Budapesti Hírlap, 1886. november (6. évfolyam, 303-331. szám)
1886-11-02 / 303. szám
VI. évfolyam 303. n. Kedd, november 2 Budapest, 1385. Előfizetési árak : Egész évre 14 firt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő : Csukásai József Szervelmoleges Kiadohivatal. tv. tp-ukcaXV.DBi Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Stesiasába Az élőhalott. „Emlékezzünk régiekről.“ Ezer meg ezer csillaggal van behintve a sirkertek koszorús területe e napon, „a halotti tüzek szakadatlanul égnek “, a holtak emlékére meggyujtott mécsesek tarka sorai, szelíd csoportjai, libbenő lángjokkal. A kegyeletes mécsgyujtás e napján gy halotti emléktűz lángja lobban meg órákon, lengyel újságok hasábjából tér hozzánk a fénye, tisztelni emlékét s megünnepelni is egy nagy muszkaverő lengyel magyarnak, a ki a Kárpátok fölött, a királyi Krakkó vártemplomában, a lengyel királyok sírboltjában, Piasztok és Jagellók között, 300 év óta aluszsza örök álmát. Életében büszkesége magyarnak és lengyelnek egyaránt; fejedelme Erdélyországnak, királya a lengyeleknek, nagyhercege a litvánoknak. Somijai Báthory István, a Nevéhez kegyeletes emlékek fűzik mindkét nemzetet, mely hozzá jogot tart. Megalkotója az önálló erdélyi fejedelemségnek, a mely védbástyája volt a magyar szabadságnak, jognak és kultúrának. Újjá teremtője Lengyelországnak, hol rövid 10 évi uralkodása alatt annyi érdemet, olyan hirnevet és dicsőséget szerzett, a mely túléli századok zivatarit s nemzedékek letüntét. Nevét ma is álás kegyelettel, szent rajongással emlegeti második nemzete, a lengyel — egy sorba helyezvén őt legdicsőbb királyaival, Nagy Boleszlávval, Nagy Kázmérral, Szobieszki Jánossal. Dicsősége kétszeresen nagy. Nemcsak a béke műveiben volt kiváló, mint Boleszláv és Kázmér, nemcsak a harc mezején volt vitéz, bátor és szerencsés hadvezér, mint Szobieszki, hanem nagy volt békében és hadban egyaránt. Uralkodása idejét „aranykorinak nevezi a lengyel történelem. Háborúban diadalról diadalra vitte seregeit, legyőzte a lengyelek legnagyobb ellenségét, az oroszok cárját s három győzelmes hadjárat után visszaszerezte tőle az elődei alatt elfoglalt tartományokat. Egy hó múltán ez év dec. 12-én lesz 300 éve, hogy a nagy magyar-lengyel fejedelem elhagyta második hazáját is, és elköltözött az örök hazába (meghalt a litván Grodnów 1586. dec. 12-én.) A lengyelek dicső királyuk érdemeiről megemlékezvén, halála 300-dik évfordulóját megünnepelni készülnek. A szétdarabolt ország egygyé forrad a kegyeletes eszmében s az ország minden részéből elzarándokolnak a királyi Krakkóba, hogy ott megkoszorúzzák István király sírját, a mint három év előtt (Bécs felmentése 200-ados ünnepén) megkoszorúzták a Szobieszki Jánosét. Halottak napján emlékezünk meg e dologról, oly napon, midőn mindenki a halottjára gondol s a.-n y napon nekünk, a kiknek a magyar nemzet a családja, s a kik a nemzeté vagyunk, illik a nemzetek halottjaira gondolnunk. Oly időket élünk, a mir jól esik gyertyát gyújthatni egy nagy magyar emlékének, a ki nagy lett mint lengyel király is, a ki mint lengyel-magyar kardját vitte e két nemzet született ellenségére és megcsókoltatta vele e kard nemes pengéjét. Megdobban sok hazafias szív e visszaemlékezéstől s remélhetőleg feltámad a vágy arra, hogy magyar földön termett virágból is menjen koszorú Báthory István sírjára. Ama társadalmi és tudományos testületek, melyeknek hivatása ápolni a hazafiságot és nehéz harcaira fölfegyverezni és edzeni a magyart, kedves alkalmat találhatnak a krakkói ünnepségben arra, hogy az erkölcsi erőt, mely az oroszverő hős király emlékének ünneplésében számunkra kínálkozik, el is hozzák a mai nemzedék nemzeti erkölcseinek gyarapítására : a tudós akadémia, a történeti társaság, írók és művészek köre, erdélyi múzeumegyesület, székely egyesület, a kulturegyesületek : ne ismernék-e föl hivatásuk körébe esőnek a zarándok utat vagy a koszorú küldést Báthory sírjához ? Nem magasztos érzület forrása-e a gondolat, hogy a sátoraljaujhelyi dalegyesület a magyar himnuszt zendítse meg, midőn a lengyelség a magyart ünnepli ? Felsőmagyarországi nagyobb városaink : Újhely, Kassa, Eperjes, melyek a lengyelekkel a legszívesebb viszonyban állnak, a testvériség kapcsát úgyszólván táplálják élő érintkezéssel, találhatnak-e kegyeletesebb alkalmat a lengyelek ismételt látogatásának viszonzására ? ....