Budapesti Hírlap, 1883. november (3. évfolyam, 301-330. szám)

1883-11-01 / 301. szám

ül, évfolyam. 301. szám. Budapest, 1893. Csütörtök, november 1 Előfizetési árak : Égési évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kalap­ utcza 16. szám. Cirkusz­ égés. Emberélet nem esett áldozatul, de egy órával később gyuladjon ki a tűz s menthet­­len odavész ezer ember. Rémséges rá gon­dolni. És ez történik két évvel a ringszinházi katasztrófa után , azóta is a hasonló égések egész sorát láttuk és Budapesten nem tör­tént semmi intézkedés, hogy e veszély a kö­zönségtől elháríttassék. A színházak tűzbiz­tonsága tárgyában minisztérium, város, köz­munkatanács vizsgáltak, tárgyaltak, intézked­tek s százezernyi költséggel építtettek. Min­­denik színház, ki hosszabb, ki rövidebb ideig be volt amiatt zárva, rendeltetésétől el volt vonva s az átalakítások a legnagyobb gond­dal eszközöltették : a cirkuszt azonban, azt a fabódét, spekulációját egy befolyásos fakeres­kedőnek senki meg nem vizsgálta, át nem alakította, az előadásokat benne be nem til­totta. Azon mulatóhely, hol széna, szalma, fé­szerek, istállók egy fedél alatt vannak a pub­likummal, mely úgy van konstruálva, hogy a játszótér a nézőtértől nincs elválasztva, s nagy kiterjedésével a középen, a nézőtért a falakhoz szorítja és torlódást idéz elő okvet­lenül, hacsak megriad is a közönség : a ható­ság megengedte fából építtetni egészen s a rendőrség kiadta engedélyét a játszásra benne. Nem a hatóság bölcsessége óvta tehát meg Magyarországot egy nagy szerencsétlenségtől, hanem a puszta véletlen. A hatóság ! Ki a hatóság ? A tanács ? A közgyűlés ? A belügyminisztérium ? A fő­­kapitányság ? A tanács az egyetlen, melynek mentsége vagyon. Az a mentsége, hogy e cirkusz le­bontását s egyátalán a fából épült közmulató helyek betiltását indítványozta a közgyűlésnek, de indítványával megbukott. A budaiak a bu­dai nyáriszínházat, a terézvárosiak a városli­geti arénát féltették, a lovagló­sport barátai pedig a cirkuszt mentették meg, attól tartván, hogyha ez lebontatik, állandó kőcirkuszt ki tudja mikor épít valamely vállalkozó s addig nem gyönyörködhetnek karikaugrásokban lóhá­ton, kötéltáncban, bohóc­tréfákban s dresszí­­rozott disznók művészetében. A különböző ér­dekeltek szövetsége megbuktatta a tanács ja­vaslatát, de a tanács a budai színkört leg­alább tűzbiztonságilag átalakíttatá, a cirkuszszal azonban nem gondolt senki, mert az magán­­vállalat volt, magán merénylet az emberek ezreinek élete ellen. Az emberek könnyelműsége felülmúlja eszüket. A közgyűlés gondatlanságát követte a belügyminisztérium gondatlansága, az sem akadt fenn a cirkusz tűzveszélyességén, ámbár az akták előtte feküdtek, s a dolog tárgyal­tatott. Ott is a jóbarátok győztek az ember­barátok felett. S a rendőrség, midőn a ját­szásra az engedélyt megadta, mit gondolha­tott egyebet: aki nem akar odaégni, ne menjen oda. És a nagy közönség, a páholyok urai és urhölgyei, valamint a karzat mester­legényei és szakácsnői, egyaránt azt hitték, midőn a fabódéba jegyet váltottak, ma csak nem fog tán kigyulni? Szerencse, hogy kigyult. A gondviselés tiszrendőrsége intézkedett, hogy az épület le­bontassák, üszköt dobott bele és hamuvá vál­toztatta. Most már itt nem lesz emberhalál többet De másutt sem, mert ilyen fából épült cirkusz nem lesz Budapesten ezentúl soha. Vagy vas konstrukcióra épít valamely vállal­kozó egyet, olyan mintára, mint a pályaudva­rok, kő­ közfalakkal, vagy nélkülözni fogjuk e mulatságot. Minden neme e közmulatságnak jogosult egy nagy városban, melynek publikuma van s igy a cirkusznak is. De a közbiztonság határain belül. A hatóság természetesen csak a művé­szetekért áldozhat, a cirkuszok, bűvészek, ál­latseregletek stb a magán vállalkozásnak tár­gyát képezik. Ha kifizeti magát a cirkusz, lesz aki felépíti, de tartozik úgy építeni, hogy aki oda megy mulatni, ne fizesse meg gyö­nyörűségét esetleg életével vagy hacsak egész­ségével is. A múltra nézve hiába kérdjük, hogy ki a felelős? Nem felel senki. Mindenki másra tolja s csak azzal menti magát, hogy nincse­nek halottak. Nem az ő érdemük, hogy nincsenek. Mi azonban a felelősség alól fel nem menthetjük, sem a képviselőtestületet, sem a kormányt, sem a rendőrséget, mert kötelessé­güket mulaszták. Ha őrzői a nyájnak, viseljék gondját, a cirkusz lángjainál tekintve lát­juk, hogy közigazgatásunk mily silány. Amit nem véd befolyásos magánérdek, csak közér­dek: a művészetet agyonrendszabályozza; a cirkuszszal szemben vagy tehetetlen vagy vét­kesen könnyelmű és szemhunyó vala.