Budapesti Hírlap, 1886. április (6. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-01 / 91. szám

Előfizetési érák: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. VI. évfolyam, 91. sz. Csütörtök, a Felelős szerkesztő : Lukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal? IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A bukovinai „istensegits“-beliek magyar egyházának és iskolájának ja­vára ma következő adakozások érkeztek hozzánk: Gyűjtés: K. K. Sch. 60 kr, Kis Miska 70 kr, Illés Ferencné 50 kr, Nadler 30 kr, Gizella 30 kr, Hamer 1 frt, Illés Károly? 1 frt, Gutódi 2 frt, Bellaágh Laci 1 frt, Lechner Manci 1 forint, összesen........................... 8 frt 10 kr. A Gabus........................... 3 frt — kr. Bakó Sam., Felső-Raj­k. — frt 50 kr. Összesen . . 11 frt 90 kr. Éhez adva az előbbi ki­mutatást ...................... 3529 frt 62 kr. Főösszeg . . 3541 frt 52 kr. Bukások. A pénz olcsó, de az üzlet rossz. Nincs piac, azaz nincs vevő, semmire. Erről panaszkodik az egész világ, Ame­rika és Európa s mi is itt Magyarorszá­gon. Ha a gazdag népek nem vásárolnak, mi szegények hogyan boldogulnánk? Nem tudunk eladni búzát, bort, gyapjút, sem marhának, sem disznónak, sem fának ára nincs, most még a szeszipar is pangásba esett, a gyárak keveset égetnek, keveset hizlalnak, a gőzmalmok sem dolgoznak teljes erővel, honnét kerüljön hát a gaz­dának pénze? Mi haszna, hogy a kamat­­lább leszáll, ha ennek csak az üzleti vál­tók látják előnyét, a gazdáknak hitelök nincs. Mi haszna olcsó a pénz az iparos­nak, ha nincs munka? Példa a Schlick­­gyár: nem adott osztalékot részvényesei­nek, mert gazdasági gépeit a mező­gazdák nem vették meg, pedig nagy ki­tüntetéseket nyert a kiállításon velük. Mások is csak így vannak, úgy­szólván minden iparos Budapesten. A vidék csak a legszükségesebb vásárlásokra szorítko­zik, jele, hogy a magyar ember takaré­kos, de annak is jele, hogy kevesebb módja van költeni, mint máskor. A ke­reskedők is megérzik ezt s az általános pangás bizonyítja, hogy Magyarországra nézve a mezőgazdaság döntő, s az agrá­rius érdekeket kell ápolni, ha gazdasági virágzást akarunk látni. Ezt a merkanti­­lisztikus körök és lapok is beláthatnák, ha akarnák, s ha a földbirtokosok buká­sának örülnek, most a kereskedők buká­sán okulhatnának. Nagy válság nincs még hál’ istennek a magyar üzleti világban, de egyes gyön­gébb cégek fizetésképtelensége jelzi, hogy az állapot gyönge. Pár apró cég, mely tőke nélkül, pusztán hitelre vett árukat forgatott, nem húzhatta tovább, kifogyott lélegzete, megfult. Jó időkben talán ezek­nek is ment volna az üzletjük. Nem szó­lunk ezekről. De nagyobb cégek is buknak, egyik a másik után, és ez már sajnos, tréfa igen ügyesen volt rendezve, mondhatnám szinte boszantólag ügyesen. De a mi jó hangversenyjáró közönségünk nem fog boszankodni érte. A primitív állapo­tok és évek óta folyó szekatúrák iskolája úgy megedzette már a türelmét, hogy alig tudok il­letlenséget és sérelmet, a­mely kihozhatná meg­adó flegmájából. Az olyan szegény ember, a­ki egyszer már hallgatott hangversenyt a budapest­­fővárosi vigadó kisebb vagy nagyobb termében, az bizony sokat bír elviselni. Hát a zene-refe­rens, a­ki boldog ifjúságának hány estéjét tölti ezeken a helyeken !­­ Nem panaszkép mondom ezeket. Ép ma van a böjt közepe, elmúlt a zene­szezon java és az idénre már késő ezeket elkeseregni. De meg tu­dom, hogy úgyis haszontalan minden beszéd és a mai Abdera-Budapest viszonyai között nem is képzelhető változás. Hanem följegyzem e dolgo­kat unokáink számára, a­kik között bizonyára fog akadni jövő századbeli Szinnyei József. A hírlap-könyvtárban búvárkodva, találják majd meg egy sárga levélen, hogyan hallgattak kon­certeket az ő nagyszüleik, a múlt század kilen­cedik évtizedében, mikor már léteztek vasutak és gőzhajók, telegráf, elektromos világítás, tele­fon és más ilyen nyomai a civilizációnak. * Mikor az ember bejut abba az egyiptomi sírtemplomhoz hasonlító, nagy homályos alag­útba, a­mely a fővárosi Vigadó kapualja, a je­ges légvonat között a föntemlített konyhahűz különböző illatokból összerakott orkesztrális elő­adása fogadja. A vör­öshagyma a domináló az orrcsavaró szagok ez orgonapontjában. De a Egy nagy vászonkereskedő a börzén veszit s nem képes fizetni többé. Mi vitte őt a börzére­? Üzleti veszteségek, melye­ket helyrepótolni csak a kereskedők Monte-Carlóján, a tőzsdei játékbankon ha­­zárdérozva remélhetett.