—....Halottak napján gyujtottuk meg e szerény mécset egy fényes emlék mellé. Elfújja-e a szél, mielőtt rezgő sugára vetődik a magyar szivekbe ? .... Szegény lengyel, a kinek egykor királyokat is adhattunk, most koszorúkkal kínálunk. De nem veszett el nemzet még, csak a melyik magáról lemondott. Amelyik múltját, nyelvét és földjét nem adja, azé a remény a legsanyarubb sorsban is, mert a halottak napjának is a szivek rejtekébe zárt remény a jelszava: föltámadunk! Itathatok s az intézet remélhetőleg zavartalan élhet hivatásának. Csupán az a növendék, ki a vizsgálat alatt nem merte becsületszóra kijelenteni, hogy a tüntetésekben nem vett részt, s az a 11 növendék, ki utóbb az amnesztia feltétele gyanánt kiírt hasonló tartalmú nyilatkozatot aláírni röstelte, kénytelen elhagyni a kizáratás bélyegével az intézetet. Beavattatván az ügy részleteibe, el kell ismernünk, hogy az igazgatónak igen nehéz feladata volt: szemközt látta magát egy ifjúsági zendüléssel, melynek ellenében úgy az elöljárói tekintélyt, mint a tanulók érdekeit oltalmaznia kellett. A szigor és szeretet arányának eltalálásától függött a siker. A szigor provokálva volt nemcsak a zendülés ténye által, hanem azért is, mert a fiatalságnak a viszályt megelőző izgalomra ürügyül felhozott egy kérdésben — mint értesülünk — csöpp igaza se volt. A Kazinczy-kör helyiségében ugyanis egy iskolaszolga már húsz év óta kap éji szállást, éji felügyelet címén s az igazgató ez évben csak annyi újítást szándékozott tenni, hogy a szolga ne legyen kénytelen a földön aludni, mint eddig történt, hanem kapjon egy szekrényalakú bútort, melynek egyik fiókjába ágy vethető. A bútor még nem is kész,, s az igazgató, ki a körnek egyik alapító tagja volt óvári tanuló korában, s a fiatalság kedvét elvenni a körtől nem szándékozott, kész lett volna elejteni intézkedését, ha a fiatalság ezt a követelésnél enyhébb formában kívánja tőle. Ebből a lappáliából csak egyes diákok izgatásai miatt keletkezett komoly öszszetűzés, kik az igazgatósággal egyébb fegyelmi okokból is már hadi lábon álltak s úgy reméltek e viszályban győzedelmeskedni, ha az egész tanulóságot felbujtják és szolidaritásra bírják. Ily helyzetben a szigor szüksége adva van. De adva volt másrészt az engesztelődés lehetősége is. A tüntető fiatalság a macskazenéért, melyet igazgatójának méltatlanul, botrányos megfeledkezésből az ágykérdés miatt adott, igényt formálhat arra mentségre, hogy beszámíthatlan állapotban cselekedett. Konstatálva van ugyanis, hogy a tüntetés hajnali 4 óra után történt és a tüntetők egy táncmulatságot követő pezsgőzésről ittasan mentek a helyszínére. Az meg épen becsülni való fiatalok részéről, hogy akik bűnösöknek tudták magukat, a vizsgálat alatt hazugul nem adták becsületszavukat az ellenkezőre. Bonyolulttá vált a megoldandó kérdés azáltal, hogy az egész fiatalság szavatosságot vállalt a tüntetőkért és sztrájkolásra, újabb tüntetésekre készült, sőt a fegyelmi eljárás alól kibúvandó, az intézetből tömeges kilépését jelenti be. Ma is azt hiszszük, hogy az igazgatóság túlozta e nyilatkozat komolyságát, midőn reá a tömeges kizárás rendszabályával felelt. De miután a kizárás a tanulók zömére csupán föltételes volt s tényleg eredményre vezetett, kifogásunk ellene többé nem lehet. Szívesen hozzuk az ügy ily lefolyását nyilvánosságra, hogy lecsillapodjon a kínos hatás, mely a válság alatt a katasztrófa hírére országszerte támadt, s melynek mi is éles kifejezést adtunk. Örvendünk, hogy a katasztrófa csak látszólagos volt és következményei elmaradtak, melyektől tartottunk, így önként elesnek mindama következtetések, melyeket mi a katasztrófa bejelentett, tényéből az intézet igazgatójának , Balázs Árpád urnak személyére, tehetségeire, erélyére és tapintatára vonatkoztattunk. A m.-óvári eset. A legilletékesb kézből, hivatalos okiratok alapján tárgyaljuk még egyszer a válságot, melyen az óvári gazdasági akadémia a múlt héten keresztül esett, s mely akkor országszerte kínos föltünést és megbotránykozást keltett. Azóta a válság — s ezt örömmel jelentjük — szerencsésen lefolyt. A tanulók nagyrésze, szám szerint 70, igénybe vette az igazgatóság által adott amnesztiát, az előadások folya mai számunk 8 oldalra terjed.