Budapesti Hírlap, 1887. szeptember (7. évfolyam, 240-269. szám)

1887-09-01 / 240. szám

Budapest, 1887 Vll. évfolyam 240. az. Csu­torták, szeptember F. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. *ejelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 k r., vidéken 5 kr. Hanyatlás. Budapest, aug. 31. (*) A főváros közéletéről siralmas vázlatot kaptunk az utolsó iskola­­széki választások eredményében. Olyan eredmény ez, mintha az or­szág első törvényhatósága, Budapest polgársága abdikálni akarna arról a ranglépcsőről, melyet hazánk politikai szellem és anyagi mozgalmaiban mint vezér, a nemzeti géniusz zászlajának hordozója, és követendő mintakép a többi városok és vidéki társadalmak fölött elfoglalni hivatva van. Mintha mindenki megfeledkezett volna a törvény intencióiról, mely az iskolaszék intézményét megalkotta, é­s egy bizonyos oldalról megpendített frivol fölfogásnak a polgárság közönyös toleranciája emeltyű gyanánt szolgált volna. A törvény az iskolaszékben a tár­sadalom legfüggetlenebb, legértelmesb tényezőit kivánta a népoktatás érdeké­ben egyesitni s állandó érdeklődésüket az ügy számá­ra e­z, ellen­őrzési jog meg­adása által lekötelezni, biztositni. .De az előttünk fekvő névsorok, a lezajlott vá­lasztási procedura egész menete a tör­vény teljes félreértésére, a fogalmaknak ez ügyben aggasztó zavarára vallanak. Általános jellemzésül elég annyit konstatálnunk, hogy az intéző körök előtt csaknem valamennyi kerületben nem az iskola és oktatásügy érdeke, ha­nem a képviselőválasztási harcban emelt pártkorlátok és érdekek szempontja volt irányadó. A jelölteket a kortesbizottsá­gok áll­ták föl s az ötéves mandátum­ért lefolyt marakodásból fönmaradt in­dulatok, szenvedélyek, érdekcsoportok, korteshajrák, magán-nexusok tartalékát minden visszataszító tartalmával együtt rákenték az iskolaügyre. Valóban, ha van intézmény, melynek illetetlennek kell maradni azoktól a go­nosz rugóktól, melyek a választási ve­­télybe nálunk bele szoktak játszani, — ha van szentély, mely előtt minden pártnak egyaránt meg kell hajtani a zászlót s minden ellentétet kiegyenlítve, közös érzésébe kellene beleolvadni a gyermekvilág iránti szeretetnek és köte­lességérzetnek, akkor ez intézmény, e szentély — a családon kivül — csak az iskola lehet. Annál felháboritóbb jelenség, ha a pártkortes kufárszelleme az iskola szen­télyében is tanyát mer ütni, — annál elszomorítóbb, ha ezt veszteg, szótlanul tűri a polgárság zömének közönye. Számos keserű panasz érkezik ez állapotok miatt i.o.'sáv’­, A fonák ered­­mény szégyenét kezdi mindenki érezni. Maguk a megválasztottak közt létező komoly elemek mondhatóan zavarban vannak a vegyes társaság láttára, mely e csélcsap választási módszer révén az iskolaszékbe bejutott. Találunk az iskolaügy új ellenőrzési fórumában uj nevekre s azok, kik őket a korábbi homályban, melyből most ki­emelkedtek, ismerték, elszomorító véle­ményt mondanak szellemi, helylyel-köz­­zel erkölcsi színvonalukról. Lehet-e is­kolalátogatónak, a pedagogikus kérdé­seibe beleszólónak elfogadni oly alako­kat, kik otthonuk táján csak iszákossá­­gukról notóriusak ? Szabad-e megengedni, hogy az iskola küszöbén belül a kisded növendékekkel érintkezzék egy kikiál­tott szocialista, ki meggyőződéseinél s munkásvezetői professziójánál fogva hadi­lábon áll a konzervatív társadalommal, a fennálló jogelvekkel s a vallás intézményeivel ? Vagy mit szóljunk ahhoz, a­mit egy egész városrész ma hüledezve vett tudomásul, hogy egyik iskolaszék megalakulásakor a gondnoki állás dekó­ruma pár év előtt bevándorolt lengyel zsidónak jutott, ki ellen folyvást panasz­kodnak a fővárosi közkórház betegei, lévén a beteg­ koszt szállítása az ő béré­ben, hogy irtózatos eledellel tartja őket s e réven gazdagszik? Ilyen és hasonló kezekben mi lesz az iskolaügyből, mily munka kerül ki efféle iskolaszékből, mily viszonyok fel­­kültiek ki a kerületi tanítói karnak és lelkészeknek ily szek­enyb­ek­uz?szorai,­ hu ellenőrző hatósággal való érintkezésé­ből ? — azt nehéz is, könnyű is elkép­zelni. Kétszeres a lelkiismeretbéli tisztük, gondjuk, felelősségük a megválasztottak komoly, intelligens elemeinek, hogy a közéjük nem valókat ellensúlyozni, az A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A polgár