Budapesti Hírlap, 1889. június(9. évfolyam, 150-177. szám)
1889-06-01 / 150. szám
Budapest, 1889. IX. évfolyam 150. sz. _________ Szombat, junius I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 60 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkentőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utca 16.sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Diplomáciánk tehetetlensége. Budapest, máj. 31. Az események Szerbiában külpolitikánk élhetetlenségéről tesznek szomorú tanúbizonyságot. A dolgok fejlődnek, egészen úgy, mint minden okos ember előre látta, ha nem is volt soha államférfiú és diplomata. Logikai következetességgel Milán és Natália elválása óta folynak azonképpen, a mint monarchiánk érdekeinek ellenére s Oroszország politikájának előnyére legcélszerűbb. S ennek oka egyszerűen az, hogy Oroszország mindent megtesz terveinek keresztülvitelére, Ausztria-Magyarország pedig nem tesz semmit, hanem elmulaszt mindent. Már Milán tartózkodása alatt Gleichenbergben, s találkozásakor Biszticscsel Abbáziában, tudnia kellett külügyminiszterünknek, hogy Szerbiában fordulat készül, oly fordulat, melyet Ausztria-Magyarországnak nem szabad engedni, hogy bekövetkezzék. Milán király pozíciója azért vált tarthatatlanná, mert senki őt nem tartotta. Jó tanácsokkal szolgáltunk neki és aprópénzzel, de tanácsra nem szorult s a pénz nem volt elég, neki erőre és biztosításra volt szüksége. Milán elég eszes ember, hogy helyzetét megítélje, s nem mondott volna le, ha maradhatott volna, azaz, ha Ausztria-Magyarországra minden körülmények között számíthat, amig nem késő, de mivel látta, hogy magára van hagyatva, s csak a végső szükség alkalmával talál esetleg tényleges támogatást Ausztria-Magyarország hatalmában , jobbnak látta ezt nem kockáztatni, hanem koronájának árán kiegyezni Oroszországgal, s a szerb ellenzékkel, hogy legalább fiának megmentse a trónt, s magának tisztességes visszavonulást és nyugdíjat biztosítson. Az alkotmányrevízió csak erre való volt s elmaradt volna, ha monarchiánk más keleti politikát követ ; ez az alkotmányrevizió egy további lépés volt monarchiánk kiszorítására s az orosz befogás túlsúlyra emelkedésére. Riszticset esküdt ellenségünknek ismertük régtől fogva, mégis, hogy régenssé lett, nemcsak tűrtük, hivatalosan és félhivatalosan hizelegtünk neki; magunkat csaltuk meg, nem ő csalt meg bennünket. — Risztics azután lassan, de nyomról-nyomra előkészítette Szerbiát az orosz politika befogadására s az Ausztria-Magyarország iránti ellenségeskedésre. Ilyen tény Mihály exmetropolita hazahívása Oroszországból s Garasanin és a haladópárt megtámadtatása és szétveretése. Ez nemcsak véres boszu akart lenni, hanem megsemmisítése az osztrák-magyar barátságnak és szövetségnek örökre, hogy soha többé szerb pop maestro megtalál tegnap este s a lehető legnyájasabban meghív másnapra magához ebédre, mert pompás ananászt és pulykapecsenyét kapott egyik tanítványától. Elmentem. A mint beléptem, azonnal észrevettem, hogy háromra van terítve. Dudás, én, de ki lesz a harmadik ? Leültünk az ebédhez — ketten. A harmadik nem érkezett meg. Egyszerre kopogtatás hallatszik. — Lehet! kiáltja a maestro. Gyönyörű fiatal hölgy, valóságos mennyből leszállott angyal, repült be s nekem majd lehullott a pulykapecsenye a villámról. A mester bemutatása következett: „Hamvas Andor, tanár, barátom . . ., Bércziné, özvegyi Bércziné, a szép özvegy, leteszi kalapját, felöltőjét és bocsánatot kér, hogy elkésett, de zongoraleckét adott. (Megbocsátottunk!) Aztán leült harmadiknak az asztalhoz és angyal létére pokoli étvágygyal evett, mint valami éhes zongoratanítónő. Társalogtunk. Bércziné igen kedves volt, magam is, bár a görög nyelvet adom elő, egészen belemelegedtem a társalgásba, úgy, hogy szinte rosszul esett, midőn barátom megnézte az óráját, fölkelt és menni készült. A szép asszony is fölemelkedett. — Hohó, nem lehet! — monda a mester. Itt a kávésmasina, csak főzze meg Málika szépen a fekete kávét Andor barátomnak, legyen háziasszony, mert