Budapesti Hírlap, 1885. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1885-04-01 / 90. szám

V évfolyam. Csellsetési érák : Égése évre 14 frt, félévre 1 firt, negyedévre 3 frt, 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjeleni­­k mindennap, hétfőn ée ünnep után való napon is. 90. sz. Budapest 1885. Kedd, április 1. Felelős szerkesztő: Lukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. ss. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fonakadást szenvedjen. Kemény ítélete. Nagyon kívánatos lévén a vetésekre az eső: Kemény Gábor báró beszédet mon­dott. Biztatta a magyar gazdákat jósló tehetségével, hogy nem „válságban", ha­nem „fejlődési stádiumban" fognak tönkre menni. Ez a halál nem sokkal örvendete­­sebb lehet rájuk nézve, mert: „nagyon hosszúra fog nyúlni." Ha a miniszter mondja, elhiszszük, hogy minden gazdasági termelő jövedelmezősége lehanyatlott, a gyapjú 130 írtról 80 írtra szállott le; búzánkat nem lehet kivinni, mert Fiumé­ból a vitelbér drágább Angliába, mint New-Yorkból s Erdélyből Budapestre, vagy innen Fiuméba az államvasút többe ke­rül, mint a hajó Adriától Skóciába; te­hát „tovább és tovább harapódzó érték­hanyatlás és bizonytalanság * állott be, melylyel szemben egy bölcs kormány ki­mondja, hogy „szemesnek áll a vásár." Abból a premisszákból, ez a konklú­zió. Az erdélyi gazdák, kik Kolozsvárott az államfilozófiai előadást hallgatták, el voltak a miniszter hangjától ragadtatva. Micsoda ember az a Bismarck, hogy nem kér leckét az államgazdaságban Ke­mény Gábortól. Megtudhatná tőle, hogy a védvám az semmi, és a tarifapolitika is felesleges, hanem a tengerentúli verseny ellen van egy biztos szer, meg kell mon­dani a gazdáknak: „segíts magadon és az Isten is megsegít." Ha ezt megértik, akkor minden jó lesz; átfejlesztik a mezőgazda­ságot a jelen stádiumból a jövő stádiumba, mely ekként néz ki. Búzával, gyapjúval nem versenyezhet­vén termeszszünk „almát." Egész Erdély almát fog termeszteni, de ki eszi meg ? Mi lesz egy vagyon alma vitel­ére Buda­pestig, Fiuméig és Glasgowig ? Sajnosan tapasztaljuk azonban, hogy felső Auszt­riából egész hajókkal hozzák le a Dunán az almát Budapestre, a szállítás semeny­­nyibe kerül. Véd­vámot a honi almáknak! Nem lehet a vámterület közös és a sza­badkereskedelem elvei a védvámot nyers­terményekre tiltják. Az erdélyi almater­melők azonban ne csüggedjenek, a kor­mány érdekükben ugyan nem tehet semmit, de Isten őket megsegíti. Vagy ha már nagyon szorul a kapca , Erdély gazdái nem tudnak áron eladni semmit, a török búzát és oláh marhát a kormány szabadon beereszti a határon s a szarvasmarha is legolcsóbb Erdélyben, mint a miniszter konstatálja: van egy mód, melyet Kemény ajánl, s mely biz­ton kisegíti őket — alagcsövezzék a ha­vasi legelőket! Ezt a magyar gazdáknak is melegen ajánlhatjuk, a Lomnici csúcs, a Tátra, a Bucsecs, a Retyezát alagcsö­­vezve mily szép jövedelmet nyújthat­nának A kincstár próbálja meg először a liptói, ungvári és máramarosi uradalmak­ban, tegyen indítványt Kemény Gábor a házban, a költséget megszavazzák a kor­mány közgazdasági politikájának bámulói. Az agráriusok mindig jajgatnak, a­helyett, hogy okosan ellesnék, hogy mi kell a piacnak, ha búza, fa és gyapjú nem kelendők: szőlő kell, csemege szőlő és fehér bor. Igaz ugyan, hogy a tokaji sző­lősgazdák mind el vannak keseredve, mert nincs a bornak ára, s a kormány a sza­bad ipar érdekében a borgyártás nemes mesterségét protegálja, a regálékat sem váltja meg, s a filloxéra is pusztít, de azért csemege szőlőt Erdély szállíthatna, ha volna vasútja — Oroszországba. De most, ha van is szőlője, Bukarestben és Buda­pesten Gera kell, Berlinhez n­agy-Maros közelebb fekszik, Kemény Gábor az er­délyi szőlőnek építsen hamar vasutat. De ha a szőlőkereskedés sem hasz­nál a magyar gazdáknak, mivel hogy szőlő nem is mindenhol terem, Kemény Gábor tud jó tanácsot: termeszszünk ken­dert. A kormány állítson kenderáztatókat, így már segítve lesz. Mindenről beszélt a közlekedési mi­niszter, az ő eredeti felfogásával, csak a magyar államvasutak tarifapolitikájáról nem szólott. Hogy mért olyan drága a szállítás Erdélyből Budapestig, mikor ő a miniszter, hogy a tarifák miatt a kivitel lehetetlen ? Itt is az Isten segítsen ! S ha a vízi szállítás oly olcsó s nekünk van Dunánk, mért nem csinál rendet a Du­­nagőzhajótársulattal, hogy