Budapesti Hírlap, 1888. július (8. évfolyam, 182-211. szám)

1888-07-02 / 182. szám

Budapest, 1888. Vil­. évfolyam [82. sz. Hétfő, julius 2. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben­i fer., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Apponyi Jászberényben. Budapest, jul. 1. Az országgyűlés berekesztetvén, Appony­i volt az első, ki választóihoz szólott. Az ellenzéki vezér ez alkotmá­nyos érzése és magaviselete elismerésre méltó, oly országban, hol a választó­­polgárokkal törődni és nekik a politi­káról nyíltan számot adni, a divatból kiment. Hogy Apponyi a t. háztól a közönséghez fordul s mintegy a közvé­leményre appellál, azt mindenesetre tanúsítja, h­ogy ő súlyt fektet a közvé­leményre és terveire, valamint szemé­lyére nézve szükséges tényezőnek te­kinti a közbizalmat. Jól tette, hogy Jászberénybe lement, ezt nem fogja tagadni senki. Mint kitűnő szónok, a beszéd ha­tását bírja. E beszéde is országos figyel­met követel és érdemel s feltűnést fog okozni hangjánál és tartalmánál fogva. Apponyi úgy beszél a kormányról, mintha vén, kopott, roskatag volna. A miniszterekről sorra kíméletlenül nyilat­kozik, mint kik feladatuknak megfe­lelni képtelenek. Ellenben dicséri a mérsékelt ellenzéket és hizeleg a több­ségnek, mintegy felszólítván a szabad­elvű, pártot, hogy ejtse el ezen elkor­hadt minisztériumot s forduljon el a politikai, meddőségtől és fuzionáljon a mérsékelt ellenzékkel — vele, majd ő csinál az országnak uj adminisztrációt, jobb igazságszolgáltatást s rendezi a pénzügyeket, nem félig, hanem egészen. Ezen hangért sokan fognak rá nehez­telni, de ez mellékes, az a főkérdés, mi jogosítja föl Apponyit ily föllépésre ? A delegációban nyert babérok és szerzett tapasztalatok ? Alkalmasint ezek, mert Apponyi előszeretettel be­szél a delegációkról s ott viselt dolgai­ról. A kulisszák mögé azonban nem en­ged betekintést. A­miket terjedelmesen a pénz­ügyekről mond, az objektív kritika s Tiszára nézve méltányos akar lenni. Mindazonáltal „elégtelen“ osztályzatot ad neki. Apponyi régtől fogva a köz­­gazdasági politikára fekteti a súlypon­tot a mező fiskalitással szemben, me­lyet a kormány folytat. S e kormány­nak a közgazdaság leggyengébb oldala. Apponya beszéde ilyképen nem is annyira beszámoló, mint inkább akció jellegével bír. Ámbár a piacon, de nem a piacnak beszélt, hamisan címezve a politikai döntő köröknek szólt. Vájjon észre veszik-e ezek ? Lesz-e sikere e beszédnek? Vagy elhangzik a pusztá­ban az is és marad Magyarországon a siri csend ? A beszédet tudjuk élvezni és ér­teni, eredményét nem latolhatjuk. Bíz­zuk sorsára. Kiküldött tudósítónk jelentése a következő : Jászberény, jul. 1. Apponyi Albert gróf ma jelent meg vá­lasztói előtt, hogy beszámoljon saját, valamint pártja működéséről az országgyűlés imént befejezett első ülésszakában és a delegációban. Kíséretében voltak ifj. Ábrányi Kornél, Bolgár Ferenc, M­e­n­­c­z­e­r Géza, Bartók Lajos, Thuróczy dr. és a fővárosi sajtó több képviselője. A jászberényi közönség a tisztelet és ragaszkodás számos jelével fogadta nagynevű képviselőjét. Hatvanig deputáció ment elébe, a jászberényi állomáson pedig nagy so­kaság fogadta lelkes éljenekkel. Apponyi Albert gróf válaszolva Elefánty Sándor