Budapesti Hírlap, 1885. július (5. évfolyam, 178-208. szám)

1885-07-01 / 178. szám

V. évfolyam. 178. sz. Budapest, 1885. Szerda, Julius I. Előfizetési árak: Égési évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy bóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utca le­­sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fenakadást szenvedjen. A mellőzöttek, Magyarország fele a főispánok, így véli Tisza és neki mindig igazának kell lenni, mert a­mint ő akarja, úgy törté­nik. Kedves főispánjairól meg nem feled­kezett, sem mikor az ötven élethosszig­lan mágnást választották, sem midőn a harmincat kinevezte. Ezzel alkalmat adott az alázatos vármegyéknek újra jubilálni, és gratulálni a szerencsés prokonzulok­­nak, kik Caesar kegyeinek örvendnek. Közülök 26 ott ül újra a főrendiház­ban különböző jogcímeken. Ezek ott Tisza Kálmán testőrei. Táviratilag beren­­delhetők bármikor és szavaznak kom­mandóra. Ennyi elégnek tetszett Tiszának az uj házban többségének biztosítására. De mennyire fájhat T­a­b­a­j­d­y Károlynak, P­e­r­é­n­y­i Zsigmondnak, Pogány Györgynek, R­a­d­ó Kálmán­nak és Domahidy Ferencnek, hogy ők, kortesérdemeik dacára kihagyattak. Egy gyönge reménysugár él bennök,hogy a 20 közt ott lesznek, kik két év múlva ki fognak neveztetni. Hogy Beöthy Lajos, F­á­y Gusz­táv és Jankovich László is kima­radtak, oka mi lehetne egyéb, mint hogy nem szereztek annyi hazafi érdemeket mint Molnár István. Egyátalán a főrendi kinevezéseknél az ismeretlen érdemek jutalmaztattak. Hiszen az elismert érdemeknek nem kell kitüntetés. Ezért maradtak ki a je­lesebbek és jutottak be a jelentéktelenek. Mindenki azon botránkozik meg leg­inkább, hogy B­­ 11 - t nem nevezték ki. Nincs rajta mit csodálkozni. Hiszen ő nem főispán! És nem szolgálta Tiszát, csak egyszer, midőn őt miniszternek aján­lotta ő felségének. Ezt nem tudja neki megbocsátani utóda, kit most is bánt, hogy Bittót le nem keny­erezhette. Milyen jó volna egy exminiszterelnök mameluk­­nak. Még felvihetné oda, hol Szlávy áll, ki koronaőrré penzionál­tatott. Hanem Bitté, ki hétszer volt képviselő, kétszer házelnök, kétszer miniszter és elnökmi­niszter, ki titkos tanácsos és szent István­­nagykeresztes . Csak nem lehet főrendi tag. Nem, mert ő még nem politikai rok­kant, hanem aktív politikát akar csinálni és saját meggyőződését meri követni ; ilyen Tiszának nem kell.Lássa a nemzet: így bánik Tisza a hazafiakkal, kik vele ellenkeznek. Hamar keresztelkedjék ki mindenki mameluknak. Nemsokára az emberek az utcán ujjal fognak mutogatni az ellenzéki férfiúra, s a gyermekek utána szaladva kiabálják: „Szegény bolond, ő becsületes és ellenzéki!” Kerkápoly is ellenzéki, Hor­­vát Boldizsár is az félig, Széll Kál­mán negyedrészben, tehát ezek a vesze­delmes emberek is mellőztettek Koch­­meister és Barcsay kamarás kedvéért. Szontágh Pálról és Móricz Pál­ról azt mondják, hogy nem akartak mág­nások lenni. Várjunk, míg letelik a man­dátum, akkor lássuk Szontágh­­ excel­­lenciáját Ivánkával, Podmaniczky­­vel négy luteránust bevonulni a főren­diházba. Móricz Pál pedig Jókaival, Kemény Jánossal és Vizsolyival fogják képezni a református négyest. Ka­tolikusokul majd bejutnak Balk, Har­kányi, Szitányi és A­odianer Béla. Mert a főrendiházi kinevezéseknél a kép­viselőházra még nem volt tekintet. A mameluk­ képviselők előléptetése elhalasz­­tatott akkorra, midőn az alsóházban többé szolgálatot nem tehetnek. A mellőzöttek között feltűnik P­á­­pay István udvari tanácsos kihagyatása, ki pedig a király mellett több jó szolgá­latot tett a hazának, mint Bombelles a trónörökös mellett. Hogy Kállay Béni és Szőgyényi László