Budapesti Hirlap, 1896. április (16. évfolyam, 91-119. szám)

1896-04-12 / 101. szám

1896. április 12. BUDAPESTI HÍRLAP. (101. sz.) fog maradni, mert idejük ki van szabva a bécsi tartózkodásra. A Park-klubban megkezdődött a pezsgő élet, mióta jobbra fordult az idő és lehet tenniszezni. Pénteken-szombaton csak úgy hemzsegett a gyö­nyörű termekben a vendégek serege, kik teával, tár­sasjátékkal töltötték a délutánt, suttogva a legkö­zelebbi jövő függőben levő eseményeiről, melyek sok mindenféle személyes kérdéssel vannak egy­bekötve. L A kártya. T- Saját tudósítónktól. — Budapest, ápr. 11. Az országos kaszinóban ma rendkívüli választ­mányi ülést tartottak. Jelen volt a három igazgató (Wekerle, Péchy Tamás és Teleki Géza gróf) és nagyszámú választmányi tag. Bejelentették mindenek előtt Bakó Emil ki­lépését, a­mit a választmány szó nélkül tudomá­sul vett. Szóba került aztán egyik fővárosi lapnak gyanúsító cikkelye, mely egy a kaszinóban állí­tólag megtörtént harmadik kártya-afférre vo­natkozik. Mivel azonban időközben az illető lap visszavonta állítását, napirendre tértek a dolog fölött. Az igazgatóság bejelentette, hogy a városban keringő és a sajtóba is eljutott mendemondák alap­ján nyomozást indított a kaszinóban, kihallgatván a cselédséget is; semmi olyan adat birtokába azonban nem juthatott, mely megerősítené a gyanút, vagy világosságot vetne a rágalmak eredetére. A hazárdjátékoknak a kaszinó helyiségeiből való kiküszöbölése tárgyában legközelebb újabb vá­lasztmányi gyűlést fognak összehívni, mely a kér­dést az egybehívandó közgyűlés elé fogja terjesz­teni. Valószínű, hogy a közgyűlést április 26-ára hívják egybe. Wekerle erősen ragaszkodik indítványához, nem bizonyos azonban, hogy keresztül tudja-e vinni. A tagok (és főleg a nem kártyázó tagok) nagy többsége az ellenzékben van és fölöslegesnek, időszerűtlennek, a kaszinót ok nélkül kompromittá­lónak tartja a játékosok ellen tervezett drákói szi­gorú rendszabályokat, a­melyek a nagy­közönség szemében utólag megerősíteni látszanak a gyűlöletes pletykákat. Wekerle azonban alkalmasint formális kabinetkérdést vet föl. Ez esetben (mivel a kaszinó egyelőre nem akarja és nem tudja nélkülözni ügy­buzgó elnökét), opportunitásból talán mégis megsza­vazzák indítványát.* Tegnap és ma egyebet sem csináltak az emberek a fővárosban, mint a kártyák hátát tanulmányozták. Kisült, hogy nemcsak a kaszinó kártyáján, melynek hátán közös arabeszkek vannak, lehet keresztül látni, hanem azokon is, a­melyek hátát kék vagy vörös keresztbe futó vonalak diszítik. Ennek a titka az, hogy a ke­resztező vonalak kis dűlő négyszöget formálnak és a négyszög egyik oldalán néhány apró párhuzamos vonal sötétlik, árnyékolás gyanánt. Ezeket a kár­tyákat úgy lehet elhelyezni, hogy a figurás kártyát úgy fordítják, hogy a vonalacskák fölfelé fussanak, a színeket (tizestől-hetesig) pedig úgy, hogy a vo­nalak lefelé tartsanak, vagy megfordítva. Ilyen módon a kártya hátáról meg lehet mondani, melyik a figura, melyik a szín, a­mi 21-esben, vagy ferbliben tudjuk, mit tesz. A dolog nagyon egyszerű. A gyárból úgy kerül ki a kártyacsomag, hogy a cso­mag felső felében vannak a figurák (disznótól al­sóig), az alsó felében a színek (tízestől hetesig.) A hamisan játszó bankár, mikor a vadonat­új kártya­csomagot fölbontja, a csomagnak vagy az alsó felét, vagy a felső felét észrevétlenül megfordítja s kész a pakli. Keverheti és oszthatja azután a kár­tyát, megismeri a hátáról a szint és figurát. Csak arra kell ügyelnie, hogy a kártyák mindig egy irányban legyenek a pakliban. Ez a makináció persze csak új csomag kártyával sikerül, de tudjuk, hogy a hazárdjátékosok, a­mint néhányszor meg­fordul a kártya, mindjárt új csomagot bontanak. A nagy­közönség többnyire ilyen kártyával játszik, a­nélkül, hogy sejtelme lett volna az átlátszóságáról. Kisült továbbá az is, hogy eme kártyák nagy részének hátán a szögletvonalak elárulják azt, piros, zöld, tök, vagy makk-e a kártya. Ehhez azonban minden csomag hosszas tanulmánya szükséges, de a­ki egyszer kitanulta a paklit, többé meg nem téved. Az egyedül megbízható, diszkrét kártya az amerikai, úgy látszik, Amerikában már régen tud­ják azt, a­mit a magyar — akárhány szép birtok elúszása után — csak most tudott meg. Ott már védekeztek.