Budapesti Hírlap, 1884. október (4. évfolyam, 271-301. szám)

1884-10-01 / 271. szám

IV. évfolyam, 271. szám, Budapest, 1884. Szerda, október 1.­­Budapesti Hirlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr, egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon 1 Felelős szerkesztő: Csukásai József. S. Szerkesztőségi és kiadóhivatal : IV. Kalap­ utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fenakadást szenvedjen. Álmok álmodói. (*) Két zászló egybe­varratott. Az antik 48-at felszívta magába a fü­ggetlenségi re­naissance. Oroszlán és tigris párosodnak. Egyébként csend van. Szerelmi turbékolásuk nem nyilvánul eget ostromló, földet rázkódtató hangokban. Egymásra borulnak; édes suttogá­suk, gyengéd nyalakodásuk nem is sejtetné, mily vad szenvedéllyel gyűlölte egymást a kettő még alig félév előtt. De a vonzalom tör­vénye győzött, tartalmukat egyesítik, az eszme megfogan, é­s míg őket az érzelem varázsa elringatja álmaik világába, azalatt megszületik frigyük első hajtása, szerelmük első gyümöl­cse, a szélső báli program­­. Édes szenderüket ne zavarja semmi.Láb­­ujjhegyen közelítsen kiki nyughelyükhöz, ne­hogy felriadjanak. Tán az ébredés felserkentené kettejükben a korábbi ádáz szenvedélyeket, s előbb gyermeküket falnák fel, aztán pedig egy­mást. Csitt, csak pihenjenek nyugton tovább. Oly szép, oly megható látvány, amint egy lassú ütemben szívják magukba, behunyt sze­mekkel, az éji frisitő levegőt. Álmuk mély, s aligha jelentet meg mást belső látásuk előtt, mint ezt az új­szülöttet, kinek ártatlan lelke, naiv mosolya, szelíd siránkozása képes megindí­tani a dombok széléről alágördíthető kavicsokat. Vizsgáljuk csak az új teremtmény voná­sait, ezekből bepillanthatunk az álmodóknak világába is. Miről álmodnak ? Magyarország állami függetlensége, ma­gyar hadsereg, magyar diplomácia, magyar tengerészet, semmi közösség Ausztriával, ki­véve „a fejedelem személyének azonosságát,“ — feloszlatása a delegációknak, — íme egy szép fantom, egy tündéri álomkép. S ki mondja, hogy ez csak szélsőbali találmány ? Ki mondja, hogy csak az törekszik erre, ki a tegnap egy­­bevarrott zászló nyelére hitét letette? Oh uraim, az önök első programmpontja Magyarország jövője! Ezt nem méltányos egy pártnak maga számára elkonfiskálni. Ez közös remény, közös erkölcsi vagyon. Eljő az ideje, mikor megvalósul, értékké lesz. A feladat csak az, hogy az utat feléje egyengessük, lassú, de biztos munkával. A függetlenség jogával bírni­­nem elég, eszközeivel is kell rendelkezni tudni, hogy a jogállapot maradandó legyen, s az a gyakorlati politika tiszte, hogy az eszközöket megszerezze, kipróbálja. Míg önök azt vélik, hogy Magyarország hatalmi erejének fejlettsé­gét dekretálni lehet s a corpus jurisba új cikkelyeket írhatni annyi, mint a népek ver­senyében győzelmet aratni, akkor önök nem politikát csinálnak, hanem álomban ringatják­­ magukat. S ha véletlenül egy választás önök­nek adná a törvényhozási hatalmat s álmuk­ból tettre kéne ébredniük, — a való nem VlBBBMmmii—tmwi— iwnwnnn TmvmuaagwmmroBwaBwfliraHagBKaaiKHMrowi irigylendő zavarba hozná merész ígéreteiket, melyek a haza szent nevében a lehetetlenségre vállalkoztak vala. Dekretálja a programm, hogy a magyar békében kíván élni minden szomszédjával s terjeszkedni nem fog soha. De hátha a szom­széd népek megtörik a békét s az okosság érdeke követeli beavatkozásunkat! Az önök külpolitikája csak a védelemre gondol, egyéb útjairól az intézkedésnek programmjuk lemond. Várjon e kicsinyes politikai feladatra, e cövek­­hez kötött állomásokra követelnek külön ma­gyar diplomáciát? Ott van Horvátország. A felforgatók pártja ezt függetlenné akarja tenni odalenn. Az el­szakadási törekvéssel szemben önök dekretál­­ják az 1868: XXX. t. c. mindkét részről ép­­ségben tartását, dekretálják a testvéri egyet­értést s elringatózván az illúzióban, hogy ezzel a horvát kérdés már megoldatott, szépen ki­felejtik programmjukból Fiumét. Boszniával is ily könnyedén bánnak. „A közelebb történt foglalást rosszalván, annak — simpliciter­­— megszüntetését­“ kívánják. De mert a Balkán félsziget új államjogi vi­szonyain nem változtathatnak, várjon az okku­párt tartományokat, melyekre 200 milliónyi hitelt vett fel a monarkhia, kinek ajándékoz­zák oda, s az adósság kit fog terhelni, a hi­telezők mit szólnak hozzá, magunk pedig mit mondunk nekik és Európának? — ezt álmuk jótékony szelleme nem súgta meg. Amit e