasások tartatni fognak, a hittaniak latin nyelven; a 38 jog- és államtani közöl 27 né­met , 8 magyar és egy latin nyelven fognak folyni ; a 28 orvostanul­­mányi felolvasás közöl 8 tisztán német nyelven, 15 magyar-német és 5 latin nyelven fog történni; a bölcseleti karban végre 17 collegium­­nál a német, 8-nál a magyar, háromnál a magyarnémet, végre 3-nál a latin nyelv fog előadás közlönyéül szolgálni. Mint növedék a tanerőkben két magántanító jelentkezik a jog- s államtudományi karnál, jelesen dr. Krem­er Hugo a német birodalom és jog története fölött, a budai mű­egyetem tanára dr. Kautz Gyula pedig a nemzetgazdászati tan fölött hirdet előadásokat. — Lovaglókat érdeklő. A londoni Blackwood Magazine „Lókezelés Szyriában“ czimű czikket közöl, melyet egy szemtanú irt, ki az angol kor­mány által Szyriába küldött lóvásárló bizottmánynak tagja volt. Szerző az arab lóról s lovasáról nagy lelkesedéssel ir s ezeknek sajátságait Nagy­­britannia lovainak sajátságaival hasonlítja össze, nem mindig az utóbbiak előnyére. Mi ezúttal a czikknek különösen azon részét emeljük ki, mely a zablával való visszaélésre vonatkozik. Mi a keleti lovaglást eddig elő nem is tudtuk hosszú és éles álladzó láncz nélkül képzelni, mely kínzó szer szigorú lovaikat nyugati használatra végkép el­rontja. E czikk azonban arról értesít, hogy a beduin arab csupán kötőfékkel lovagol s lovát mégis nyargalás közben jobbra balra for­dítani, megállítani, gyorsaságát növelni vagy csökkenteni képes — s ha e zablátlan kötőfékkel nem tudja is talán úgy, mint a török s más zablát használó keleti nép, lovát hátuljára összerántani, de azért minden­esetre nagyobb biztossággal kezeli azt, mint a nehéz zablát alkalmazó dragonyos. Kérdés már most, vájjon a beduin fennsőbbsége azon erkölcsi erőben gyökeredzik e, melyet lova fölött gyakorol ? Az érdeklett czikk írója bizonyos mérvig ezt hiszi. Az általa ennek bizonyítására fölhozott okok terjedelme lapjaink szűk körét meghaladja; ez indokok lényegét azonban e kivonat tartalmazza, mely a kétféle lovaglásmódot tiszta fo­galmakkal hasonlítja össze: „Nem akarván túlozni a beduin lovaglási ügyességét, csupán azon fennsőbbségét emelem ki, melylyel ő a mi lovar­dás lovasunk fölött bir. Helyezd ez utóbbit egy lovarda négy fala közé, vagy akár nyilt lovardába, hol a ló már oly rég iskoláz, hogy már maga a talaj látása is emlékezteti a jobbra v­agy balra fordulásra; szóval tedd őt oly helyre, hol a megszokottság befolyása alatt s minden külső izgalom hiányában a ló engedelmességét semmi sem zavarja — s a lovas oly pon­­tosan és ügyesen fog lovagolni, hogy az Anazeh se jobban. Ez utóbbit soha sem láttam hasonló körülmények közt s ezért ily minőségében róla nem szólhatok. Helyezd azonban ugyanazon lovast sok szabad térre; he­­víttesd föl lovát egy kis éles vágtatással a gyepen ; aztán mondd neki, hogy ismételje lovardái mesterségét s ügyelj az eredményre. Meg fogod látni, legtöbb esetben mint rántja fejét s mint küzd a zabla ellen a ló, másrészről mint húzza rángatja lovát a lovas; szemedbe tünend a ló tö­kéletlen és akaratlan engedelmessége — s aztán hasonlítsd őt össze az Anazehhel, ki mintha csak fecskeszárnyon repülne és fel dúlna azon esz­mét kelti, hi­gy a lovat és lovasát ugyanazon egy akarat viszi. Akkor meg lesz győződve, hogy a valódi lovas az arab, a másik pedig a szó szoros értelmében lovardás lovas, ki jól üli a lovat a lovardában, de ezen kívül semmit sem ér. Ha az angol lovaglásmódról itt kissé tisztelet­lenül szólok, ez egyedül a lovardás idomitás és leülési módra vonat­kozik. Az angol képtelennek látszik a lovat azon rögtöni és készséges engedelmességre birni, mely által a ló a lovasnak oly részévé váljék, minő része az ökölharczosnak (the boxer) saját két lába. Ha azon­ban arról van szó, hogy a ló hegyen völgyön, árkon bokro­n s minden aka­dályon át ép annyi ügyességgel, mint a ló és lovas nyaka iránti gondta­lansággal menjen , akkor bátran elmondhatom, hogy nem láttam nemzetet, legyen az párth , méd, alamita, vagy Mezopotámia lakója, a­mely e részben az angolok „saruja szijját megoldani érdemes legyen.