Budapesti Hírlap, 1885. május (5. évfolyam, 119-148. szám)

1885-05-01 / 119. szám

V. évfolyam. 119. S2L Budapest, 1885. KiMVUflA május­i Budapesti Hírlap Előfizetési iraki Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon leg­felelős szerkesztő: Csukásai József. Szarkesszöség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. oa. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Eső. Hetekig szomjazott a természet. Min­den fűszál landkadtan sorvadozott. A ve­tés nem borította be a­­földet, gyér sorai közt kemény rögök sütkéreztek a forró napsugarakban. Minden állat, mely nem szereti a vizet, vígan őrült a korai nyár­nak; a mezei egerek bámulatosan elsza­porodtak s rajokban legeltek a búzafölde­ken s nagy foltokban rágták ki a gyönge hajtást. Mindennemű bogarak milliói had­járatot szentek az embernek, s rombol­ták, amit ültetett. A sovány gólya, mely a szűk takarmányon kitelelt, hogy a kö­vér tavaszi legelőn erőhöz jusson, kopár földön kereste eledelét, hol buja fűben taposni szokott. A pázsit, melyről sűrű rendet vág virágzó mezőn a kasza, gyé­ren hajtott leveletlen száraz füvet. Már sárgultak a vetések kalász nélkül, már fonyadt minden, araj kikelt, a gyönge gyökérnek nem volt nedve, mit felszív­hatott volna, a tő nem bokrosodott, a levelek nem kaptak tápot a levegőből, a harmat is kevés volt a tikkadt növénynek. Kétségbeesve pillantott a gazda az ■égre. Sehol egy felhő. A nap a kalendá­riumban megtévedt s azt hitte aratásnak van ideje. Minden hajnalban uj remény, minden este a régi csalódás. Minden nap, melylyel a várva várt­­eső késett, mil­liókra menő kárt okozott az országnak. Ha nem esik még néhány napig, vége van­­az egész termésnek. ínséges esztendő lesz, mint 1863. évben jajgattak a gazdák. Ki hallotta valaha, hogy egész április havá­ban alig van eső? S a tél is száraz volt, hó nélkül teleltek ki a búzák és rozsok, úgy a hogy­ a fagyok is szárították a talajt, a földnek tehát nem volt elég ned­vessége pótolni az eső hiányát. Mi lesz e szerencsétlen országból, ha új csapás éri? Sóhajtva gondolt mindenki a veszede­lemre. Végre esőnk jött. Kevés, de elég, hogy aki kapott belőle meg legyen ment­ve. Magyarország minden vidékéről jön az örömhír, hogy eső esett. Az emberek megtáviratozzák egymásnak a vigaszta­lást. Sok nehéz aggodalom enyhült, az emberekben hálás hangulat ébred s a pa­naszok elnémulnak. Ez az eső akkora szárazság után a legnagyobb esemény Magyarországon, a kiállításnál is nagyobb s az angol-orosz vi­szálynál érdekesebb. Mert ez eső nélkül Magyarország gazdasági katasztrófának néz elébe. Ez talán el van hárítva rólunk Isten kegyelméből. Lehet-e jó termés az országban álta­lában, eme tavaszi időjárás után, bajos megjósolni, mert még háron hónap, mire learatunk. Nagyon ked­vező időnek kellene bekövetkezni, hogy az okozott károkat jóvá tegye. Akkor is legföljebb jó közép termésre számíthatunk már, kivált őszi vetéseinkben. S takarmányszűk esztendőnk lesz minden bizonynyal. De hát csak meg­élhessünk valahogy, a magyar gazda töb­bet már remélni s óhajtani sem bátor­kodik. Égaljunk szeszélyes túlzásai örökös aggodalomban tartják gazdáinkat. Ily rek­­kenő forróság, ily tartós szárazság után tavaszszal, nem-e következnek májusi fa­gyok s nyáron örökös eső ? Mert a ter­mészet alaptörvénye az egyensúly, mely kénytelen vétséggel kompenzálni, ha va­lamit vétett. Ma azonban még kérve nézzük a futó felhőket, hogy álljanak meg és öntsenek több áldást a földre. Mohón iszsza ez a vizet s ha jól lakott vele, nem kér több árnyékot a fellegektől. Életkérdés reánk nézve a fellegek járása. Szép ország Magyarország, szép, de ve­szedelmes. Vizei elárasztják és napsugarai elhervasztják. Hányatott élete van nemze­tének. Kétség s remény közt fáradva küz­deni sorsunk mindenha. S el nem csüggedni soha: kötelesség. Agitáció az alpapság körében. Meg­bízható kezekből a következő sorokat veszszük : Mig a főpapság a hercegprímás budai palotájá­ban afölött tart tanácskozásokat, hogy mit vá­laszoljon Trefort miniszternek a szegényebb sorsú alpapság dotációja javítása tárgyában hoz­zájuk intézett körlevelére, addig az alpapság kö­rében országszerte növekedő elkeseredés tapasz­talható. Okot erre az alpapság jövedelmének célba vett összeírása adott. Mondják, hogy az alpapság javára hozandó megadóztatás meghiú­­sítását a főpapság azzal akarja kikerülni, hogy hírét terjeszti annak, miszerint eme egyetemes összeírás célja a jobb jövedelmű plébániáknak a szegényebb sorsúnk számára való megadóztatása.