Budapesti Hírlap, 1885. október (5. évfolyam, 269-299. szám)
1885-10-01 / 269. szám
. évfolyam. 269. sz. Budapest, 1885. Csütörtök, október 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után Tálé napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 1682 Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. _____ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek. Sehogy a lap szétküldése fenakadást szenvedjen A h e 11 e n ek. A lelkes idealizmus gyakran ösztönszerűen eltalálja azt, amin a számító ész elsikamlik a saját kárán. Egész iskolája az államférfiaknak a keleti kérdés felmerülését a navarrni tengeri ütközettől keltezi. Akkoriban siettek a nagyhatalmak amennyire jóvá tenni a csorbát, melyet a porta tekintélyén ejtettek. A filhellenizmus szálka volt a Metternich-iskola ósdi diplomatáinak szemében. Inkább föláldozták a keleti kérdés helyes megoldását, semmint megengedték volna, hogy a népek szabad elhatározása döntsön sorsuk felett. Azt a kis Görögországot, melyet akkor korösszülöttként a kész tények kényszere alatt világra bocsátottak, a fejedelem személyének szándékosan ellenszenves választása és folytonos intrikák által remélték csakhamar tönkre tehetni. Talán kellemetlen az igazság, de annyi minden elfogulatlan szemlélő előtt nyilvánvaló, hogy a török birodalom mint európai ország csakhamar meg fog szűnni és megérdemli, hogy megszűnjék (s e régi, bölcs mondással nem félünk a hamis próféták közé jutni.) De épen a tudat, hogy Európa nem tűrheti soká határán az ozmánli uralmát, teszi az ítéletet olyan idegessé és elfogulttá. Ismételjük, hogy valódi szerencse lett volna, ha annak idején nagy, egységes és szabad görög birodalom létesül. Hiszen akkor a pánszlávizmus Oroszországban még nem volt kormányképes, sőt számos orosz védte a kettős keresztet Göröghon klasszikus földjén. De tán most sem késő még. Forduljon Európa s különösen a magyarok szimpátiája a görögök felé. Amint a régi városokban lerontják az ócska, korhadt házakat, hogy helyükbe modern paloták épüljenek, bár ha tán nemes szivekre és művészi érzelmekre botránykoztató is a régi idő emlékeinek megdúlása; épugy óvakodjunk az érzelgéstől, midőn fontos érdekek csak úgy érhetők el, ha vonzalmainkat nekik alája rendeljük, ha kell, egészen fel is áldozzuk. A görög nemzet mintegy praedestinálva van arra, hogy természetes szövetségesünk legyen a Balkánt érdeklőügyekben. Őt épúgy fenyegeti a pánszlávizmus árja, mint minket. De múltja, származása, szellem- és kedélyiránya hivatottá teszi arra, hogy a Balkán félszigeten vezérszerepet vigyen. Ami pedig a szlávizmussal szemben is tekintélyt ad neki, az a görög elem ősi praeponderanciája a keleti egyházban. Az orosz egyházi hierarchia felsőbb rétegeiben is még mindig sokan nem a cárt tekintik a legfőbb egyházi hatóságnak, hanem a byzánci pátriárkát. Ama hivatalos tiltakozásoknak, melyek orosz részről a bolgár fejedelemmel való egyetértést tagadják, nem tanácsos ugyan hinni, mégis a jelek igazolják némileg azt a nézetet, hogy a dunai fejedelmek törekszenek az orosz gyámság alól menekülni. Nem lesz-e az önállóság e vágya s érzete még élénkebb az oly görög államban, mely nagyságát nem köszönné orosz protekciónak? S ha egy ily hellén állam, semlegesítve, a Bosporus mellett tartaná székhelyét, Európa nagy gondtól menekülne meg. He bízzuk érdekeinket orosz ígéretekre, de ne török reformokra se; a török szimpátiák (már nálunk is nagyon megcsappantak) nemsokára ép oly nevetségesek lesznek mint a török parlament. De féljünk attól, hogy Stambul elestét megboszulná a mohamedán világ és hogy az álmából fölriasztott izlám zászlaja Európát ismét pusztíthatná. — Ez csak egy a sok madárijesztő közül, melyet a kényelmes diplomaták kidugnak, mikor a népekkel valami nagy bolondot akarnak