polgármester üdvözlő beszédére, egy hosszú kocsisor élén bevo­nult a városba. Tarack-lövésekkel és éljenekkel üd­vözölték útjában K­o­n­c­z Menyhért plébános ven­dégszerető házáig. Beszámolóját a városház előtti fellobogózott téren tartotta sok száz főnyi hallgatóság jelenlété­ben. Beszédje, lényegtelen kihagyásokkal, a kö­vetkező : Igen tisztelt választó­közönség ! Midőn ezelőtt körülbelül egy évvel ugyanezen helyen megjelentem, közvetlenül a választások befe­jezése után, midőn azt voltam kénytelen beismerni, hogy a választásoknál pártunk 10—12 képviselői megbízást elvesztett, akkor sok hang emelkedett, nem ugyan itt, hanem a hazai sajtóban, mely azt a pártot, melyhez tartozni szerencsém van, már a po­litikai tényezőknek sorából kitörlendőknek vélte, mely azt hitte, hogy nincs sem hivatásunk, sem jö­vőnk. És ime, tisztelt választó­közönség, egy ország­gyűlési ülésszak után, nem egészen egy évnek le­forgása után, jogos önérzettel léphetek önök körébe és elmondhatom, hogy az eredmények tanúsága sze­rint azok a baljóslatok nem teljesültek. Pártunk ezen ülésszak alatt jelentőségében és súlyban az ország előtt növekedett. Köszönhetjük ezt elvbarátaim buzgalmának, ám a szoros egyetértésnek és­ kölcsö­nös bizalomnak, mely pártunkban uralkodott, és a­mely lehetővé tette, hogy komoly, következetes politikát folytassunk, mely po­litikai ellenfeleink elismerését is kivívta. De tartozom önöknek azzal, hogy erről a mű­ködésről, melynek eredményeivel, mint pártember talán meg lehetek elégedve, részletesebben számot adjak. Mi mindjárt az országgyűlés kezdetén az ál­talunk benyújtott felirati javaslatban kifejtettük munka­programmunkat, kifejtettük azokat az elve­ket, melyek bennünket ellenzéki kötelességeink tel­jesítésében vezérelni fognak. E felirati javaslatnak alapján állunk ma is. E felirati javaslat alapján fog­juk teljesíteni kötelességünket az egész országgyű­lésen át. A hazára fontos ügyek közül ma is első­sor­ban a rongált pénzügyi helyzetűek or­voslása áll. Erre a nagy kérdésre vonatkozólag az országgyűlés megkezdése előtt nyilatkoztam, hogy bár nem remélem, hogy ugyanaz a kormány, mely­nek politikája a pénzügyeket oly súlyosakká tette, azokat ismét orvosolni képes legyen, mégis miután a nemzet ugyanezen feladatot ugyanezen kormány­nak kezeire bízta, a legtárgyilagosabban fogjuk mér­legelni azon intézkedéseket, melyeket a kormány e célból javaslatba hozni fog és örülni fogunk, ha vá­rakozásaink ellenére ez a kormány sikeresen oldja meg azt a feladatot, a­melynek megoldása a hazára nézve oly véghetetlenül fontos, melynek meg nem oldása pedig újjászületett államunkra nézve oly vál­ságos lehet. Az első ülésszak majdnem kizárólag a pénzügyi kérdéseknek volt szentelve. A kormány­­iejtette azokat az irányzatokat, melyekben az or­voslást keresi, azokat a rendszabályokat, melyektől a javulást várja. Ma már egy összefoglaló ítéletre képesítve vagyunk. De sajnos, ez az összefoglaló ítélet kedvezően ma sem hangozhat. Ma, a kormány terveinek ismeretével bírva, azt a sajnos meggyőző­dést kell kifejeznem s arra az álláspontra kellett helyezkednünk az országgyűlésen is, hogy csupán azokkal az eszközökkel, azon az úton, melyen a kor­mány ezt jelenleg megkísérti, meggyökeredzett