Budapesti Hírlap, 1883. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1883-12-01 / 331. szám

III. évfolyam. 331. szám. Budapest, 1883. Szombat, december 1. Előfizetési árak Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is* Felelős szerkesztő: Csukásai József. Egyes szára ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: XV. kerület, kalap-utoza 16. szám. Az új Mn. Gróf Khuen-Héderváry Károly, Győrme­­gye főispánja Horvátország bánjává kinevez­tetett. Lapunk hozta először e hirt, hetekkel ezelőtt, midőn a szándék felmerült, azóta per­sze a báni kérdés sok stádiumon ment keresz­tül, mert Tisza visszariadt a horvátok oppo­­ziciójától a magyar főur ellen, s engedett a bécsi katonakörök befolyásának s a horvátok kívánságának, midőn Filippovics altábornagy­­gyal kezdett alkudozni, de végre is visszatért első jelöltjéhez Khuen-Héderváry grófhoz. A hivatalos lapban vasárnap benne lesz kine­­veztése. Az uj­bán, tyroli nemes család ivadéka, Szlavóniában született, de nevelése, rokonsága, házassága, meggyőződése szerint igaz magyar hazafi. Mint képviselő hi kormánypárti, mint főispán meghitt embere Tiszának, kihez só­gorsági viszony is köti. Értelmes, művelt, szorgalmas, jóindulatú ember s annyira tisztes­séges, hogy tartani lehet tőle, hogy azért nem való Horvátországba kormányzónak. Mert a horvát oppozició lelkiismeretlensége, gonosz­sága és aljassága a lovagias és korrekt jellemű ember türelmét nehéz próbára fogja tenni. Khuen azon férfiú, ki csak becsületes emberek felett tud uralkodni, mert becsületes észszel gondolkozik, és csak becsületes eszkö­­zökhöz nyúl. Sem elég furfangos, sem elég kemény, hanem igenis megbízható és enge­delmes szolgája királyának, feltétlen hive a ■ magyar állameszmének s pontos végrehajtója az utasításoknak, melyeket a magyar kormány­tól veend. Ha Khuen lesz bán, Tisza Kálmán maga viendi a horvát kormányt s amaz csak ■helyettese neki. És ez igy van jól, igy van rendén; a bán a magyar kormány első végrehajtó közege a politikai, kultusz- és igazságügyi adminisz­trációra nézve Horvátországban, ki soha a ma­gyar minisztériummal ellentétbe nem jöhet, mint ahogy szerencsétlenségére Pejáchevics László gróf megkisérte. Mert a magyar kor­mány és a horvát kormány nem kettő, hanem egy, s feltétlen harmóniában kell lenniök, a minisztériumnak, mely közös, egyetemes és egyetlen, a báni hivatallal mely parciális és alárendelt. Ebuen Zágrábban az lesz, mi Be­­dekovics Budapesten, a magyar kormány ki­egészítő része, megbízottja. Ezt persze Zágrábban elismerni nem akar­ják, mert ők Horvátországot koordinálják Ma­gyarországgal s a bánt horvát miniszterelnökké, a horvát,országgyűlési parlamentté felfújni sze­retnék. És azért Khuent nem fogják szeretni s rögtön meg fogják akarni buktatni. Ez azon­ban nem tőlük kapta hatalmát s nem nekik fogja átengedni. Különben azt hiszszük, hogy Tisza, Khuen által folytatni fogja a horvátokkal szemben a végsőig békülékeny és engedékeny politikáját, amivel ugyan ismét föl fog sülni, de megpróbálja. Bevárjuk mit tervez a politika, mielőtt bírálhatnak. Úgyis pár nap múlva összehívják a hor­vát országgyűlést a horvát költségvetés tárgya­lására, ott ki fog tűnni az is, hogy az ed­digi politika hova vezetett, az is, hogy a jövő politika mire irányul. Ehuen mindenesetre legyen elkészülve ne csak a jóra, de a rosszra is, fel fogja ajánlani a békét, de ne kerülje a háborút. Mert el nem kerülheti, azt véljük, Bedekovich marad horvát miniszter. Soha semmi bajunk vele nem volt, örülünk, ha e j­óravaló udvarias öreg úr ül a bársonyszéken, honnét nincs mit kormányoznia, ő és Orczy Béla báró a legboldogabb miniszterek. És boldogságukat nem irigyli senki, még az el­lenzékről sem. Filippovics nem vállalta el a bánságot, ezt jól és okosan tette. Ő nem való bánnak s a bánság nem való neki. Ezt belátták Tisza is, ő is. Meddő dolog vitatkozni afelett, melyik lépett vissza, mind­ketten. Filippovics horvát „nemzeti“ követelések­kel lépett fel, hogy a feliratnélküli címerek is leszedessenek s horvát feliratokkal láttas­sanak el, hogy külön horvát posta, távirda és vasúti igazgatóságok állíttassanak stb., eze­ket Tisza meg nem adhatta, ha Magyarorszá­got, mely bizalmatlankodik s a szabadelvű pártot is, mely engedetlenkedik, felbőszíteni nem akarja; de Filippovics sem kapott a tö­viskorona után, hogy fájós fejére tegye, öreg is, törődött is, vagyona sincs, s Magyaror­szág ellene riadt a katona bánnak, minden lépését gyanúval kisérte volna. Jobb neki a kiérdemelt nyugalom Grácban. Bamberg báró rövid királybiztossága alatt megfelelt a helyzet követelményeinek, a rendet helyreállította. S ügyesen elkerült min­den politikai viszályt. A legfelsőbb elismerést, melyben részesül, megérdemelte, s hozzá min­denki, magyarok és horvátok elismerését viszi magával vissza katonai pályájára. Azért még sem óhajtjuk, hogy alkalma legyen ismét pol­gári kormányt vezetni. Horvátország egy nehéz válságon esett keresztül, mely kormányát elseperte s pártvi­szonyait megingatta, népét megkinozta — Magyarország e válságtól ment maradott. Pedig nekünk készítették a horvát urak. Ebből a tanulságot vonják le ők maguknak : Horvátország összetörheti önmagát és alkot­mányát, Magyarországot nem. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. ..c——————————^—————— ■ A mai természettudományi est. Az írás fejlődése. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A természettudományi társulat ma kezdi meg fölolvasó évadját, hogy a fővárosi műveit középosztály természettudományi kiművelésének áldásos munkáját végezze. A padokat kivált a szépnem szépei törték meg, s feszült figyelem­mel kísérték Török Aurél egyetemi profesz­­szor szép előadását és érdekes mutatványait. Hogyan lehet az ir­ás természet­­tudomány? Csak úgy, hogy az irás az em­beri fejlődés igen nagy fokának nyilvánulása, tehát méltán foglalkoztatja a természettudomá­nyok legifjabb ágát, az antropológiát, melynek az egyetemen újonnan fölállított székét a tudós előadó tölti be. A természettudományokban a fokozatos fejlődés általános elve uralkodik. Nem üres spekulálásokon törik fejüket a tudósok, ha­nem azon iparkodnak, hogy a természetes fejlő­dés útján egy-egy lépéssel vigyék előbbre a tu­dományt, előre a tökéletesedés felé. Hiszen az ős­ember egyszerű fejlődésében is ezt a fokozatos­ságot lehet fölismerni. A természet ős­elében a meglehetősen véd­­­­h­etetlen ember korán belátta, hogy a föld fölötti uralmát a többi, nálánál sokkal erősebb állatok­kal szemben csak úgy víhatja ki, hogyha em­bertársaival szövetkezik, társaságokat alkot. De így aztán nagyon korán szükségét érezték an­nak, hogy egymással megértethessék egymást. Kifejlődött a beszéd. Majd a távolabb lévőkkel közlekedésre kitalálták a gondolatoknak köve­ken s egyéb tárgyakon való kifejezését, az írás és alakját. A franciaországi barlangok fölásásakor igen érdekes tárgyakra akadtak, melyeken lehetőleg híven voltak ki­vésve az akkori állatok, u. n. mammut, rénszarvas, ősmedve stb. körvonalai. A művészet e foka máig megvan még az afri­kai busmeneknél. Az ősember ugyanis lerajzolta azt, amit mással megért­etni akart. A fejlődés második foka, amikor már a tárgyakat bizonyos célok kifejezésére csoportosítják, így az indiá­nok még most is ilyen módon fejezik ki gon­dolataikat, melyek a képekből minden nyel­ven érthetők. — Érdekes volt pl. a be­mutatott folyamodvány, melyet a „csipvé” indiánok intéztek az Egyesült­ Államok el­nökéhez az Öt-tó vidéke átengedése ügyében; igazán nagyfokú naiv szellemesség nyilvánul benne. Már szabatosságra törekvés nyilvánul ab­ban a képes írásmódban, mely szerint a leraj­zolt tárgyakat már bizonyos szavak kifejezésére kezdték használni, a képrejtvények vagy rebuszok példájára. De míg a fejlődés e fokára jutott az írás, mindenféle jelek fölhasználásával segítettek magukon így-úgy az emberek. Ilyen ősi felirás a „kvipo“ vagyis bogra bogozott színes kötél­fonadék, amilyent még most is használnak a perui marhatenyésztők, lábas jószáguk számmal­­tartására. Ilyen a rovás, vagyis szögletes pál­cákra metszése, rovása az üzeneteknek, avagy ma már a korcsmában fogyasztott literek számá­nak stb. Igen nagyfokú fejlődést tüntetnek már elő a hieroglifák,amiket a régi egyiptomiak, asszírok, kisázsiaiak, mexikóiak és jukatániak épületein találni. Ez írásmódban is meglehető­sen híven vannak az egyes tárgyak lepingálva, de a tárgyak nevének csak kezdő hangjai jelen­tik a leírt fogalom bizonyos részét, szóval va­lóságos kötük. Az egyiptomiakat rendkívül meg­szállotta az írás szenvedélye — mint akár a mai németeket. Írásuk megfejtéséhez már bizonyos nyelvre is szükség van, csakis egyiptomi nyel­ven érthetők. Szerencsére fönmaradtak utódaik a „Koptokéban, ezek nyelvét fölhasználva az egyidejűleg görög fölirattal is ellátott emléke­ken sikerült Champolion francia tudósnak a Ptolemaiosz, Kleopatra és Alekszandrosz nevek­nek a hieroglifokon kibötűzése s így az „ábécé“ kitalálása. A hieroglifák egyszerűsítése volt a „hieráti“ majd a „démotikai“ irás. Ezekből fo­kozatosan fejlődött a föníciai, zsidó, görög, latin irás, melyeknek egyes betűin most is fölismer­hetők az ősi képes irás vonásai. Egyszersmind a régi jobbról-balra irás (pl. zsidó irás) helyett az Mai számunk 14 oldalt tartalmaz.

Next