Budapesti Hírlap, 1886. szeptember (6. évfolyam, 242-271. szám)

1886-09-01 / 242. szám

Budapest, 1886. VI. évfolyam 242. 12. könyv ada Szerda, szeptember 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A pápa enciklikája. Magától értetődik, hogy a pápa jó római katolikus. Ha valamit mond vagy ir, katolikus szempontból teszi. S mint­hogy Magyarország népének több mint fele része katolikus, a pápa mindenkor számíthat reá, hogy tisztelettel és rokon­­szenvvel fog meghallgattatni s felfogása a katolikus részen méltányoltatni fog. A nem katolikus magyarok pedig illő tisz­telettel olvassák a római főpap beszédét s ha nem értenek is vele egyet, azt, hogy katolikus felfogással ítél emberek és vi­szonyok felett, soha se fogják neki rossz néven venni, csak alkotmányos jo­gainkat és magyar nemzetiségünket ne bántsa, mely javainkat azonban a kato­likus honpolgárok se bíznak ő szent­ségére. Hogy XIII. Leó pápa Budavár vissza­vétele jubileumának fényét emelte azzal, hogy a magyar püspöki karhoz, s ez által a magyar nemzethez levelet írt és áldá­sát küldötte, azért köszönetet mondunk neki. Hogy e levélben meleg rokonszen­­vet tanúsít Magyarország iránt, jól esik mindnyájunknak, annyival inkább, mert e rokonszenv lehet őszinte, miután a ka­tolikus egyház oly kiváló és gazdag ál­lást foglal el Magyarországon, hogy sehol különbez­ő lehet természetes, mert a ma­gyar katolikus egyház ma ép oly védvára a katolicizmusnak a keleti szláv és ro­mán egyházak ellenében, mint volt haj­dan a mohamedánizmussal szemben. S midőn a pápa régi időkből a pá­pák érdemeit említi fel Magyaror­szág iránt, Szent­ Istvántól Budavár visz­­szavivásáig, II. Szilvesztertől XI. Incéig, eme történeti igazság és oly becses, mint jogosult az a felfogás, hogy a szentszék és Magyarország szövetségesei szent Ist­ván, szent László, az Anjouk, Hunyady János, Mátyás és a Habsburgok alatt nem kevesebbet használtak a katolikus egyháznak, mint ez a magyar államnak. S ha eme történelmi visszaemléke­zések arra indítják a pápát, hogy a szö­vetség megnyítását helyezi kilátásba, mond­ván, hogy „a­mennyire tőle telik, hozzá akar járulni a közös veszélyek eltávolítá­sához“ ez ajánlatát az okos pápának, kinek szövetségét Bismarck is keresi, annál szívesebben fogadjuk, mert igenis a pápának módjában van Magyarországért és a magyar nemzetért sokat tenni, ha igazán akar. Csak Horvátországban csináljon rendet a ka­tolikus papság közt, elkezdve Strossmayer püspökön — kihez reméljük, ez enciklika szintén elment, mint a szent István birodal­ma főpapjához — hogy tanulják meg a pá­pától, hogy „a vallás parancsolja a törvé­nyes hatalom iránt való alárendeltséget és engedelmességet“; csak az oláh kato­likus papságot és az oroszt tanítsa meg rá, hogy a „vallás tiltja a lázadást“; és Magyarország hálás lesz a pápának a szö­vetségért közös ellenségeink, a pánszlá­­vok és dákorománok ellen. Csak az épen a baj, hogy püspöki karunk, mely ez enciklikát is sugalmazta, hogy saját követeléseit a magyar állam­mal szemben, a pápai tekintély köpe­nyébe bujtassa s ez ünnepi alkalommal hangosan proklamálhassa, hogy főpap­jaink nagy része nem bir érzékkel a szent­székkel való szövetség föltételeire és kö­vetelményeire nézve, mely pedig nem lehet egyoldalú, mint a hogy szent Istvánról is XIII. Leo beismeri, hogy szövetsége a pá­pával a do­ut des kölcsönösségi elvén alapult. Szerintünk a püspöki kar nagyot hi­bázott, midőn a pápai enciklikát kieszkö­zölte s azt a tanácsot adta, hogy a pápa ebbe igtassa bele mindama követeléseket, melyeket a püspöki kar saját titkos ér­tekezletein hajtogatni szokott, de a fő­rendiházban a kormánypárti padsorokból se bátorkodik Tiszának és Trefortnak előhozni. Hát vannak a püspököknek sérel­meik ? Abban az országban, a­hol azt teszik a mit akarnak? Ennél többet mit kívánhat­nak ? A Tisza kormánynyal szemben, mely­nél klerikálisabb minisztérium nem kép­zelhető, kivált mióta a polgári házasság megbukott a püspöki kar és az ellenzék szövetségéből. Vagy nem-e kormánypárti az egész püspöki kar, talán az egri érse­ket kivéve ? Ha kormánypárti, mért elé­­gületlen, ha elégületlen, mért kormány­­párti ? Miért a pápai enciklikában üzen hadat a kormány kultuszpolitikájának A „BUDAPESTI HÍRLAP 11 tárcája. Budavár ostroma 1686-ban. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Buda visszafoglalása korszakalkotó nemcsak Magyarország, de mondhatjuk egész Kelet és Közép-Európa történelmében. Méltán ü­nnepel­­hetnők azt nemcsak mi, de velünk együtt a szom­széd nemzetek is. A világhódító török hatalom, a­mely sebes áradatként tört előre, nem elégedett meg Ma­gyarország leigázásával, de hevesen csapkodá az osztrák örökös tartományokat, észak-kelet felé­­ a lengyeleket, délen a velencések birtokait, s hullámcsapásait megérezte a német birodalom is, melylyel szemben a szultán sokáig szövetségben állott a francia királyokkal. Másfél századon át Magyarország volt az a gát, a­mely Európát védte a török fegyverektől. A magyar nemzet nemcsak magáért küzdött, harcolt, áldozott vért és életet, de védte az egész keresztyénséget a félhold világhódításra törő ha­talma ellen. És Európa sokáig késett segélyére sietni az élethalál harcot vívó nemzetnek. Az „összes keresztyénség szent ügyét“ sokszor halljuk emlegetni a német birodalmi gyűléseken, Rómában, Velencében, Varsóban, de számbavehető segélyre közel másfél századig kellett várnia a már-már kimerült maroknyi magyarságnak. Bécs ostroma a török által 1683-ben for­dulópontot képez a kereszt és félhold küzdel­mében. A német császárság ekkor ocsúdott fel tétlenségéből, midőn saját tűzhelyét fenyegette a török áradat. Bécs ostromának felmentése, Kara Mustafa veresége, Sobieski s lengyelei kardjának mérlegbe dobása új irányt és erős lendületet ad a török elleni harcoknak. Ki volt kezdve a győzhetetlennek hitt hatalom, bátorsá­got és önbizalmat nyert a keresztyén világ. I. Lipót császár és magyar király 1684- ben véd és dac szövetséget köt Lengyelországgal s a velencei köztársasággal XI. Ince pápa véd­nöksége alatt a török ellen, megalkotván az úgynevezett szent ligát. Célja volt a török hatalom megtörése s ennek legbiztosabb módja a törököt szivén találni. Budavárában, a magyarországi Ozmán haderő véd és támadó hadrendszerének középpontjában, keresni fel. 1684-ben Buda alá küldi Lipót hadait de dacára a fővezér Lotharingi Károly nyílt csatá­ban való fényes győzelmeinek, Budavára török kézben maradt. Az esztergomi fényes diadal és Érsekújvár elfoglalása (1685.) újabb bizalmat gerjeszt a keresztyén fegyverekben. Ezek követ­kezménye Buda ostroma 1686-ban, a­mely közel másfél százados uralom után leverte a félholdat Buda ormairól. A hosszas ostrom rövid vázlatát célja e soroknak ismertetni e tárca szűk keretében a legújabb kútfők, különösen Károlyi Árpád dr. nagybecsű alkalmi munkája alapján. Az 1686-iki hadjáratot nagymérvű előké­születek előzték meg. Lipót császár magyaror­szági haderején kívül főleg a német birodalom s az egyes választó­fejedelemségek segítségét­­igyekezett biztosítani magának. A brandenburgi, a szász, a bajor választó fejedelmek segédcsapa­tokat ígértek és küldtek, a regensburgi birodalmi gyűlés segélyösszeget szavazott meg, a pápa pénz­beli segítsége is nagyban hozzájárult ah­oz, hogy az ostromló sereg a szükségesekkel ellátható len s hogy a Budát vivő sereg kikerülte a csá­szári hadak öröklött nyavalyáját, az éhezést és nélkülözést. De mindezek mellett kétségtelen adatok bizonyítják, hogy Budának s Magyaror­szágnak a török járom alól való felszabadításá­hoz maga a magyar föld lakossága járult a leg­többel. Kevés ehez képest az a különben tekin­télyes segély, melyet a hatalmas német biroda­lom nyújtott s kevés az örökös tartományok jutaléka is. A hadsereg nagyobb részét Magyar­­ország tartotta el, s azonkívül a fölkelő nemes­ségen kívül Buda alatt legalább 14 élő,000 főnyi magyar sereg harcolt az Európa minden részé­ből összesereglett, mintegy 50,000-nyi hadsereg­ben. Számosan voltak köztük az ö­n­k­é­n­t­e­­s­e­k is Európa minden részéből: német, francia, spanyol, olasz, svéd, angol hercegek, grófok, bárók s nemesek, hogy részt vegyenek e hatal­mas vitézi próbában, ámaz ország fővárosa visszavívásában, a­mely több, mint másfél száz év óta Európa hadi iskolája volt. Nem is tartották igazi vitéznek, a­ki a török ellen valaha nem harcolt. Az ostromló sereg a Duna két oldalán in­dult a főváros felé. A fővezér Lotharingi Károly június 18-án érkezett Ó-Bu­dára, a bajor választó Miksa Emánuel egy nappal előbb Pest alá. Tüs­tént megkezdődött a vár körülzárolása. A had­testek körbe elhelyezkedtek Ó-Buda és a Víziváros közt, a Szt.-Pál völgyében­­a vár Mai számunk 16 oldalra terjed.

Next