pénzügyi bajainkat orvosolni nem lehet. És ezért a bizalmatlanság álláspontját fenntartottuk és fenntartjuk a kormánynak pénzügyi és ösz­­szes politikájával szemben. Ez okból nem sza­vazhattuk meg a kormány pénzügyi előterjesz­téseit, az egyetlen szeszadó-javaslat kivételével, melynél annak közgazdasági fontossága döntött. Ezt az ítéletet indokolni tartozom. Igazságos aka­rok lenni és azért konstatálom, hogy bizo­nyos irányokban a közelmúlt gaz­­dálkodásához képest javulás és magába szállás észlelhető. A javu­lás mutatkozik először abban, hogy a költségvetési előirányzatok kevésb­é fantasztikus jellegűek, inkább megfelelnek a valóságnak, mint azelőtt, úgy a ki­adásokra, mint a bevételekre nézve, habár még nem érték el a teljes realitásnak kívánt fokát. Ja­vulás észlelhető az irányban is, hogy az előirányza­ton túl a korábbi időkben történt milliókra menő költekezések most elmaradnak s hogy a kormány az országgyűlés által elfogadott előirányzatot az utolsó esztendőben legalább betartani igyekezett és fő vonásaiban be is tartotta. Javulás mutatkozik továbbá a pénzügyekre nézve, habár az az adófize­tőkre nézve elég keserves, (Úgy van! ügy van!) de kikerülhetetlen annyiban, hogy új jövedelmi for­rásoknak teremtéséről nagy mértékben gondoskodás történt és a jövedelmi források nincsenek is helyte­lenül megválasztva. Javulás észlelhető végre egy­általán abban, hogy most legalább törek­vés van arra, hogy rendszeres pénzügyi politika legyen, a­mit az utolsó években egyáltalán nélkülöztünk. Midőn így az igazság kedvéért felsoroltam azokat, mikben javulás mutatkozik, kénytelen va­gyok mégis kimondani, hogy mindez az eredménynek elérésére nem elég s hogy a kormány tervei nagy számítási hibákban leledzenek s ha ki nem javíttatnak, a számítás várt eredményének bekövetkezését meg fogják hiúsítani. Az első hiba az, hogy még mindig nem tudták, a helyzet komolyságától teljesen áthatva, azzal az elke­rülhetetlen szigorral és követ­kezetességgel a fölösleges, a nél­külözhető, az elodázható kiadá­sokat fékezni, megszorítani, el­odázni. Szaló ezt több példával illusztrálja. Egy nagyravágyó miniszter a mostani időpontot tartotta alkalmasnak arra, hogy a Vaskapu szabályozásával álljon elő. A második hiba az, hogy a kormány a felveendő kölcsön kamatait sok­kal kicsinyebbre teszi, bár tényleg többet fognak elnyelni. A harmadik és legfőbb hiba az, hogy a kormány az új jöve­delmi forrásokból, a dohányból, bor- és húsfogyasztási adókból stb. sokkal több jö­vedelmet vár, mint a­mennyit elő­reláthatólag behozni fognak. A leg­főbb hiba itt abban rejlik, hogy egész állami szer­vezetünk, közigazgatási gépezetünk nem képes azo­kat az előírt jövedelmeket tényleg behajtani és hogy a nemzetnek közgazdasági ereje — ha az egy öntudatos és tervszerű köz­­gazdasági politika által nem istápoltatik — tar­tósan nem lesz képes a rendezés­nek terheit egész kiterjedésük­ben elviselni. A magára hagyott pénzügyi igazgatás, a politikai közigazgatás által nem támo­­gattatván erősen, nem lesz képes kellő ellenőrzést­ gyakorolni a behozott szigorúbb rendszabályok ér­telmében. A közigazgatás, mostani összealkotásában, képtelen részrehajlatlan, lelkiismeretes ellenőrzést gyakorolni. Mai számunk 8 oldal-

Next