* Az első magyar kártyagyár részvénytársaság, mely a kaszinókban használatos (hátán közös arabeszkek­­kel díszített) kártyát évek óta forgalomba hozta, a mai lapok nyíltterében üres lármának nyilvánította azt a híresztelést, hogy a kártyát a hátáról meg lehet ismerni és száz forintot ajánlott föl annak, a­ki ezt bebizonyítja. A gyár igazgatósága így kiált föl ebben a nyilatkozatban: A­ki azt állítja, hogy kártyáink hátlapjaikról fölismerhetők, azt tessék hozzánk kül­deni, nálunk pénzt kereshet a tudományával! Ennek folytán Szálát Mihály dr., a Magyar Estilap szerkesztője Tóth Mihály és Torna Szilárd urak társaságában ma délelőtt megjelent az első magyar kártyagyár részvénytársaság szervita­ téli központi irodájában és késznek nyilatkozott, hogy a raktáron levő kártyacsomagok akármelyikén iga­zolja, hogy a leleplezés valóság. A jelen volt igaz­gató előbb egy kék, majd vörös hátú kártya­csomagot adott elő és Szalai egyszeri megnézés után minden egyes kártyát fölismert a hátáról, noha ilyenfajta kártyával soha sem játszott. Az igazgató ezután ki akarta fizetni a száz forintot, de Szalai azt nem fogadta el, hanem fel­ajánlotta a hírlapírók nyugdíjintézetének. * Kosztka Emil kihivatta Barabás Albertet, a Fehér megyei Napló szerkesztőjét, a­ki a Babó-eset­­ből kifolyólag lapjában súlyos rágalmakkal illette Kosztka drt. Ma este megérkeztek Barabás segédei Fehérvárról és a következő nyilatkozatot adták át Kosztka segédeinek: „Tekintettel, hogy Kosztka Emil dr. urnak, a Dániel József és Babó Emil urakkal való Ugye nyilvános pertraktálás tárgyát képezte, melyhez Barabás Albert urnak, mint zsurnalisztának hozzá­szólási joga és kötelessége volt, tekintettel to­vábbá, hogy a Fehér megyei Napló kérdéses cikke ténybeli adatokat tartalmaz Kosztka Emil dr. úr ellen, melyeket Barabás Albert úr bizonyítani is tud , ez ügy elbírálása csakis a sajtóbíróság hatáskörébe tartozik. Ennélfogva Barabás Albert ur részéről a személyes elégtételadás kötelezett­ségét fenforogni nem látjuk és a fegyveres elég­tételt megtagadjuk. Budapest, 1896. április 11 Szécsi-Számmer Imre, Gero Menyhért, mint Bara­bás Albertur­ megbízottai.“ Kosztka Emil segédei, miután tudomásul vették ezt a nyilatkozatot, a következő levelet intézték fe­lükhöz : Nagyságos Kosztka Emil dr. 18. honvéd gyalog­ezredbeli m. kir. ezredorvos urnak,­­ Budapesten. Megbizásod folytán fölkerestük Barabás Al­bert urat, a Fehérmegyei Napló felelős szerkesztő­jét s föltétlen fegyveres elégtételt kértünk tőle a F. N. ez év április 8-án kelt 28. számában „Ha­mis kártyás képviselő“ cím alatt megjelent és té­ged mélyen sértő cikkért. Barabás Albert úr kijelentette előttünk, hogy a kérdéses cikket ő írta s azért a felelősséget elvállalja. Ma megjelentek Szécsi-Számmer Imre és Gerő Menyhért urak mint Barabás Albert úr megbí­zottai az Országos Kaszinóban és megbízójuk ne­vében az ./§ alatt idezárt nyilatkozatot adtak át nekünk, melyben megbízójuk részéről a fegyveres elégtételt megtagadják. Ezek után mi alulírottuk ez ügyet a magunk részéről befejezettnek nyilvánítjuk és neked jelen jegyzőkönyvet a fent érintett Nyilatkozattal további használatra kiadjuk. Budapest, 1896. ápr. 11. Mattyasovszky Mátyás, Fráter Jenő. Az ügy ilyen fordulata után Kosztka Emil dr. természetesen föl van mentve az alól, hogy Barabás ellen további lépéseket tegyen. A s­á­r. — Az opera mai premierje. — Budapest, ápr. 11. Zichy Géza gróf, a rajongó lelkű fiatal főur valamikor — nagyon régen lehetett — kigondolt egy meghatóan szép lovagregényt a hős Alárról