­­ Egy rövidáru­­nagykereskedő hozatta a portékát Ausz­triából lakásra, de nem bírta eladni, bele­bukott, rosszul számította a konjunktú­rát, a­mi szó szerint annyit tesz, hogy össze kell kötni a vásárlást az eladással s nyerészkedni az árkülönbségen, máskü­lönben a forgalom megakad és a keres­kedő károsodik — váljon ő, vagy hitele­zői, később tűnik ki. Bécsben e bukások minden esetre megütközést fognak kelteni, talán többet, mint Budapesten. Minden esetre a kereskedelmi hitelnek ártanak, az osztrákok óvatosabbak lesznek áruik hitelezésével. Egy temesvári nagy szesz­gyár csődöt mondott, ez a szeszválság kezdete, mely eléggé aggasztó a magyar gazdákra nézve. A többi szeszgyáros meg­szorította üzemét, ez beszüntette. Temes­vár és Temes megye érzik a veszteséget. Egy nagy gabnakereskedő is van a bukottak közt. Nem valami jó hirű­­rcég, gabonauzsorások, minő több is van. Évek óta az volt nála divat: pénzre szorult földbirtokosoktól tavaszkor előlegre meg­venni a termést, s őszkor kifogásolni az átadásnál a minőséget vagy mennyiséget, levonni az árból kamatokat, költséget fölszámítani duplán, s ha a szerencsétlen áldozat a kárt viselni vonakodott, s az mellett egész önállósággal nyilálik bele szagoló­szervünkbe a káposzta, az érett sajt és a hering ambiciózus parfümje. Ez még különben hagyján. A katakombán végig siró böjti szél — hurutot és torokgyuladást hozván hideg szárnyán — leg­alább ad valamit az isten szabad és tiszta leve­gőjéből is. De mikor becsapódott mögöttünk a lépcsőház üvegajtaja, ott bent a vesztibulumban, ott várnak bezzeg a cifra illatok. Húsz eszten­dős konszernjei a bűznek. Első alapját képezi ta­lán még annak a lakomának a párája, a­melyet a Kemény Zsigmond képviselővé választásakor ült a belvárosi polgárság. Benne kell hogy le­gyenek a koronázási bankett tiszteletre méltó motívumai. És a­mit a mindent pusztító idő mégis paralizált, azt serényen pótolja a konyhá­­ból naponta fölszivárgó illat­tömeg. Valami ret­tenetes ez a rökönyödött, dögleletes levegő. Én az anatómiát nem a mostani díszes, pompásan ventillált termekben tanultam, hanem még ott a hatvani­ utcai régi házban, a­hol a szenny és ház ördöge volt a palládium. De ott sem undorodtam ennyire, az az atmoszféra sem volt olyan utála­tos. És mi — jegyezzétek meg, unokák! — ezen a levegőn által jártunk bálba, hangversenybe — mulatni! Fönn a folyosón tisztul a levegő egy ki­csit, mert olyan pompás, jéglehelletű szellőcske húz rajta végig, mint a konstantinápolyi Ája Szó­fia híres „hideg ablakánál“, a­hol a legrekkenőbb nyári délben is megvacog az ember foga a dicső légvonattól. A budapesti vigadó zefirje is me­sés hatású, elég a ruhatár előtt csak két percet várakozni és már kész a daganatos ábrázat, fájó fog és sajgó térdkalács. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. A mai filharmóniai hangverseny. — A „B­u­d­ap­es­ti Hír­l­ap“ eredeti tárcája. — — márc. 31. A mai filharmóniai hangverseny az a bi­zonyos shakespearei zene volt, a­mely nem hal­latszik. Bár még egy éj választ el bennünket április elsejétől, mégis áprilist jártak ma este mindenek, a­kik elmentek a vigadóhoz, élvezen­­dők a filharmonikusok koncertjét. Bezárva a kapuk, sötétség és néptelenség. Csak a konyhá­ból hatott ki a rendes vöröshagyma-illat, a­mely úgy vele jár a redutban rendezett hangverse­nyekkel, mint a rostélyossal. Nos de ezúttal nem járt a vöröshagyma-illattal hangverseny. Elhalasztották április ötödikére, hétfőre. Lega­lább így állította előttem egy igen tiszteletre méltó és komoly felebarátom, a­ki becsületsza­vára fogadja, hogy látott valahol egy ide vonat­kozó plakátot. Én — bár föltétlenül hiszek az említett tiszteletreméltó urnák — mégis beka­landoztam a belvárost, találni valahol ilyen hir­detést. Harminc utcasarkon, tíz táblánál átol­vastam egy pár száz, ökölnyi betűkkel telenyom­tatott papiros-lepedőt, de filharmóniai hangver­senyről nem beszélt egyik sem, csak csoda-fény­­mázról, Grünfeld Alfrédről, Kincsem-sorsjegyről és keleti szerkesztő-szerről „valódi gúny-áron.“ Nem küldöttek értesítést a koncert elmaradásá­ról a szerkesztőségeknek sem. Szóval az áprilisi Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next