a közös minisztériumból mellőz­tettek, Kállaynál féltékenységre, Szőgyé­­nyinél bizalmatlanságra magyarázzák. Tolna­y Lajos mellőztetését senki sem érti, csak Baross Gábor, Hollánét , Fejérváry, Tisza a jogtudományt ki nem áll­hatja. Ezért nincs a főrendek közt egyet­len ügyvéd s ezért maradtak ki C­se­me­g­e­i , Daruváry és M­a­da­ra­s­s­y fő-főbirák s neveztetett ki hor­­vát tagul nem S­u­h­a­j vagy Z­u­v­i­c­s, hanem az ismeretlen Mixich Kálmán. Hogy a tudósok és művészek közül Vámbéry, Semsey Andor, Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály nem kaptak meghívót a főrendiházba, megfelel a Tisza-kormány ízlésének. Mindezek a férfiak csillagok a ma­gyar nemzet égboltján s ragyogni fognak akkor is, ha már a kinevezettek legtöbbje a feledéstől csupán az uj főrendiház jegyzőkönyvében lesz megmentve s az utókor számára megörökítve. Ám Tisza Kálmánra írta a költő : „auream mediocritatem dirigit.“ arra a törekvésre vallanak, hogy Magyar­­ország közjogát fenekestül felforgassák s Horvátországot a monarkiában Magyaror­szággal egy rangra emeljék. Ez a leg­újabb horvát követelés, erre valók a regni­­koláris küldöttségek. Midőn Tisza miniszterelnök a magyar országgyűlésen megtette indítványát a küldöttségek dolgában, nem tudta azt egyébbel megokolni, mint az udvariasság motívumával: „A horvátok — úgymond — sérelmeiket kívánják előadni, melyek a kiegyezésnek állítólag meg nem tartá­sából származtak s ha kívánják, hogy hallgassuk ki őket, ezt nem le­het tőlük megtagadni.“ Részünkről tehát a horvátok kihall­gatása volna a feladat. E célra választa­tott meg a magyar küldöttség. A képvi­selőház ugyan fölöslegesnek tartotta ezt is, de bele­ment ebbe a politikába, meg­nyugodván a miniszterelnök szavaiban, hogy a magyar küldöttség nem ígérhet úgyse a horvátoknak semmit, csakis a­ referendum fogja venni a horvát küldött­ség mondandóit. Tehát a kiegyezési törvény megtar­tása képezné az eszmecsere tárgyát. Vigyázzanak a magyar kiküldöttei, vigyázzon főleg maga az országgyűlés, mert a kiegyezési műnek amúgy is ro­zoga bástyái közé egy nagy fa­lovat szán­dékoznak a zágrábi politikusok behurcol­­tatni általuk, a magyar közjogi Trójába. Nekik a kiegyezés ügye csak ürügy, hogy a „horvát államiság“ eszméjét a törvénybe bele­magyarázhassák. Horvát­országnak egyenrangú szövetséges állami jelleget tulajdoníthassanak s ezzel Szent István birodalmának egységét, integritá­sát megtörjék. Bizonyíték rá mindama forrás, me­lyekre sem­ hivatkoztam. Olvassák csak el Plieverics József zágrábi egyet, tanár­nak „Hrvatsko pitanje“ (A horvát kér­dés) cimü brosúráját és azt a másikat, mely evvel korrespondál, s melyet Jeli­nek György bécsi egyet, tanár ily cím alatt irt: „Das rechtliche Verhältniss Croatien’s zu Ungarn.“ Igen tanulságos elmefuttatásokat talál­ni ezekben Horvátország úgynevezett kü­lön államjogáról. Az előbbi horvát nyel­ven Finnland példájára hivat­kozik, melynek Oroszország pénz­ügyi önállóságot engedélyezett, — az utóbbi brosúrának okoskodásai sze­rint az úgynevezett Horvátország sem nem hódított, sem nem kapcsolt rész, sem tartomány, sem ország, hanem állam, mely Magyarországgal csak személyes viszonyban áll, szövetségeket és szerződéseket köthet és bonthat a magyar országgyű­lés megkérdezése nélkül. Regnikoláris komédia: Akik még kétségben voltak, hogy a horvát címzetes testvérek mit akarnak elérni az országos küldöttségek kiküldésé­vel, most már világos lehet előttük is. Zsivkovics b. javaslata, Miskatovits vázlatos előterjesztése, megjelent brosúrák, hírlapi nyilatkozatok, mind összehangzón Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next