“ Minden képzelt lovas átlátandja, hogy a szilaj ló fölött nagyobb hatalom gyakorolható hanggal, mint kézzel é s aláírandja a véleményt, hogy az anyagi erő befolyása a lóra sokkal csekélyebb hatású, az erkölcsi hatalom­mal elérhetőnél. Vannak oly sokra idomított lovaink, hogy kantár nélkül is biztosan nyargalhatnánk rajtuk népes utczákon végig, de azért a csikó­zabla használatától a világért sem állanánk el. Lovas nemzet vagyunk, híres jó lovasaink vannak, de ezek közöl is soknak javára vál­nék, ha bizonyos mérvben a beduinok példáját követné, azaz ha szeli­­debb rendszabályokat kísértene meg, mielőtt éles álladzó lánczokat s egyéb kínzó szereket használna. (V. és V. L ) * Pr­óbaszób­oklat. Tollából írják :dr Venezianer Albert, a faddi község rabbinusa, m. hó 24-n a kulai újonnan épült izraelita temp­lomban prób­a templomi beszédet tartott s átalános tetszést nyert. * „Americana“, a 3 árboczos austriai hajó A­made­o A. kapitá­nyával, mely a háború miatt három hónapig New­ Yorkban volt kénytelen pihenni, a béke megkötése után Miramichibe (el­öl az új braumchweigi keleti part mellett) vitorlázott, s oda aug. 24-n érkezett meg. Az „Ame­ricana“ az első hajó, mely azon vizekben az austriai zászlót lobogtató és nagy érdeket gerjesztett az ottani lakosságnál. Rakmányát Amadeo kapi­tány egy szomszéd kis helységben Douglasban vette be. Aug. 29-n leve­lének kelte után 14 nappal Belfastba szándékozott vitorlázni. * Új bolygó: Dr. Luther Bilkben Düsseldorf mellett sept. 22-én egy új bolygót fedezett föl. A bécsi cs. k. csillagban ezen az asteroidcso­­porthoz tartozó égi­testről sept. 27-én estve következő észleletek létet­tek : közép bécsi idő 9 k­0 m; egyenes emelkedés 0 h 2 m 0 s; északi hajlás 7° 26*. E bolygó világosságára a tizednagyságú csillagokhoz hasonló. * Roger karjának e­lvesztése daczára sem fogja a színpadot elhagyni. Mint a „Gar­ des Theátres“-ban olvasható, a ministerium a párisi conser­­vatoriumnál tanári állással és az operaszínháznál az ének-felü­gyelőségi helylyel kínálta meg. Roger azonban e magas kegyet nem fogadta el, mivel énekpályáját folytatni akarja s tökéletes fölépülése után a vidéken vagy külföldön fog vendégszerepelni, ha Párisban nem szerződtetnék. TÁRCZA: Sáridon Georgy. — Egy eltűnt szerelem története. Buzóly Ashford Owentől. (Vége.) X. Néhány hét múlva Georgy, noha rokonai által szívélyesen látta­tott, távozni készült Gravithorpeból, hogy elzárkózzék a világtól. Ro­bert bátya atyailag jegyzé meg, hogy e terv keresztülvitele bő anya­got nyújtana a világnak a mendemondákra. Georgy engedett s ezt kétségkívül okosan is tette. Az elkülönzöttség ismerőseitől ártalmas lett volna reá nézve. A közélet egyhangú elszóródásai terhes voltuk daczára is kiragadták őt a kínos emlékek hullámsodrából. Észrevétlen lépcsőkön haladva elérkezett végre a végbonyolu­­lathoz, melyet a tényleges gondolkozású egyének előre láthattak s igen is kívánatosnak találtak, mialatt máso­k le.i ellennek sőt eszme­­szörnynek tekinték azt. Landon Georgy nőül ment Anstrather Stephen­hez. Ez érdemes férfin kitartó őszinte ragaszkodása elnyerte végre a jutalmat. Nem vállaljuk magunkra e szándékváltozás alapindokai ki­­fürkészését; ily házasságok se nem lehetlenek se nem oly ritkák. A kapitány elvitte nejét Grainthorpeból, ki mosolyogva emlékezett vissza a napra, midőn Graiithorpe odahagyását magában elhatározta, akkor, midőn vőlegényéül fogadta el Stephent, kinek utóbbi idegenkedése daczára is végre neje jön. Nagynénje jóslata fölmerült előtte. A fáj­dalmas ihletődés érzetével hagyta oda e helyet, a nélkül hogy a rég­várt eltávozás visszaadná lelkének a békét. Férje itt akart maradni, érdekei kötvén őt e helyhez. Georgy