fantasztikus programmpontokon kívül reális viszonyokról szól a szélsőbal ez új szellemi terméke, az nagy általánosságok­ban recipiálja azt, ami a külföldi radikális pár­tok szolidabb csoportainak zászlaján Írva van Szabadság, egyenlőség, testvériség ! régi dal, mely a torlaszokon született s gyönyö­rűen lehet deklamálni, — de komoly politikus ma már nem a jelszavak után indul, hanem az általuk kijelölt eszményi célnak élve, az útba eső akadályokkal számol. A jelszavakat minden gyermek tudja, ezek hangoztatásához nem kell külön politikai párt. Az élet az ideák után kergetőző szellemeket anyagi tényezőkkel hozta összeütközésbe, tessék ezeket prog­ramoiba venni, ezekről véleményt mondani. De persze akkor ébredni kellene, prózai, de ha­szonnal járó életműködésre. S ez ép oly ké­nyelmetlen, mint gyakran népszerűtlen. Akkor választani kell a magyar nemzeti politika s a nemzetiségekkel cimboráskodás, a magyar szupremácia bi­tosítása s az egyenlő­ség eszménye közt. Akkor meg kell dönteni a megyéket vagy pedig megszilárdítani, a köz­­igazgatás nagyobb decentralizációja által. Ak­kor ki kell mondani az oktatásügyben a fele­kezeti autonómia status quoját vagy az állami döntő votum biztosítását. Szóval, akkor szint kell vallani konkrét kérdésekben. Ennél pedig kényelmesb az álmok világa. Sokkal könnyebb nagy általánosságban szavalni a nepotizmus megszüntetéséről, a vesztegetések kiirtásáról, az erkölcsösség res­taurációjáról, a régi jó intézmények fenntartá­sáról s a kor szelleme elől el nem zárkózásról. Van a programmnak néhány alineája, mely közgazdasági reformjaink néhányára konkrétabb formában terjeszkedik ki. Ezt a részét, főleg a birtokos osztály védelméről, a telepítésről, a honosításról szóló pontozatot — bár kissé inkább konzervatív, mint radikális szellem lengi át — szívesen üdvözöljük. Egészben a programm több hazafias jó­akarattal, mint politikai belátással, több dia­lektikai csínnal, mint államférfim érzékkel van szerkesztve. Sokat felmarkol, még a haza jövőjét is egyoldalú kontemplációk tárgyává teszi, s mégse kecsegtet a reménynyel, hogy a párt ez alapon hatásosabb, mert reálisabb akciót fog követhetni. Ez álmok pártja volt mindig, maradjon meg annak. Álmodja szépnek a hazát, nagy­nak jövőjét. Mig Ők álmodnak, m­i többiek — teszünk! Jekelfalussy ur „Nemzet"-e. (bp .) Múlt hétfőn lapunkban éles támadást intéztünk a budapesti rendőr-apparátus fő­nökei ellen. Cikkünk a kíméletlenség hangján volt írva, amennyire az irodalmi jogosultság határai ezt meg­engedik. Elmentünk a legszélsőbb határpontig, hogy a nagy­közönség méltó felháborodását, konk­rét vádjait a rendőri intézmény ellen a kellő erély­­lyel kifejezhessük s meg­találjuk a módját, hogy a főnök urakat, nevükön szólítva, a p­ublicitás elé idézzük és őket felelősségre vonjuk. Gyanítottuk, hogy ez nekik nem fog egészen tetszeni. Éreztük saját felelősségünket, midőn a támadást intéztük, s vártuk a feleletet, mely al­kalmat ad törvényes fórum előtt Jekelfalussy és Thaisz uraknak a törvényes elégtétel megszer­zésére, nekünk pedig a konkrét vádak bebi­zonyítására. Hire járt ma a fővárosban, hogy a sajtóper ellenünk megindíttatott. Ezt meg kell cáfolnunk. De megelégedéssel konstatálhatjuk egyfelől azt, hogy tá­madásunk a nagy­közönségnél rokonszenves szenzá­ciót keltett, ügyünk igazsága a legszélesebb körökben imponált, más­felől nyugodt öntudattal utalunk arra, hogy a megtámadott két főtisztviselő közül Thaisz Elek főkapitány úr hallgatása az ékesen szóló válasz, Jekelfalussy Lajos miniszteri taná­csos úr pedig a kormánypárti „Nemzet“ ma reg­geli számában egy igen gyenge­­félhivatalos „su­­galmazványnyal“ igyekszik előlünk kitérni. A főkapitány urat szánandó némaságában nem háborgatjuk. Hiszszük, hogy ügyeihez a jelen kér­dés egy újabb stádiumában mielőbb visszatérhetünk, s ami mondani­valónk van, elő­adjuk akkor. Személyével, mely lehet privát ro­­konszenvek jogos tárgya, nem foglalkozunk. De előttünk fekszik Jekelfalussy úr sugal­­m­a­z­v­á­n­y­a, mely bár nem nevezi meg a „Bu­dapesti Hírlap“-ot, mégis minket provokál „bi­zonyos lapok“ kíméletlen támadásáért. Állunk elébe. Első kötelességünk határozottan vissza­­u­t­a­s­í­t­n­i a szemrehányást, mintha cikkünkben személyes motívumok vezettek volna. Mi egy közintézmény létjogának kérdését vetettük fel, e kérdés a vita tárgya köztünk, s a miniszteri tanár BttwhiTMun Wstoawui Mai a té­­mánk 12 oldalt tartalmaz.

Next