és kedveséről, Drágfalvi Erzsébetről. A fiatal mágnás­ból idővel aztán poéta és a Kisfal­udy-társaság tagja lett, a lovagregényből pedig romantikus költői elbeszélés, sok énekben és pompás aranymetszésű diszkótésben. Mint az opera és nemzeti színház inten­dánsa, Zichy Géza eposzát később megdramatizálta és színre alkalmazta. Majd ismét lemondott állásáról , értékesítvén azonban az operában szerzett zenei ta­pasztalatait, a drámát négyfelvonásos operává dol­gozta át balletbetéttel és elektromos fényhatások­kal. Végül kinevezték valóságos belső titkos taná­csosnak s valószínűleg ebben a minőségében esz­közölte ki, hogy Alár-ra tényleg elő is adassák a budapesti operában. S az Alár-nak nem remélt impozáns sikere volt. Szándékosan kerülöm a fényes külső siker kife­jezést. Ennek, különösen hazai művel szemben min­dig ominózus színezete van. A hazai operák ember­­emlékezet óta fényes külső sikerrel szoktak meg­bukni. A premiereken orkánszerűleg zúg a katonai­lag szervezett tapsvihar, a darabot magát meg nem adják annyiszor, a­hányszor a szerző a bemutató előadáson a lámpák elé jött. A mai est fényes külső attribútumai minden tekintetben különböztek a siker rendes sablonjától. Először is a nézőtér teljesen megtelt, a­mi az operában tudvalevőleg még pre­­miereken is ritkaság és a közönség érdeklődését mutatja. Azután meg volt mindjárt az első felvonás­tól kezdve a hallgatóság eleven figyelme a mű iránt, élénken visszatükröződő jeleivel a nagy és általános tetszésnek, mely az előjáték végén ová­­ciószerü tapsokká és iiz kihívássá fokozódott. Tapsolt a földszint és a páholyközönség; az utóbbi Zichy gróf premierjén nagyon is természtes. De hallgatott a karzat. Tüntetés volt ez a fő­rangú szerző ellen vagy a klakk hivatalos betiltása ? Az első felvonás festői felvonulásai, a lakodalom tarka ragyogó képe s főképp a felvonást befejező hatalmas szextett és együttes mély impressziót gyakorolt mindenkire. A szereplőket és Zichy Gé­zát megint vagy tízszer hívták a kárpit elé. A kö­vetkező felvonásban a ballet káprázatos szcenikai hatásai s a szerelmi kettős ragadták meg a közön­séget. A mű sorsa eldőlt: Alár-ban végre egyszer ünnepe támadt a magyar muzsikának. Sokan, kiknek előre megjósoltam ezt a sikert, kinevettek. Más alkalmakkor is tapasztaltam, hogy a művészettel közvetett vagy közvetetten összefüg­gésben álló emberek vagy kicsinylő, vagy irigykedő mosolylyal nyilatkoznak Zichy talentumáról. Nem tudom, azért-e, mert gróf, vagy azért, mert intendáns volt? A legtöbben egy könnyedén odavetett szóval kritizálják agyon: azzal, hogy dilettáns. A dilettáns jelzőt rendesen ironikus értelemben szokás alkal­mazni azokra, kik valamely művészettel foglal­koznak a nélkül, hogy erre voltaképpen szükségük volna; nem kenyérkeresetből, hanem passzióból. Vagyis a Parnasszusról föltétlenül leszorulnak, kiknek tehetségükön kívül a Gondviselés, fájdalom, hogy oly ritka eset­ű földi javakat is osztogatott. Zichy gaz­dag ember, tehát dilettáns. Azonkívül gróf is, a­mi éppenséggel megbocsáthatatlan. Mint dilettáns a legveszedelmesebbek közül való, mert arrogálja a komoly tudást és a közönségtől csakis hivatásszerű muzsikust illető elbánást követel. Zichynek mindig az volt legfőbb vágya, hogy művészetét komolyan vegyék és mégis­­ soha sem vették valami nagyon komolyan. Őszintén szólva, magunk is sokszor kétel­kedtünk benne. Most, Alár­ja után, kötelességünk megvédeni a dilettantizmus vádja ellen. A­kinek megvan a bátorsága, hogy ilyen dologba akár belefogni is merjen, az nem lehet dilettáns. S a­kinek meg­van az ereje és inspirációja, hogy ily nagyszabású keretben szerves egészet tud alkotni, az nem főúri kedvtelésből foglalkozik a muzsikával. Az Alár komoly, impozáns, tiszteletet köve­telő mű. Poétikus léleknek az ereje és melegsége nyilatkozik benne tisztult ízlés és előkelő tudás alkotta formákban. Koncepciója nagyméretű és tér- 7

Next