nem mondott ellent férjének. Stephen falun akart lakni, kertművelés­i gazdászattal foglalkozva. Neje beélte magát férje eszmevilágába, kertészkedett mint ő s áhítat­tal hallgatta férjét, midőn hüvelyes veteményekről, Durham ökrökről s Dishley ürükről beszélt. Azok, kik a nő boldogságát a külgazdaság teendői iránt nyilvánított szorgosságából szokták mérlegelni, mistress Anstrathert a világ egyik legelégedettebb nőjének tartották volna. Sohasem távozott hazairól s előre kigondolt czéllal elhíresztelte, hogy gyöngélkedő egéssége kényszeríti őt visszavonulni a társasági öröm­zajtól. A környék véleménye őt hidegnek,noha kedvesnek s inkább sze­retett mint szeretőnek mondá. Vonzalmat csak férje iránt mutatott s e vonzalom némi nyugtalan szorgossággal társult, melynek okát múltja életkörülményeiben kell keresni. Stephen páratlanul boldog v­olt. Becsülte nejét, a téli estvében hosszas fölolvasásokkal tartó éb­ren neje figyelmét, s viszont ha ő elszunnyadozott vagy belemerült mezőgazdászat r­észleletei elsorolásába, neje zongorához ült. Nem volt zenekedvelő a derék kapitány — de ellenszenvet sem érzett iránta. Nem félek tőle, mondá gyermektelen, Georgy a vallás vigasz­­csepjein kívül gyönyörű zenetehetsége kifejlesztésében talált még itt emlékeire. A zene, mint az ima, könnyebbültséget okozott keblében. A zene volt előtte a legigazabb kifejező művészet, mely visszaadja az érzelmek azon villanatait is, melyek papírra téve eltévednek a sza­vak között — szétfoszlanak az értelem előtt. Rögtönzeteiben a kiállott szenvedések költészete zengett s azon egy hallgató, kinek jelenlétét óhajtotta, nem hallotta most őt soha. Mennyi dallam, ének s kép jön ajánlva képzeletileg annak, ki nem ismerte saját ihlető tehetségét mindezekre ! Igen gyéren látta Millthorpe-Granger barátjait is. Midőn leg­­utóljára ott volt, egy név jön kimondva előtte, melyet már két év óta nem hallott: Erskine Jakab. Mistress Anstrather a beszélőre emelé szemeit. Jakab egyik régi barátja volt. Nem pirult el, rém színlelt szórakozottságot s a beszédfonalat sem igyekezett más tárgy köré gombolyítni. Várt, hogy a vele szemközt ülő szavai egyenes válaszra hívják föl őt. S ekkor remegés nélküli hangon, kerülve ugyan a meg­szólító tekintetét, felesé : — Igen, jól ismerem Erskinet. . . azonban már rég nem láttuk egymást... Kedves, szellemdús férfin. . . Ez utóbbi szavakat a Mis­tress Samsden szokása szerint hangoztatá. Igyekezett utánozni annak nembánomos könnyedségét, s önmagához szólva kérdé­s sikerült e. — S pedig e szinlettség fölösleges fáradság volt. S midőn egy­kori bálváriaképét igy saját kezei által látta szennyfolttal ihletve, mintha bűnt követett volna el, szorult össze keble. A társalgás folyt, de az általa félt gyanút senki sem látszik mutatni. Erskineről Jakabra tért át a beszéd. Ekkor elhallgatott, merően maga elé nézve hallga­tott, mint hallgatnának a halottak, ha valamikor előidézve sírjaikból, a földi rög apró teremtéseinek okoskodásait kellene hallgatni a földi kötelék tartatlanságáról.■ * Utóljára beszéltem Mistress Astraderrel kertjök egyik cser és sudarfenyű­kkel beültetett részében. Egy ideig hallgatagon sétáltunk a sövényhalmok mellett, melyek e szomorú kéjerdőcskét körülfogák. Végre egy poronddal behintett köztérre értünk, melyen itt-ott vizma­­radvány feketéllett, a legutóbbi kiöntés emlékeiként, nagy szürke kö­vektől beágyalva. Hívtam, hogy jöjön Londonba. — Köszönöm, válaszol a határozott hangon, nem megyek. — S miért ? — Azaz, hogy most még nem . .. később talán, de most még semmi eszme sem. — Talán az itteni lakás különösen tetszik kegyednek? — Nagyon ... Itt igen boldog vagyok . .. szeretnék soha sem távozni e helyről. Ez utóbbi szavak elfojtanak minden további faggatást. — Nem sokára elhagyott, egy szomszéd mezővárosba távozva halászünne­pélyre. Ismeri ott a lakosokat é s azok is ismerték ötét. Sőt oda nyilvánult véleményük, hogy Mistress Anstruther igen „jól tud tár­­salkodni.