­ k „BUDAPESTI mr TABURJA. Haynald Lajos. Ornátusban és pongyolában. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Harmadik és utolsó közlemény. Soha olyan jó napok nem jártak Magyar­­országon a püspöki trónkeresőkre mint 1867— 68-ban. Valóságos szüret volt számukra. Két ér­sekség és három püspökség állott üresedésben. ,A pecsovicsok napja lejárt, most már mi következünk.“ — mondá Jeli­kelfalusi Vince, ki szintén egyike volt az ezen időbeli püs­pökjelölteknek. Mert hát az alkotmány nemcsak maga jött közénk vissza, hanem visszahozta ma­gával a honvédeket, meg a nem honvédeket is, akiket a szabadságharc vagy rabságra vetett, vagy pedig emigrációba kergetett. Szóval a haza mártírjai kerültek most fölebb, még a papok között is. Römer Flóris, Rónay Jácint nagy emberekké lettek, de még a szerzetekből is kivétettek és jutalmul egyházi dignitáriusokká tétettek. Römer­nél ez a dolog simábban ment, — mert hát József főherceg nagy úr. Hanem Rónay ellen Esztergomban is meg Rómában is nagy volt a neheztelés. Botlást követett el az egyház dogmái ellen egyik könyvében. Ezt előbb vissza kelle vonnia, Rónay nem akarta, de Simor prímás nem tágított. Horváth Mihály keményen dolgozott Rónay mellett Deák által — végre mikor aztán úgy a távol­ból megmutatták, neki az insulát ő is meglágyult, meg Simor prímás is hajlékonyabb lett. Mert hát a szabadság vértanú-papjai ott az idegen földön bizony csak úgy éltek ahogy lehetett, úgy keresték a kenyerüket amint tudták, s mi­után jogi és természetes gondnokaik, az egyházi felsőbbségük hűtlenül rájuk sem gondolt a sze­gényekre, hát könnyen megesett, hogy az egyik úgy segített magán, hogy természettudományi könyveket irt, de nem a Pentateuchus szerint, a másik pedig a »szabad egyházat a szabad ál­lamban“ tanulmányozta és­­ megházasodott. Hanem hát se baj, Thurzó Imre nyitrai püspök is megházasodott, azért mégis püs­pök volt! De térjünk tárgyunkra vissza. A három püspökség betöltése könnyű do­log volt. De nehezen ment annak a kérdésnek eldöntése, hogy ki legyen a magyar prímás? Bartakovics Béla egri érsek erősen számított rá, sőt a dolgot annyira biztosnak tar­totta, hogy titokban előkészületeket is tett az új méltóság elfoglalásához. De hát nem is csoda. Egyike volt ő a legmagyarabb szellemű magyar főpapoknak, és az 50-es években nem egyszer gyűlt meg baja az osztrák kormánynyal, hazafias magatartásáért. Bartakovics a magyar prímásságra a közvélemény jelöltje is volt. A „Pesti Napló“ erősen h­arcolt mellette. Pedig tudvalevő dolog, mily hatalom volt akkor a Deákpárt köz­lönye. Ámde a Deákpárt akkor még csak a nem­zeti közszellem fölött uralkodott — a prímást pedig Bécsben nevezték ki ! Bartakovics mellett Haynald volt az egyetlen számbavehető prímási jelölt. Az erdélyi unió nagy szónoka igen népszerű emberré levő, s főleg a Deákpárti arisztokráci­ánál. Hanem hát Bécsben nem oly könnyen felejtenek. Haynald kandidálását ott elejtették. Ekkor merült fel a hír, hogy a győri püs­pök Simor János vétetett kombinációba az ud­varnál. S­e­n­n­y­e­y eleinte hidegen fogadta ezt a tervet, de Apponyi György a legna­gyobb melegséggel exponálta magát mellette. A konzervatívok nagy reményeket kötöttek hozzá. Jó gazda volt, a liberálisok ellen úgy titokban keményen debocchált erélyt is mutatott, legalább szóval, politikai szint teljesen soha sem vallott, — nem csoda tehát, hogy Apponyiék maguk emberének tartották s mindenképen siettek Si­mor kineveztetésével, nehogy valami sakkhúzás által számításuk meghiusíttassék. Itt Budapesten csak egyetlen ember tudta, mi történik ez ügyben Bécsben — Török Já­nos. A „Pesti Hírnök“ szerkesztője szavának nyomaték­a volt a konzervatívoknál, hisz egyet­len leghívebb publicistájuk volt nekik. Török pedig sokkal közelebb állott Simorhoz, mint akár Haynaldhoz, ki akkor a L o n k a­y lapjá­nak az »Idők tanújának“ volt hive — akár pe­dig az öreg Bartakovicshoz, kit Török János nagyon tisztelt ugyan, hanem azért ,amit in­tem“ érseknek szokott gúnyosan nevezni. (Bar­takovics minden harmadik szava ez volt: és mit in­tem“) Török csatornáján aztán Károlyi István, Cziráky János grófok is Simor részére állottak, mire az ügy el lett döntve. Haynald nem lett prímás. A kalocsai ér­seki székre neveztetett ki. Ha Bartakovics lesz Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next