­ ­ „BUDAPESTI HM,II tárcája. Pásztélyi János ungvári püspök. Ornátusban és pongyolában. —­ A Budapesti Hi­r­lap“ eredeti tárcája. — Akik régebben ismerik, azt mondják, hogy roppant szerencséje volt teljes életében és én­­elhiszem. De eleve kijelentem, hogy ezt a sze­rencséjét megérdemelte. Mint klerikus igen sze­rény volt, csak azt kérte az istentől, hogy vala­mely Csendes faluban boldog családi életet él­hessen s az isten meg is hallgatta kérését. 25 évig teljesítette is. A felesége 6 szép és egész­séges gyermeket hagyott maga után, isten pedig a felesége elvesztéséért a munkácsi püspökséggel kárpótolta. Popovics püspök szentelte pappá és prima intrada a buszti parókiába nevezte ki helyet­tes lelkészül, mi maga felér egy munkácsi kano­­snoki stallummal. Ennek halála után Pankovics lett a mun­kácsi püspök, Pásztélyinek nagybátyja, ki nem­csak mint rokonát szerette, de kiválóan szívesen látta a maga körében, különösen a tapolcai püs­pöki fürdőben, mert minden pillanatban kész volt ex abrupto szellemes tósztokat mondani s adomáival mulattatni a társaságot. A társaságot pedig igen gyakran előkelő vendégek képezték. Igen korán máramaros-szigeti pappá, ugyan­­e megye­ főesperesévé, püspöki külhelynökévé és apáttá neveztetett ki; időközben pedig a me­gye egyik kerülete országgyűlési képviselővé is megválasztotta. Bizony szép kariér ez eddig is különösen annak, ki az Istentől csak egy falusi plébá­niát kért. Mint képviselő Deák­­Ferencnek kedvelt embere volt és ez valóságos élvezettel hallgatta adomáit. Nem akarom ráfogni, de sokan állítják, hogy ez elmondott adomái nagy befolyással voltak arra, hogy Pankovics korán bekövetkezett halála után, a püspöki szék betöltésénél Deák Ferenc oly erős állást foglalt mellette. Persze nemcsak az adomák voltak kitűnőek, hanem az el­mondójuk is kitű­nő ember. Mint püspök papjai iránt igen barátságos és leereszkedő. Kormányzata, hogy nyomokat fog hagyni maga után az egyházmegyében, az kétségtelen. Az építkezés valóságos szenvedélye. Ő alatta épült fel az ungvári pap-árvalány-nevelő intézet, ő restauráltatta­ a püspöki templomot, legújab­ban pedig a tanítóképzőnek emeltetett egy kolosszális épületet. Amihez csak hozzá kezdett, még minden sikerült neki — egy kivételével. Egyházmegyé­jében, hogy a magyar nyelv és hazafias szellem terjesztésének ő az előharcosa, azt mindenki tudja és ennek dacára mindez ideig nem sike­rült neki Markos kanonok és székesegyházi lel­készt meggyőzni arról, hogy a székesegyházban magyar sz.­beszédek tartása nemcsak­­illő, de szükséges is, 1870-ben történt. Önkéntelenül eszembe jut az adoma, mikor a cigány a diákoktól szivart kért a hogy adakozásra birja, tekintetes, nagysá­gos, majd méltóságos urfiaknak szólította őket s mikor mindez nem használt, oda kiált nekik — Ugy­e, maguk csak diákok ? . Itt ennek éppen ellenkezője történt. Kassáról döcögött az omnibusz az Ungvárra vezető ország­uton. Az omnibuszban két egyéves önkéntes és egy pap ült. Amint Grálszécsbe ér­keztek, hol egy fél órai pihenőt kellett tartani, a két önkéntes oda szól a papnak : — Kérem tisztelendő úr, pár percre beté­rünk a városba egy rokonunkat meglátogatni, jövünk mi azonnal, valahogy itt ne hagyjon bennünket. Vár a pap. Elmúlik egy félóra, egy óra — a két önkéntes még sincsen. Másfél óra múlva megérkeztek végre roppant dalolászva és fü­työ­­részve. — No tisztelendő úr, szól az egyik, csak ne haragudjék, hozzunk magának valamit, s a­mint beülnek az omnibuszba, kivesz katonaköpe­­nyegének egyik zsebéből egy csomagot, másikból egy másikat, bontja........a leggyönyörűbb piros sonka és egy üveg hegyaljai. Látja, magáról sem feledkeztünk meg, itt van egyék és igyék. A pap nem sokat kínáltatja magát, hozzá lát a sonkához s­­ót húzott utánna a hegyaljaiból.­­ Mikor készen volt az étkezéssel, beszélgetni kezdtek. Egyszer csak oda súg az egyik önkéntes a másiknak: — Te, ez nem lehet valami közönséges fa­lusi pap, szólítsuk Iedő urnak, ügy is lett. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next