elhitetni. Az európai műveltség felsőbbsége sokkal hatalmasabb semhogy akármely más világrész fegyveres támadásától rettegnie kellene. Szavunk pedig csak akkor lesz a ma i „BUDAPESTI HÍRLAP" tárcája. A Kisfaludy-társaságból. A Kisfaludy-társaság ma tartotta a szünet után első ülését. Tíz perccel a kezdet után érkeztem, s a Kisfaludy-ülésekre későn érkezni annyi, mint a hordóba sózott hering állapotának kellemetlenségeivel megismerkedni. Az ajtónál szoríthattam csupán magamnak helyet, húsz egyetemi hallgató meleg teste és dobogó szíve között. A nemzeti színház Kisfaludy-előadásain fél annyi közönség van. A távolban csupán Szász Károly és Gyulai Pál körvonalait tudtam megkülönböztetni az elnöki emelvényen. A püspök és a főrendiházi tag demokratikus egyszerűséggel vezették az ülést. (Egy cseppet se látszott zsenirozni őket az, hogy Kisfaludy nem volt főrendiházi tag.) Hölgyek rendkívül nagy számmal voltak. Ezt sejtettem már a körülem lévő fiatal szívek szokatlan heves dobogásából, de a női kalapok sokaságából is. Tulajdonosaikra nem nyílt kilátásom. Ha e tódulása „Társaság“ üléseire így tart, vagy a nagyterembe kell átköltözködni, vagy havonkint kétszer ülést tartani, vagy Tóth Lőrinc összes verseit felolvasni. Egy nagy kalap (nem vaskalap) mögül Beöthy Zsoltot hallottam beszélni. Mikor a titkárok szerepelnek, mindig Beöthy beszéli Gsikyt — mutogatják hozzá. Általános figyelem közt Vadnai Károly lépett a felolvasó asztalhoz. Vadnai, mióta politikára adta magát, sűrűbben foglalkozik a szépirodalommal. Egyremásra felolvasásokat hallunk tőle. Már csak eláruljuk (bár hölgyek is vannak jelen) azt a gyanúnkat, hogy Vadnai elmúlt 40 éves. Mert ezen a tisztes koron túl adja magát az író a visszaemlékezések kényelmes genre-re. Mit fog ő csinálni később majd ha már eléri azt a kort, mikor ama bizonyos legidősebbek közzé fog tartozni, akik semmire sem emlékeznek ? Mi azt hisszük, hogy korán kezdte meg a visszaemlékezéseket. Különben ennek okai a muszkák, miért jöttek be oly hamar Magyarországba. Mától fogva ő is muszkavezető, bevezette a muszkákat a Kisfaludy-társaságba. A gyűlés azzal kezdődött, hogy Vadnai Károly üdvözölte elnök Gyulait, főrendiházi taggá történt kinevezése alkalmából. Ezután Gyulai a társaság tudomására hozta, hogy Vörösmarty Béla Kisfaludy testamentumát küldötte be, melyet Deák Ferenctől kapott. E végrendelet minden tekintetben érdekes, mivel az elhunyt költő anyagi viszonyaira vet világot. Ugyancsak itt ama végóhajának ad kifejezést, hogy halála után 48 órával szivét —, mely életében annyi bánatot rejtett magában, — kivegyék, nehogy tetszhalottként temetessék el. Megemlékezik benne egy-két kéziratáról, melyekről akként intézkedik, hogy halála után eladassanak, s a befolyó vételár adósságai törlesztésére fordíttassék. Ezután Szász Károly olvasta föl Schiller „Die Glocke“ című ismert költeményének fordítását, mely holnap a „Budapesti Szemében fog megkondulni. Az éljenzés után Vadnai Károly „a Muszka világból“ című emlékezését olvasta föl, melynek epizódjaival meg-megnevetteték a jelenlévőket. Most Damady Győző rendes tag foglalta el a fölolvasói széket. A „Királyi jutalom“ című költemény fölolvasása után a közönség zajos tapssal adott kifejezést tetszésének, mely még magasabb fokra hágott „Petőfi szobra“ című költeményének fölolvasása után. Költeményét így kezdi: Mintha most is azt mondaná: Talpra magyar ! Lóba szinte előre lép, Mozdul a kar. Messzenéző szemével a jövőbe lát; Keresi ott a szép, dicső Magyar hazát. Mintha most is buzdítana Dalaival, Mintha kevés volna neki A diadal; Azt akarja : egész világ Jöjjön ide, Szabadságnak nincs még elég Igaz hive. Álljon itt még e szép költemény utolsó versszaka: Ajka most még szózatosabb Mint valaha, ’Hai számunk 12 oldalt tartalmaz