különben ez a mérges ember kifütyöli, ha valamikor koncertet ad. Egy óra múlva visszatérő kolitikusok ne merészeljenek Ausztria- Magyarország mellé szegődni, nehogy Milán király és Garasanin s a többi haladópártiak sorsára jussanak, azaz számkivettessenek, börtönbe vettessenek, agyonveressenek, vagy a Morava vizébe fullasztassanak. Ausztria-Magyarország barátainak Szerbiában Bertalan-éjet készített Risztics és pártja. Kiirtani az egész pártot, mikor gyűlésben együtt van Belgrádon: ez volt a cél és ha nem is ülték meg őket mind, a pártot szétugrasztották s megfélemlítették; elérték azt, hogy mint párt, többé nem létezik. Ezt csak úgy érhették el, hogy Ausztria-Magyarország diplomáciája korlátolt gyámoltalanságában ellenségeinknek szabad kezet adott, barátaink tönkretételére. Diplomáciánk a gyávaság bölcseségével hunyt szemet mindazon veszélyek előtt, melyek monarchiánkat a Balkán-félszigeten az orosz befolyás előrenyomulásából, s a pánszláv izgatásból, de még inkább összes szövetségeseink és barátaink méltatlan cserbenhagyásából fenyegetik Oroszország példáját lássuk, hogy az miként bánik párthíveivel ? Ott van Mihály metropolita esete, kit Milán király hivatalától megfosztott s számkivetett; Oroszország befogadta, méltóságát jogérvényesnek s fennállónak tekintette, neki kegydijat juttatott évekig s most visszaviszi állásába. A szerb ész-A szép asszony, mint engedelmes tanítványa a maestronak, s mint maga is ambiciózus zongoratanitónő, minthogy kettőtől háromig nem volt sehol órája, nem igen kérette magát és visszaült helyére, belenyugodott megváltozhatatlan sorsába, készitette a megrendelt fekete kávét s közben — mig a masina spirituszlángja lobogott — beszélgettünk elhunyt férjéről. Meghatva beszélte el, hogy férje igen előkelő honvédőrnagy volt a régi gárdából. Bérczi Gábor már a szabadságharc alatt több csatában vitézül harcolt és nem egy sebet kapott. Már ötvenhatodik évét taposta, midőn Maros Amáliát (igy hívták a szép özvegyet lánykorában) egyik rokona házánál meglátta, megszerette és nemsokára feleségül kérte. Bérczi hajdan gazdag ember hírében állott, hanem a sors szeszélye, a viszontagságok elpusztították a nagy vagyont s mikor a vitéz katona elhunyt, özvegyét minden vagyon nélkül hagyta hátra. Lányuknak, a kis Erzsikének, már a zongoraórákból szerezte meg fenntartását a szép özvegy. „Sokat sírtam, mert férjem forrón szeretett s én is, én is szerettem férjemet !“ Pár percnyi szünet következett, mely alatt a szép özvegy szeméből pár könycsepp pergett alá, melyet a visszaemlékezés sajtolt szeméből. Azután egyszerre hozzám fordult: — Nemde ön nőtlen, uram ? — Nem akadt még eddig nő, ki belém szeressen ! — feleltem rezignációval. — Furcsa ! — folytatás. — Inkább szomorú ! — feleltem én. Kis szünet, jelentőségteli szünet következett, mely után foolytatom : A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA A fekete kávé. — Elbeszélés három levelbén. — — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — I. Kedves barátom ! — Kincs borzasztóbb, mintha az ember el van hagyatva ; ha nincs senkie, a ki várja ; ha nőtlen, vagy már éppenséggel agglegény ! Elvesz a kedvem, ha kis hónapos szobámba térek. Egy veréb, mely ablakomra száll és egy egér, mely hálótársam — dehogy kergetném el ! — egyedüli vigasztalóm. Beh irigyelném sorsodat, derék férfiú, ha annyira nem szeretnélek ! . . . A te szép Matildád mellett a lét igazi mennyország ! Itt a nagy városban vagy kávéházba vagy vizitre jár a magam fajta ember , s a kávéház akárhogy veszszük is csak kávéház és a vizit bizony csak — vizit, barátod Andor. II. Kedves barátom ! — Múlt levelemben igen lenézőleg nyilatkoztam a vizitek felöl, azért fogtam kezembe a tollat, hogy a vizit ellen való vétségemet helyrehozzam. Úgy van, úgy ! A napokban, ebéd után, olyan érdekes vizitet éltem át, mely egy színdarabbal fölért. (Egerem és verebem féltékeny lehetne, ha meghallaná !) A színdarabot én és még valaki rögtönöztük, a rendező Dudás barátunk, a híres zongoramester. Mai extrnunk 12 oldal.