ne a román behozatalt szolgálja inkább, hanem a ma­gyar kivitelt. Ő tudja, hogy a közleke­dési politika csinálta a válságot, tehát eszközölje, hogy a közlekedési politika or­vosolja is. Ő annak felelős minisztere, az van rá bízva, nem a marhatenyésztés. S ha már felvilágosította a magyar gazdákat, hogy a védvámok rosszak, vilá­gosítsa fel Tisza Kálmánt is, hogy vám­ügyi politikájával hagyjon fel, mert rossz, ő okvetlen olvasta a kolozsvári beszédet és épült rajta. Mert nincs szebb dolog a mai világban, mint a gyakorlati tudomány, mely min­denhez ért. S Magyarország boldog, hogy két ily kiváló közgazdasági minisztere van, mint Kemény Gábor és Széchenyi Pál. Míg ezek kormányoznak nem kell félni, hogy a gazdasági válság megszűnik Magyarországon.] jPKftt KsájKuch: 12 oldali tartalma*. A Ferry-kormány bukása. Párti, Párt*. 3). A képviselőház tegnapi vngatott üléséről a kö­vetkező kimerítő tudósítást küldhetem. A vita. A kamara ülése előtt a folyosókon nagy az iz­gatottság. A legsajátságosabb hírek keringnek, így azt mondják, hogy a köntereken tömegesen követelik a minisztérium elbocsátását, különben botrányokkal fenyegetőznek. Még a köztársaság ellen is emelkednek fenyegető hangok. A folyosókon egyesek között élénk civakodás támad. Régóta nem volt a parlamentben ilyen átalános iz­gatottság. A karzatok zsúfolásig teltek. A házban a a miniszterek közül legelőször Peyron tengernagy jelent meg, utána jött R­a­y­n a­­ közmunkaügyi miniszter; a képviselők zajosan kértek tőlük felvilá­­gosítást a helyzet felől. Jules Ferry megjelené­sekor bizonyos mozgalom támadt a közönségben, mely azonban hamar lecsillapult. A miniszterelnök, a­ki megőrizte szokott nyugalmát, Meziéres-rel be­szélget. Az ülést, melyen a párisi diplomaták kivé­tel nélkül jelen vannak, kivételesen valamivel 3 óra előtt nyitja meg B­r­i­s­s­o­n elnök. A ülésterem­ben csaknem az összes képviselők megjelentek, Ferry mély csendben kezdi felolvasni a kor­­m­ány nyilatkozatát, mely a következőket tar­talmazza : A remények, melyeket még a szombaton ér­kezett táviratok ébresztettek, nem valósultak. (Zaj): Egy tegnap reggel érkezett távirat értesített Negrier tábornok megsebesüléséről és Lang Son elhagyásá­ról. Az éjjel érkezett táviratok megnyugtatóbbak. Franciaország mély megindulással fogja hallani, hogy a hősi vezér sebe, a­kit büszkeséggel kísért fényes pályáján, gyógyulófélben van. Hadseregünk egyszerre (gúnyos kiáltások : Egyszerre!) oly ellenséggel állt szemközt, a­melynek nagy hadereje nem volt előrelát­ható. Tegnap óta intézkedések tétettek, melyek azon­ban nem elegendők; a lang­soni csapást meg kell boszulnunk, nemcsak azért, hogy megvédjük indo­kínai birtokainkat, hanem azért, hogy becsületün­ket, mely az egész világ előtt megsértetett, helyre­állítsuk. (Perrin : Ön kompromittálta Franciaország becsületét.) A jobbol­dalról valaki dühösen fölkiált: „M­isér­able!“ A miniszter fölkéri a kamarát, hogy az ország előtt méltó egyetértésben mutassa magát és 200 milliónyi hitelt kér. (A csodálkozás felkiáltásai hangzanak. Mások fölkiáltanak : „Nagyon jó!“) A kormány a részleteket a bizottság előtt ki fogja fejteni. (Viha­ros felkiáltások: „Nem! ön nem!)­— Clémen­­ceau: „Ki fog önnek még hinni? Perry: Hogy e hazafias ügyet egy mellékkérdéssel ne komplikáljuk, hogy e nemzeti ügyben mindnyájan egyesüljenek, bármilyen helyen üljenek is, és hogy a zászló becsü­letéért mindnyájan síkra szálljunk, kinyilatkoztatjuk, hogy a hitel megszavazását nem tekintjük bizalmi szavazatnak. (Nagy lárma. Fölkiáltások: „Egyéb se kellene!“ — Cassagnac: „Ki vele!“ — A jobb oldal utána kiáltja: „Alá porté !“) A kamara egy későbbi szavazattal dönthet a fölött, hogy e hi­tel hovafordítását kire fogja bízni. Clémenceau: A vitáknak vége van. E minisz­tériummal többé az ország nagy érdekeiről nem vi­­tatkozhatunk. (Viharos tetszés.) Mi nem ismerjük, nem akarjuk többé ismerni; előttünk nincs többé miniszter, csak vádlott, (per­cekig tartó zaj.) még pedig egy hazaáruló vádlott! (Viharos tetszés és taps. Ferry és Raynal nevetnek. Gailard közbekiált: „Ne neves­senek ! Konstatálom a „Journal Official“ számára, hogy önök még nevetni is mernek!“ Egyes kép­viselők a nagy zaj közepette éles kifakadásokban törnek ki a kormány ellen.) Miután azonban az or­szág nagy érdekei forognak itt, szőnyegen, a hi­telt minden vita nélkül el kellie­

Next