udvar. (Kiküldött tudósitónktól.) — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Szóma, aug. 27. Az a gyűlölet, melylyel a bolgárok min­den iránt, a mi idegen, viseltetnek, első­sor­ban a fejedelem nagyszámú kísérete ellen irá­nyult. K­o­b­u­r­g herceget még Ebenthalban figyelmeztették, hogy legfeljebb két-három tag­ból álló kíséretet vigyen magával, de azok száma, a­kik vele jöttek, jóval meghaladja ezt a maximumot. És így történt, a­minek hírét bizonyára meg­vitte már a távíró, hogy S­­­a­m­­b­u­­­o­v arra­ kérte a fejedelmet, hogy a ma­gával hozott idegeneket cserélje fel bolgárok­kal, kik ép úgy be tudják tölteni a h­adsegédi és titkári állásokat, mint azok az urak, kik Európa különböző országaiból sereglettek ösz­­sze, hogy Bulgáriában új és jobb hazát talál­janak. Stambulov kifogásai nem egészen alapta­lanok már csak azért sem, mert Koburg her­ceg vagy megbízottjai csakugyan igen szeren­csétlenül állították össze a kíséretet, melynek egyetlen egy tagja sem tudja még magát bele­találni új méltóságába és az egész oly impresz­­sziót tesz, mintha a Gerolstein­ nagyhercegnő ud­vari hivatalnokai költöztek volna be a szófiai fejedelmi palotába. Különös szerencsétlenségük a bolgár feje­delmeknek, hogy „ hofmarsall“-jaikat a lehető legrosszabbul válogatják meg. Ried­esel báró is sok-sok kellemetlenséget okozott Bat­tenberg Sándornak és Koburg herceg sem sze­rencsésebb hofm­arsalljával Grenand de Santa Croix vikomttal. Mily hangzatos név, mely odaillenék Offenbach legbolondabb operettjeinek szereplői közé. a­z Orleansok protekciója varrta Koburg herceg nyakába a vikomt urat, ki bár magára öltötte szép, arany gombos és zsinóros, tengerzöld­ szin frakkját, s a hivatalos méltóság arcáról olvasható le, még­sem tudja magát beletalálni új szerepkörébe. Bajos volna e levél szűk keretében felsorolni azt a sok tapintatlanságot, a­mit a vikomt már eddig is elkövetett. Még az „Orient“ gőzösön azzal kezdte meg működését, hogy a fejedelmi kíséret egy részét nem hívta meg a diszlako­­mához, de a gőzös második és harmadik fűtője ott evett egy asztalnál Ferdinánd fejedelem­mel. Másnap azután a vikomt úr fejedelme pa­rancsára kénytelen volt bocsánatot kérni a meg nem hívott urak mindegyikétől. Meg is tette teljes hivatalos díszben, zöld frakkjában, szinte szánalmat ébresztve maga iránt, a­mint deresedő, tekintélyes bajusza alól, rebegte a bocsánatkérő szavakat. Ily kedvezőtlen auspiciumok között kezdte meg magas állásának betöltését, még az or­szág határain kívül és nem több szerencsével, folytatta azt a Szófiába való megérkezés után. Midőn I. Ferdinánd fejedelem végre megérke­zett országa fővárosába és bevonulhatott kénye­lemmel és nyugati ízléssel berendezett palotá­jába, alig várva az ebéd idejét, hogy a Balkán kosztja után, melynek menüje : zöld uborka, dinnye, török kávé, végre egy ízletes falatot ehessék, két óra­ hosszatt kellett várakoznia étlen-szomjan, mert a vikomt úr, nyolcadtél helyett tizedfél órára tette az ebéd idejét. Ezt követeli az etikett és azt, hogy tizenkét tál étel szolgáltassák fel. A fejedelem pedig meg­unva a végtelen menüt, a nyolcadik fogásnál felállott és nagy boszosan „visszavonult lak­osztályába.“ Grenaud de Santa Croix vikom­tnak azon­ban mégis van egy nagy előnye a kíséret más érdemes tagjai felett. Róla, legalább tudják, hogy micsoda, miféle hivatalt kell betöltenie. De ki tudná megmondani, hogy Ritter v. N­ordfeldt mit keres Bulgáriában, mit ke­res a fejedelmi udvarban ? Oly probléma ez, melynek megoldása még több fejtörést okozna, mint a bolgár kérdésé. A lovag egyike a leg­furcsább alakoknak: kopott cilinderben, min­dig fekete kabátban és soha esernyő nélkül, melyet úgy látszik talizmánként hozott magá­val Koburg herceg udvarába. Csodálom kü­lönben, hogy ez az esernyő nem tette népsze­rűtlenné Nordfeldt urat a hercegnél. Rossz, omen ez a bútor az Orleansok családjában. A­­ki tudja, hogy Lajos Fülöp, a fejedelem nagy­­atyja, épen csak egy esernyővel menekült meg­ Parisból, az elismeréssel fog adózni Nordfeldt, úr vakmerőségének. Nem tehetek róla, de a derék lovag ki­hívja az összehasonlítást azzal a becsületes, rövidlátó szertartásmesterrel, ki sablon­ alakja az operetteknek és a ki egy negyedóra alatt Mai számunk 12 oldalra torkod.

Next