“ Három év múlva­ Mistress Anstruther barátjai örömmel néz­tek a nap elé, melyen egy gyermek születése fölvidámítja majd ezen hölgy életét. A gyermek megszületett. Nyolcz nap múlva mindkettő­jüket, gyermeket s atyát együtt temették el. Landon Georgy kétszer csalódott; először túlzott szenvedélyének ferde irányt jelölt ki — másodszor szerelem nélküli házasságban tűr­­hetőséget gyanított. Sok nőnek évek kellettek volna, hogy az elég fői­dős­ szenvedély után föltalálja magát a házaséletben. Georgyt gojia­ sem gyógyította volna meg az idő. Igaz, hogy természete is kivételes volt , s a teljes elszigeteltség is egészen sajátos életkörülmények közé állítá őt. Bármiként legyen is a dolog — most vége volt. A kiszenvedett élet szövétneke kialudt. Midőn végperczeiben feküdt, kis ékszerszekrényt hozatott elő, mely még anyjáé volt. — Ha gyermekem túlél is — nem lesz reá szüksége. — Küldjék el Constanznak. — Kinek ? kérdék Jane néne­s Anstrather kapitány egyszerre. — A Jakab nejének............... felelé a haldokló. Akarata teljesült. Temetkezési helyét illetőleg — mint nyilvá­­nitá utolsó perczeiben — Londonba vitetett, hol Miss Sparrow feküdt. Egy sirba tétetett vele. — E különös vágy okául elég lesz megje­gyezni, hogy az Erskine ablakaiból e szerény imolára nyílt a kilátás, hol a két nő örökálmot aludva várja a végébredést. Erskine Jakab nem kételkedik erről. Ügyei igen is lekötve tartják. Neje szép é­s vidor. Ő maga választa a Georgy által előre jóslottakat. Constanz egyszer nagyobbik leányának első meg­jelenése alkalmával nyilvános tánczvigalomban , egy turqnoiseba metszett szivet s keresztet nyújtott át. Erskine kivárni látszott, hogy ez ékszer ne adassék át a szeszélyes gyermeknek. — Eh — de hát mi becset tulajdonítasz ez a ságnak ? Még Mis­tress Anstruthertől kaptam örökségül. — Tudom — én adtam azt neki. — Ah! lehetlen !... Alig hiszem I .. . Mily kedves egy terem­tés volt az a Georgy! ... de mily szerencsétlenség­ az, ha az ember oly természetű. Látható, hogy a könnyelmű, mozgékony szellemű, elbájoló Con­­stanz, tartós s szigorú benyomásokat nem tűrő szívvel, nem cserélt volna Georgyval,kiben ösztönszerüleg fölismerte a központosult erélyt s szívósságot az életszenvedések iránt. S mikor adtad neki ez ékszert? Talán midőn az árokból enge­­met kiemeltél, kérdezősködök Gor­stanz nevetve. Ép akkor, vá­laszolá Erskine, neje vállaira téve kezeit, mialatt tekintetében a szomor némi kifejezése foglalt helyet. Constanz se a hangnyomaiban se a tekintetben nem vett semmi különöst észre, sőt a perez sürgető hatalmától indíttatva mondá: Na h add ide azt a ke­resztet kedvesem! . .. Corsy . . . nagyon vágyik reá . .. Ha azonban nagyon ragaszkodói hozzá. — Vigye­­, monda elkomorodva egy kevéssé Jakab. Sokszor bánták őt némileg neje — e szeszélyes gyermek — túlélénkségei, szó­rakozásai, aprólékos gondtalanságai. E nap Erskine sokáig elmélázott Georgy emléke fölött. Látta őt maga előtt szomorú arczával, mély tekintetével, remegő hangjával, mint ama perezben, midőn kérdé tőle : Kegyed tehát távozik ? s mi­­dőn­ a leány egyszerű hangon válaszolá .-Igen, Jakab i­s eltűnt szemei elől. S mialatt eszméi bekalandozták a múltat, szemei részvéttel té­vedtek a mogorva épületre, mely Georgy sírja fölött domborult. Lehet, hogy Georgy, ha látta volna őt e perezben, hősies kegye­lemmel vádolta volna az eget a reá kimért boszuért. (Francziából.) Reviczky Szever, legújabb külposta. Pária, sept. 27. (Fiárritzi egye­z­m­é­n­y.) Napóleon császár hallgatags­ága s minis­tereinek teljes függése teszi azt, hogy a sajtó csak kevéssé képes pontos adatokat nyerni arról, a­mi munkálatban van, s még e kevés­ét is öncensurának kénytelen alávetni. Ez oka annak, hogy Francziaország olasz politikája folyvást ingani látszik, mint a nap képe a forrás hullámzó tükrében. Míg némelyek szerint a biarritz

Next