Budapesti Hírlap, 1884. március (4. évfolyam, 60-90. szám)

1884-03-01 / 60. szám

IV. évfolyam. 60. szám Budapest, 1884. Szombat, március I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, kalap-utoza 16. szám. Norvégiából. Nyáron Norvégiába utazni a legújabb európai divat. Sehol több sziget, több tengeröböl, meredekebb kősziklák, sötétebb fenyvesek, annyi vízesés, tisztább levegő, színesebb ég, mint ottan. S népe csupa idill : hajósok és halászok, a tenger bajnokai, favágók és pásztorok, csupa telkes gazdák, az egy sem imitt-amott egy kis város, benne kereskedők és iparosok, orvosok és ügyvédek képezik a polgárságot, nemes ember nincs az egész országban ; a hivatalnokok és a lutheránus papok képezik az arisztokráciát; katonatisztek és hadsereg, hajóhad s tengerésztisztek alig találtatnak. Szegénységet e nép nem ismer, nagy vagyona kevés embernek van, irni-olvasni tud minden ember s szabad mindenki, ki e földön született. A demokrácia Norvégiában nagyobb, mint Amerikában s a függetlenség Svájcéhoz hasonló. Békében és boldogságban éltek a norvégek, a világ és a história által elfelejtve. E különös, minden többi társadalomtól Európában elütő viszonyok aként fejlődtek, hogy Norvégia századok óta királyság volt királyok nélkül. Előbb Dániához tartozott s a király Koppenhágában székelt, Norvégiával keveset törődött, csak kinevezte oda a hivatalnokokat ; most hetven év óta Svédországgal van perszonális unióban s a királyi udvar Stockholmban lakik az arisztokratikus svédek között. Norvégia lakosai pedig dánok s a svédeket mindig gyűlölték, mert soha más háborujok nem volt és nem is lehetett, hanem ha Svédországgal. E csendes hazából most már régebben, éles konfliktusról érkeztek hírek, mely a kormány-staatstab és az országgyűlés — storthing — között kitört s előbb a miniszterek vád alá helyeztetésével kezdődött, jelenleg pedig a miniszterelnöknek a birodalmi törvényszék által hivatalvesztésre és 18.000 tallér birságra elitéltetésével végződött. Azaz hogy dehogy végződött, folytatódik. Csakhogy immár maga Oszkár király folytatja a harcot Dahl ügyvéd, Björnsterne Björnson költő és az egész storthing ellen. Lement Khristianiába udvart tartani, egész családját magával vitte és a trónörököst is oda citálta, hogy országát kibékítse s magának és a dinasztiának pártot gyűjtsön. Debuisset pridem. Mert a viszály veleje az, hogy királyság maradjon-e Norvégia vagy sem? A norvég radikálisok azt találják, hogy nekik a király is fölösleges, kit soha sem látnak s az unió Svédországgal sem kell nekik. Respublikát akarnak, hiszen minden intézményük s az egész társadalom republikánus. E végből a stortling többsége elhatározta: 1. hogy a királyi kormány, a miniszterek az országgyűlésből kizárassanak; 2. hogy esküdtszékek s ne többé királyi bírák ítéljenek ; 8. hogy a lelkészeket ne a kormány nevezze ki, hanem a nép válaszsza. 4. hogy az állandó hadsereg föloszlattassék s ahelyett nemzetőrség alakittassék és államköltségen fölfegyvereztessék. A kormány e főbb pontokban a királyi hatalom megszüntetését vélte láthatni s a nép felfegyverzésében a forradalom előkészítését s az unió fölbontását. Nyilván a minisztérium nem tévedett az ellenzék intencióira nézve. Tehát a koronának a storthing végzéseinek nem-szentesítését ajánlotta. S Oszkár király vétót mondott kétszer s harmadszor is. A norvég alkotmány egyik — vitás — pontja azonban csak kétszeri vétójogot ad a királynak, ha az országgyűlés háromszor határoz egyformán, a határozat törvényerővel bír. Csak az nem bizonyos, hogy az alkotmányváltoztatásra is kiterjed-e ez a korlátozás vagy sem, mert ha igen, akkor a storthing háromszoros határozatával magát a királyságot, sőt magát az államot is eltörölhetné s Norvégiát kerületekre feloszlathatná, amint azt a szélső radikálisok óhajtják is. A miniszterek ily módon a királynak ajánlották, hogy harmadszor is éljen vétójogával s ezért „alkotmánysértésért” bepereltelek. A birodalmi törvényszék kétharmad részben a storthing által választatván, a per kimenetele kétes nem lehetett. De itt ismét fölmerült az a kérdés, hogy e törvényszék illetékessége mire terjed ki: fegyelmi bíróság-e az, vagy politikai?A kormány az elsőt állítja, a storthing az utóbbit. Hetekig tartottak a vád- és védbeszédek, mig végre törvényszék döntött Selmer miniszter vagyis a király ellen. „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. A kozmopolitákhoz. (Szatíra.) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Bölcsek, tudósok, gúnyos versirók, Kik Üldöztétek a táblabirót, Kik azt hánytátok nemzetem szemére, Hogy szelleme avult már, rossz a vére ; Sok századot henyélve átaludt, S habár fölébredt, csak pipázni tud ; Szidván a kormányt és a trafikot, Eldínomdánomozza a napot; Erénye a zsinóros szűk ruha, Fokos hozzá az argumentuma ; Sarkantyú, küszök, pödrött nagy bajusz, Ez jelleméhez a főkalauz ; Dicső vitézek, drága honfiak, Ti ellenségi minden ósdinak, Kik hirdettétek úton-útfélen, Hogy a magyar vad, durva, féktelen, Hogy a magyar, ha a fejére áll is, Amig magyar, — antidiluviális, örvendjetek, hozsánnát zengjetek, A nemzet teste többé nem beteg ; A régi bajnak híre-hamva sincs, Lehullt kezéről a szégyen-bilincs; Az ősmagyar kipusztult, csoda volna, Ha még irmagja itt-ott kóborolna ! Vádoltatok, hogy barbárok vagyunk, Hogy a század mögött elmaradunk ; Hogy, bár kicsit kezdünk már hajlani, Bennünk azért sok még a hajdani, S a múlt bálványa bár kopik s meging, De még szivünkben élnek őseink, Hogy elsziveljük bár a gyári füstöt, A szemfényvesztést, a modern ezüstöt, Mégis sóhajtunk egy-egy várromon, Letűnt világok emlékárnya nyom, Siratjuk a hős vértanú apákat, Vádoltatok...s a vád fejünkre támadt! De, hála! ennek immár nincs nyoma, A tegnaphoz nem hasonlít a ma. Most telhetik hát bennünk kedvetek : Kicsiszoltátok jól a nemzetet! A szózatot megérté Hunnia, Hogy önmagát meg kell tagadnia, Mert minden, a mi pusztán nemzeti, Konok maradiságát hirdeti. Lerombolá az ős korlátokat: Adózik a nemes, a nép szabad; Minden jogot, ereklyét megcibált, Hogy elmondhassa, mily emancipált! Gúny tárgya lett a tiszta elvhűség, Vásári cég a szabadelvüség; A szent szabadság monopólium, Melyet titokban termesztnek falun, De nyíltan árulnak a városokban, Hogy híre menjen a német lapokban! A büszke főur szánt-vet és kapál, Saul megfordult, lett belőle Pál; Az ősi portákat vasút szeli, Megyék hatalma már csak — egyszeri ; A szolgabíró úr nem kis király, Polgár urak szolgálatában áll. A rang, a címer nem ősrégi jog, Fakólom, melyen fél forint kifog, A kard, a kacagány, a cifra mente Farsangi dominó nagy ünnepekre, A kutyabőrt, a rozsdás fringlát Lenézi a legrongyosabb diák, Ki, ha tud kereskedni egy kicsit, Hazája zsírján bizton meghizik. A tudománynak palotája van, Művészetünk „virágzik“ boldogan ; Költőkre is felszállt az ázsió, A publikum már nem makacs dió, Melynek, ha engedett kemény feje, Gyümölcse mindig tönkre ment vele; Felolvasásra jár a honleány, Kit otthon elgyötört a sakk-talány ; S van olyan is, ki könyvet néha vészen, Kivált karácson táján — diszkötésben. Megnyílt előttünk a világpiac, Bőrünkre alkuszik nem egy pimasz, S amin mi olcsó szerrel túladánk, Azt más alakban drágán sózza ránk ; Vannak papírjaink, van hitelünk, Európa barátkozik velünk, Egy egy turista olykor észrevesz, S e kegy örök hálára kötelez; Amink van, dicsekedve mutogatjuk, Egy jó szóért egész lelkünket adjuk; Im’, itt az érdem, a nagy haladás : Egy ország, melyben nincs rossz aratási Mikor búzánkat megevé a rozsda, S alólunk a tanyát a viz kimosta, Mi táncra perdülünk még akkor is, Mert nemzetünk egy jobb jövőbe hisz; S ha néha tán érzékeny veszteség ér, Megnyugtat a szilárdan álló cégér; Nevünk körül fogy a méh, a penész, Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.